Su Bin szemszöge:

Kótyagosan ébredek. Olyan szinten fáradt vagyok, de arra már semmi esély, hogy visszaaludjak. Oldalra fordítom a fejem és az alvó Taehyung-ot kezdem szemlélni. Kiterülve hason fekszik az ágyon, elfoglalva annak a háromnegyed részét. Teljesen más ilyenkor mikor alszik. Olyan nem is tudom. Nyugodtabb. Visszagondolok a tegnapi napra. Hát az nem igen volt ilyen nyugodt és békés. Nem elég, hogy a kapcsolatom Taevel kiderült, - aminek valamilyen szinten örülök - de azóta Yun felszívódott. Ez pedig kurvára idegesít. Óvatosan kikelek az ágyból, nehogy V felkeljen, és a szekrényemhez megyek. Kiveszek egy fekete farmert, hozzá egy fekete pólót, ami igazán tükrözi a hangulatomat.

A BigHitnél a szokásos nyüzsgés fogad, mint mindig. Szerencsére nem riporterek fogadtak minket az ajtóban. Ji Woo int, én pedig oda sietek hozzá.
- Új partnert kapsz.
- Micsoda???
- Yun ma korán reggel bent volt. Felmondott.
Érzem, ahogy a gyomrom szaltót vet, és hogy nemsokára kidobom a taccsot.
- Mi a f...
- Vigyázz a szádra!
- Elnézést. Mondott valamit?
- Csak annyit, hogy nem lesz sokáig távol.
Ilyen nincs. Most komolyan?! Csak kerüljön a kezeim közé, és esküszöm, olyat teszek, hogy azt aztán megemlegeti.
- A fiúknak elmondod?
- Rád hagyom ezt a megtiszteltető feladatot. - Hogy a kurv.....
Puffogva megyek be az öltözős szobába, és csapkodni kezdek. Az a mocsok... Mindig mindent magában dönt el. Sose próbálja megbeszélni a dolgokat másokkal. Egyszer bizony Úristen megölöm. Hogy a picsába lehet ilyen, hogy nem oszt meg velem semmit. A legjobb barátnőjével! Megfojtom.
- Héhé.! Mi van? - Fogja meg a vállamat Suga.
- Az a semmirekellő....
- Kicsoda?
- Yun!
- Mi van vele? - Jelenik meg Jungkook és vele együtt a többiek is.
- Azt mondta Ji Woo-nak nem lesz sokáig távol. Felmondott!!! - Dobom el az egyik vállfát. - Azt meg csak a jó Isten tudja hol az a "távol".
- Oké ebből nem értettem semmit. - Feleli J-hope. Nyugi én se.
- Fiúk! - Hallatszik kintről a menedzser hangja, a fiúk pedig rám pillantgatva kimennek a teremből.
Végszóra megszólal a telefonom.
- Igen? - Veszem fel kapásból.
- Su Bin?
- Yun! Te vagy az?
- Igen.
- Jól vagy minden rendben? - Az előbbi haragom hirtelen elpárolog.
- Igen jól vagyok, figyelj nincs sok időm.
- Mihez nincs?
- Van egy kis szabadidőd? Nemsokára felszáll a gépem, szeretnék beszélni veled.
- A géped? Miről beszélsz? - Komolyan nem értek semmit.
- Su emlékszel arra a repülőtérre? - Nyomja meg az "arra" szót.
- Per.. Persze.
- Gyere ide, szeretnék elköszönni. Nincs sok idő, kérlek, siess.
- Én.. Rendben sietek!

A telefont a zsebembe rejtve, kapkodva felveszem a kabátom és rohanok is ki a ruhásból.
- Ji Woo nagyon kell sietnem.
- Most nem mehetsz el!
- Komolyan mennem kell, ez nagyon fontos!
- Mi van Su? - Fogja meg a karomat Jimin. Nem figyelek rá.
- Figyelj Ji Woo szabadnapot kérek! - Szaladok be a liftbe.

