Nagyon sokáig húztam ennek a fejezetnek a kirakását. Részben a közösségi szolgálat miatt nem volt időm írni, részben pedig elment a kedvem minden fajta írástól. Nem vagyok ezekkel sem 100%- ig megelégedve, de ideje mennünk a következő feladatra.

Akkor is folytatom és nem adom fel soha! Kettőt is írtam erre a feladatra.

1.
Mabel lábujjai mint az olvadó vaj, úgy terültek szét a meleg füvön. Mélyet lélegzett a kora esti levegőből. Ennek az éjszakának az illata is más volt. Vidámság, édes sütemények és titkok aromáját érezte az orrában.
Izgatottan pillantott a mellette lépkedő lányra. June biztatóan visszamosolygott rá.
Ahogy megpillantotta a pinniksztalokat és a tömeget, Mabel lábai meginogtak. Alig pár hete költözött ide a családjával és máris boszorkányok között mulat? Elszégyelte magát a gondolatra is. June és a családja nem boszorkány. Meglehetősen különc egyéniségek, igaz, de náluk kedvesebb és elevenebb társaságot sosem ismert.

Bizonytalanul meredt az ismeretlen alakokra. June mintha megérezte volna határozatlanságát, vidáman meglökte a karját. - Ne izgulj, imádni fognak!
Mabel halványan elmosolyodott és próbálta leküzdeni a bordái között megülő félelmet.
Mindig is nehezére esett új emberekkel megismerkedni. Talán ezért lett jóba a Beverly család legifjabb, harcias és barátságos lányával. June mindig tudta mit kell mondani és számára a barátkozás olyan lételem volt, mint másoknak a levegő.

Ahogy megpillantotta a családot, megdöbbenés és öröm egyvelege szikrázott fel benne. Ő és a családja összesen három tagból állt. June és a családja viszont legalább harminchárom taggal rendelkezett.
- Mind a rokonaid?
June megvonta a vállát mielőtt válaszolt.
- Unokatestvérek, harmad unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik, nagyszülők - sorolta. - Meg persze a testvérek.
June családjában a sötét haj és kreol bőr volt a genetika. Senkinek nem volt világos haja, így Mabel szőke hajzuhatagára azonnal felkapták a fejüket. Egy alacsony, gömbölyded nő sietett oda hozzájuk. Mabel mindig jobb kedvre derült az anyuka láttán, aki pirospozsgás arcával és barátságos, barna szemével maga volt a megtestesült lelkesedés.

- Pont időben lányok! Pont időben! - csapta össze a tenyerét. Az nem derült ki mire jöttek időben, ugyanis a nő a hirtelen elrobogott a másik irányba. Mabel önkéntelenül is felnevetett. - Túl szétszórt - magyarázkodott June mosolyogva, majd karon ragadva a lányt . - Gyere, nézd meg a tüzet.
Mabel hagyta , hogy a ház mögé vezessék. A tűz narancsvörösen világított az asztaloktól kellő távolságra. Apró parazsai megannyi szentjánosbogárként izzottak a levegőben. Mabel egy pillanatra megtorpant.
- Ezt tényleg átugorjátok?
June hitetlenkedve felhorkant.
- Nem minden rituálét csinálunk végig - mondta, majd mélyet sóhajtva hozzátette - De páran átugorják, ha már nem túl nagy a tűz...és elég puncsot ittak előtte. - nézett körül a vidám tömegen.

- Viszont előtte elégetjük azokat a dolgokat, amit magunk mögött szeretnénk hagyni. - felemelt egy fehér post it táblát és egy tollat. June mosolyogva tartotta őket a szőke felé. Mabel habozva elvett egy lapot és a jobb kezébe vette a tollat. Az emberek lassan a tűz köré vették az irányt, firkantottak valamit a lapra, majd a lángok közé dobták. Mabel közelebb ment a máglyához és elmélyülten nézte a tüzet. Mi az amit a háta mögött akar hagyni? Rövid gondolkodás után felírta a cetli közepére.

