Lloyd Hansen

-Itt van ez a rohadt kurva bazdki Steve. -igyekeztem a terasz irányába, hogy minél hamarabb szabaduljak ezektől.
-Kicsoda?
-Tiffany basszameg!-téptem fel az ajtót és azzal a lendülettel be is vágtam magam után.
-Megyünk akkor Averyvel. Oké?
-Itt vonaglott meg fogdosott basszameg! Úgy hogy a csávója Rodriguez! Szerinted?
-Próbálj meg lehiggadni. Egy perc és ott vagyunk.
-Kérlek ne mond Averynek. Nem.. nem akarom hogy.. hogy baja essen.
-Tartom a szám! De viszont most odamegyek mellé mert kurvára nem érti mi van.
-Istenem szegény. Ugye nincs semmi baj és nem azért sétáltatok mert rosszul van?
-Nincs semm...
-Édesem! -csendült fel az angyali hangja.- Mi van! Mi történt? Steve olyan fejet vág hogy én itt helyben szívrohamot kapok baby!
-Sshh ... shhhh nyugi! Nyugodj meg kérlek. Semmi baj nincs!
-Baby ne kamuzz!-csuklott el a hangja. Istenem kincsem. Teljesen nem érti szegény, de nem akarom felzaklatni azzal, hogy az exem itt van és próbálkozik nálam.
-Gyertek szívem oda ahol szétváltunk és megyünk haza. Rendben?
-Lloyd!
-Gyere kicsim! -és ekkor pillantottam meg már megint ezt a kibaszott ostoba kurvát aki felém tart vigyorogva.-Le kell tennem szívem, de ott találkozunk. Rendben?
-Lloyd!-kiáltotta el magát, de én kinyomtam a telefont. Nem akartam, hogy hallja ennek a picsának a hangját.
-Lloyd drágám, nem kérsz egy italt?
-Nem. És jobban tennéd ha leszállnál rólam.-léptem odébb és próbáltam kitalálni hogy jutok el leghamarabb oda ahol találkozok Stevvel és Averyvel.
-Baby! Nagyon feszült vagy. Tudod jól hogy én le tudnálak nyugtatni.-simította meg a karom és közelebb jött hozzám.
-Te felbaszni tudsz de kibaszottul. Takarodj innen!-mordultam rá és lelöktem a karmait a kezemről.
-Pedig a farkadnak egy szűk puncira van szüksége, nem olyanra mint a feleségedé.-hajolt a fülemhez.-Gondolj bele szülés után hogy fog kinézni. Nem valami farok állító.-vigyorodott el, de nálam elszakadt a cérna.
-A feleségem ne vedd a szádra mert kitépem a nyelved a torkodon keresztül te ocsmány ribanc. -sziszegtem az arcába de rosszul voltam attól ahogy kinézett és a tudattól, hogy ez hozzám ért valaha is.
-Ne beszélj így egy olyan nővel aki elintézte neked, hogy a világ összes pénze a tied lehessen. Rodriguez szerinted miért ment bele?-vigyorgott rám azzal a rusnya fejével.-Úgyhogy legyél kedves moderáld magad szívem mert rossz vége lesz ha nem úgy ugrálsz ahogy én fütyülök.-cirógatta végig az arcom, majd ellépve mellettem a fenekemre simította a tenyerét. Kezem remegett a dühtől, attól hogy ez a nő el fog baszni mindent, de az én Averym nem veheti el tőlem! Dühösen a megbeszélt találkozási helyre igyekeztem ahol már Avery aggódva keresett a tömegben, mellette pedig Steve állt.
-Lloyd!-hallottam meg a nevem ahogy a feleségem hangja átszelte a beszélgetést így felkapva rá a szemeim szög egyenest megindultam felé.-Kicsim!-szaladt hozzám és akaszkodott rám így a karjaim közé zártam.
-Menjünk.-intettem Stevenek aki látta az arcomon hogy nem oké a helyzet. Fel tudtam volna robbanni, de ezt Avery előtt nem akartam. A gyerek és az ő egészsége mindennél fontosabb.
