- Nagy szarban vagyunk. - Kapkodok jobbra-balra kiutat keresve.
- De hol vannak? - Hallom anyukám hangját.
- Gyere! - Ugrok be egy terítőkkel és törlőkkel teli tolós kocsiba. Su Bin fénysebességgel követ, hogy eltakarjuk magunkat és a fejünkre húzzuk a kocsi tartalmát.
- Peter! - Hallom Veronika hangját, ahogy a férjét köszönti.
- Láttad kint őket? - Tör a lényegre Szilveszter.
- Nem. Biztos, hogy nincsenek bent?
- Elnézést, de kiket keresnek? - Csatlakozik Robi a beszélgetéshez.
- Robi, Yun Seot és Su Bint nem láttad?
- Ööö... - Ha beárul megölöm. - Bocsánat, de tegnap láttam Su Bint utóljára. Egy szőke hajú, rózsaszín pulcsis sráccal beszélgetett. Yunt nem láttam.
- Azért köszönjük - Szól anyám.
Hogy nekem ezért az egészért befellegzett az tuti.
- Menjünk vacsorázzunk meg, addigra biztos előkerülnek.
- Szerintem is, ne idegeskedj. Lehet, hogy csak elfelejtették és elcsavarogtak valahova.
- Lehet..
Majdnem felsikítok meglepettségtől, mikor megindul velünk a kocsi.
- Azok hova mennek? - Szól vissza Peter. Megállunk, bennem pedig meghűl a vér.
- A tisztitóba.
- Rendben, menj csak.
Ismét elindul a kocsi. Hirtelen rántással lekerül rólunk a lepel. Kint vagyunk az utcán.
- Kurva sokkal tartoztok nekem! Ezért ki is rúghatnak, ha kiderül.
- Ha most nem sietünk, akkor tényleg nagy szarban leszünk. - Ugrik ki Su.
- Inkább még nagyobban. - Javítom ki, miközben küszködve kimászok a kocsiból.
- Igaz. Nem lettünk koszosak? - Fordul Robi felé.
- Nem, mivel ez mind tiszta. Most jött a tisztitóból.
- Köszönünk mindent! - Mondjuk szempillánkat rebegtetve.
- Ennyivel nem ússzátok meg. - Elkezdünk futni.
- Héé...!! - Visszafordulok. - Kapd el! - Dob felém valami csillogót. Ledöbbenek...
- Ez...
- Mikor ittál elárultad, hogy van jogsid. Egy fekete BMW-t keress.
- Úr Isten köszönjük!!
- Vigyázni rá!
- Oké.

A parkolóban állva figyeljük az autókat.
- Itt csak drága BMW-k vannak. Hol lehet a Robié?
- Mindjárt meglátjuk. - Nyomom meg a kocsikulcsot, válaszként nem messze tőlünk egy méregdrága BMW lámpái kivilágít és hallom a zár kattanását. Ellenőrzés képpen megnyomom mégegyszer, majd még néhányszor.
- Nah jó, azt hiszem kiégtem.
- Szaladjunk! - Mutatok a hotel bejárata felé, ahol Szili sétál Peterrel. Hál Istennek messze vannak tőlünk. Bevetődök a vezetőülésre, Su pedig behuppan mellém. Beindítom a szépséget, és kifarolok a parkolóból. Remélem Robi nem látta ezt.