Magány

Gondosan összehajtotta majd a tűzbe vetette. Nézte, ahogyan a fehér lapocska hirtelen tűzpirossá, majd koromfeketévé válik, hogy aztán apró szilánkokká válva tovatűnjön a levegőben. Megkönnyebbült. Határozottan érezte, hogy a mellkasában enyhül az a szorítás. Elmosolyodott. - Ez tényleg használ?! - fordult nagy hévvel June felé, aki épp a saját cetlijét dobta a tűzbe. A lány halványan elmosolyodott.
- Csak el kell hinni - mondta.
Mabel csillapíthatatlan jókedvvel fordult vissza a máglyához. Hirtelen lefagyott és megkövülten bámulta a tűz túloldalán álló fiút.

Sötét haja apró hullámokban omlott a homlokára, fekete szemével elmélyülten nézte a lángokat. Majd hirtelen mozdulattal két marék apró cetlit szórt közéjük. Mabel ajkai közül halk nevetés kúszott ki, mire a fiú rákapta a tekintetét és elmosolyodott. Szája körül mosolyráncok jelentek meg. Ő meg ki lehet?
- Ő az unokatestvérem - hajolt oda hozzá June, kitalálva a gondolatait. Fekete hajzuhatagát hátradobta és gúnyos mosollyal pillantott a barátnőjére.
- Nem kérdeztem - forgatta meg a szemét Mabel, idegesen gyűrögetve felsője rojtos végét. June visszafordult a tűz felé.
- Nem kellett kérdezned, úgy bámultátok egymást, hogy majdnem elcsöppent a nyálatok is.

- June! - Mabel elvörösödve temette arcát a kezeibe, aztán újra a lángokat kezdte fürkészni. Vajon a fiú még mindig ott áll? Még mindig őt nézi? Nem mert felpillantani.
- Talon a neve - jegyezte meg June, majd Mabel háta mögé pillantva még nagyobb lett a mosolya - Hozok neked valamit inni. - mondta gyorsan, majd hátat fordítva elviharzott. - Mi? - Mabel tanácstalanul nézett June után. - Ebbe mégis mi ütött?
- Szia!
A hangtól megugrott, majd zakatoló szívvel hátrafordult. Ugyanis mögötte Talon állt, ajkait kedves mosolyra húzva.

2.
- Nem tudok tovább futni Ronin! - kiáltottam fel a bordáimhoz kapva. Úgy éreztem kiszakad a tüdőm, a szívem pedig kiugrik a helyéről. Nem nekem találták fel a futást.
A fiú megállt, kavicsot verve ezzel maga elé.
Beletúrt barna hajába, és unottan pillantott vissza rám. - Jazz - sóhajtott fel - Harmadjára állunk meg.
Legyintettem. Nem látja, hogy éppen haldoklom?! A mellettünk elterülő erdőre néztem. A zöld egyre sötétedett a hozzá vezető ösvényen. Ajkaimra azonnal mosoly ült ki.

Ronan megrázta a fejét. - Kizárt Jazz! - mondta határozottan, karba fonva a kezét. Hiába, a legjobb barátod mindig kitalálja a gondolataidat. A légzésem kezdett újra visszaállni, bár az arcom még mindig lángolt.
- Kérlek! Csak pár percre! - fontam össze az ujjaimat, és esdeklően ráztam felé. Ronan csokoládé színű szeme elutasítóan villant egyet. Más módszerhez folyamodtam.

- Emlékszel amikor kilenc évesen abban a patakban kerestünk tündérköveket? - közelebb léptem hozzá. - Aztán belelökted a bátyámat a vízbe.
Ronin megenyhülni látszott, de a hangja továbbra is tiltakozóan csengett.
- Magától esett bele - tette hozzá egy kis szünet után. Vidáman pillantottam felé, lábujjhegyre álltam. - Minden vágyad volt tündéreket látni!
Ronan összeszűkült szemmel méregetett, majd a vállamra tette a kezeit, lenyomva a sarkamat a földre. - Jasmine, nem fogok lyukas köveket keresni reggel hétkor!

