-Apa!-suttogta halkan Blake mire Lloyd szemei kipattantak.
-Mondjad fiam!
-Anyuci még alszik?-nézte az arcom ahogy kócos hajjal ült mellettem a kanapén.
-Igen. Ne keltsd fel.-dörzsölte meg Lloyd az arcát fáradtan.
-Hozzád bújhatok?
-Gyere! Bújj közénk.-húzódott hátrébb, hogy Blake közénk mászhasson.
Hosszas percekig csendben piszkálgatta Lloyd felsőjének a szélét majd ahogy látta hogy apja szemei csukva vannak oda hajolt hozzá és egy puszit adott az arcára. Lloyd ajkaira egy halvány mosoly kúszott így a karjait Blake köré fonva magára húzta ahogy a hátára feküdt.
-Apu! Alszol?
-Csak pihenek, mert szét megy a fejem.-suttogta lehunyt szemekkel.
-Fáj a fejed?-ült a hasára ahogy az arcát kémlelte.
-Mhmmm..-bólintott halványan.
-Mitől? Beteg vagy?
-Este sokat ittam. Másnapos vagyok.-nyitotta résnyire a szemeit.
-Miért ittál, ha most fáj a fejed?
-Mert szomorú voltam.-nézett fel a szemeibe.
-Miattam?- keseredett el a Blake.
-Nem miattad. Más miatt kincsem.-simította meg az arcát finoman.
-Steve bácsi mikor jön haza?
-Hhhh... ő most... már nem fog itt lakni velünk.
-Miért?-gyűltek könnyek a szemeibe.
-Ne sírj kérlek Blake.
-De hiányzik. Nem szereted már őt? Nem vagytok barátok apu?-gördült végig a kis arcán egy hatalmas sós csepp.
-Nem fiam.-remegett meg az ajka Lloydnak mivel nehezen tartotta vissza ő is a könnyeit.
-De ő a keresztapukám.
-Tudom.-szipogott halkan.-De kérlek beszéljünk most másról.-törölte meg a szemeit, majd Blake arcáról is letörölte a könnyeket.-Csináljunk anyunak reggelit. Biztos örülne neki.
-Anyunak is hiányzik Steve.-hajtotta le a fejét szomorúan mire Lloyd felült és magához ölelte Blaket.
-Hhhh... sajnos az élet nem mindig a jó dolgokról szól. Nem mindig lehetünk boldogok és vidámak. Kell döntéseket hoznunk. Vannak nagyon nehéz próbatételek. Én titeket választottalak fiam. Mert ti vagytok a családom akik az első helyen vannak az életemben.
-De Steve a barátod mint nekem Toby.
-Ez így lesz jobb ha külön úton folytatjuk az életet.-simította meg kócos haját majd a mellkasához húzva megpuszilta a feje búbját.
-Akkor én és Toby se leszünk örökké barátok?
-Hhhh... nem tudom. Nem vagyok látnok sajnos aki a jövőbe lát.
-Engem nem hagysz el apu ugye?
-Nem! Nincs az az Isten amiért elhagynálak benneteket.-nézte a szemeit ahogy ismét érezte hogy fojtogatja a sírás.-Foggal körömmel ragaszkodok hozzátok.
-Vigyázol ránk?
-Igen! Az életem árán védelek benneteket, hogy ne essen bajotok.-húzta közelebb Blaket aki a nyaka köré fonta a karjait.
-Te egy hős vagy apu.
-Istenem fiam. Ne mondj ilyet.-szorította össze a szemeit ahogy érezte nem bírja tovább visszatartani a könnyeit.
-Nekem az vagy és szerintem Anyunak is.-pillantott felém Blake.
-Most nagyon jegyezd meg amit mondok neked kérlek.
-Oké!
-Mindig anya és apa kisfia leszel. Még akkor is ha már nagy leszel, de mi mindig itt leszünk neked és védeni fogunk téged! Ránk bármikor számíthatsz. Elmondhatsz mindent ami csak a fejedben jár. Kérdezz mindig és oszd meg velünk amin gondolkozol. Ha hülyeséget is csinálsz apa és anya mindig szeretni fog! Oké?-csuklott el a hangja.
-Apa csúnya szót mondtál!
-Tudom. De kérlek ezt nagyon jegyezd meg amit mondtam! Rendben?!
-Igen Apu.-bújt a nyakához és szorosan megölelte őt.
-Szeretlek.-szívta be mélyen az illatát.
-Szeretlek Apu.-fogta apró kezei közé az arcát.-De a fiúk nem sírnak!
