Huhú...

A szállásos részem kalandregény :D

A repjegyet megvettük, így dukált mellé valahol egy szállás. Drága párom elfelejtett szólni róla, hogy ő foglalt hotelt az én nevemben. A mailemre érkezett a foglalás megerősítés, amit én spamnak nézve észre sem vettem. Abban maradtunk ő lerendezte a dolgot.

Így esett, hogy a Debrecenből - Lutonba érkező repülőről leszállva ott álltunk két bőrönddel és nulla szállással. Ide beszúrnám, hogy a reptér mosdója olyan pöpec állapotban fogadott, hogy el kellett végre hinnem, egy másik országban járunk. Számomra szokatlan módon egyesek éppen fogat mostak, hajat szárítottak a mosdóban. Ez egyébként később visszatérő látványa a nyilvános mosdóknak, hogy valaki valami totál természetes otthonos dolgot művel ott. Úgy értem olyasmit, amit egyébként az otthoni mosdóban tennél. Mókás és közben tök természetes, csak mi épp nem szoktuk ezeket nyilvánosan csinálni.

Ráeszmélve, hogy nincs szállásunk bevontattuk a bőröndjeinket (Debrecen 40 fok tűző nap, Luton 20 ... no comment)a városba és ott újságból kezdtük el vadászni a kiadó szobákat. Meg kell mondjam Luton egy elég retek város. Bárki eljut odáig és ott akar boldogulni, szóval ott ragad. Dugig nemzetiségiekkel, akiknek addig futotta a pénz és nem tovább. Szóval nem akarom mondani, hogy ööö előítéletes lennék, fogalmazzunk úgy, hogy Borsod - Miskolc - Avas ...és ezzel körbeírtam a "sötétebbekkel negatív tapasztalatokban gazdag"  ember ismérveit :D

Az alig egy két hónapos friss középfokú nyelvvizsgámmal (gyakorlatból nem lett meg, csak írás olvasásból ♪♫) nekiálltunk felhívogatni az embereket az újságban. Párocskám vadul rám helyezett minden terhet, mondván nekem van nyelvvizsgám. Szépen elhalgatta, hogy neki is van, épp csak sose gyakorolta... Nah angolkáim ... mi az a how do you do ?

Az az a mondat, ami minden angol órán, angol tanár által megemlítendő, ám a kibaszott angliában 5 év alatt egyetlenszer sem hallottam ... és ezzel még sorolhatnám a listát hogyan nem beszélnek és miket nem mondanak a szigetlakók, amiket az Angliát sosem látó, könyvből tanult drága tanárnénik előszeretettel rágnak kicsi tanulói szívébe ...

A telefonálásaink kudarccal végződtek, egy randit sikerült lebeszélni és a két bazinehéz bőrönddel hegynek felfelé egy jó órás sétával indítva. 

Szembeötlő dolgok menet közben.

Szép parkok, nyugis a környék. Hol vannak az emberek? Sehol egy panelház, vagy társasház...

Séta közben ketten is megálltak megkérdezni segíthetnek-e, mert látták elég nem odavalósiak vagyunk :D

Ahová invitáltak minket még foglalt volt a szoba, de mondták maradhatunk legfeljebb a kanapén maradunk a nappaliban két napot. Furin nyájasak voltak, a hátunk borsódzott tőlük és elborzadtunk tőle, hogy a laminált padlós étkezőasztal alá valami borzalmas okból kifolyólag tíz centis szőrös szőnyeget raktak... a morzsák biztos élvezik. Szóval inkább pánikszerűen menekültünk. Itt a párom már kezdett kiakadni szóval B tervként felvetettem, hogy egy levelezőtársam az olimpiára kijött dolgozni azóta Londonba él, csörögjünk rá. Megkérdeztük tud e szállást valahol. Így kerültünk Londonba a párom legnagobb sajnálatára. Egy Magyar cég adott ki szobákat, általuk sikerült gyorsan előre lépnünk elég sokat. Nyilván önös érdekeik voltak, de nekik az volt az érdekük, hogy talpon maradjunk. A szobát két hétre előre kifizettük. Egy családi házban öt szoba volt kiadva, és mindegyik dupla ként. Vagyis kb tízen voltunk egy házban. Fürdőszoba csak egy volt, de elég bontott napirendben dolgoztunk nem lett volna gond .... ha nincs a tesztoszteroncsávó, aki vélhetően minden reggel valami iszonyat komolyat alkotott, mert a telefonon játszva 40 perc alatt sikerült csak kitolnia magából ... ekkorra már majd tombola sorsolás vagy bingo húzás is lehetett volna a wc ajtó előtt, úgy odagyűltünk.

