Van a történetedben egy hatalmas logikai baki, egy indokolatlan, megmagyarázhatatlan fordulat, egy oda nem illő szereplő hirtelen felbukkanása? Semmi pánik! Mutatok egy módszert, amit már Shakespeare is használt, ha ilyesmivel került szembe: akassz rá lámpaernyőt!

Hogy mit tetszett mondani?

Magyarul is használjuk 'megmagyarázni' értelemben a "rávilágítani" vagy "megvilágítani" szavakat - na, most a "lámpaernyőt akasztani rá" ennek az ellenkezőjét jelenti az angolban (magyarban egyelőre nincs rá szó, mert az irodalmáraink elmélyülten recskáznak Esterházy-ra ahelyett, hogy kitaláltak volna rá egy értelmes kifejezést, így nekem kellett). Amikor az alkotó ezt a technikát alkalmazza, azzal nem oldja fel a logikai ellentmondást, hanem épphogy ráirányítja a figyelmet, majd megy tovább, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ez pont olyan, mintha a falra kenődött paradicsomszószt nem próbálnád meg letörölni, hanem egyenesen bekereteznéd, és kortárs alkotásként mutogatnád a vendégeidnek.

És ez nem akkora hülyeség, mint elsőre hangzik. Mint mondtam, Shakespeare is csinálja, például a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabjában hangzik el az a mondat, hogy "Ha ezt most színpadon játszanák, megrónám, mint valószínűtlen költeményt", vagy a Hamlet harmadik felvonásának második jelenetében, amikor mindenki kedvenc dán királyfija arról beszél, milyen hiteltelenek a színészek, akik hadarnak, ócska parókában játszanak és hadonásznak a kezükkel - mint ahogy minden bizonnyal a Hamletet alakító színész is tette akkor. De például Dante Isteni színjátékában is megjegyzi a narrátor, hogy tiszta szerencse, hogy csak híres emberekkel találkozott az alvilágban, mert egy rakás ismeretlen senkit nem érdekelt volna, és nem is akad fenn a dolog logikáján, csak bulizik tovább a pokolban.

Nem veszélyes ez?

Csak ha a lámpaernyőd gyúlékony anyagból van.

De, a lámpaernyő módszer néha kifejezetten káros. Ha például egy karakter megjegyzi, mekkora hülyeség volt kettéválni egy kísértetjárta házban, ahol a baltásgyilkos rejtőzik, máris kivette a feszültséget a jelenetből. Még ha fel is tűnik a gyilkos, és végez mindenkivel, ez egyáltalán nem lesz olyan drámai, hiszen maga a karakter mutatott rá, hogy ez fog következni, ráadásul egy olyan döntésből kifolyólag, amit csak azért hoztak meg, mert a horror műfajában ezt így szokás csinálni.

Ha a karaktereid túl sokat panaszkodnak a sztori logikátlansága miatt, érdemes elgondolkodni, nem a tudatalattid akar-e így jelezni, hogy itt valami nincs rendben. Szerény számításaim szerint komoly művekben a lámpaernyőket maximum kétszáz oldalanként egyszer szabad használni, különben önmaga paródiájába fordul a sztorid. Megteheted ugyan, hogy minden inkonzisztenciádra akasztasz egy ernyőt, és posztmodern konstellációnak hívod a művet, de az olvasónak egy idő után elfogy a türelme, és nem olvas tovább (senki nem szereti a posztmodern műveket :( ).

Dehát mindenki csinálja!

Persze, de okosan csinálják!

Egy-egy tényleg kikerülhetetlen lyuk eltüntetésére használni még nem vészes. Egyrészt, jelzed az olvasónak, hogy ez nem is igazi logikai hiba, hiszen tudsz róla, és direkt hagytad benne. Ezzel azt sugallod, hogy ennek igazából értelme van, csak nincs megmagyarázva *kacsint, kacsint*. Másrészt biztosítod az olvasót arról, hogy ez még mindig a (viszonylag) normális világ, ahol egy ilyen logikai képtelenségen ugyan úgy csodálkoznak a karakterek, ahogy te csodálkoznál, ha hirtelen egy bálna és egy cserép petúnia pottyanna a kertedbe (ha tudod, ez honnan van, megy a virtuális pacsi).