-Nem!-nevetett fel halkan.-De néha kell nekik is. És kívánom ha egyszer nagy leszel egy ugyan ilyen csodás lányt találj mint anyu.
-Anya szép lány.
-Igen! Nagyon szép!
-Szépek a cicijei.-kuncogott fel halkan Blake.
-Igen.-nevette el magát Lloyd. -Nagyon szépek.
-De én nem akarok más lányt anyun kívül.
-Még nem is kell. Csak úgy mondtam.-törölte meg a szemeit Lloyd majd egy puszit nyomott a fia homlokára.
-Csinálunk neki reggelit?-simította meg Blake a hajam finoman.
-Igen. Csinálunk neki valamit. Gyere.-kapta fel a karjába és a konyha felé sétáltak.
Blake ahogy a pulton ült némán figyelte az üres alkoholos üvegeket mire Lloyd elvette őket onnan és kidobálta a kukába.
-Ennyi mindent megittál apa?
-Ja! Fáj is a fejem tőle, úgyhogy te ilyen butaságot ne csinálj majd mint apád.
-Apa nem buta!
-Néha eléggé az tud lenni.-töltött magának egy pohár vizet és bevett egy fájdalomcsillapítót.
-Attól jobb lesz apu?-intett a gyógyszeres dobozra.
-Nagyon remélem.-mosolyodott el halványan.
-Majd anyu ad neked puszit. Attól én is mindig jobban leszek. Neki varázs puszijai vannak!
-Az biztos! Az anyai szeretetnél nincs jobb!-simította meg Blake haját aki a mellkasának dőlt.
-Legyél jobban Apu.-motyogta halkan.
-Mindjárt jobb lesz.-simította a hátára a tenyerét.-De inkább mond meg te mit kérsz reggelire?
-Virslit.-pillantott fel hatalmas szemekkel Lloydra.
-Rendben. Akkor azt csinálunk.-puszilta meg az arcát, majd neki is álltak a reggelinek.
Blakenek az volt a feladata hogy a tálcákra tegye a tányérokat és az evőeszközöket, majd a díszítés is az ő reszortja volt. Omlettet csináltak reggelire, de Blakenek támadt egy ötlete.
-Apa?
-Igen?
-Anyunak ráírhatom hogy szeretlek?
-Persze. Mivel szeretnéd? Ketcuppal?
-Igen!
-Akkor segítek.-mosolyodott el majd a hűtőből kivette a ketchupot és együtt az omlett tetejére írták ezt az egy szót és persze mellé egy szívecskét is rajzoltak oda.
-Szép lett!-nézte Blake büszkén az alkotást.
-Igen! Nagyon örülni fog neki.-simította meg a hátát.
-Odavisszük?
-Leveszlek elsőnek és segítek.-kapta le a pultról a fiát aki izgulva figyelte apját ahogy egyensúlyozik a tálcákkal a kanapé felé. -Menj oda halkan és keltsd fel.-biccentett irányomba.
-Puszikkal?
-Igen! Puszilgasd meg! Annak nagyon fog örülni anyu.-Blake óvatosan mellém mászott, majd a hajam ami az arcomba lógott elsimította.
-Anyuci! Hasadra süt a nap!-suttogta halkan.
-Puszild meg!-mosolygott Lloyd ahogy figyelt minket.
-Anyu!-puszilgatta finoman az arcom miközben a kezemet cirógatta.
-Mhhh.. szia kincsem.-nyitottam résnyire a szemem.
-Szia Anyu!
-Bogaram de édes vagy ma reggel is.-simítottam meg az arcát.
-Apuval készültünk neked meglepivel.-tördelte az ujjait izgalmában.
-Igen?-kaptam fel a fejem majd a kanapé végében megpillantottam Lloydot aki két tálcát tartott a kezeiben.
-Csináltunk neked reggelit.
-Istenem de édesek vagytok.-ültem fel fáradtan mire Lloyd mellém sétálva az ölembe tette a tálcát. Ahogy megpillantottam a feliratot egyből könnyek gyűltek a szemembe.
-Tetszik anyu?
-Köszönöm!-néztem fel rá hálásan.
-Én írtam rá anya! Mondjuk apu segített, de én díszítettem.
-Nagyon szép lett életem!-simítottam meg az arcát.
-Szép a mosolyod anyu.
-Istenem! -takartam el az arcom.-Ne mondj ilyeneket kérlek mert sírni fogok.-gyültek könnyek a szemeimbe. Blake az apjára kapta a szemeit ijedten.
