Ahogy az előző részben ígértem, sorra vesszük a különböző számú karakterekből álló csapatok felépítését, megnézzük, milyen típusú szereplők tudnak izgalmasan együtt létezni egy történetben.  A három talán a legelterjedtebb szám ilyen tekintetben, gondoljatok a Star Trektől vagy a Star Warstól kezdve a Harry Potteren át bármelyik népmesére.

Még mielőtt tele lesz a fejetek elmélettel, gyorsan elmondom, hogy bár főleg személyiségről fogok beszélni, a "három törvénye" kinézetben is gyakran él. Mindenki fel tud idézni olyan triókat, ahol a tagok alacsony-normális-magas, szőke-barna-vörös; izmos-cingár-kövér vagy valami hasonló felállásban vannak, vagy akár a ruhájuk eltérő színű és következetesen ugyan olyan. Ez gyakran segít a nézőnek/olvasónak, hogy megkülönböztesse a karaktereket - de ha csak ennyi a különbség közöttük, akkor az olvasó hamar észreveszi, hogy át lett verve, és nem három személyiséget lát, csak egy üres héjat három különböző ruhában (khmmmtransformersszinglikéjszakájahobbit) (kivéve, ha direkt csinálod, és olyan karakterhordát írsz, mint a Pokemonban a nővérkék vagy a rendőrnők).

Freud-i Trió

Sigmund Freud (azóta már túlhaladott) elmélete szerint az emberi psziché három részből áll. Az egyik az Id, vagyis az ösztönlény, akit két alap ösztön, az élet-ösztön és a halál-ösztön irányít, azaz a teremtés (szex) és a pusztítás (erőszak) a célja. A másik a Szuperegó, ami az ember felett álló normákat jelenti, mint szociális szabályokat, törvényeket, logikai vagy morális megkötéseket. A harmadik pedig az egó, a tudatos én, aki megpróbál a másik két rész között egyensúlyozni.

Igen, szerintem is primitív egy kicsit, hogy az embert gyakorlatilag úgy ábrázolja, mint a Tom és Jerry rajzfilmekben, egyik vállán az angyallal, a másikon az ördöggel; nem véletlenül nem veszi ma már komolyan egyik pszichológus sem ezt az elméletet. Ettől függetlenül történetekben remekül működhet egy olyan szereplőhármas, akiket ez a három minőség ír le.

Legjobb példa erre a Star Trek, ahol Kirk az egó (olyan értelemben is, hogy egy egoista barom), aki megpróbál egyensúlyozni a két véglet között: Spock a szuperegó, aki fájdalmasan szabálykövető, és a logika a középső neve; az Id pedig néha McCoy, aki a hangulatingadozásaiból és a mély cinizmusából ítélve szerintem konkrétan bipoláris, néha pedig, főleg az új filmekben Uhura hadnagy.

Másik jó példa, amit mindenki kívülről fúj, a Harry Potter. Harry az egó, Hermione a szuperegó és Ron az id - bár idővel, ahogy egyre kidolgozottabbak lettek a karakterek, néha szerepet cseréltek. Ami nem baj, hiszen az ember nem viselkedhet egyféleképpen egész életében; Spocknak is vannak érzelmes pillanatai, Hermione is képes néha impulzíven viselkedni, Ronnak is vannak logikus és működő ötletei, és így tovább. 

(És azt észrevettétek, hogy a szuperegó karakter hajlamos összejönni az id karakterrel?)

És most csak hogy pörögjenek a számlálók: Poszeidon az Id, Hádész a Szuperegó és Zeusz az Egó; Lady Capulet a Szuperegó, a Dada az Id, Júlia az Egó.

Komikus Trió

A komikus trió tulajdonképpen a Freud-i trió kifordított, szerencsétlen változata. Az id, az ösztönlény próbálja meg átvenni a vezető szerepet; az egó elnyomott helyzetbe szorul, és maximum parancsokat hajt végre; a szuperegó, a józan ész hangja pedig a két idióta társa között ragadva próbálja megakadályozni a teljes katasztrófát, de képtelen rá. Ha szeretnénk komolyan venni a dolgot, akkor ez elég durva; ez a felállás gyakorlatilag azt szimbolizálja, mi történik, ha az ember fölött átveszi az irányítást az állati énje, és nem hallgat többé a társadalom és a józan ész szabályaira - de miért akarnánk komolyan venni? Ez egy komédia, nem?...

