Rettegve mentem másnap dolgozni. Egy részt, mert érthető módon Sehun tegnapi viselkedése kissé megijesztett. Másrészt, Jongdaetől sem ártott volna bocsánatot kérnem. De visszatérve Sehunra... Olyan fura volt azon az estén körülötte, konkrétan minden. Az alapjáraton amúgy sértő, de most kifejezetten fájdalmas szavai. A szomorú tekintete és az a fajta aggodalom, amit akkor az egész lénye árasztott. Tudtam jól, utál és emiatt teljesen biztos voltam benne, hogy nem azért jött utánam, mentett meg, majd furikázott haza, mert olyan nagyon kedvelt volna. Szimplán csak... Talán egy rossz emlék? Trauma? Mindenesetre elég furcsa volt és most biztosan nagyon haragudott rám.

-Szia Jongin! - Még szinte alig léptem be a kiadó hatalmas épületébe, egyből Chanyeollal találtam magam szembe. A magas alfa vigyorogva nézett rám. - Biztonságban hazaértél tegnap? Tudod, aggódtam. Csak miután távoztál, akkor jöttem rá, illett volna hazakísérnem téged. Bárki bánthatott volna.

-Semmi nem történt. Ne kérj bocsánatot. Mindenki magáért felel. - Válaszoltam nagyon halkan, viszont meglepő, de a szavaim enyhe határozottságot tükröztek, ami nem csak engem, hanem jól láthatóan Chanyeolt is meglepte. Ajkain csak egy még nagyobb mosoly foglalt ezután helyet.

-Jaj Jongin. Tudod... Ez olyan, mint az egyszerű emberek világában a nő és férfi kapcsolata. A nők alapjáraton gyengébbek, így az udvarias férfiak vigyáznak rájuk, mint egy szál rózsára. - Csicsergett nekem vidáman. Látszólag nagyon feldobtam a napját azzal a pár mondattal, amit képes voltam rendesen is kimondani, bármi dadogás nélkül. Meg is lephetett volna simán ez a dolog, de bár még csupán csak pár napja ismertem őt, elég hamar rájöttem, valamiért szeret a közelemben lenni. Viszont őszinte leszek, nem éreztem magam olyan jól a jelenlétében. Ahányszor a közelemben volt, megérintett vagy csak felhőtlen kedvel beszélt hozzám, én viszont továbbra is valami nagyon furcsát éreztem a közelében. És ez teljesen más volt, mint az az emóció, amit Sehun jelenléte váltott ki belőlem.

-De ő pasi, Chanyeol. Nem nő. - És csak meg kellett említenem, Oh Sehun teljes pompájával mellettünk termett. - Már megint zaklatod az alkalmazottaimat, Park Chanyeol?

-Héj... Hátrébb az agarakkal. Nem csináltam semmi rosszat. Egyszerűen csak kedvelem a kis omegát. - Karolta át egy laza mozdulattal a vállaim, mire az egész testem beleremegett az apró gesztusba. Ismét kezdtem magam folytogatóan érezni, ekkor pedig már nem igazán tudtam másra koncentrálni, mint arra, hogy vajon mikor széndákozik Chanyeol levenni rólam végtagját. Kifejezetten kellemetlenül éreztem magam így.

Sehun csak lazán vállat vont, majd elindult a liftek irányába, Chanyeol pedig egyből követni kezdte, továbbra sem engedve el magam mellől engem. A szemeimmel folyamatosan a lehetséges menekülő útvonalakat kerestem, viszont hiába. Mégis csak a munkahelyemen voltunk, ráadásul munkanap elején, semmi értelme nem lett volna elfutnom. Így beletörődve sorsomba, hagytam, hogy Chanyeol vezessen. Talán csak akkor inogtam meg kicsit, mikor beléptünk egy tágas liftbe. Hármunkon kívül senki nem volt itt és bár nekem alapjáraton a nagy tömeggel volt bajom, most inkább választottam volna az, mint Sehun és Chanyeol társaságát.

-Komolyan Jongin? Annyira félsz, hogy még csak szólni sem mersz? - Hajolt a képembe egyik pillanatban Sehun. Én csak leszegtem a tekintetem, egy pillanatra sem nézve a szemébe.

-Sehun~ Megfélemlíted szegényt. - Próbált szelíden szólni barátjának Chanyeol, szorítása a vállam körül kissé erősebb is lett.

-Nem hagyatkozhatsz egész életeben másokra Jongin. Ez szá-nal-mas. - Taglalta el a gúnyolódó szót, amit leginkább csak rám használt. Én pedig ehhez mérten csak még inkább összehúztam magam és próbáltam minél kisebbnek tűnni, hátha a körülöttem lévő két alfa végre békénhagy. - Mi az? Továbbra sem vágsz vissza? - Hátrébb húzódtam Chanyeol karja alatt, így pedig próbáltam olyan kicsinek tűnni, mint egy egyszerű omega. Alapjáraton magasabb voltam társaimmal - nem is kicsivel -, de ez továbbra sem változtatott azon a tényen, hogy én voltam és leszek is mindig a leggyávább omega a Földön. - Nem gondolod, hogy megérdemelném Jongin? Elvégre csúnya dolgokat mondok neked, folyton bántalak. - Éreztem, ahogy Chanyeol feszülten megszorította a vállamat. Mintha csak próbált volna valamilyen módon megvédeni. Talán az ösztönök.