-Rosszat mondtam Apu?
-Nem! Anyu érzékeny és ha ilyen szép dolgokat mondunk, akkor örömében könny szökik a szemébe.
-Anyuci örül?-nézett rám kíváncsi szemekkel.
-Gyere ide hozzám!-nyújtottam felé a kezeim mire ő a karjaim közé bújt.
-Szeretlek anyuci!
-Én is nagyon, de nagyon szeretlek kincsem.-pusziltam meg a homlokát.
-Eszünk?-nézett fel a szemeimbe.
-Igen.-csókoltam meg az arcát mire Lloyd odanyújtotta neki a tányérját.
-Apunak is adsz puszit anyu? Fáj neki a feje.
-Igen?-néztem Lloydra aki halványan bólintott ahogy próbált reggelizni. Másnaposan nem volt sok étvágya.
-Neked varázs puszijaid vannak anya, mert nekem is mindig jobb kedvem lesz, ha meg megütöm magam és megpuszilod a sebem utána már nem is fáj.
-Akkor apuci gyere ide.-néztem Lloyd szemeit.
-Ki fog hülni a reggelid szívem.
-Egy puszi belefér.-hajoltam oda hozzá és az arcára egy gyengéd puszit nyomtam.
-Anyu! -csattant fel Blake.
-Mi az kincsem?
-Apunak a szájára kell adni a puszit!-egy percre ledermedtem majd Lloydra kaptam a szemeim aki halványan elvigyorodott.
-Semmi baj! Már ettől is jobb.
-Nekem nem!-suttogtam halkan mire ismét találkozott a tekintetünk.
-Szívem...
-Szeretlek ugye tudod!-simítottam meg az arcát.
-Tudom! Érzem kicsim minden alkalommal mikor rám nézel.
-Akkor hajolj közelebb kérlek hogy elmulasszam a fejfájásod.-húztam közelebb mire az ajkaimhoz értek az övéi.
-Pffuujjj...-szólalt meg a háttérben Blake ettől pedig mind a ketten belemosolyodtunk a csókunkba.
-Szeretlek kicsim.-puszilta meg az orrom hegyét finoman.
Teljesen más volt a hangulat mint este hisz elalvás előtt amit mondtam mind a kettőnket kirántott abból a káoszból ami volt.
Csendben falatoztunk a kanapén elnyúlva. Blake boldogan mesélte az álmát miközben mi hallgattuk őt.
-Anya és akkor ahogy kinyitottam a dobozt tudod mi volt benne?
-Na micsoda kincsem?
-Rengeteg édesség! És az volt a legjobb hogy akár mennyit ettem belőle kifogyhatatlan volt. Mindig volt a dobozban! El tudod ezt hinni?
-Azta! Hát ez nagyon szuper lehetett édesem.-simítottam meg az arcát boldogan.
-Kérsz kávét?-suttogta halkan Lloyd ahogy összeszedte az üres tányérokat.
-Igen. Addig felmegyek a mosdóba. Rendben? -Lloyd nagyot nyelt ahogy figyelt. Volt egy sejtése mit szeretnék csinálni így úrrá lett rajta az idegesség.
-Szólj....szólj kérlek ha kellek.-tette le a pultra a tálcákat.
-Sietek vissza.-simítottam meg a karját, de ahogy elvettem volna a kezem a kézfejemet az ajkaihoz húzta és gyengéden megcsókolta.
-Ugye tudod bármi lesz semmi baj nincs!-nézte a szemeim szüntelenül.
-Igen. Tudom kicsim.-nyeltem egy nagyot, majd felsietve az emeletre bezárkóztam a fürdőbe. Ismét az alsó szekrényt kinyitva mint még amikor az első gyerekünket terveztük kivettem egy tesztet onnan, majd gyorsan megcsinálva azt, vártam a csodát. Most nem voltam annyira ideges mint az elsőnél, de így is volt bennem egy kis izgalom, hogy jók-e a megérzéseim, vagy sem.
Fel-le járkálva rágtam az ajkam mikor meghallottam a teszt csipogását.
A pulthoz lépve felfordítottam, majd egy nagy sóhaj szakadt fel a torkomból. Ismételten elsőre negatív. A kukába hajítva sétáltam vissza a földszintre ahol Lloyd egyből felém kapta a fejét amint meghallotta a lépteim. Csalódottan megráztam a fejem mire közelebb sétálva a karjai közé húzott.