A szállás.

Gipszkarton falakkal lett kialakítva a belső tér úgy, hogy minél több embert lehessen bepréselni. nem viccelek. A mi szobánk a konyhából lett lefaragva ki tudja milyen indíttatással a konyhába nyíló ablakkal. Nagyon komoly, hogy a vendégmunkások nagyon nagy százaléka dolgozik, piál dolgozik. Néha a sorrend változik, de semmi egyéb. Aki Londonba akar lakni az kösse fel a gatyáját, mert szó szerint Harry Potter sufniját is csillagászati áron kínálgatják. De nem azért mert őkelme benne lakott, hanem mert mégiscsak a naaagy Londonban lakhatsz. 

Tudom antiszociális köcsög vagyok, ez van... a szállásadók jó fejek voltak, lefoglalták nekünk a NI interju időpoontot is. Így a köztes időben sétáltunk. Felfedeztük a parkokat és a  környéket. Megtaláltuk a nemzeti boltokat - ami azt jelenti, hogy van rá igény a környéken. Utólag ez sokat elárul egy lakott részről, hogy miféle nép járja. A mifélénk csak szimplán leszarom, el van magának. Egyes népek borzasztóan piszkosak, a szemetet és ételmaradékot az utcára dobálják, más szigetlakók vagy szavannáról jövők meg tangapapucs kisnadrág és bolyhos pufikabát kombóban szívják a gandzsát ezerrel. Pizsiben kimenni a boltba soha nem égő!

A gyereket félcsupaszon kivinni, akár télen... az se. Elszörnyedtem ezen....

Na de vissza a szálláshoz ...

Elismervényt adtak, lefűztük...

Londonból már kicsit tapasztaltabban kacsingattunk Birmingham irányába. Busszal le is ugrottunk körülnézni... wow.. Erdingtont szemeltük ki, mert állítólag jó a környék. Nos... csöbörből vödörbe nem nagyon akartunk kerülni. Megint egy vegyes európai felhozatal, mocskos utca, hanyag emberek kombó. Hirtelen más volt, csendesebb, de mégse  mega London... fészbukos csoportban kérdeztünk rá van e valakinek ajánlata a környéken. Wolverhamptonból jelentkeztek. Körbe kérdezi az ember , hogy van  e meló, mennyi az annyi és ezzel meg is volnánk. Cuccolhattunk négy hónapnyi tapasztalattal a hátunk mögött.

A busz volt olcsó , de már nem vállalnám be. Iszonyat horgokat levágnak a buszokkal, sok kis zug utca meg még egy kanyar.... nem bírom a zötyögést. 2-3 óra volt talán.

Az új szobánk mérföldekkel körözte a Londoni nyomort. Nem kellett a hűtős kaja lopáson tanakodni, slozin osztozni meg ilyenek. Kisebb Magyar cég, de ők saját embereknek adtak ki szobát, míg ment a bizniszük. Aztán bezártak és egy darabig még vállaltak embereket. Így volt éppen üresedésük. Na itt esett meg az, hogy a házinénike mindig kóborolt és hallgatózott. Itt három hónapot maradtunk míg pozícionáltuk magunkat munka téren.

Párom messzebb talált melót, sok zötyögős buszocskázással, én szintén, de vonatoztam. Angliában odamennek az emberek lakni, ahol a munka van, így mobilisak, és a lakáskiadás is pörög, dugig vannak ügynökségekkel.