Amint kicsúszok a BigHit ajtaján leszaladok a lépcsőn. Szerencsémre feltűnik az utca elején egy sárga taxi. Leintem. Beszállás közben megadom a repülőtér nevét.
- Kérem, siessen!
Mögöttünk megjelenik egy fekete Jeep. A fiúk követik a taxit. Elmosolyodom. Csörögni kezd a telefonom.
- Igen?
- Merre vagy?
- Dugóban. - A francba. - Nincs valami kitérő? - Kérdem a sofőrtől.
- Sajnálom, de innen nem jutunk ki azonnal.
- Mikor kezdődik a beszállás?
- Olyan 10 perc múlva.
- Atyaég siessen már!! - Beszélek a tömegnek.
- Su!
- Igen.
- Figyelj. Még ha nem is sikerül ideérned, ne aggódj. Nem leszek sokáig. Hazamegyek és beszélek a szüleinkkel. Elmondok mindent, ami itt történt és lecsillapítom a kedélyeket. Aztán hazajövök és minden folytatódik tovább. - Nevet.
- De miért?
- Mert nekem te vagy a legfontosabb a földön és megteszem érted. És nyugi nekem is jót fog tenni egy kicsit a levegő változás.
- Nagyon szeretlek. - Észre se vettem mikor kezdtek el hullani a könnyeim.
- Jesszus kérlek, ne sírj. Nem szabadulsz meg tőlem egykönnyen. Úgyis visszajövök. Mindenki fog hiányozni, még az a fafejű Jungkook is. - Nevetünk immár együtt.
- Szereted igaz? - Egy ideig hallgat.
- Igen valamilyen szinten.
- Szerintem több ez annál.
- Lehet.
- Miért döntesz mindig nélkülem?
- Nem tudom, túl fafejű vagyok.
- Rossz tulajdonság. Egyszer megfojtalak érte.
- Miért is válnék meg tőle? Megindult a sor merre vagy?
- Most indultunk el a dugóból. Olyan 10 perc. Nem tudsz a sor legvégére állni?
- Meglátom, mit tehetek.

Egy örökké valóságnak tűnő idő alatt értünk el repülőtérre. A srácok utolértek így együtt szaladunk a bejárat felé, ami eléggé messze van onnan ahol megálltunk kocsival.
- Nem mehet el. - Kiáltja Jungkook.
- Siess, hátha te utoléred. - Kiáltok vissza. - Jungkook előre szalad.
- Állj! - Kiáltok. - Yun írt sms-t. - A könnyeim ismét elerednek. - Már elvezették őket. - Tae odalép mellém, én pedig a mellkasához szorítom az arcom.
- Csss. Nyugodj meg. - Simogatja a fejem. Kifordulok az ölelésből és a többiekre nézek.
- Ilyen nincs... - Jungkookra emelem a tekintetem. A számhoz kapom a kezem.
- Nem hagyhatott itt minket csak így! - Térdel a földre.
Odaszaladok hozzá, lehuppanok mellé a földre és átkarolom a nyakát.
- Szeretem.
- Tudom. - Felelem. Nem tudom mennyi ideig térdelünk így, de teljesen megnyugodtam.
- Gyertek! Így is többen felfigyeltek már ránk. - Suga lép mellénk két maszkkal. Felrakom és felkelek. Suga felállítja Jungkookot és elindulunk a Jeep felé.
- Nem lesz sokáig. Még visszajön. - Beszállok Tae ölébe mivel túl sokan vagyunk, így nincs mindenkinek hely. A nyakhajlatába rejtem el az arcom. A telefonom rezegni kezd így gyorsan felveszem.
- Yun?
- Hírem van.
- Valami baj van?
- Jobb, ha nem mész tovább. - Szól egy teljesen más hang a vonal másik végéről, ami tuti, hogy nem Yun-hoz tartozik, és nagyon is ismerős.
Kinyomja a telefont, én pedig csak bámulom az élettelen készüléket. A háttérképen az a kép, amin én és Tae egymásba gabalyodva alszunk a nappaliban, a kanapén. Még Yun készítette a képet egyik délután. Ez a kedvenc képem.
- Állítsd meg a kocsit. - Suttogom.
- Micsoda?
- Állítsd meg..
- Állj! - Kiált Tae. A kocsi még meg se állt, de már ki is szállok és futok visszafelé a repülőtér felé.
- Su! - Hallom Tae mély hangját. Elkapja a karom és megállít. - Mi a baj? - Megfordulok így már vele szemben állok. A fejem iszonyúan fáj.
- Han Su Bin! - Oldalra fordítom a fejem, és megpillantom őt. Szaladni kezd felém, de hírtelen megszédülök. A lábaim elgyengülnek, egyre gyorsabban közeledem a föld felé és a világ kezd egyre élettelenebbé válni. A végső pillanatban Tae elkap és felemel a földről.
- Kicsim!
- Su! - Mondják egyszerre és elrabol a sötétség.