Miután megtaláljuk a koncert helyszínét (nem vagyunk jártasok, Budapest utcáiban) gyorsan kiugrunk a kocsiból és szaladunk is a bejárat felé.
- A francba már elkezdődött. Lehet már nincs is hely.
- Állj, állj! - Állít meg minket egy koreai biztonságiőr. - Nem mehetnek be. A koncert már elkezdődött, ilyenkor már nincs járkálás. Ezt lekéstétek.
- Ilyen nincs. - Mormog Su az orra alatt.
Ekkor "megvilágosodom".
- Ezt önnek küldték. - Kutatom elő és átnyújtom a borítékot. A pasi olvasni kezdi a boríték tartalmát, majd elkerekedett szemekkel vizsgálni kezd.
- Elnézést, kérem kövessenek. - Bólint egy társának, aki átveszi a helyét. Elvezet minket a hátsó bejárathoz, amin belépve hatalmas sürgés forgás fogad. Koreai szavak, mondatok, kiáltások és emberek vesznek körül. A biztonsági őr eltűnik mellőlünk.
- Mindjárt lejönnek a színpadról, átöltözni. Siessetek. - Ossza ki a parancsokat egy magas vékony férfi.
- Siethetünk, mikor stylist nincs. - Szól egy idősebb nő, aki innivalókat, rágcsákat pakol - gondolom a tagoknak.
- Hé ti ketten! - Mutat ránk a parancsolgatós pasi. A lábunk a földbe gyökerezik.
- Most mit tegyünk? - Súg a fülembe magyarul Su Bin.
- Ti vagytok a SOS stylistok? - Su Binnal összenézünk.
- Ez még izgalmasabb mint a koncert, hogyha a BTS mellett stylistolhatunk. - Vigyorgok.
- Egyetértek. - Vigyorog Su is.
- Na?? - Szól ismét a pasi, minket pedig visszaránt a földre. Higgadt fejet vágunk és bólintunk.
- Nevetek?
- Yun Seo, Su Bin. - Mondjuk egyszerre. Először meglepődik a nevünk hallatán, de mivel látja, hogy komolyan gondoljuk bólint és a többiek felé fordul.
- Hé mindenki! - Hírtelen csend terem. - Ők itt a stylistok, ha valami kérdésük van segítsétek ki őket. - Mutat ránk, mire minden szem ránk szegeződik. - Na mehettek. - Tapsol egyet erre folytatódik a nyüzsgés.
- Az én nevem Ji Woo. Gyertek. - Int, mi pedig futólépésben követni kezdjük. Bevezet minket egy terembe, ami tele van ruhákkal és külön minden tagnak szétosztva vállfákra rakva. - Olyan ruhákat válogassatok, amiben nem sülnek meg és szellős/bővebb, de azért figyeljetek oda a fiúkra is. - Ezzel otthagy minket.
- Oké osszuk ketté. - Szuper szónikus gyorsasággal felírjuk a fiúk nevét egy-egy cetlire, miután készen vagyunk Nam Joon egyik sapkájában összekeverjük a cetliket. Kihúzunk hármat-hármat, aki kimaradt pedig, amelyikőnk hamarabb végez, arra marad.
- J-hope, TaeTae, Suga
- Jimin, Jin... Jungkook. - Mondom.
- Kezdjünk neki. - Elkezdem a ruhákat válogatni.
Jiminnek egy szaggatott farmert veszek ki, hozzá egy fekete bővebb ingnyakú kigombolható póló és egy fekete öv.
Jinnek, egy sima farmer halvány rózsaszín rövidújjú inggel.
Jön Jungkook. Fekete szaggatott farmer, mellé egy fehér mintás ing + hogy meglegyen a kedvenc színe egy piros kantár. A kantár leesik a földre így bemászok a ruhák alá, hogy megtaláljam. Kivágódik az ajtó, mire nagy zsivaj keveredik. A francba megjöttek. Sietve próbálok kibújni, de a felsőm beleakad valamibe, megrántom, ennek hatására a hasamnál a felső hosszan kiszakad. Még jobban a francba. Kikecmergek a ruhák alól. Megfordulok, de beleütközök valakibe. Gyorsan visszafordulok és a kezébe nyomom a kiválasztot ruhákat. - Ha kell még valami, vagy ha nem tetszik valami, szólj és kicserélem.
- Stylist vagy?
- A főnök befogott. Egyébként annak tanulok. Most pedig Jungkook, húzz öltözni.
- Yun! - Szól Jimin öltözés közben.
- Igen?
- Tudnál adni valami pulcsit?
Lekapok az egyik vállfáról az ő sorából, egy fekete valami mintás gombos púlcsit és odadobom neki.
- Köszi.
- Yun!
- Igen Jin?
- Egy gomb leszeszakadt adsz valami mást?
- Persze. - Odaszaladok Jin sorához leakasztok egy rózsaszín rövidújjút, amit gyorsan odaadok neki.
- Yun!
- Igen?
- Segítesz beakasztani hátul a kantárt? - Menet közben odadobok Nam Joonnak egy világoskék farmert.
Odaállok Jungkook mögé megigazítom az ingjét, mert rosszul húzta bele a nadrágba.
- Idenyújtod a kantárt? - Nyújtom fel a kezem, hogy elérjem.
- Aha, köszi. - Átveszem a feje felett és hátúl beakasztom.
- Aki kész van jöjjön, smink igazításra. - Szól be egy lány, biztos ő a sminkes.
- Gyerünk, gyerünk. - Szól be a "főnök".
Gyorsan megigazítom Jiminen a pulcsit meg alatta a póló gallérját.
Jin elrohant ruhaigazitás nélkül, szuper...
Su kicsit lemaradt. Valamit piszkál Tae nadrágján.
- Mi történt?
- Beakadt a cipzárja azzal küszködök. Segítesz Hoseokkal?
- Neked mi kell még? - Fordulok J-hopehoz.
- Valami pulcsi. - A szerelése egy térdig érő farmer egy pálmafás fehér póló. Odaszaladok a sorához kutakodok egy kicsit majd leakasztok egy nadrághoz színben passzoló farmerdzsekit.
- Ez jó lesz?
- Persze.
Jungkook sorából leakasztok egy fekete kalapot, Jin sorából egy farmer anyagú baseball sapkát és utánuk szaladva gyorsan átnyújtom Jinnek. Jungkook pedig pont feláll a sminkes asztaltól aközben húzom a fejébe a kalapot.
- A felsőddel mi történt? - Húzza meg a pólóm, ahol kiszakadt.
- Ne taperolj! - Csapok a kezére.
- Jungkook vége a szünetnek. - Szól egy pasas.
Megigazítom rajta a kalapot, aztán elrohan.
- Sikerült? - Kérdem Su Bintól, ahogy mellém ér.
- Nagy nehezen. Köszönöm, hogy segítettél J-hope-al.
- Nincs mit.
- Mi lett a felsőddel?
- Hagyjuk...
- Végre megvannak!. - Szakít félbe minket a biztonságiőr. - Tessék. - Ad a kezünkbe két olyan világítós gömböt, csak annyi a fura, hogy a miénk máséval eltérően pirosan világít. - Gyertek velem.
- Egy perc. - Beszaladok a ruhásba, kiveszem a Jungkook tisisneverthat feliratos pólóját a táskámból, és gyorsan átveszem.
- Mehetünk.
Elkísér minket a színfalak mögé, elhúz egy függönyt így kijutunk a tömegbe. A színpad mellett közvetlen... ha előredőlnék rá tudnék hasalni a színpadra.
- Ide üljenek.
- Rendben köszönjük. - Hajolunk meg.
Ahelyett, hogy leülnénk a világítós bigyót rázva táncoljuk a Crow tit-et.
Utána torkunk szakadtából énekeljük a House of cards-ot, és így tovább.
Aztán sietnünk kell, mert újra öltözködés van.