E szerint a csoportdinamika szerint működik a Szellemírtók, a Másnaposok, a Spongyabob, a Rocko's Modern Life (ha olyan öreg vagy, mint én, még emlékszel rá a Nickelodeonról), a Billy és Mandy vagy az Ed, Edd 'n' Eddy. De az élőszereplős sorozatok között is találunk ilyen triókat, például a Mythbusters B-csapata vagy a Top Gear stábja.

Egy ilyen felállással nagyon óvatosan kell bánni, mert jól megírva tényleg szép komikus triót kapunk, rosszul előadva azonban előjön a metaforikus jellemkatasztrófa, az egész egy nagy tragédiává válik, ahol a három karakter egymást rángatja egyre mélyebbre.

(Amúgy... tényleg rossz előadásmódnak kell értelmeznünk egy komolyan vett komikus triót? Én személy szerint egy sötét-realisztikus kifordított Ed, Edd 'n' Eddy-t szarrá néznék.)

Szakrális Trió

Ez a trió a természeti vallások emberfelfogásából ered, ezért hívom szakrálisnak. Olyan egynemű szereplőhármasról van szó, ahol a szereplők a férfi vagy a nő három archaikus szerepét testesítik meg.

Nőknél ez a három arc a gyermek, a csábító és az anya; a gyermek játékos, kedves és ártatlan, a csábító kegyetlen, vonzó és öntudatos, az anya pedig biztonságot és feltétlen szeretetet nyújt. Ilyen triókat láthatunk például a Bűbájos Boszorkányokban vagy a Fekete Hattyúban. Férfiaknál ez a három a harcos, az uralkodó és a pap; a harcos veszélyes, forró fejű és agresszív, az uralkodó tekintélyt parancsoló apafigura, a pap pedig szakrális vezető, nagy élettapasztalattal rendelkező bölcs. Ilyen felállást találunk a Supernatural-ben vagy a Breaking Bad-ben.

Bár az nem baj, ha egy szereplőhármas néha-néha szakrális trióként viselkedik, nem ajánlom, hogy csak erre a sémára építsük az egész karaktert. Egyrészt, az archaikus nemi szerepek nem csak túlhaladottak, hanem egy idő után roppant unalmasak is tudnak lenni. Másrészt, egy valódi jellemben  mind a hat(!) minőség megjelenik, és megfelelő pillanatban a megfelelő jön elő; férfi karakterek is viselkednek sztereotipikusan női minták alapján és vica versa. 

A karaktereknél (meg úgy egy történet összes eleménél) az a legfontosabb, hogy következetesek legyünk. Ha a karakter a történet egy adott pontján anyaként viselkedik a két társa mellett, a következő oldalon ne ő legyen a gyerek (hacsak nincs valami komoly mentális problémája) - de két fejezettel odébb, egy másik szituációban már lehet gyerek, ahogy egy felnőtt, anyáskodó nő is viselkedhet bizonyos helyzetben elesettül, de NEM ÁTMENET NÉLKÜL! Ha Hermione az első száz oldalon a mindenttudó okostojást és az egész iskola lelkiismeretét alakítja, akkor ne kezdjen hisztizni minden ok nélkül a százegyedik oldalon - viszont ha az első száz oldalon fel-felsejlik a mégiscsak sebezhető lány, és a kilencvenedik oldalon komolyan megbántják, akkor teljesen hiteles, ha a százegyedik oldalon zokogva rohan be a lányvécébe.

Shakespeare-számláló: 3

Ógörög-számláló: 3

Források:

http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/PowerTrio

http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/FreudianTrio

http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/CastCalculus

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sigmund_Freud

http://odin.de-efk.hu/library/070208_jegyzet_5.pdf

(A borítóképért bocs, szörnyű poén volt.)