Tae Hyung szemszöge:

A nappaliban ülve négy szempár néz szembe velem. A csapattal a kanapén tanyázunk míg JK ment megkeresni Yunt, Su Bint pedig rábíztam Sugára míg én elintézem, a most sokkal nagyobb problémát. Az anyját. Miután Su elájult egyenesen a kocsihoz szaladtam vele az anyja meg egy taxival üldözött minket. Bármelyik percben betoppanhat az ajtón.

Végszóra kicsapódik az ajtó és belép rajta ő. Most már tudom, hogy Su Bin kire hasonlít. A haja a bőre az arca a az alakja, mondjuk szerintem Sunak sokkal jobb alakja van.. Hmm, még hogy milyen jó alakja van az én kicsikémnek, főleg mikor nincs rajta ruha.... Megrázom a fejem, hogy a perverz gondolatokat kiseperjem a fejemből és ismét a szexi testű nőm, anyjára fordítsam a figyelmem.
- Fáradjon be Mrs. Han. - Állok fel és elindulok felé, hogy elvegyem a kabátját.
- Jól van? - Kellemes csalódás ért. Azt hittem ordibálni fog és nekem ront, ennél jobban izgatja a lánya hogyléte ez plusz pont.
- Jól, fent van, pihen.
- Nem maradhat itt, remélem tudod! - Elvesztette a pulsz pontot.
- Miért akarja annyira hazavinni?
- Mert neki velem van a helye.
- Egy nagy kalap szart. - Lép be Yun. Most teljesen más. Mintha valami csatára készülne és gondolom jobb, ha én is megerősítem a lelki állapotomat nehogy egy mocskos szájú köcsög bunkó legyek.
- Vigyázz a szádra! - Mutat rá Mrs. Han. - Hol van Su Bin? Látni akarom.
- Mint mondtam pihen. - Ülök le a kanapéra. Yun lehuppan Jimin mellé a fotel karfájára.
- Akkor mond meg, hol vannak a ruhái. - Mély levegőt veszek és próbálok ülő helyzetben maradni, nehogy valami olyat tegyek, amit később megbánok.
- Komolyan... befejeznéd?! - Temeti a kezébe a fejét Yun.
- Nekem tényleg semmi bajom veletek örülök, hogy vigyáztatok rá, és mint látom... - Néz körbe. - Jó létben volt, de haza kell jönnie velem. Te pedig csak fogd be a szádat! - Fordul Yun felé. - Gondolj arra mit érezhetett édesanyád, amikor elmentél. Süljön le a képedről a bőr! Az édesanyád napokig olyan volt, mint egy két lábon járó élőhalott, míg te itt nyaralsz. Gondoltál rá egyáltalán? És Sut is mindig te viszed a bajba, gondoltál rá is egyáltalán?! - Yun megrándul mintha arcon ütötték volna. Olyan hirtelen ugrik fel, hogy nem tudom követni a szememmel.

