- Szia - köszönt Daeyon mellkasa előtt összefont karokkal.

- Szia - erőltettem magamra egy apró mosolyt, de nem néztem rá. Akkor csak meggyengülnék. Bár jelenleg nem szomorú volt, hanem mérges, tehát talán nem fogom megsajnálni.

- Azt hittem már haza sem jössz - sóhajtott fel. - Merre voltál?

- Gondolkodtam - válaszoltam azonnal.

- Min?

- Rólad, rólunk, az esküvőn, mindenen - vontam meg a vállaimat.

- És? Mire jutottál? - kérdezte halkan. Mintha tisztában lett volna azzal, hogy mit fogok neki válaszolni, ezért félt feltenni ezt a kérdést.

- Szerintem túl elhamarkodott döntést hoztunk - sóhajtottam fel. Daeyon a konyhapultnak támaszkodva bámult rám, én viszont gyáván, lehajtott fejjel ültem az ebédlőasztal egyik székén.

- Komolyan mondod, hogy egy nappal az esküvőnk előtt közlöd ezt velem? - emelte fel teljesen jogosan a hangját. - Te teljesen hülyének nézel, Jungkook?

- Sajnálom. Már egy ideje el szerettem volna mondani, de egyszerűen nem úgy alakultak a dolgok.

- Köze van a döntésednek ahhoz a szürke hajú férfihez, akit a meleg bárban ismertél meg? - kérdezte. Hogy mi? Honnan tud róla? - Nem kell tagadnod, tudok rólatok.

- Nem kell senkit sem belekeverni a kettőnk dolgába. Nem vehetlek el holnap.

- Remek - nevetett fel. - Véglis nem erre készültünk hónapok óta. Rengeteg pénzt beleöltünk a szervezkedésbe és a főváros legjobb esküvőszervezője dolgozott velünk. Ennyire nem szeretsz? Simán eldobnád a kapcsolatunkat egy faszi miatt, akit részegen ismertél meg előző hétvégén?

- Ennek nincsen köze, Jiminhez! - morogtam egy fokkal idegesebben.

- Ó, szóval Jiminnek hívják az illetőt. Jó tudni.

- Daeyon... - sóhajtottam fel, majd kénytelen voltam az említettre nézni. - Viselkedjünk felnőttek módjára, ez az egész csakis kettőnkről szól.

- Te mondod nekem, hogy viselkedjek felnőtt módjára? Ki volt az, aki megcsalt a legénybúcsúján egy faszival, eltitkolta előlem és képes volt úgy jönni velem az esküvőszervezőhöz, hogy igazából már eldöntötte magában, hogy itt nem lesz semmilyen esküvő. Ki volt egy gyáva patkány és nem mert odaállni elém, hogy őszintén a szemembe mondja az érzéseit? Ki hitegetett engem egészen az esküvő előtti napig? Azt hittem, meg sem jelensz holnapig. - szépen-lassan átszelte a közöttünk lévő távolságot és akkor kiabált a leghangosabban, amikor már teljesen előttem volt.

- Tudom, hogy gyáva voltam. Sokkal hamarabb le kellett volna fújnom az esküvőt. De most ideálltam eléd, őszintén elmondtam mindent. Mit akarsz még?

- Szerettél te engem valaha egyáltalán? - kérdezte idegesen.

- És te szerettél engem? Vagy csak azt az elképzelt mintavőlegényt láttad bennem, akihez kérdés nélkül hozzámennél? Akit mániákusan irányíthatsz, a földbe tiporhatod a büszkeségét, és még magasról teszel is a véleményére.

- Most magadat próbálod áldozatnak beállítani? Az eszem megáll. - nevetett fel ismét hangosan, majd a homlokát kezdte masszírozni.

- Szerintem ezt most itt hagyjuk abba. Ennek nincsen semmi értelme, mi nem ilyenek vagyunk. Mondjuk le az esküvőt, ha kell visszafizetek neked minden egyes wont, és menjünk a magunk útjára.

- Ja, te már azt is eldöntötted, hogy elhagysz. Értem. Akkor gondolom az én véleményem nem is érdekel.

- De, érdekel. Mondd akkor.

- Én azt gondolom, hogy az a szürke hajú telebeszélte valamivel a fejedet. Nem emlékszel arra, hogy mennyire boldogok voltunk egymással? Mindenki irigykedve nézett ránk, mert annyira tökéletes, mintapárnak számítottunk. Hogyan változott meg ilyen hamar a véleményed? Az esküvőnk is túlszárnyalta volna az idei év összes szöuli esküvőjét, te pedig csak így lemondanád? - mutogatott teljes beleéléssel, miközben igyekezett végig határozott, ugyanakkor büszke maradni. Úgysem fogja elismerni, ha esetleg nekem van igazam.

- Engem nem érdekel a többi ember, Daeyon. Engem csak az, hogy ne menjek hozzá egy olyasvalakihez, aki mellett nem vagyok boldog. - sóhajtottam fel. - Nem foglak elvenni azért, hogy menőzni tudj az esküvőnkkel. Igen, méregdrága volt, igen, nagy valószínűséggel nem sok ember engedhetné meg magának, de engem ez egy kicsit sem érdekel. Nem vagyok melletted boldog, talán sosem voltam igazán.