-Semmi baj! Legközelebb majd! Mindent bele adunk édes.
-Pedig azt hittem...-csuklott el a hangom. Lloyd a karjaimat fogva elhúzódott hogy lássa az arcom, majd finoman letörölte a könnyeim.
-Nem adjuk fel! Hansenek vagyunk édes!
-Tudom.-remegett meg az ajkam.
-Összehozzuk azt a kislányt!-hajolt a fülemhez mosolyogva.
-Kislányt szeretnél?-néztem fel a szemeibe.
-Egy olyan gyönyörűséget mint te!-simította meg lágyan az arcom.
-Neki ki lesz a keresztapja?-kezdtem kapkodni a levegőt mire Lloyd lehajtotta a fejét.
-Hhh... majd.. majd még ezen gondolkozok. Rendben?
-Beszélsz vele?-a szívem ezerrel gyorsabb ütemre kezdett.
-Meglátom. Rendben? Most az a lényeg hogy ide-simította a hasamra a kezét.-hogy ide bekerüljön az a kis hercegnő.
-Szeretném hogy Steve legyen a keresztapja Lloyd.
-Meglátom még édesem. Még elég frissek a dolgok tudod jól.-szorította meg finoman a kezem így én lehajtva a fejem bólintottam egyet halványan.
-Anyu! Mi a baj?-torpant meg mellettünk Blake akinek a szája tiszta kakaó volt.
-Olyan bajszod van mint apádnak.-vigyorodtam el a kisfiamon.
-Tényleg olyan apu?-nézett Lloydra.
-Neked jobban áll.-mosolyodott el ahogy összeborzolta a haját Blakenek.
-Naaa! Apuu!
-Gyere ide!-kapta fel a karjaiba.-Mit szólnál ha ma elmennénk valamerre mi hárman? Anya ,te meg én.
-Jóóó! És hova?
-Hát... nem.. nem tudom. Mondjuk ha lemennénk a tóhoz? Ősszel szép a természet.
-Ott lehet játszani?
-A tóba nem megyünk be! Ahhoz hideg van kincsem, de itthon a pezsgőfürdőbe bemászhatunk ha szeretnél pancsolni.-ölelte közelebb magához Blaket majd felém kapta a szemeit.
-Részemről rendben.-remegtek meg a pilláim ahogy kékségeit figyeltem. Lloyd ajakira egy halvány mosoly kúszott, majd Blaket lerakva átnyújtotta a kávém.
-Felöltözök!- szaladt az emeletre Blake.
-Szólj ha segítsek édes!-kiáltottam utána.
-Oké Anyu!-kiabált le az emeletről majd ahogy visszafordultam Lloyd az ajkaimra tapadt. Kezei az arcomra simultak ahogy gyengéden ízlelgette az ajkaim.
-Minden rendben lesz. Oké?-cirógatta gyengéden a bőröm.
-Hhhh... egyszer biztos.-néztem fel a szemeibe szomorúan.
-Kérlek!
-Szeretlek Lloyd, de szükséged van rá! Ahogy Blakenek is!
-Nem akarom hogy elvegyen tőlem.
-Eddig se tette! Steve mindvégig tisztelt téged.
-De szerelmes beléd!-nézett fel kétségbe esve.
-Ha ez megnyugtat én egy férfit szeretek. És az a férjem!-"hát az fix hogy Lloyd a mindenem, de szeretem Stevet is. Ahogy neki is mondtam ugyan ott van ahol Lloyd. Így hogy nincs itt borzasztó hiányérzetem van"
-Szeretlek.-csókolta meg az ajkam lágyan.

A kocsiból kiszállva egy elhagyatott partszakasznál álltunk meg. Blake szaladva indult meg a víz felé míg mi lassan sétáltunk a kis ösvényen.
-Ne menj közel a tóhoz!-szóltam utána.
-Tudom anyu! -kiabált vissza majd megtorpant egy pillanatra.
-Blake!-szólt neki Lloyd de a gyerek nem mozdult. Ledermedt.
Szaporábbra vettük a lépteinket, majd ahogy mi is megláttuk amit a gyerek lát, nekem ezerrel kezdett verni a szívem.
-Steve bácsi!-rohant oda hozzá és a lábait átölelte boldogan.
Lloydra kapva a szemeim ő a földet kémlelte, majd a kocsi felé pillantott.
-Beszélj vele. Kérlek!
-Nem.. még.. még nem.-rázta meg a fejét.-Blake gyere!
-De apu! Kérlek!