- És te! Te beszélsz nekem!? Te gondoltál valaha a lányodra? Az eddigi iskoláiban reggeltől estig tanult, hogy megfeleljen az elvárásaidnak. - Kiabál. - Állandóan azt csinálta, amit te mondtál neki, sose volt szabad akarata. Egyszer összeverekedett egy másik lánnyal és mit kapott mikor hazament? Egy jó nagy pofont az arcára. Pedig akkor is téged védett, mert az a másik gyerek téged ribancozott le, mert kiderült, hogy az apjával csalod Mr. Hant. Azt hiszed Su nem tudott róla? Máig tudja hány ágyban fordultál meg! - Mr. Han keze lendül, én pedig felpattanok. De Nam Joon visszahúz. Eresz már el, bassza meg!
- Várj Yun most fog robbanni. - Súgja a fülembe.
Yun ökölbe szorítja a kezét és folytatja. - Mindent neki köszönhetsz! Sokkal jobban szeretett téged mindenkinél, és mégis mit kapott cserébe? Egy nagy semmit! Minden áldott nap hazudott az apjának és kiállta az iskolában kapottakat emellett még kitűnő is volt, mert az anyja mindig azt mondta neki, hogy egy semmirekellő kis liba lesz belőle. Mindig azt hitte, hogy ő a hibás mindenért. Én... - Lép közelebb hozzá, mi pedig mindannyian lefagyva ülünk, és egyszerűen figyeljük az eseményeket. Állj már fel és csinálj valami! Parancsolom magamnak, de a lábaim nem engednek. A kurva életbe. - Én voltam az egyetlen, aki ott volt mellette. Én voltam az, aki pátyolgatta helyetted! - Böki meg a nő mellkasát. - Ha volt egy mateklecke, amit nem értett az én anyám ült mellette és magyarázta el neki, mert te azt mondtad, hogy miért nem figyelt oda órán. És nézd csak.
- Lép drámaian hátra és körbepörög, majd sokkal halkabban folytatja. - Itt él Koreában és van egy nagyon jó állása, amit szeret és ahol egy fizetése annyi, mint a tiéd ötszöröse. Egy szerető családban él, olyan emberekkel, akik szeretik. Igen hét fiúval lakunk együtt és neked mi esik le? Hogy mindegyikőjük megkefélt minket. - Egyszerre kezdtünk mi hallgatók fulladozni. Ez meglepett.. - Közben pedig semmit sem tudsz! Ők a családunk. Velük voltunk az elmúlt néhány hónapban és sokkal boldogabb volt ebben a kis időben, mint az életében eddig bármikor. Egy tanuló gép volt melletted. És mégis sokkal többet ért el, mint amit te elvártál tőle. És nézd, csak itt van Tae! - Mutat rám. Én pedig most már lelökve Nam Joon kezét felállok. - Az életét adná érte. Sokkal jobban szereti bárkinél és minden napját örömtelivé teszi. Ő Su boldogsága az élete. Eddig szeretett téged, de szerinted, mit fog rólad gondolni, ha most elviszed? Gyűlölni fog, utálni fogja az anyját és a földbe fogja kívánni. Egyébként is minek vinnéd? Mindjárt 18. Visszajöhet az engedélyed nélkül is. És amúgy is azt hiszed, hagynánk, hogy elvidd? - A többiek is felállva mögénk léptek így támogatva Yun szavait. - Jobban teszed, ha most felmész, adsz egy puszit a lányod arcára, majd jössz velem felszállsz az első gépre, és hagyod a lányodat boldogan élni.

- Örüljön annak, hogy a lánya annak ellenére, hogy milyen volt vele szereti. Menjen innen és csak látogatóba jöjjön vissza. Annak ellenére, hogy milyen is valójában, Su Bin mindig csak jót mesélt magáról. - Lépek közelebb. - Van egy nyaklánca, amit még kicsi volt, mikor öntől kapott. Mindig nála van és jobban vigyázz rá, mint az életére. Sokkal jobban szereti önt, mint ahogy megérdemli.
- A férjedet sem érdemled meg. Azt is Sunak köszönheted, hogy még nem hagyott el.

- Én... - Hírtelen kihúzta magát és eltűnik a szemében előbb látott bűntudat. Jó vastag bőr van a képén. - Nem tehetek semmit. De egy dolgot sose feledj! - Néz rám. - Ő belőlem van és hasonlít rám. - Érzem, hogy mindjárt elhányom magam. Hogy van mersze..?
- Most komolyan magához merte hasonlítani Su Bint? Ő a maga teljes ellentéte. Lehet, hogy külsőre hasonlít, de belülről... Su egy kincs. Hogy mert rá ilyet mondani? Takarodjon innen és soha többé vissza ne jöjjön. Nem akarom látni Su Bin közelében. Induljon!
- Mond meg Su Binnak, hogy nem akarom látni a házamban.
- Az nem a te házad! - Köpi oda Yun.
- Te pedig anyáddal foglalkozz!
- Ne vedd őt arra a mocskos szádra! - Kiáltja. - Az én anyám egy szent hozzád képest.
- Te is csak egy semmire kellő fattyú voltál és vagy a mai napig, a vérszerinti anyádnak se kellettél. - Megindulok, megragadom annak a nem embernek nevezhető élőlény karját és kirángatom az ajtón. Kezébe nyomom a kabátját.
- Jobb, ha most rögtön elhúz innen a büdös francba! - A kezébe nyomok annyi pénzt, amennyiből a visszaút VIP részen is kétszer kijön. Most pedig menjen innen! - Rácsapom az ajtót. Nem csodálom, hogy Yun ilyen tiszteletlenül beszélt vele.