- Tűnj innen! - kiáltott rám. - Azt mondtam, takarodj innen, Jungkook!

- Rendben, ahogy gondolod.

Fogtam magam és hátat fordítottam Daeyonnak, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam a lakást. Most mihez fogok kezdeni? Nem tudom. Hova megyek? Azt sem tudom. A lényeg az, hogy végre őszinte voltam Daeyonhoz és lemondtam az esküvőt. Tudom, majdnem az utolsó pillanatban, de megtettem! És csak ez számít. Nem tudom, hogy miért pont a MoU-ba mentem, de végül ott kötöttem ki. Leültem a bárpulthoz és kikértem magamnak egy whiskyt. Lehúztam a barnás italt, majd kértem a következőt. Ezt jó párszor megismételtem, egészen addig, amíg nem kezdett forogni velem az egész helyiség. A fejemet egyre nehezebbnek éreztem, már agyalni sem agyaltam, csak ültem és ittam a következő környi alkoholomat. Nem gondoltam Daeyonra, a lemondott esküvőre, a szüleim - és úgy nagyjából mindenki más - reakciójára, amikor megtudják, hogy nem lesz holnap semmilyen ceremónia. Csak ültem és léteztem. Nem voltam tisztában az idővel, ugyanis a telefonom teljesen lemerült, a falon pedig sehol sem láttam órát. Mondjuk annyira nem is érdekelt, úgysem tudnék hol aludni. Haza nem mehetek, a szüleimhez sem, Jimintől pedig csak nem olyan rég jöttem el. Kikértem egy újabb kör whiskyt, de annyira lerészegedtem, hogy a fejemet sem bírtam már tartani. Bizsergett az egész testem, szédültem, tompult az összes érzékszervem, nehezen bírtam ülve maradni a széken. Nagyon régen voltam utoljára ennyire részeg. Fogalmam sincs, mikor aludtam el, de arra riadtam fel, hogy valaki a vállaimnál fogva ráz engem.

- Miva'? - kérdeztem érthetetlenül, hiszen jelenleg a beszéd is nehezemre esett.

- Jungkook, mi a franc van veled?! - jött a felháborodott válasz, viszont annyira forgott velem minden, hogy nem tudtam beazonosítani a mellettem állót. Talán egy férfi, de a hangos zene miatt ebben sem voltam biztos. Ugye nem Daeyon jött utánam? - Jimin vagyok, ne nézz rám így. Mi történt?

- Jimin... - mondtam ki a szürke hajú nevét. - Park Jimin.

- Igen, Park Jimin - hajolt közelebb hozzám. - Gyere, menjünk innen.

- Nincs hova mennem - nyeltem egy nagyot. - Daeyon elzavart.

- Hozzám megyünk, úgyhogy gyere. Segítek felkelni.

- Nem érted! - löktem le a kezeit magamról. - Lemondtam az esküvőt.

- Nagyon jól tetted, hogy lemondtad.

- Tudott rólunk. Daeyon tudott rólad - hajtottam le a fejemet, majd visszafeküdtem a pultra. - Most már buzinak számítok?

- Nem, nem számítasz annak. Ez amúgy sem így működik. De most komolyan állj fel, és menjünk.

Nem ellenkeztem, csak hagytam, hogy Jimin nagy nehezen leszedjen a székről. Gyorsan visszahajoltam és megittam a legutoljára kikért whiskymet, mert nem akartam, hogy kárba vesszen. Ha az idősebb nem támogatott volna, akkor nem jutottam volna sokáig. Alig bírtam megállni a lábaimon, nem éreztem biztosnak a talajt. Amikor megcsapta a hideg levegő az arcomat, nyeltem egy nagyot és szorosabban kapaszkodtam Jiminbe. Nem szólt semmit egészen addig, amíg oda nem értünk a lakására. Leültetett a nappaliba, majd hozott nekem egy pohár vizet - amit egyébként nagyon nem kívántam. Csak ültem és figyeltem az alig pár napja ismert férfi minden mozzanatát. Beharaptam alsó ajkamat, amikor realizálódott bennem, hogy mennyire bejön. Baromi helyes volt, törődött velem, mindig őszinte volt hozzám, nem erőltetett rám semmit sem. Nem tudom, kitől tudta meg, hogy a MoU-ban vagyok, de nem is igazán érdekel. Mert értem jött és nem hagyott ott. Addig erőszakoskodott, amíg bele nem mentem abba, hogy feljöjjünk a lakására. Többször is elhagyta a nappalit, majd visszajött, míg én teljesen megsemmisülve ültem - vagyis inkább félig feküdtem és magam elé bámultam. Egy nagy sóhaj kíséretében ült le mellém Jimin, de nem szólt semmit, csak maga alá húzta a lábait és felém fordult. Ráemeltem a tekintetem, de nem tudtam mit mondani neki. Nem tudtam ésszerűen gondolkodni, ezért egy értelmes mondatot sem bírtam kinyögni. Pedig jó pár dolgot tudtam volna mondani neki.