-Gyere légyszíves!-nyúlt a kezem után Lloyd. Steve arcát figyeltem aki ugyan annyira volt meggyötört mint Lloyd, ha nem jobban.
-Szia.-nézett végig rajtam, majd Blake haját megsimította.
-Gyere haza!-tátogtam el neki ahogy Lloyd a kocsi felé húzott miközben Blaket a karjaiba kapta. Steve összeszorítva a szemeit próbálta tartani magát, de ahogy visszapillantottam rá láttam hogy nem ment. Sírva fakadt mivel borzasztóan fájt neki ahogy Lloyd viselkedik vele.
-Ülj rendesen Blake.-csatolta be a gyerekülésbe, majd ahogy becsukta az ajtót nyitotta volna ki az enyémet, de a kezemmel megakadályoztam.-Hhh... baby!
-Könyörögve kérlek Lloyd beszélj vele.
-Nem.. nem szeretnék.-nézett fel rám. -Kicsim...
-Ott zokog a barátod! És te otthagynád így?-gyűltek könnyek a szemeimbe.
-Felnőtt ember szívem...
-Te is, de este még is zokogtál ugyan úgy ahogy ő! Mindig melletted volt! Mindig illedelmes volt. Kitartott melletted akár mekkora hülyeségekben is gondolkoztál! Kicsim... Steve a barátod akinek ahogy neked is szükségetek van egymásra!
-Hhh... szállj be kérlek.
-Én nem megyek innen amíg nem beszéltek!-kapkodtam levegőért.
-Ülj be! Odamegyek, csak ne sírj már!-feszült volt. Láttam hogy csak miattam teszi meg, így beülve előre vártam hogy meginduljon.
Lassú léptekkel sétált vissza zsebre dugott kézzel.
Steve egy padon ülve nézte a nyugodt tavat. A víz felszíne mint a tükör olyan sima volt. Itt-ott egy-egy madár repült át a víz felett, majd egy alak állt meg mellette.
-Idezavart hogy beszéljünk.-köszörülte meg a torkát.
-De te nem akarsz. -meredt maga elé.
-Steve bazdki szerelemes vagy a feleségembe! Hogy... hogy engedhetném hogy a közelébe legyél?
-Hhh... nem kell engedd. Megoldottad azzal hogy kirúgtál, de mivel tegnap nem hallgattad meg az én oldalam most szeretném tisztázni.
-Akkor haladj kérlek.-sóhajtott fel idegesen Lloyd mire Steve felnézett rá.
-Nézz rám legalább.
-Faszom.-morogta az orra alatt ahogy felé fordult.
-Szeretem mert egy csodás nő, de soha nem fordult meg a fejembe hogy elvegyem tőled! Ahogy az se hogy a fiad ellened fordítsam! Miért akarnám? Soha az életbe nem volt egyetlen egy barátom se Lloyd! Miért akarnék kibaszni vele hogy elveszem a nőjét és a gyerekét! Bevallom fájt hogy ezt feltételezed rólam! Sőt ... kurvára összetörtél miután kijelentetted hogy nem akarod a barátságunkat tovább.
-Faszért vagy szerelmes bazdki!-szorította össze a szemeit Lloyd.
-Amiért te! Érző lények vagyunk!
-Kurvára fáj hogy... hogy úgy dugtál vele hogy szerelmes vagy belé!-nézte a szemeit.
-Hhh...sajnálom. Sajnálom hogy elfogadtam anno azt hogy hármasba csináljuk. Én nem akartam, de te erőltetted!
-Most azt mondod én vagyok a hibás mert szerelmes lettél?-emelte fel a hangját.
-Nem! De figyelembe vehetnéd hogy én minden létező módon próbáltam távol tartani magam tőle! Más az első adódó pillanatnál gumi nélkül baszná addig amíg majd be nem jelenti hogy terhes! Én minden alkalommal amikor volt bármi is ahogy kérted használtam!
-Kurva jó! Hány alkalom volt! Mond el!
-Mit tudom én! Faszom tudja Lloyd!-emelte meg a hangját már Steve is.
-Mond hogy minden alkalomnál használtátok. Nem akarom azt hogy mivel tegnap hányt kiderüljön tőled terhes. Mi van ha hazudott reggel!
-Mi? Miért lenne terhes tőlem? Mindig gumit húzta! Esküszöm az életemre!
-Akkor faszért volt rosszul? Reggel tesztet csinált!
-Gondolom kikészült! Ahogy te is és én is!