-Lloyd mi ... mi a baj? Kicsim!-simogatta az arcom,de én csak megráztam a fejem.
-Menjünk kérlek. Pihenned kell.-simítottam meg a hasát amit annyira imádok fogni. A mi kis kincsünk ott növekszik. Napról napra nagyobb és erősebb. Az anyukája pedig egyre gyönyörűbb.
-Mond el mi van baby, mert megijesztesz!-nézett rám könnyes szemmel. Istenem a szemei. Hogy aggódik ez a csodás nő értem.
-Minden rendben van csak elegem van ezekből.-biccentettem a tömeg irányába.
-Biztos baby ,hogy ez a gond?-csordult le az arcán egy könnycsepp. Odahajolva hozzá lágyan csókolgatta puha bőrét, majd a füléhez hajoltam.
-Gyere anyuci. Apucinak szüksége van rád.-cirógattam végig a karját és a nyakához hajolva gyengéden végigcsókoltam a válláig.
-Úgy aggódtam.-fonta a nyakam köré a karjait.
-Minden rendben.-puszilgattam lágyan miközben felnéztem Stevere.
-Lloyd szólok akkor Jakenek hogy indítsa a kocsit.
-Rendben. -bólintottam, majd Avery keze után nyúltam és megcsókoltam a kézfejét.-Gyere gyönyörűm.
-Szeretlek. Ugye tudod?!
-Én még jobban kincsem.-cirógattam meg az állát.
-Nem hiszem.-mosolyodott el halványan.
-Akkor ha hazaérünk bebizonyítom, hogy elhidd.-simítottam a tenyerem a fenekére és gyengéden megmarkoltam.
-Mutasd meg mennyire szeretsz.-csúszott a tenyere a mellkasomra így érintésétől megfeszült a testem.
-Akkor annak a picúrnak nagyon kell kapaszkodnia odabent.
-Te vagy az életem baby.-simította az arcomra apró kezét.
-Nélküled én létezni se tudnék kicsim. Te mindent szebbé, jobbá tettél és teszel.-cirógattam lágyan az oldalát.
-Lloyd! -csendült fel Steve hangja mire felkaptam a fejem.-Gyertek!-intett az autó felé.
-Menjünk drágám.-simítottam meg a kézfejét és összefontam az ujjaim az övéivel.
Lassan sétáltunk a kocsiig ahol Steve várt minket a nyitott ajtó mellett.
-Had segítsek.-nyújtotta Avery felé a kezét és besegítette a kocsiba. Mellé ülve némán bambultam kifele az ablakon és vártam, hogy végre hazaérjünk. Steve felé pillantva láttam rajta hogy ideges így gyanítom lesz majd egy remek beszélgetésünk erről az egészről.

-Felmegyek. Veszek egy fürdőt.-hajolt az ajkaimhoz Avery így egy gyengéd csókot nyomtam a szájára, majd felsétált az emeletre. Kibújva a zakómból ledobtam a kanapé szélére és lerogytam a párnák közé.
-Na kivele. Mit mondott az a picsa.-sétált mellém Steve és egy whiskys poharat nyújtott felém.
-Kössz.-emeltem fel, majd belekortyoltam.
-Mit csinált az a ribanc?-ült le mellém.
-Fogdosott.. azt mondja hogy Avery már nem lesz nekem tökéletes miután megszüli a gyereket... hhhh... aztán meg hogy ő rajta múlt ez az egész, a világ összes pénzét neki köszönhetem úgyhogy úgy ugrálok ahogy ő fütyül.
-Meg a nagy faszt!-csattant fel Steve.-Lloyd ezt te se gondolod komolyan!
-Nem akarom, hogy nektek bajotok legyen. -néztem fel rá elkeseredve.
-Mond vissza a picsába. Lloyd nem a pénz a minden!
-Hhh... mindent megakarok a feleségemnek, a gyerekeimnek és a barátomnak adni. Steve értsd meg, hogy...