Mikor elpakolunk és újra kiérünk, már nagyban folytatódik a koncert.
Egyszer csak Tae és Jungkook elindul felénk, majd odaállnank elénk. A többiek pedig követik őket.
- Köszönjük, hogy segítettetek nekünk. - Monják és külön táncot lejtenek nekünk.

A többiek nem értették csak azok, akik tanultak koreaiul, mint mi. Su Binnal összenézünk és elröhögjük magunkat.
Sokkal többet kaptunk ez alatt a nap alatt, mint, amit valaha is álmodhattunk volna.

A koncert maradék részében tomboltunk. Az utolsó számot már nem néztük végig, siettünk vissza, hogy segítsünk a pakolásban. Gyorsan kipakoltunk nekik pihenősebb ruhát, melegítőket bő pólókat stb.
- Lányok! - Szól Ji Woo.
- Igen? - Szólunk egyszerre.
- Nagyon meg vagyok veletek elégedve, ahhoz képest, hogy csak tanulók vagytok.
- Honnan...?
- A koncert közben megjöttek az igazi pót stylistok. Most vagytok először bevetésen igaz?
- Igen.
- Tessék. - Nyújt felénk két borítékot.
- Á nem, erre semmi szükség. - Mondjuk szintén egyszerre.
- De vegyétek el.
- Nem.!

Ekkor becsődülnek a fiúk és a főnökről megfeledkezve munkának látunk.
Miután segítünk összepakolni a ruhákat épp indulnánk köszönni a fiúknak, de a telefonom rezegni kezd.
Anya virít a kijelzőn. Kinyomom.
Te jó ég. A koncert két órán át tartott addig volt: 76 nemfogadott hívásom - 32 Szilitől, 44 anyámtól - és 6 hangposta hívásom Petertől.
- Nálad mi a helyzet? - Nézek aggódón Sura.
- Háát.. Hasonló...
- Szerintem menjünk. - Su bólintva utat tör nekünk a tömegbe.