Drámaian a szívemhez kaptam, holott imádtam érezni a keze súlyát a vállamon.
- Csak egy kicsit Ronan! A szép emlékekért!
Ajkaimat lebiggyesztettem a még nagyobb drámai hatás kedvéért.
A fiú felsóhajtott, és én azonnal tudtam mit jelent. 17 éve ismertem ezt a sóhajtást követő mosolyt. Megragadtam a kezét és ugrálni kezdtem. Ronin próbált lecsillapítani, de sikertelenül.
- Ha ilyen energiabomba lennél akkor is, amikor futunk!- jegyezte meg tettetett bosszúsággal. Átnézett a vállam fölött. Azonnal megváltozott az arckifejezése.

Nem kellett hátra fordulnom, hogy tudjam kit látott. Teljesen biztos voltam benne, sejtésemet pedig igazolta a felhangzó sipító hang.
- Ron! - Rebeca odaügetett hozzánk. Szőke tincsei szorosan a feje búbjára voltak kötve, egymáshoz illő rózsaszín rövidnadrágban és sportmelltartóban feszített. - Jess - nézett rám is, de csak egy pillanatra. Meg sem próbáltam kijavítani. Ezzel is csak fel akart bosszantani. A féltékenység heves szikrája csapott fel bennem, ahogy hosszú ujjával megérintette Ronin karját.

Engem teljesen elfelejtve beszélgetni kezdtek. Unottan rugdostam a cipőm orrával a salakot.
Egy mondatra viszont azonnal felkaptam a fejem. - Nincs kedvem velem tartani?
Szándékosan nem tette többes számba. Rebeca mosolyogva nézett a barátomra.
Önkéntelenül is felkiáltottam. - Nem úgy volt, hogy a patakhoz megyünk?
A fiú mintha csak most vette volna észre, hogy ott álldogálok mellettük.
- De! Vagyis.. - hebegett, hol Rebecára hol rám kapta a tekintetét. A szőke nem palástolt undorral a hangjában szólt közbe.
- A patakhoz Jade? Veszélyes és unalmas! - Roninra nézett bátorításként. A fiú bizonytalanul bólogatni kezdett, majd rám nézett. - Máskor is mehetünk oda.

Ez a mondat úgy ért mint egy arcul csapás. Máskor?! Dehát tudja, hogy ma van a Litha! Hirtelen megütközésemet Rebeca kihasználta.
- Na, gyere! - biccentett barátom felé.
Ronin intett nekem.
- Gyere te is Jazz, jót fog tenni.
Megráztam a fejem. Talán túl hevesen.
- Nem köszi! Sétálok egyet a pataknál. - dünnyögtem, majd a fiú reakcióját meg nem várva elindultam az erdő felé. Vártam, hogy utánam jöjjön, hogy utánam kiáltson vagy ilyesmi. De meghallottam a lábuk alatt pergő kavicsot. Távolodtak. A düh egyre gyülemlett bennem, ahogy meneteltem előre.

Ronin képes volt egyedül hagyni és kocogni ezzel a hárpiával?! Átrobogtam a hídon, majd egyre beljebb sétáltam az ösvény mentén.
- Miért van az, hogy a fiúk sosem veszik észre az ilyen lányok alattomos trükkjeit?! - háborogtam fennhangon. Rebeca legalább négy hónapja próbálta elcsavarni a fejét. Nem palástoltam utálatomat a lány felé és ezt Ronin is tudta. Azt mondta nekem legközelebb le fogja rázni. És most? Én vagyok egyedül az erdőben, Ő pedig még mindig vele fut.

Megálltam, hogy vegyek egy nagy levegőt. Miért van ilyen melegem? Fujtatva négykézlábra ereszkedtem és gyökerekbe kapaszkodva lassan lebotorkáltam a vízhez. Cipőmet lerúgva magamról a jéghideg patakba meneteltem. Sokkal jobb.