-Ha kiderül hogy kamuzik és terhes... én kinyírlak! Nem fog érdekelni mennyire kibaszott jó barát voltál!
-De nem lehet terhes tőlem!-ordította Steve az arcába ahogy felpattan a padról.
-Akkor mi a kurva isten baja van?!-kiabált már Lloyd is.
-Ki van bukva mert szétesik a családja amire mindig is vágyott?! Ebbe nem gondoltál bele? Hányszor mondta hogy szeretne egy kislányt! Vágyik arra hogy legyen még gyereketek! Nem igaz?-ment közelebb Lloydhoz.
-Igen, de tőlem akarja nem tőled!-bökte meg a mellkasát.
-Felfogtam! -cikázott a szeme Lloyd szemei közt aki nagyot nyelt ahogy Stevet figyelte. Sose hazudott neki és ezt most is látta a szemeiben. Teljesen őszinte tekintetet lát magával szemben így összeszorítva a szemeit lehajtotta a fejét.
Percekig csendben voltak csak a halk szipogást lehetett hallani. Egyikük se nézett fel a másikra csak álltak némán ahogy a könnyeik patakokban folytak az arcukon.
-Hol...hol vannak a cuccaid?-köszörülte meg a torkát Lloyd, mert nem akarta hogy hallja Steve hogy megremeg a hangja.
-Egy motelben.-dugta zsebre a kezeit Steve.
-Holnapra megcsinálom a papírjaid. Majd gyere értük.-lépett egy fél lépést hátrébb Lloyd.
Steve egy nagyot sóhajtott ahogy érezte kicsúszik a lábai alól a talaj. Mindent elvesztett. Lloyd se volt másképp mert egy olyan ember került ki az életéből akivel mindent meg tudott beszélni. Fontos volt neki.
-Rendben.-suttogta alig hallhatóan.
-Megyek mert a gyerek nyűglődni fog.-törölte meg gyorsan a szemeit.
-Még egy dolgot kérhetek?-nézett fel Steve Lloydra aki felkapta rá a szemeit.
-Mi.. mi lenne az?-feszült meg az állkapcsa ahogy nézte a vele szemben álló férfit.
-Csak ennyi.-ölelte át utoljára Lloydot aki ledermedt, de ahogy feleszmélt a karjait Steve köré fonta. Rázkódni kezdtek a vállaik így Lloyd Steve vállának döntötte a homlokát.
-Bazdmeg Rogers!-suttogta halkan.
-Te is Lloyd.-szorította még jobban magához.
-Picsába.-engedték el egymást így mind a ketten gyorsan törölgetni kezdték a szemeiket.-H..holnap akkor várlak. Ne késs! Tudod hogy utálom.-szipogott halkan.
-Azt se mondtad hányra menjek!-fújta ki a tüdejében rekedt levegőt Steve.
-Mit tudom én! Legyen tíz óra.-masszírozta a homlokát Lloyd.
-Rendben.-bólintott halványan.
-Most viszont megyek, mert... mert tényleg Blake nem fogja hazáig kibírni.
-Vigyázz rájuk! -nézte Lloyd szemeit.
-Igyekszek! Tudod jól.
-Tudom.
-Akkor holnap!-lépkedett hátrébb.
-Mit is mondtál hányra? Reggel öt?-próbálta Steve elütni egy kis humorral a helyzetet, hátha látja volt barátját mosolyogni még utoljára.
-Akkor ébren se vagyok még!-fordult vissza felé. -Tíz óra!
-És ha tíz óra egy perckor állok az ajtónál?
-Hhhh... most szopatsz?
-Én? Nem! -vágott egy furcsa grimaszt Steve mire Lloyd megingatta a fejét, de egy halvány mosoly bujkált az ajkain.
-Kereken tíz órakor vagy ott!
-Rendben. Akkor reggel 4:30. Tudod hogy felkelek korán.
-Ha 4:30 kor felkeltesz bazdki agyon váglak!
-Úgy is rég verekedtünk.-rántott vállat Steve.
-Verekedni akarsz? Basszameg apuka vagyok!
-Hát és aztán?
-Na! Elég! Időben érkezz!-ingatta meg a fejét Lloyd ahogy elfordult a kocsi felé.
-Csak be ne rezelj kora hajnalba.
-Orrba baszlak ha meg mered tenni!-sétált vissza a kocsi felé.
-Én is szeretlek!-kiabált utána Rogers mire Lloyd megtorpant. Hiányzott neki Steve. Holnap ha meg oda adja a felmondási papírokat utána végleg nem fogja látni.