-Lloyd a pénz az lényegtelen! A család az egészség a barátok akikre igazán számíthatsz. Az a fontos! Nem a szaros pénze annak a fasznak.
-Nem tudom Steve..-hajtottam le a fejem.
-Mond hogy nem mentél bele ebbe.
-Még fontolóra veszem azt mondtam.-dörzsöltem meg az arcom.
-Akkor hagyd a faszba. Így is szarásig vagy pénzzel... ne.. ne csináld kérlek.- felpillantva rá láttam, hogy kétségbe van esve. Én mindent csak a családomért teszek mert ők a fontosak. Csak az van nekem ami boldoggá tesz. Ha ők boldogok akkor én is. Nem akarom, hogy bármiben hiányt szenvedjenek. Csak ők lebegnek a szemem előtt.-Kérlek Lloyd. Ne akard, hogy az exed rád szálljon mert ezzel csak azt éred el. Akkor baszhatod a családod és a barátod. Ahogy néztem az a nő mindent megtenne hogy elszakítson Averytől, hisz amit mondtál ez is arról árulkodik. Ugye nem akarod őt elveszteni?
-Nem! Nekem ő a minden!-néztem fel rá könnyes szemmel.
-Akkor meg hagyd a picsába.-térdeimre dőlve lehajtottam a fejem és szorítottam össze a szemeim. Steve közelebb ült hozzám és a hátamra tette a kezét. Igaza volt abban amit mondott, de mégis ott motoszkált a fejemben hogy mindent meg akarok nekik adni.-Menj fel hozzá és bújj oda mellé.
-Te nem akarsz vele... tudod...-néztem hátra rá a vállam felett.
-Nem.-nyelt egy nagyot.-Rád van szüksége Lloyd, nem rám.
-Rád is. Ha én véletlen folytán meghalok akkor csak te maradsz neki.-keltem fel mellőle.
-Mi? Nem! Lloyd!-kapta el a karom.
-Steve, ha azt mondom ,hogy nem ,rám fognak szállni amivel kurvára tisztában vagyok. Ha elfogadom ahogy mondtad baszhatom azt amim van. A boldogságom.
-Mit értesz azon, hogy rád szállnak?-tette keresztbe a kezeit a mellkasa előtt.
-Hát hogy egy kurva nagy tüzijáték lenne abbóla véremgzésből ,amibe aztán lehet beledöglök. -tártam szét a kezem.
-Kurva jó. Averyvel meg a gyerekkel mi lesz? Rólam nem is beszélve!
-Hhh... Steve...
-Nem! Nem Lloyd ez..-kezdte kapkodni a levegőt idegesen.-Bazdmeg te kellesz a családodnak! -remegett meg a hangja.
-Elbasztam! Tudom! -néztem fel rá keserűen.
-Bazdmeg Lloyd!-szorította össze a szemeit amiben láttam hogy könnyek ülnek, akár mennyire is takargatja.
-Steve én...
-Fent van a várandós feleséged a gyereketekkel a hasában!-ordította el magát remegő hangon.
-Tudom.-suttogtam halkan. Fojtogatott a sírás. Kurva nagy hülyeséget csináltam, hogy bedőltem Ransomnak, annak a hülye kurvának és persze Rodrigueznek. Ha a családomat nézem akkor nem megyek bele ilyenbe, de csak a pénz lebegett a szemem előtt. Hogy megadhassak nekik mindent.
-Kurva nagy hülyeséget csináltál Lloyd! Bazdmeg én mit csinálok egy gyászoló nővel és egy kisgyerekkel ha nincs apja? Mi a faszt csinálok bazdmeg!-mászott az arcomba.-Arról nem is beszélve hogy a barátod idegileg összeomlik!
-Steve... kérlek.-néztem fel a szemeibe, de alig láttam az arcát.
-Lloyd bazdmeg gondolkozz mielőtt cselekszel mert... mert így elveszted azokat akiknek fontos vagy.-kapkodta a szemeit az enyémek közt.