Egy drámai történetbe is vihet egy kis színt, ha olyan jelenetbe sikerül lámpaernyőt aggatnod, ami nem-is-annyira-valóságos. Például a mogorva, ballonkabátos, láncdohányos antihős nyomozódat bedrogozza és elrabolja a maffia. Hallucinációjában megjelenik előtte az anyja, és leszídja, hogy felnőtt férfi létére miért ilyen ápolatlan, miért hord ballonkabátot, amikor az a fekete-fehér filmekkel együtt kiment a divatból, és miért nem vált már elektromos cigire, az kevésbé káros. Ja, persze, mert ez egy detektívregény - mondja, majd a nyomozó felébred, és megy tovább a sztori, mintha mi sem történt volna. Egy ilyen pillanatnyi komikum nem rontja el az egész sztori drámaiságát, de jelzi, hogy igen, te is tudod mekkora hülyeség a huszonegyedik században, ráadásul nyáron ballonkabátban flangálni, mégis leírtad, mert csak. Ráadásul ezzel az önironikus kikacsintással a kritikusaid kezéből is kivetted a fegyvert, hiszen egy ilyen jelenet után nem lenne értelme megkérdezni, hogy miért van rajta ballonkabát.

Jól jöhet még egy sci-fi vagy fantasy expozíciójánál, ahol a főszereplő először kerül kontaktusba a mágikus világgal/űrlényekkel/vámpírokkal/hupikék törpikékkel. Ilyenkor elég, ha a karaktered megjegyzi, hogy 'jé, milyen furcsa szekrény, mint egy tündérmesében', és rögtön nem kell foglalkoznod a féreglyuk fizikájával, ami egy angliai ruhásszekrény és Narnia között húzódik.

For the lulz

Egy komédia sokkal több lámpaernyőt elbír, mint más zsánerek. A komédiának eleve kacajra kell fakasztania a közönségét, és miért csak a regényen belül nevessünk, ha a regényen is lehet?  Egy stílusparódia pedig hemzseg a lámpaernyőktől, gondoljunk a Scary Movie-ra vagy a Roger nyúl a pácban-ra.

Különösen beteg önironikus húzás, ha a történet főszereplője is író, és az átélt kalandokat folyamatosan kommentálja, hogy ha ez az ő regénye lenne, így vagy úgy írná át, nem pedig úgy ahogy történik; vagy hogy ez vagy az a csavar melyik könyvre hasonlít. Stephen King szeret játszani ezzel a motívummal - nem véletlenül lett több amerikai egyetemen tananyag a munkássága, hiszen ezzel olyan meta írásokat tud összehozni, amik néha már a posztmodernség határait súrolják.

És akkor egy Wattpad in-universe példa:  @b-vivi írása, a Johnlock sose lesz kánon két Sherlock Holmes-rajongó fanfictioníróról szól, akik Sherlock és Moriarty módjára versengenek azon, hogy bebizonyítsák saját álláspontjukat a Sherlock-fanfictionökről. Ehhez mekkora lámpaernyő kell már? Imádom.

A posztmodern regényeket mindenki utálja

Az abszurd és a posztmodern regények szinte csak lámpaernyőkből állnak. Gondoljunk például a Galaxis útikalauzra, amiben annyi az (előre megfontoltan, aljas indokból elkövetett) logikai baki, hogy annyi lámpaernyő nincs a Földön, de talán még a Galaxisban sem, és könnyebb felsorolni azt, ami logikus benne. Ez utóbbiról írtam is egy listát:

                -

Ettől persze az Útikalauz korunk egyik legjobb regénye marad, bátran szembeköpve mindent, amit ebben a sorozatban eddig megfogalmaztam. 

Mert nem az a lényeg, mennyire követed a szabályokat, hanem hogy MIÉRT NEM követed őket. Az Útikalauznak jó oka volt szembemenni mindennel, ami egy prózaírónak szent, határozott céllal ment az ellenkező irányba, mint kellett volna, és bejött neki. Ha te ellenben csak kifogásként akasztasz egy lámpaernyőt arra a logikai bakira, amit túl lusta voltál kijavítani, akkor teljesen jogosan fognak beléd kötni, és nem védekezhetsz azzal, hogy 'dehát Annie néni megmondta, hogy szabad ilyet'. Igen, ennek az alakzatnak az az egyik funkciója, hogy elfedje a hibáidat, de nem szabad, hogy ez legyen az egyetlen funkciója. Ha mást nem is csinál, legalább egy kis humort csempésszen az összképbe.

Észrevettétek a szemantikailag helytelen "minek van" szószerkezetet ennek az írástechnikai blognak a címében? Nem, én sem.

Források:

http://mek.oszk.hu/04500/04552/html/magyar.htm

http://mek.oszk.hu/00400/00486/00486.htm#d2784

http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/LampshadeHanging

http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/FridgeLogic

http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/BeyondTheImpossible

http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/HypocrisyNod