Egy hét is eltelt a Parkban töltött esténk óta, de NamJoon azóta sem jelentkezett. Eleinte még azzal nyugtatgattam magam, hogy biztos csak a költözködéssel vannak elfoglalva, de sajnos már két napja ezzel sem tudom hitegetni magam, ugyanis Anya találkozott HyoYeon asszonnyal - Nam anyjával -, aki azt mondta, hogy már sikerült teljesen berendezkedniük a házba. Azóta a hangulatom egyre csak lejjebb lankadt, és ki sem mozdultam a teraszomról. Enni sem ettem nagyon, ugyanis most - az egyébként ízlelőbimbóimra mennyei élvezetként ható - ételt sem éreztem ízletesnek, csak olyan, olyan semmilyennek. Pont mint magamat, NamJoon társasága nélkül. Ez így eléggé érdekesen és klissésen hangozhatott, de ez az igazság. Bár a Szomszéd fiúval eltöltött óráim száma még a huszonnégyet sem haladta meg, hiányérzetem így is rendkívül hatalmas és mardosó volt miatta. Egyszerre voltam szomorú, mérges és csalódott is. Szomorú, mert nem hallgathattam szavait, mert nem láthattam gyönyörű vonásait, mérges, mert bár azt mondta barátok vagyunk, és majd keresni fog, ez azóta sem történt meg, csalódott pedig amiatt, mert tényleg elhittem, hogy lehetünk barátok.

Édesanyám unszolásra végül rávettem magam, hogy végre valahára kimozduljak a házból és elmenjek a közeli kisboltba néhány zöldségért. Felvettem egy fekete, szűk farmert és egy fekete pólót is előhalásztam a szekrényemből. Bár ez a szín abszolút nem volt rám jellemző, sem öltözködés, sem pedig alkotás terén, azt akartam, hogy azon a röpke, öt perces úton, amit a bolt és a házunk között teszek majd meg, mindenki lássa, hogy bizony-bizony, Kim SeokJin boldogtalan és szomorú. Na, nem mintha kortársaim nem mind a feketét részesítenék előnyben, de mindegy, én abban a pillanatban erre aligha gondoltam.

Két, nehéz, teli zacskóval a kezemben egyensúlyoztam hazafelé, miközben azon imádkoztam, hogy egyik vékony, nejlon anyag se szakadjon ki idő előtt. Már épp az utcánkba is befordultam, mikor egy kellemes, mély, férfias hangot hallottam meg magam mögül, kinek tulajdonosáról rögtön sejtettem is, hogy ki az.

- SeokJin, szia! - ért oda mellém NamJoon egy nagy mosollyal az arcán, ám én ezt bármennyire is szerettem volna, egyszerűen képtelen voltam viszonozni. Mintha csak a napokban a mosolygást elősegítő izmaim annyira befeszültek volna, hogy már nem is akartak többet engedni tartásukból. - Mi ez a nagy komorság, és hogyhogy feketében? Azt hittem, hogy ezt a színt a művészek nem kedvelik. - kezdett bele vidám fecsegésébe, de én nem nagyon törődtem vele, csak kicsit gyorsabb tempóra váltottam, hogy minél előbb a biztonságot nyújtó házhoz érhessek. Nem tudtam pontosan, hogy mi bajom volt. Eddig arra vágytam, hogy újra magam mellett érezhessem NamJoont, most azonban, hogy ez megtörtént, csak morcosnak és sértettnek éreztem magam.

- Mert nem is. - feleltem végül szűk szavúan, továbbra is csak az előttünk elterülő betont tanulmányozva.

- Akkor miért viseled ezt a színt? - értetlenkedett tovább, azonban már a házunk előtt álltunk, szóval én - nem törődve váratlan vendégemmel és kérdéseivel - hátat fordítottam neki, és meg próbáltam beszenvedni magam a házba. Ám még mielőtt ez sikerülhetett volna, NamJoon megragadta az egyik szatyrot - amit a kezemben fogtam - s azzal együtt rántott vissza engem is, magával szembe. Nos, ezzel csak az az egy probléma volt, hogy a zacskó egyébként is elég vékony volt, így abban a pillanatban, hogy NamJoon megragadta, szét is szakadt, emiatt pedig az összes citrom - ami benne volt - leesett a földre, ezzel körbe véve bennünket. Mit ne mondjak, viccesen festhetett kívülről nézve, ahogy két srác áll egymással szemben - az egyik értetlen, a másik sajnálkozó tekintettel - míg körülöttük több kiló citrom hever elterülve.

- Ha jól tudnék embert festeni, ezt a jelenetet most biztosan megörökíteném. - kuncogtam el magam végül, erőt véve sértettségemen.

NamJoon egy pár pillanatig értetlenül meredt rám, majd végül ő is elmosolyodott. - Az biztos, hogy elég bizarr látványt nyújthatunk most. - bólogatott, egyet értve saját magával. - Sajnálom. - húzta kissé kínos ajgörbületre párnácskáit, majd folytatta - Ha megmossuk, még meg lehet őket enni! Hozz ki valami nagy tálat, amibe bele lehet rakni, addig el kezdem összeszedni őket! - túrt bele pajkosan hajamba, majd lehajolt a földre, és el kezdte összeszedegetni a citromokat. Én még egy pár másodpercig csak meredtem magam elé, és emésztgettem a tényt, miszerint a selymes ujjaival hozzáért a már legalább két napja nem meg mosott hajamhoz, majd erőt véve magamon, gyorsan besiettem a házba és előhalászva egy nagy tálat, vissza is mentem NamJoonhoz, akinek időközben még a zsebe is tele lett citrommal.