- Yun?
- Jól vagyok, ezek már leperegnek. - Rántja meg a vállát, majd úgy tesz mint, aki leseper valami koszt a válláról.

- Nah végre, hogy elment! - Szólal meg a lépcső tetejéről, bennem pedig megáll az ütő. Leszalad a lépcsőn és a barátnője karjába veti magát. - Köszönöm. Mindenben igazad volt, amit mondtál neki. És végre valaki elmondta neki azt, amit én nem mertem. - Yun csak bólint. Nem csodálom, hogy ezek után nem tud mit mondani.
- Mióta állt ott?
- Olyan 2 perce. Pont mikor kiraktad. - Válaszol Yoon Gi.
- Annyira szeretlek! - Lép elém. Én kis tökmagom. Olyan gyönyörű és tiszta szívből szeretem. Igaza volt Yunnak az életemet is odaadnám érte. Ha csak egy nappal élhetne tovább az életem árán, akkor is. Átkarolja a nyakam, én pedig szorosan magamhoz szorítom.

Yun szemszöge:

Hát nekem Tae az egyik példaképem. Olyan erővel nyugtatta magát a Su anyjával lebonyolított beszélgetés alatt, hogy nagyon megirigyeltem ezt a képességét. Azt hittem neki megy, de mégis visszafogta magát. Az arcom még mindig ég ott, ahol megütött, de Su-ért megérte. Vigyorogva nézem az egymásba csimpaszkodó párt.

- Nem akarok ünneprontó lenni, de rám még hosszú út vár. - Szólalok meg.
Su értetlen szemekkel néz rám. - Mégis elmész?
- Muszáj beszélnem anyámmal. Megérdemli, hogy tudjon mindent.
- De Jungk.... - Tae megfogta, Su kezét így elhallgat. Mit akart vajon mondani Jungkookról?
- Mi van Jeongukkal?
- Semmi, egyszerűen jobb, ha nem tud semmit.
- Egyetértek. - Ölelem át.
- Mikor jössz vissza?
- Attól függ, mikor engednek vissza. Az is lehet, hogy csak a szülinapom után.
- De addig még van két hónap!
- Akkor is beszélnem kell vele.
- Vigyázz magadra! Nagyon fogsz hiányozni!

Jin szemszöge:

Nagyon hosszú napunk volt pedig még csak délután kettő óra van. Mindenkit lefárasztott a mai dráma. Épp a konyhában állok és valami gyors salátát próbálok összedobni "ebédre".
- Yun itt van? - Még, hogy dráma..
- Itt volt.
- Miért nem hívtatok?
- Mert itt volt Su édesanyja és balhézni kezdtek.
- És hol van Yun? És Su anyja?
- Su anyja remélhetőleg hazament Yun pedig már egy repülőn csücsül.
- Azt a rohadt...
- JK. Nem most kellene ezt csinálnod. Hamarabb kellett volna beszélned vele. Nem hinném, hogy egyhamar visszaengedik.
- Tudom. Nagyon is jól. Meddig lesz?
- Még ő se tudja.
- Elcsesztem. - Hajtja a fejét a hideg pultra.
- El...

Yun Seo szemszöge:

Másnap:

Sok mindenki elgondolkodik nap, mint nap a múltján. Sokan érzik úgy, hogy elcsesztek bizonyos dolgokat az életben. Lehet ez kisebb vagy éppen életfontosságú hiba. Az életünket a jó és rossz döntések alapozzák. Néha történnek rossz dolgok, de lehet valami jó dolog is kialakul belőle. Hát én elcsesztem. Szinte mindent az életemben. Maga az is szívás hogy van életem. Sokszor érzi ezt az ember. Fel a fejjel! Mindig mindenki ezt mondja tanácsul. Csak sokszor adnak tanácsot az emberek, amit a saját helyzetükben nem tudnának megfogadni. Hát igen más dolgába mindig is jobban értettünk. Mindig másoknak tudunk jobb tanácsot adni, mint magunknak.