-Nem akarlak titeket elveszteni! Nem akarok meghalni Steve... én csak ... csak a családomra van szükségem!-hajtottam le zokogva a fejem.
-Picsába!-rántott magához és szorított erősen. Összetörtem. Az agyam felmondta a szolgálatot és most a teljes tanácstalanság lett úrrá rajtam. -Szedd össze magad és menj fel a feleségedhez! Te vagy Lloyd Hansen, aki egy elmebeteg fasz! -kapta el a vállaim.
-Inkább egy hülye fasz!-töröltem meg az arcom.
-Egy kegyetlen bérgyilkos vagy Lloyd! Te otthon mozogsz az ilyenben! Szívd fel magad kérlek és tegyél meg mindent azért a nőért és a gyereketekért hisz ők a fontosak.
-Te is fontos vagy Steve!-néztem fel rá. Ajkai megremegtek ahogy tudatosult benne az amit mondtam. Szemeit nézve kétségbe volt esve, gyanítom az arcomat látván és magától a helyzettől is amit én okoztam. Keserűen ingattam a fejem, mert rájöttem, hogy kurvára elbasztam.
-Hhh... Steve most azon gondolkozik hogy a picsába szedje össze a barátját, mert vissza kell térjen Lloyd Hansen! Ő nem picsog és nem fél hanem egy elmebeteg módjára kinyírja ezeket a faszokat. Annyi embere van akik profik, hogy ezek labdába se rúghatnak vele szemben.-szorította meg a vállaim.
-Hhhh... köszönöm.-öleltem át újból őt mire ő szorított az ölelésen.
-Most menj fel és dugd meg az asszonyt! Gyerünk! Növessz pöcsöt, holnap pedig kitaláljuk mi legyen.
-Rendben. -húzódtam el tőle és a maradék whiskyt ledöntve megindultunk az emelet felé.
A lépcső tetején megállva még felpillantottam Stevere és felsóhajtottam.
-Menj be!-mutatott a háló ajtajára, mire én közelebb sétáltam hozzá és a falnak dőltem.
-Tudom, hogy megfogadtad a tanácsom amit még múltkor mondtam, de nyugtass meg kérlek hogy használtok közben ...
-Lloyd...-sápadt el ahogy hátrébb lépett.
-Hé! Megengedtem! Tudom, hogy fosotok elmondani, de nem kell. Nem kell félned mert se rá, se rád nem tudnék haragudni. Ti vagytok az életemben a biztos pont és soha, de soha a büdös életben nem akarlak elveszteni titeket.
-Hhh... mióta tudod?-hajtotta le a fejét bűnbánóan.
-Látom hogy néz rád és azt is ahogy te.
-Téged szeret Lloyd!
-Tudom, de téged is. Te is fontos vagy neki.-közelebb lépve hozzá, hogy Avery ne hallja még véletlen se a beszélgetést a vállára tettem a kezem.-Ugye védekeztek? Csak ennyit mondj!
-Igen! -nyelt egy nagyot Steve.
-Köszönöm.
-Annyira rosszul érzem emiatt magam Lloyd.-takarta el a szemeit.
-Szereti a te faszod is ahogy az enyémet. Ebben nem rossz semmi.-mosolyodtam el.
-De nem helyes.
-Hhhh... sok minden nem helyes amit csinálok.-rántottam vállat.- Az se volt helyes döntés mikor elkezdtem embereket kinyírni, de ez van. A boldogságáért bármit megteszek. Ha attól boldog ha te is megdöngeted ám legyen. Csak mondom annyi a feltétel, hogy védekezzetek és legközelebb tudjak róla.-nyeltem egy nagyot.
-Rendben. Sajnálom, hogy ... hogy nem volt faszom szólni róla.
-Dőlj le. Holnap megbeszélés.-paskoltam meg a vállát, majd hátat fordítva neki benyitottam a hálóba ahol már az én gyönyörű feleségem az igazak álmát aludta. Csendben levettem magamról a ruhám és a sarokban lévő fotelre ledobáltam.  Avery mellé mászva figyeltem ahogy csendben szuszog mellettem.-Annyira gyönyörű vagy.-suttogtam alig hallhatóan, majd egy tincset odébb húztam ami az arcába lógott.