Mintha csak a mennyország kapui tárultak volna ki előttem, mikor a lift megállt és annak ajtói kinyíltak. És bár tudtam, simán kiléphetnék a felvonóból, mégsem mertem továbbra sem megmozdulni. Chanyeol szorítása gyengülni kezdett, majd szép lassan lecsúsztatta vállamról, számomra kifejezetten zavaró végtagját.

-Menjél. - Állt távolabb tőlem Sehun és csak ennyi kellett ahhoz, hogy egyből kilépjek a felvonóból. Ahogy mély zavaromban végre képes voltam felnézni a padlóról, azt láttam, hogy az addot iroda szinten az összes kollégám meglepett szemekkel vizslat. Ismét inkább a földet kezdetem el nézni és látattlanban manővereztem a boxok között egészen Jongdaehez, hogy egy nagyot sóhajtva foglaljam el a helyem. Mikor barátomra néztem, nem láttam mást az arcán, mint azt a hasonlóan meglepett ábrázatot, ahogy mindenki más is vizslatott a dolgozók közül.

-Mi...mi... mi az? Van valami rajtam? - Kérdeztem ezúttal már én is meglepetten.

-Jongin, te... Az igazgatói lifttel jöttél ide. - Mi van?!

(...)

Egy hónap kellett ahhoz, hogy besokkaljak. Ha eddig nem is forgattam a fejemben a felmondás gondolatát, akkor most már biztos. Egyetlen okom volt arra, hogy maradjak, az pedig Jongdae volt. Végre lett egy igazi barátom, aki mindig mellettem állt és vigyázott rám, törődött velem, ha bármi bajom volt. Igen fontos része lett az életemnek a béta és nem akartam őt egyedül hagyni. Nem mintha ő nem tudott volna magának új barátokat találni, elvégre egy rendkívül tökéletes farkas volt, csak... nem. Mindig eszbe jutott az, nem lehetek olyan önző, hogy csak magamra gondolok és elmenekülök. Tudom jól, hogy hatalmas teher vagyok Jongdae számára, de egy barát elvesztése soha nem tartozott a kellemes dolgok közé, én pedig tudtam jól, Jongdae nagyon szeret barátjaként. Viszont ahogy haladt előre az idő, egyre inkább kezdett elegem lenni mindenből a munkahelyem. Sehun zaklatásai, néhai beszólásai mindennapossá váltak és nem telt el nyugodtan egy óra sem úgy, hogy ne alázott volna meg az összes kollégám előtt. Az utóbbi időben a munkáltatottak közül mindenki ferde szemekkel kezdett rám nézni. Mintha csak Sehun titkos szeretője lettem volna, vagy mit tudom én. Már nem csak én igyekeztem tartani másoktól a távolságot, hanem ők is tőlem. Az, hogy pontosan mi miatt viselkedett így mindenki, az egy nagy kérdés volt a számomra, de kinyitni a számat már nem mertem, Jongdaet meg csak nem kérhettem meg ilyenekre. Bizonyos idő után rájöttem arra, ha felmondom, Jongdaeval attól még továbbra is tarthatom a kapcsolatot munkaidőn kívül. A béta kifejezetten közel lakott hozzám, csak nem probléma ha felmondok, ugye?

Hatalmas csomóval a torkomban és nagy görccsel a gyomromban lépkedtem komótosan az igazgató iroda felé a nap végén. A lábaim kellemetlenül remegtek egyre jobban, ahogy közeledtem az ominózus alfa felé. Idegesen harapdáltam ajkaim, hátha így talán le tudom vezetni a bennem lévő feszültséget, az viszont sehogy sem akart csillapodni. A kezemben lévő felmondó levelem nedvesedni kezdett, tekintve arra, hogy az izgalom miatt úgy izzadtak a tenyereim, mint még soha; nagyon gusztusos volt.

-Szia Jongin! Mi járatban erre? - Minseok, Sehun titkára meglepetten nézett rám, mikor a Sehun irodájába vezető előszobába érkeztem. Minseoknak egyben ez a helyiség is volt az irodája, megtoldva egy nagy irodai székkel és asztallal, azon papírok halmaival.

-Sehunhoz jöttem. - Válaszoltam halkan.

-Mi? Megismételnéd egy kicsit hangosabban, kérlek.

-Se..se-...Sehunhoz jöttem... - Amint elkezdtem dadogni, egyre jobban éreztem, hogy ez így nem lesz jó. A nap végén sírva fogok ezután hazamenni, ha Sehun megint megaláz. Egy hónapon keresztül viseltem el ezt, tovább nem tudom.