<••×••>

A hotel ajtaján átesve megpillantom anyum arcát, ami lángvörös a dühtől.
- Anya... - Feltartja a kezét ezzel elhallgattatva engem.
- Most induljatok fel, pakoljatok össze és húztok haza az első vonattal. Hogy lehettetek ilyenek? Yun! A bátyád miattad van kórházban!
- Mi történt vele? - Kapok a számhoz.
- Karambolozott. Bent van a sürgősségin! - Zeng tőle az előcsarnok.
- Te miért nem vagy ott? Be kell mennünk hozzá.
- Mert én itt vártam, hogy két semmirekellő csitri visszataláljon! A te lelkeden szárad Yun Seo, ha Szilveszter tolókocsiba kerül.
- Micso...
- Indulj fel most! Menjetek mindketten a szemem elől.
- De anya. - Csatt.. Érzem, ahogy eleresztek néhány könnycseppet, de a meglepetséget düh váltja fel, úgy robogok be a liftbe.
- Sose ütött meg. - Motyogom magamnak. Ahogy záródik a liftajtó még látom, ahogy kiszalad az ajtón az a személy, akit eddig anyámnak neveztem.
- Jól vagy? - Kérdi Su, közben az arcomat szemléli. - Jól bepirosodott. Nyugi, én nem egyszer kaptam már anyámtól. Most csak dühös, miután megnyugodott bánni fogja, hogy megütött.
- Sose ütött még meg. - Motyogok tovább.
- Nah, szuper sokkba esett... - Teszi karesztbe a kezeit.
- Aish! - Verek bele erőből a lift falába. - Aú! - Ordítok fel.
- Bazdmeg! Te normális vagy?
- Szerintem eltört a középső ujjam. - Mutatom felé.
Elkezdi tapogatni.
- Pff... Semmi bajod.
A hotel szobában a fiúk cuccainak hiánya fogad.
- Máris visszamennek Koreába?
- Ugyan ez a kérdés volt bennem. Mint látod ezek szerint igen.
- Ohh.. Pedig annyit hülyéskedhettünk volna velük.
- Egyszer minden jó véget ér. - Veregetem meg Su vállát. Kiveszem a táskámból a pólóm, mire két ismerős borítek hullik ki belőle.
- Ezek, hogy kerültek bele? - Veszi fel Su Bin a földről.
- Biztos akkor raghatta bele Ji Woo, mikor a fiúkkal voltunk elfoglalva, mert akkor nem volt nálam.
Su kibonja az egyiket. - Tyaaa! Szerintem nem ért a főnök a magyar pénzhez.
Öt huszast terít szét az ujjai körül, amikkel legyezni kezdi magát.
- Százezer forint két órára? - Esik le az állam. - Tényleg nem ért Ji Woo a magyar pénzhez.
Bemenekülök a szobám magányába és nekidőlök az ajtónak.
Mindig mikor történik valami jó, rögtön felváltja valami rossz.
A kezem még mindig fáj az arcommal egyetemben. Sosem ütött meg. Felemelem a fejem, nehogy kicsorduljanak a benntartott könnyek. Megindulok a fürdő felé, de megállításra késztet a hajam, mert beleakadt valamibe. Óvatosan megfordulok, az ajtóhoz egy levél van celluxolva.
- Komolyan elegem van a borítékokból. Ha még egyet meglátok rosszul leszek. - Letépem a borítékot vele együtt pedig kiszabadítom az odaragadt tincset. Leülök, az ágyra és feltépem a levelet.
- Úr Isten. - Suttogom.
Ha most nem ülnék biztos a padlón landolnék.

Sziasztok! Remélem tetszett az új rész. Igen hosszúra sikeredett. 😊😊
Azt szeretném kérni, hogy ha tetszik a történetem, kérlek jelezzétek, vote-tal, vagy kommentel, hogy tudjam folytassam-e tovább vagy se.. 😶 😳 A jelzéseteket előre nagyon köszönöm. 💙
By:JeonSeoYun 😘💙