-Mmhh...Lloyd...-nyöszörgött halkan.
-Itt vagyok. Sshhh.. aludj csak.-puszilgattam lágyan az arcát és dőltem le mellé.
-Hol... hol voltál ilyen sokáig?
-Beszélgettem Stevvel.
-Miről?
-Arról, hogy mennyire fontosak vagytok nekem. Hogy ti vagytok az életem. -cirógattam meg az arcát.
-Apuci.-mosolyodott el halványan.
-Igen anyuci.-csókoltam meg finoman a vállát.
-Mutathatok valamit?-nyitotta résnyire a szemeit.
-Micsodát?
-Hát őt.-húzta lejjebb a takarót és a hasáról feljebb tűrte a pólóját.-Itt oldalt van a kis pici lába.-simította meg mosolyogva a hasát mire óvatosan odacsúsztam mellé és a hasára tettem a kezem. Tenyerem alatt megmozdult a kis pocaklakó így a szívem ezerszer gyorsabb ritmusba kezdett.
-Istenem..-remegett meg az ajkam ahogy felkaptam a szemeibe az enyémeket.
-Érezted baby?-mosolygott rám édesen.
-A mi kis csodánk!-másztam lejjebb a hasához és odébb húzva a takarót finoman puszilgatni kezdtem a bőrét.
-Szeretjük apucit.-túrta a hajamba az ujjait.
-Apucinak a világot jelentitek. El nem tudod hinni mennyire fontosak vagytok nekem.-csordult le egy könnycsepp a szemem sarkából.
-Héé... sshhh...-cirógatta végig apró ujjaival az arcom mire én a hasához bújtam. Ahogy az ajkam a bőréhez ért éreztem a mi kis kincsünket hogy ismét mocorogni kezd és ekkor tudatosult bennem, hogy én vagyok csakis az aki megvédheti őket. Ez az apróság ránk számíthat senki másra. Mi vagyunk a szülei!
-Már most borzasztóan szeretem őt.-kaptam fel Averyre a szemeim.
-Én is kicsim elhiheted.-kúszott mosoly az ajkaira.-De gyere dőlj le. Hosszú volt ez a nap.-simította meg a karom így mellé dőlve a karjaim közé húztam.
Halkan szuszogott a mellkasomra feküdve. Hamar elnyomta az álom, ellentétben velem. Én cseppet se tudtam lehunyni a szemeim, mivel csak azon agyaltam hogyan hozzam helyre ezt az egész faszságot ami történt.
Percekig néztem a karjaimban fekvő nőt, majd ahogy cseppet se akart az éberségem szűnni, óvatosan kimásztam az ágyból és kilopakodtam a szobánkból.
Némán sétálgattam fel-alá az emeleti folyosón, majd a gyerekszoba ajtajánál megtorpantam.
Lassan beljebb lépkedve néztem a kiságyat amit hosszas szerencsétlenkedések árán tudtunk csak összetenni. Avery már a párnákat a plédeket is bele tette így már csak a mi kis csodánk hiányzott onnan. Mosolyogva néztem a kis macira ami az ágy sarkában ült és egy mély levegőt vettem mivel zakatolt a szívem. Féltettem őket.
Az ágy rácsában megkapaszkodva lehajtottam keserűen a fejem, majd a kézfejemen apró vízcseppek csorogtak végig az ujjaim felé aztán a lepedőre. Összetörve a fotelbe rogyva sírtam némán. Fájt a tudat, hogy mi van ha bajuk esik? Én azt nem élném túl!
-Faszom...-remegett meg a hangom ahogy az arcomat törölgettem, majd az ajtó nyitódására kaptam fel a fejem.
-Mit csinálsz?!-lépett be Steve a szobába.
-Hhhh... nem tudok aludni.-temettem a kezeim közé az arcom.
-Avery?
-Alszik.-szipogtam csendben, mire Steve mellém sétálva a fotel karfájára ült.