A víz még csak a bokámat csapdosta. Erejével majdnem ledöntött a lábamról, de annyira fel voltam dúlva, hogy nem izgatott. Ha találok egy tündérkövet és látok benne valamit, Ronin biztosan megbánja, hogy nem jött el velem. Leguggolva néztem a kristálytiszta víz alját, ujjaimmal minden kavicsot megfordítva. A legszebbeket a jobb markomba gyűjtöttem.
Belefeledkezve a tevékenységembe félig lehajolva kotorásztam a kövek között, minden lépéssel egyre előrébb haladva. Egy fehér kő csillanása elterelte a figyelmemet. Azt is felvegyem? Előre léptem, viszont a talpam nem ért szilárd talajt. Sikoltva csúsztam meg a köveken, egyenesen a pár méter mély szinte teljesen kiszáradt vízesés felé.
Elkapták a könyököm. Dobogó szívvel botorkáltam ki a partra, továbbra is levegőért kapkodva.

- Jazz! - Ronin hangja visszahúzott a valóságba. - Nem esett bajod?
Tétován megráztam a fejem. Nem fájt semmim, csak pár apró horzsolás tarkította a lábamat. Fáradtan a földre rogytam. Hogyan történhetett ez meg velem? És hol lehet Rebeca? - Mégis mit gondoltál?! - csattant fel a fiú, ami miatt újra ránéztem.
- Te is tudod, hogy figyelni kell ezen a szakaszon, legalább ezerszer elmondtam!
- Tudom! - mondtam mérgesen - Egyszerűen..elfelejtettem!
A fiú szuszogva fogta a fejét.
- Rettenetesen megijesztettél! Akár meg is halhattál volna! - folytatta.

Váratlanul elhallgatott.
Bűnbánóan felpillantottam rá. Most mi jön? Fenyegetés, hogy elmondja a szüleimnek? Még egy lehordás? Egy újabb ,,én mondtam, hogy.."
Keserűen sóhajtottam. Bármelyik is, jelenleg egyikre sem vágyom. De Ronin leguggolt hozzám és szoros ölelésbe vont. A szívem a torkomba ugrott. Történt már veled valami megrázó dolog ami előtt nem sírtál, csak miután megölelt valaki? Velem is pont ez történt. Szemembe könnyek gyűltek, de visszanyeltem őket.

- Csak akartam találni neked egy tündérkövet, hogy lássunk... - ezt már nem tudtam befejezni ugyanis elhúzódott tőlem és a szemembe nézett.
- Tündéreket? - kérdezte halkan.
Bólintottam. Nevetségesnek tűnt az egész.
- Ne butáskodj Jazzy - suttogta kedvesen - Lehet, hogy sokáig nem vettem észre, de nekem mindig is az orrom előtt volt egy tündér. - lökte meg játékosan a vállamat, majd a szemembe nézett.
Tekintete az ajkaimra siklott, majd elvörösödve felpattant. - Ez már kezd nagyon nyálas lenni, nem gondolod? - mondta.
- Túl nyálas! - helyeseltem, megtörölve a szemeimet, holott nagyon is jól estek a szavai.

Ujjait az enyémekbe fűzte.
- Menjünk együnk fagylaltot. - húzott az ösvény felé. - Futás után? - kérdeztem.
- A helyzet megköveteli a fagyit - pillantott rám mosolyogva, amitől a pillangók eszeveszett szárnyalásba kezdtek a hasamban. Elkomorultam. - Hol van Rebeca?
Ronan összehúzta a szemöldökét.
- Remélem éppen felfalja egy medve - mondta - Teljesen igazad volt, rémesen idegesítő!
Megkönnyebbülten sóhajtottam. Megszorítottam Ronin kezét, majd egy utolsó pillantást vetettem a csillámló víztükörre.