Bepróbálkoztunk tapasztalat nélkül egy lakáskiadó céggel... 250 fontot buktunk rajta, hogy a munkahelyem két hónap alatt se szerződést se fizetést nem adott nekem - gyors feljelentősdi a helyi önkormányzatnál, és az ügy megoldódott. Tanulság? NEM bízunk a Magyarokban! Kisebb talpraállással újra a fészbukos csoportban kérdeztük kinél van tipp. Így kerültünk vissza az eredeti gondolathoz, Birmingham külvárosába. Végre melóm is lett megint és beindult a pénzgyár ... mert ha mindkét fél dolgozik és jól fizetnek, azt dj hawai :D ám. Egy ember fizetéséből kényelmesen megél két ember, így lehet gondolni milyen ha jut is marad is.

Ez az albérlet magán volt, de itt is szigorúan irtunk szerződést és bizonylatokat. Nagyon otthonosan el voltunk. Már amennyire heti 40-60 óra meló mellett az ember ébren tölt némi időt az albérletben.  Itt nyolc hónapot maradtunk, hogy végre az áhított saját kecóba költözhessünk.

Bérlés

Mint mondtam virágzik a bérbeadás! Az ember bemegy, kéri a megfelelőt és tucatnyi feltétel meg papír munka után a nyakába pottyan a vágyott albérlet, ahol végre a maga ura. Szépen hangzik... de a  valóság kemény volt. Heti szinten mentünk be a céghez, mert valami papírt mindig kértek. Igazolások a munkáról, az albérletről, az előző munkákról. Ne csodálkozzunk, a múltunkra kíváncsiak úgy, hogy nincs múltunk abban az országban!!! És ez a legnehezebb része. Múltat generálni. Itt jöttek jól az eltett albérleti papírocskák. Bizonygatni, hogy mindenhol jók voltunk, nem vertük szét a berendezést, megállunk a lábunkon, mindketten dolgozunk, és nem fognak két nap múlva kirúgni minket. Illetve kezes ismerős? Honnan a f.ból szedjünk olyat úgy, hogy kézenfogva ketten jöttünk ki? Hálistennek volt B opciójuk, hogy letétet hagyunk és mint mondtam ketten dolgoztunk, volt miből lerakni.

Költözhettünk, közben autó is lett... Itt elmondanám, hogy Magyarországon éltünk, mindketten dolgoztunk mindketten albérletben laktunk, és nem tudtunk haladni. Egy idegen országban meg 13 hónap alatt összehoztuk az autót, és a saját albérletet. Ez egy akkora felkiáltójel Magyarország ellen, hogy mindig emlékezni fogok rá! A fiatalok megtörve és eltiporva vannak otthon. Semmi segítség, semmi opció. Aki haladni akar, és a munkájáért cserébe élni is, vagy látványosan  kapni valamit, annak nemszabad otthon maradnia. Ha újrakezdhetném. Hamarabb jönnék ki, csomó kátyúba nem másznék bele és nem 13 hanem 6 hónap alatt hoznám össze mindezt.

Ezer helyen elbukhattunk, elvérezhettünk volna, de minden pofon után talpra álltunk és egy lépést tettünk előre. Nem mondom, hogy könnyű, mert kurva sok ideg és könny volt eljutni idáig. Plusz hiányoznak a megszokott dolgok.. de ezen túl kell lépni.

Összegzés.

Sosem árt, ha a fészbukos csoportokban benne vagy azokban a városokban, amikben gondolkozol. Ha nincs ötleted egy specifikusság nélküli csoport is mint az angliai magyarok, vagy staffordshire megyei, west midland, vagy tágabb fogalom. Vigyázat! Nagyon sokan vannak megkeseredett vagy simán faszfej Magyarok, akik majd jól odaszólnak neked mert a saját kis pia-meló-pia  kaliberű élete nem hoz nagyobb örömet neki. Ne törődj velük. A piactéren keresgélve is lehet szobákat találni, sosem árt személyesen találkozni és szemügyre venni a dolgokat és ne felejtsük a bizonylatokat !!!

Egyéb esetekben a ZOOPLA, rentaroom, rentaflat, spareroom.co.uk, gumtree(ez amolyan mindenes angol ebay) . de nekünk a fész vált be, mert ott sokan a saját képük, nevük felválalásával kell legyenek és visszakereshetőek. 

kérdés?