-Hhhhh...neked is kéne.-lökte meg finoman a vállam.
-De nem tudok! -néztem fel rá kétségbe esve.
-Holnap megbeszélés lesz! Pihenned kell, hogy összeszedetten tudj gondolkozni.
-Nem tudok!
-Lloyd! Fontos a családod igaz?-tette a vállamra a kezet és finoman megszorította.
-Rúgott a kicsi... éreztem Steve a kis lábát a tenyerem alatt...-meredtem magam elé és a kezem néztem amivel Avery hasát fogtam.
-Lloyd! Kapard össze magad. Tudom rengeteg a történés mostanában,de ...
-Szeretnék még tőle gyereket. Tudod?!
-Valahogy éreztem, de ezt akkor is így gondold mikor az a kis tökmag az éjszaka közepén felsír és menni kell hozzá.
-Biztonságban akarlak tudni titeket. Ezért holnap tudósítani fogom a csapattal, hogy mindenkit ki kell nyírni. Nincs kegyelem!
-Oké! Rendben! Szuper! Akkor most, hogy ezt így elmondtad menj és dőlj le.
-Nem jössz át te is?
-Hhhh.. Avery alszik.. nem akarom felkelteni Lloyd.
-De messze van a szobád!-keseredtem el újra. Szükségem volt Stevere.
-Gyere..-csapkodta meg a karom.
-De...
-Gyere már!-rángatott fel a fotelből és a háló felé lökdösött.-Menj be!
-Hhhh...
-Menj már! Kurva fáradt vagyok, mert eddig én se aludtam egy szemhunyásnyit sem és te is fáradt vagy.
-Akkor jó éjt.-nyitottam be halkan, majd beljebb toszogatott Steve az ágy felé.-Ne.. ne lökdöss!
-Mássz már be!
-Hhh... rosszabb vagy mint az anyám.-morogtam az orrom alatt halkan, hogy Avery fel ne keljen. Bemászva az ágyba Steve odébb lökött és mellém ült. Szemeim felcsillantak, de ahogy észbe tudtam volna kapni hanyatt lökött az ágyon.
-A farkad ne dörzsöld a valagamhoz mert nem vagyok meleg! Világos?-fordított hátat nekem.
-Most úgy megölelnélek.
-Felejtsd el! Fordulj meg az asszony felé és aludj.
-De akkor te se bökdöss!
-Nem terveztem.-húzta magára a takarót, de egy percre megállt és felpillantott rám.
-Köszönöm, hogy a barátom vagy.
-Hhhh... megcsókolni nem foglak!
-Bolond.-vigyorodtam el ahogy meglöktem a vállát.
-Csak annyira mint te. -mosolyodott el ő is és ledőlt mellém.
Hátamon fekve bámultam a plafont és hallgattam ahogy Avery csendben szuszog még mindig mellettem, majd a másik oldalamra pillantva Steve hátával találtam szembe magam. Elvigyorodva közelebb hajoltam a füléhez, de ahogy megszólaltam volna Steve hátra lendítette a kezét.- Mondtam valamit!
-Majdnem a farkam csaptad meg! Tudod milyen közel volt a kezed?!-suttogtam mérgesen, de lesápadtam egy percre.
-Fordulj meg és aludj.
-De...
-Jó éjt Lloyd!-nyúlt hátra a válla felett és összeborzolta a hajam.
-Te szemét!-csattantam fel és én is összekócoltam a haját.
-Nem bálba mész! Nem mindegy milyen este a hajad?-nézett hátra rám.
-Hát nem! Képzeld el nem! Nekem mindig tökéletesnek kell lennem hisz én vagyok Lloyd Hansen!
-Na csak leesett hogy ő vagy! Haladunk.-vigyorodott el ahogy az arcom figyelte.
-Ti nem tudjátok befogni a szátokat?-csendült fel Avery álmos hangja, majd felült mellettem.-Ti.. ti mi az istent csináltok?-kapkodta köztünk a szemeit.-Lloyd hogy nézel ki? Milyen a hajad?