-Bejelentkeztél hozzá? - Nézett rám az alfa érdeklődőn, szemöldökeit kissé megemelve.

-Nem.

-Ejjj... Kellett volna, de ha fontos, akkor csak kopogj be és menj. Nincs most nála senki. - Mosolyodott el barátságosan, mire csak bólintottam egy aprót és már indultam volna a most kifejezetten ijesztő ajtó felé... - Jongin, egy pillanat még, kérlek. - Minseok kissé megköszörülte a torkát. - A barátod... Jongdae... Hogy is mondjam...? Izé... Szingli?

-Igen, az. - Válaszoltam őszintén, enyhe megdöbbenéssel.

-És... jóváhagyod azt, hogy elhívjam randira?

-Mi...miért tőlem kérsz jóváhagyást, én...

-Te vagy a legjobb barátja. Egyértelmű, hogy tőled kérek.

-De én... magasabb rangba vagy mint én, de ha... ha már így kérdezed, engem nem zavar, amíg... amíg nem bántod. - Őszintén? Örültem annak, hogy egy olyan alfa készült megpályázni Jongdaet, mint Minseok. Minseok aranyos és kedves volt, soha nem volt bekapcsolt állapotban benne az alfa mód. Még vele valamilyen szinten normálisan is tudtam beszélgetni. Jongdae megérdemelte, hogy olyan jó farkas legyen mellette, mint Minseok.

-Köszönöm Jongin. - Dőlt hátra megkönnyebbülten a székében. - És milyen rangokról beszélsz? A rangok közti megkülönböztetést, már régen eltörölték. - Ráncolta érdeklődőn szemöldökét.

-Semmi, semmi... inkább... megyek. Szia... - Lassan hátat fordítottam Minseoknak és bekopogtam Sehun irodájába. Egy jóváhagyó "Gyere be!" után pedig benyitottam. Ahogy Sehun lassan rám emelte tekintetét, nem kicsi megdöbbenést láttam a szemeiben.

-Jongin... Mit keresel itt? Nem felelt meg a mai ebéd? Már megint anyukád főztjét kellett, hogy megedd? - Mosolyodott el gúnyosan. Mégha tudtam volna bármivel is visszavágni, akkor se szólaltam volna meg. Nem volt hozzá merszem. Féltem attól, hogy csak rosszabbat kapot vissza, és most erre volt a legkevésbbé szükségem.

Határozott léptekkel Sehun elé álltam és remegő kezekkel átadtam neki a felmondó levelem. Sehun szemei vészesen ráncolódtak, ahogy elmélyedt a papíron álló sorokban, majd nem kicsit elkerekedett szemekkel nézett rám.

-Mi ez? - Hangja határozott és durva volt. Mintha csak az ő omegája lettem volna, aki nem végezte otthon rendesen a dolgát.

-A...a... fe...fe.. fel... felmondó levelem. - Válaszoltam vissza nagyon halkan, az egész testem remegett. Sehun szemei egy pillanatra elvörösödtek és még egy kis morgást is hallottam az irányából, mire nem kicsit levert a víz. Évek óta nem volt dolgom ilyen jelenséggel egyik alfa közelében sem. Ijesztő volt, legszívesebben messzire szaladtam volna, a lábaim viszont a földbe gyökeredztek.

Sehun komótosan felállt a székéből és megkerülve tágas íróasztalát, hozzám sétált, pár centire megállva tőlem. Szemei ismét felragyogtak vörösen, mire egy kis lépést még hátráltam is tőle, ő viszont követett és egyre közelebb került hozzám. Egyszer csak az arcom elé emelte a felmondó levelem és ketté tépte azt. Tágranyílt szemekkel figyeltem cselekedetét, míg ő megkerülve a hátam mögé került. Éreztem a meleg lehelletét a tarkómon, mi miatt nem kicsit kirázott a hideg. Sehun lassan a hátam mögül a fülemhez hajolt, mély, kísértő hangon suttogva szavait.

-És mit akarsz tenni ezután? Haza szaladtsz és sírsz? Jongdae karjaiba menekülsz, hátha ő mindent megold helyetted? Mit teszel, hmm?

-Új munkahelyet keresek. - Erre Sehun gyorsan eltávolodott tőlem, ismét elém sétálva. Szemei ezúttal már nem voltak vörösek, inkább a sajnálatot láttam bennük.

-Nagy szükség van itt olyan dolgozókra, mint te, Jongin. Ezért nem fogadom el a felmondásod. Továbbra is itt maradsz nálunk, érted? - Nem mertem ellenkezni, ezért csak hevesen bólogattam. Sehun támogatón egyik vállamra helyezte nagy tenyerét, majd megszorította azt egy kicsit. - Holnap találkozunk. - Ajkaira egy apró, meleg mosoly húzódott.