- Nem jó így látni téged - sóhajtott fel Jimin.

- Hogyan?

- Teljesen szét vagy csúszva - sóhajtott. - Nem csak azért, mert részeg vagy. Egyszerűen csak látszik rajtad, hogy mennyire kivagy.

- Eddig is kivoltam - vontam meg a vállaimat. - Csak melletted valahogy minden gondom elszállt.

- Segíthetek most is - csúszott közelebb hozzám, majd a jobb kezemre simított. - Nem akarlak többet ilyen állapotban látni téged.

Nem válaszoltam semmit, csak oldalra döntöttem a fejemet és végignyaltam ajkaimon. Mellkasom szorítani kezdett, végtagjaim bizseregni, illetve melegség járta át az egész testem. Máris szaporábban kapkodtam levegő után és nem bírtam nem a mellettem ülőre nézni. Vonzotta a tekintetem. Nem segített a helyzetemen, hogy cirógatni kezdte a bőrömet, közben pedig fokozatosan szüntette meg a közöttünk lévő távolságot. Viszont nem vártam meg, hogy teljesen odaérjen hozzám, egy határozott mozdulattal fölé tornyosultam és megcsókoltam. Hevességemre reagálni sem volt ideje, ezért sikeresen eldöntöttem a kanapén és fölé másztam. Ajkaink vad táncot jártak, szerintem ez volt idáig a legszenvedélyesebb csókunk. Már nem forgott velem a szoba, nem éreztem magam részegnek, csak is arra tudtam koncentrálni, hogy a szürke hajú karjaiban vagyok. Sikerült teljesen feltüzelnie csupán egy hosszú, szenvedélyes csókkal. Lekaptam magamról a pulcsimat és a pólómat, majd Jiminről is levettem a ruhadarabjait, majd számmal és nyelvemmel kezdtem simogatni felhevült, csupasz mellkasát. Már megint annyira nagyon kívántam. Azt akartam, hogy teljesen ürítse ki a fejemet. Érje el, hogy ellazítsak. Terelje el a gondolataim olyannyira, hogy ő legyen az egyetlen, ami és aki jelenleg számít.

- Jungkook... - túrt a hajamba, majd automatikusan a magasba emelte a csípőjét, amikor vészesen közel kerültem a farkához. - Olyan puhák az ajkaid. Kérlek, menj lejjebb...

Nem vagyok én semminek az elrontója, ezért tettem, amire a szürke hajú kért. Először csak combjainak belső részét puszilgattam, fokozatosan a legérzékenyebb pontja felé haladva, utána viszont már jól ismert mozdulatokkal hajoltam nemi szervére. Behunyt szemekkel sóhajtozott és nyögdösött, miközben egyik kezével a bal vállamba, másikkal sötét tincseimbe kapaszkodott. Nem olyan sokára el is élvezett, viszont nem hagytam neki sok gondolkozási időt, azonnal lekaptam magamról a farmeromat és az alsómat.

- Óvszer a szo... - motyogta, viszont megráztam a fejemet és inkább verni kezdtem a farkamat, miközben közelebb helyezkedtem Jiminhez. - Nem kellene gumi nélkül lefeküdnünk.

- Érezni akarlak - mondtam nagyot nyelve. - Nem kell óvszer.

- Jó, akkor nem kell - bólintott, én pedig elégedetten hajoltam oda hozzá egy csókra.

Mindketten hangosan felnyögtünk, amikor előre mozdítottam a csípőmet. Ez volt az első alkalom, hogy óvszer nélkül szexeltünk. Neki és nekem is sokkal jobb érzés volt, extrán élveztem a helyzetet. Egyik kezemmel a feje mellett, a másikkal a csípőjébe kapaszkodtam, miközben egyre gyorsabb tempót diktáltam. Határozott voltam, nem húztam az időt és nem óvatoskodtam. Ahogy láttam a házigazdának sem volt ellenére, hogy ez az aktus most nem lelkizős és kiegyensúlyozott, hanem inkább vadabb - ha fogalmazhatok így. Én voltam az, aki először átlépte a gyönyör kapuját, de az idősebb is hamar követett engem. Löktem még pár levezető mozdulatot, de hamarosan teljesen elfogyott az erőm és Jimin mellkasára borultam. Csak úgy kapkodtam a levegő után, nagyokat nyeltem és igyekeztem ébren maradni. Valamiért teljesen beálmosodtam, szemeimet alig bírtam nyitva tartani. A helyzetemen csak rontott, hogy a szürke hajú átölelt, nyomott egy puszit a fejem búbjára, majd közölte velem, hogy most már megnyugodhatok, mert ő itt van nekem. Nem fog magamra hagyni, nem fog elzavarni, addig maradok nála ameddig csak szeretnék. Talán ezek voltak az utolsó szavak, amiket hallottam, ugyanis sikeresen elnyomott az álom, hiába próbáltam ébren maradni.