-Ő volt! Ő kezdte!-mutattam Stevere.
-Igen mert piszkál! Ide rángatott mert nem tud aludni, de én se mert folyamatosan baszogat!
-Nem is! Ez nem igaz! Én csak meg akartalak ölelni téged, tudod ahogy a barátok szokták egymást hogy kifejezzék a szeretetüket a másik felé!
-De te a hátamhoz akartál bújni hogy úgy ölelgess, holott mondtam nem vagyok meleg!
-Én se vagyok az! Bazdki mind a ketten a pinát szeretjük!
-Befejeztétek?!!-kiáltotta el magát mire mind a ketten felé kaptuk a fejünket.
-Steve védj meg.-csúsztam mellé és a karját elkapva közelebb rántottam.
-Hát ti nem vagytok komplettek.-nevette el magát Avery.
-Láttad hogy majdnem megölt minket?-suttogtam Stevenek.
-Te vagy közelebb hozzá.-suttogta vigyorogva.
-Cseréljünk helyet!
-Nem!
-De!
-Nem!
-Hhhhh... fejezzétek be mert a gyerek se tud nyugton lenni! Bukfenceket vet mert itt karattyoltok az éjszaka közepén!
-Bulizik apa szemefénye?-másztam közelebb és megsimítottam a hasát.
-Ja, mert hallja a hangotokat, szóval alvás mindenkinek!
-Anyuci mérges?
-Hhhh.. fáradt vagyok ahhoz hogy mérges legyek, de kérlek aludjatok.-dörzsölte meg a szemeit.
-Gyere! Mássz közénk baby. Apa és Steve majd elaltatja ezt a kis tökmagot.-másztam át felette és mellé dőlve cirógatni kezdtem a hasát.
-De ahhoz csendben kell lennetek , hogy ő is nyugton legyen!
-Jó.-hajtottam le a fejem.-Csendben leszünk.-suttogtam halkan.
-Még mindig beszélsz baby!-simította meg álmosan az arcom.
-Hhh... bocsi.-dőltem mellé, majd Stevere pillantottam Avery felett. Keze után nyúlva a hasához húztam és figyeltem az arcát, mire elmosolyodott ahogy a kicsi megmozdult újra az ő keze alatt is.
-Istenem..-suttogta halkan.
-Érezted?-kérdeztem lelkesen.
-Igen! -remegett meg az ajka ahogy Avery hasát cirógatta.
-Még mindig hall titeket fiúk! Nem tud nyugton maradni ha magyaráztok!
-Istenem kincsem. Lehet mert mondjuk kislányunk lesz és imádja már most aput és Stevet?
-Hhhh... ha lányunk lesz baby meg fogsz őszülni.-mosolyodott el halványan.
-Az tuti! Igaz te kis huncut?!-hajoltam oda a hasához ismét.-Apa ki fogja tépni a haját mi?-vigyorodtam el miközben lágyan puszilgattam.
-Steve is beleőszül ha kislány vagy drágaság.-hajolt oda ő is mire Avery felnevetett.
-Apa és Steve a tenyerükön fognak hordozni szívem ha kislány ha kisfiú vagy.
-Ha fiú vagy ne legyél olyan rossz mint apu! Értve vagyok?
-Apa nem rossz, csak néha. Mint például most is, hogy még mindig magyaráz neked, te pedig borzasztóan élvezed ezt mert olyanokat rúgsz hogy anya el fogja hányni magát.
-Na! Azt nem! Nem rugdosódunk!
-Pedig nagyon eleven!
-Anyuci pihenni szeretne tökmag!
-Dőlj le Lloyd! Hátha akkor ő is megnyugszik.-feküdt le a párnák közé Steve így én is Avery mellé dőltem. Mind a ketten a hasát cirógatva feküdtünk mellette mire ő felém fordítva a fejét az orromra egy apró puszit adott.
Keze lágyan az arcomra simult így a nyakához bújva behunytam a szemeim és hagytam hogy elbódítson édes illata.