- Még van egy pár, azt összeszedem,addig rakd bele a többit. - mosolyodtam el kedvesen, majd odaraktam mellé a földre a nagy edényt, és a többi kis citromocska felkutatására indultam.

Kissé kifulladva heveredtünk le a Nappali kanapéjára, miután a tűző napon összeszedegettük az összes kis, citromsárga barátunkat, majd alaposan meg is mostuk őket. Elégedetten szusszantottam fel egyet, mire NamJoon felém kapta tekintetét és elmosolyodott.

- Bocsáss meg, nem akartam elszakítani azt a fránya nejlont! Nem gondoltam volna, hogy mostanság ilyen rossz minőségű szatyrokat gyártanak! - morgolódott, majd ismét rám emelte gyönyörű barna íriszeit, minek következtében azok a pillangók - akiket eddig annyira próbáltam elkerülni - újra utat törtek maguknak a gyomromban és a mellkasomban - Tudod, csak vissza akartalak tartani, mert olyan szomorkásnak tűntél. Történt valami? - kérdezte talán kissé aggódó hangszínnel, mitől nekem a szívem dobbanásának erőssége egy hevesebb fokozatot vett fel. Aggódna értem? És most mit kéne mondanom? Hiszen bajom valódi oka, Ő maga. De mégis, ez az egész annyira gyerekes, nem mondhatom el neki, mert csak kinevetne.

- Mostanság kissé lehangolt vagyok és nem is nagyon van ihletem a festéshez. - nyögtem ki végül egy egészen valóságosnak hangzó hazugságot. Bár való igaz, hogy lehangolt voltam, ihlethiányban nem szenvedtem, mindössze csak a festményeim hangulatai vettek fel egy sokkal komorabb irányzatot, hangulatot.

- Értem. Akkor, mit szólnál ahhoz, hogyha elmennénk neked ihletet gyűjteni? Fél óra tekerésre innen, a várostól nem messze van egy kis forrás, úgy hallottam, nagyon szép. Te, mint művészlélek, biztosan nagyon kedvelnéd. - mosolyodott el halványan, arcomat pedig ismét elöntötte a pír. Tényleg, megtenné értem? Elbiciklizne velem csak azért, hogy ihletet merítsek?

- Á, neked biztos sok dolgod van, és nem érsz rá ilyenekre! - nevettem fel kínosan, majd kissé halkabban hozzá tettem - Ebben az egy hétben is biztosan rendkívül elfoglalt voltál, ha életjelet sem tudtál adni magadról.

- Egy matek tagozatossal voltam a héten, tudod. Sok helyre elvitt, ahová ő és a barátai szoktak járni. Voltunk fizikai kísértelek előadáson, matematikai kiállításon, meg minden ilyesmi. - húzta széles mosolyra ajkait, nekem viszont csak egy aprócska fintor ült ki arcomra. Hogyan lehetnék a barátja, ha sem okos, sem matematikus nem vagyok? - De most már ráérek, szóval, ha van kedved és biciklid, akár most is indulhatunk. - lelkesedett be teljesen, amit már nem tudtam elengedni egy halvány mosoly nélkül.

- Rendben van. Akkor előhalászom a bicajomat, és indulhatunk. - tápászkodtam fel a kanapéról, de mielőtt még a garázs felé vehettem volna az irányt, megragadta kezem, s visszahúzott maga mellé az ülőalkalmatosságra.

- Viszont van egy kikötésem! - húzta kissé ravasz mosolyra ajkait, mire félve pillantottam vissza rá - Szeretném, ha átöltöznél. Ez a szín nem illik hozzád, valahogy, visszavesz a fényedből!

' A fény, melyet említesz, nem az enyém, hanem a tiéd, bizony. Én csak vendége vagyok a te fényednek, s élvezem, hogy kissé lubickolhatom benne, melletted. Akárcsak egy festői képen a vihar felhők, melyeken átsüt a Nap erős fénysugara. Olyan vagy te is, az én számomra. '

Sziasztook^^
Ez a rész - ahogy láthatjátok - inkább egy fajta átvezetés, szóval elnèzéseteket kérem, ha kissé unalmasnak tartjátok!😕
Azért remélem, hogy van, akinek elnyerte a tetszését!!😊❤️
És egy kis ÖNPROMÓ:
Nem régiben létrehoztam egy új könyvet, amiben a díjaim, kihívásaim, gondolataim, infók a könyveimről, és magamról (ha valakit érdekel😅) lesznek megtalálhatóak!😊
Eddig még nincs benne túl sok minden, de pl. az utolsó bejegyzésben van egy kis "közvéleménykutatás", ami mindössze egy kérdésből áll😄, szóval ha van kedvetek, nézzetek be oda is!😁❤️😉

További Szép Estét Nektek💞