Most én saját magamnak parancsolom, hogy fel a fejjel. Össze kell szednem magam. Attól, hogy sokszor esünk a padlóra nem muszáj lábtörlőként ottmaradni. Emlékszem, mikor tök nyugodtan ültem olyan 12 évesen az ágyban és szomorkodtam, az első egyesem miatt. Bejött az anyám és azt mondta: "Sokkal erősebb vagy mint hinnéd. Kijavítod!". Erősnek akarom érezni magam, bár most nincs sok ép agysejtem, ami ezt sugározhatná belém. Majd ha kipihentem magam. Igen egy jó hosszú alvás megteszi. Aztán kijavítom a hibáimat.

A cipőm cuppog, a víz teljesen eláztatta, mintha dézsából öntenék, ahogy szokás mondani. A hajam vége, ami kilóg a kapucnim alól, vizesen tapad a pulcsimhoz. Megállok egy kétemeletes fehér lakás előtt, lassan elsétálok a térkőből kirakott járdán, ami a gyalogos járdától egészen a ház verandájára felvezető lépcsőig tart. Fellépek az első lépcsőfokra, mikor kitárul az ajtó. Nincs időm felnézni, máris két kar szorít magához.

Átkarolom a derekát és megérzem, ahogy erősen remeg, hiába próbálja visszatartani. A vállára hajtom a fejem és elsírom magam. A könnyeim patakokban folynak végig az arcomon és az orromon. Észre se vettem mennyire hiányzik. Mennyire szükségem volt az anyukám ölelésére. Nyugtatóan simogatni kezdi a fejemet, és abbahagyja a zokogást. Felemelem a fejem.
- Annyira örülök, hogy látlak! Gyere, megfázol! - Húz be egyenesen az ajtón. Leteszem a hátizsákom és lehúzom a bakancsom.
- Szili?
- Nincs itthon.
- Gond lenne...
- Menj csak! De aztán gyere vissza, rengeteg beszélni valónk van! - Halványan elmosolyodom.

Gondoltam, hogy nem fog ilyen simán menni. Feltrappolok az ismert csigalépcsőn, egy ismerős folyosóra. Olyan fura, mintha nem is olyan 3 hónapja jártam volna itt, hanem inkább olyan 3 éve. Kinyitom Szili szobáját. Itt semmi sem változott, csak annyi, hogy talán egy icipicit rendezettebb. De csak egy nagyon kicsit. Kinyitom a tőle kettővel arrébb lévő ajtót. Minden ugyanúgy van hagyva. Még a görgős székem is ugyanolyan szögben áll, ahogy hagytam. Kiveszek egy melegítő együttest és gyorsan átvedlek a vizes ruháimból.

Előveszem a szekrényem második fiókjában lévő hajszárítót és alaposan megszárítom a hajam. Nincs most kedvem ehhez a beszélgetéshez. Amint megszárítom a hajam és kiterítem a vizes ruháimat, bevetődök a keskeny ágyamba. Mennyivel másabb itt, de mégis olyan megnyugtató. Az is lehet, hogy jót tesz ez a kis levegőváltozás? Áhh. Azért ennyire ne menjünk bele a dologba. Magamhoz szorítom az alvós macimat. Igen egykor ezzel aludtam. Kicsit szakadt, de ha valaki megpróbálná elvenni tőlem az, az életével fizet. Az orromig húzom a takarót, úgy lesek ki alóla, mikor megjelenik a csíkos kis szörgombócom.

- Hógolyó! Gyere ide. - Felugrik az ágyra elhelyezkedik a hasamon és édes dorombolással fogadja a cirógatást. A nagyimra hagytam a budapesti út miatt, de örülök hogy anya visszahozta, és gondoskodott róla. Fogalmam sincs, hogy jött a Hógolyó név, mivel nem fehér szőrű cica, de mikor megláttam, olyan kicsire volt összegömbölyödve, olyan aranyos volt. Azt mondtam: "Hógolyót kérem." Azóta Hógolyó.
- Ha visszamegyek Dél-Koreába viszlek magammal. - Ő egy miáú-val egyezik bele.

Észre se veszem mikor nyom el az álom, de az álmomban egy barna szempár üldöz. Álom egyáltalán?