figyelmeztetések: nem gondoltam volna, hogy ehhez a sztorihoz kapcsolódva ezt írom, de ebben a novellában nincs :D

szavak száma: 774

alap és szereplők: a Könny és víz c. történetemből a két főszereplő,
Blanka&Dávid

ajánlott dal: Republic — 67-es út

✧

Mindig tudta, hogy ez az álmom. És soha nem kértem arra, hogy valósítsa ezt meg, soha nem volt kérdés benne azzal kapcsolatban, hogy megteszi értem.

Még kiskoromban megfogadtam, hogy egyszer látni fogom a sarki fényt, egy időben teljesen a mániám volt ez az egész. Aztán persze ez alábbhagyott, és bár kezdtem feladni, sosem engedtem el igazán.

Mióta Dohában Dáviddal teljesen egymásra találtunk, rengeteget beszélgettünk. Már ott szóba kerültek az álmok az egyik foglalkozásunk alatt, és hihetetlen, hogy még mindig emlékszik rá. Csak apróságként megemlítettem neki, de megjegyezte.

– Mindjárt megérkezünk – suttogja nekem, szavaira pedig visszatérek az elmélkedésből a valóságba. Az unokatestvérei néhány éve Svédországban élnek, és idén velem együtt akarta meglátogatni őket — a sarki fénnyel összekötve.

– Köszönöm – súgom a szemébe nézve, válaszul ő csak homlokon csókol, és magához ölel. A taxiban elég gyenge a fűtés, eddig vastag kabátom ellenére is fáztam, de most, hogy mindkét kézfejemet Dávid tenyere fogja körbe, kezdenek kiolvadni elgémberedett végtagjaim. Teste közelsége pedig véd a hidegtől, egyáltalán nem fázom.

Uppsala még a taxi karcos, jégvirágokkal borított ablakából is gyönyörű így este kivilágítva. A templom és vár, és a házak, amiknek ablakából kíszűrődik a fény, igazán hangulatos látványt nyújtanak.

Végül néhány perccel később, egy tizenegy emeletes panelház előtt áll meg a kocsi, miután pedig Dávid kifizette az utat, felhívja az unokatestvéreit, hogy itt vagyunk a ház tövében. Nem kell sokat várnunk rájuk, nem sokkal később három fiatal alakja rajzolódik ki a sötétben. Anna, Benji és Bella.

Mosolyogva nézünk össze Dáviddal, akit unokanővére és unokahúga megöleli – utóbbi inkább ráugrott, de ez részletkérdés –, Benjivel pedig kezet fog. Pár pillanat alatt csend terem, és mindhárom Bányai-gyerek érdeklődve fordul felém.

– Ő itt Blanka, a barátnőm. Ők pedig Anna, a legokosabb, Benji, a legszétszórtabb és Bella a legelevenebb – mutat be minket egymásnak Dávid, Bella pedig azonnal megölel. Igen, azt hiszem ő a szeretetbomba a családban, biztosra veszem, hogy tizenöt körül lehet. Benji és Anna is jóval visszafogottabban üdvözöl, majd előbbi elveszi a bőröndömet, mondván felcipeli ő a tizedikre.

A lépcsőházban sokkal melegebb van mint kint, és biztos vagyok benne, hogy a tizedik emelet tetején már a hátam közepére se fogom kívánni vadtag szövetkabátomat.

– A lift elromlott, és csak kedden tudnak leghamarabb jönni megszerelni, szóval hegyet mászunk – magyarázza Benji, majd elindulunk felfelé.

Pár lerc csend elteltével a többiek azonnal szóbaelegyednek egymással, én pedig mosolyogva hallgatom őket.

– A szüleitek merre vannak? – kérdez rá Dávid.

– Konferencián, csak holnap éjszaka érnek haza – vágja rá Bella, mint aki tökéletesen tudja az egész menetrendjüket.

– Te laksz egyedül itthon, vagy a tesóid is? – fordulok a lány felé.

– Csak én. Anna Arizonában tanul, miattatok jött haza, Benji pedig újságíróként össze-vissza cikázik Svédországban. Dávid mesélte, hogy újságíró vagy – vált témát hirtelen. – Elküldte egy két cikkedet, amik nagyon tetszettek, igazán őszintén írsz.

– Örülök, hogy tetszettek. Igyekszem nem köntörfalazni, hanem az igazságot leírni, ez az én stílusom – mosolygok.

– Tényleg jók a cikkeid – szólal fel Benji is, aki — mint kiderült — szintén újságíró. – Jók a meglátásaid, és látszik, hogy a sportban nőttél fel, értesz hozzá.

– Nekem a feminista részei tetszettek. – Anna szinte a semmiből szól bele a beszélgetésbe, én pedig csak ide-oda kapkodom a fejem a testvérek között.

– Íme, a Bányai-család. Itt folyton beszél valaki – kulcsolja össze az ujjainkat Dávid, miközben mindketten mosolyogva figyeljük az előttünk vitatkozó tesókat.

✧

Egy jó kis UNO-parti és az isteni Anna által főzött vacsi után már Benji kocsijában ülünk Dáviddal. Unokaöccse csak nagyon félve adta kölcsön neki, Annával már azt beszéltük, hogy mindkárt egy szerződést is az orra alá dug.

– Most hová megyünk – nézek Dávidra az anyósülésről.

– Tudok egy helyet, ami szerintem tetszene – mosolyog, majd lágyan megcsókol, és beindítja a kocsit.

Alig pár percet utazunk, amikor az út szélén egy fából készült szalagkorlát-szerűség mellett állunk meg.

– Hova hoztál? – szállok ki felvont szemöldökkel a kocsiból.

– Csakis olyan helyre, ahol teljesülhet egy álmod – lép mellém, majd átkarolva a derekamat magához húz. Bújok hozzá, nekem ő jelenti a mindent, az otthont. Nyolc hónapja nem tudnám elképzelni nélküle a napjaimat. Mélyen a szemembe néz, én pedig tartom a szemkontaktust. Lassan hajol rá az ajkaimra, közelebb húz magához, miközben ajkaink táncot járnak. Kezemet a nyaka köré fonom, teljesen átadom magam a pillanatnak.

– Nézd! – mutat a hátam mögé, majd óvatosan fordít rajtam egy keveset. Olyan lágyan, ahogy azt tőle már megszokhattam.

Megfordulok, és szembetalálom magam a sarki fénnyel. A szám is tátva marad, úgy csodálom a zöldes fényeket, amik olyan misztikust hatást kölcsönöznek az egész jelenségnek.

Dávid szorosan mögöttem áll, karjaival átkarolja derakamat, így figyeljük egy ideig teljes csendben a sarki fényt.

– Szeretlek – suttogja a fülembe, ezzel teljesen meghitté varázsolva a pillanatot.

Minden egyes tettével csak megerősíti bennem azt, hogy én nem csak egy csillag vagyok neki a sok közül.

Számára én vagyok az esthajnalcsillag.

✧

🅐🅤🅣🅗🅞🅡'🅢 🅝🅞🅣🅔

Nos, igen, egy órát csúsztam ezzel a résszel, de szerintem az nem vészes annyira. Személy szerint iszonyatosan élveztem írni ezt a részt, Blanka és Dávid a kedvenc párosom mind közül 🤍

Szerintetek hogy sikerült? 👀

2024.10.04.
𝖊𝖒𝖘𝖟