💙

– Vidd közelebb a kamerát, hogy jobban lássam Linát. – ez a mondat ütötte meg a fülem, amikor nagynehezen, de felébredtem a szobában. Rohadt álmosnak éreztem magam, és végig tudtam volna aludni az egész napot, csakhogy Lina ígérte meg, hogy elmegyünk kicsit vásárolgatni, azt pedig semmi képp sem akartam kihagyni.

Bal könyökömön megtámaszkodva figyeltem Linust, aki magzatpózba összekuporodva feküdt mellettem, míg szőke haja a párnán mindenfelé szét volt terülve. Eközben Taehyung a laptoppal nagyléptekben igyekezett az ágyunk felé, a képernyőn pedig Hoseok képe jelent meg, aki kíváncsian fürkészi alvó legjobb barátomat.

– Á, jó reggelt Kookie. – köszönt nekem Jimin egy hatalmas mosollyal az arcán, miközben egy szál boxer nadrágban ült az ágya szélén, kezében egy bögrét tartva, amiben ha jól tippeltem kávé volt.

– Jó reggelt nektek is. – viszonoztam gesztusát, egy hatalmas ásítás kíséretében. Kiszálltam az ágyból, ám visszafordultam és jobban betakartam Linát. Meglepődtem, amikor megláttam rajta az egyik pólómat ám aztán eszembe jutott, hogy pizsama gyanánt adtam neki kölcsön. – Taehyung Hobival beszél?

– Igen, kiváncsi volt milyen itt Magyaroszágon. Talán egy öt perce beszélhetnek. – magyarázta Jimin. Sokat tudóan bólintottam egyet, majd Taehyung mellé lépdelve hajoltam bele a kamerába és köszöntem Hobinak.

– Hali Hoseok.

– Szia Kook. Azt hittem még alszol. – lepődött meg, ám rögtön utána el is mosolyodott.

– Nemrég keltem. Iszonyú másnapos vagyok. – dörzsöltem meg fáradtan a szemem, hiszen eléggé zavart a hatalmas fényáradat, melyben a szoba úszott. A gyomrom mindeközben hallatott egy eléggé nagy korgást, ezzel jelezve, hogy ideje lenne valamit reggelizni.

– Taehyung bemutatta Linát, hiába hogy ő még alszik. – kezdett bele Hobi, fülig érő vigyorral. Ismertem már annyira hogy tudjam, mindig bezsong ha új embereket ismerhet meg, és barátkozhat össze velük.

– Csak szólok, ő az én legjobb lány barátom. – húztam össze figyelmeztetés képp a szemöldököm. Noha ez kívülről úgy tűnt, mintha birtokolni akarnám Linát, egyáltalán nem így volt. Csupán meg akartam őt mindentől és mindenkitől óvni. Hoseok a kijelentésemre kérdőn nézett rám, majd nemsokkal később szólásra nyitotta a száját.

– A legjobb barátok mióta alszanak együtt összebújva? – tette fel a nagyon elmés kérdést, melyre általában csípőből vissza tudok szólni valami frappánsat, ám akkor semmi sem jutott az eszembe. Helyette a fülem égni kezdett arcommal együtt, és összefont karokkal bámultam haveromra.

– Te is szoktál Jinnel együtt aludni. – nyújtottam ki rá a nyelvem, ezzel egy ötéves szintjét reprodukálva.

– Igen, mert az ő pici lakásában ágyként csak egy kihúzható kanapé funkcionál, a földön meg nem szívesen alszom. – forgatta meg a szemét. – A vak is látja, hogy többet érzel Kook.

– Majd én azt tudom, mit érzek iránta. – morogtam az orrom alatt, majd a papucsomba belebújva indultam meg inkább az étkezőbe, valami enni valót keresni.

💙

Tálcával a kezemben igyekeztem vissza a hotel szobába, melyen két tányér volt, jól megpakolva palacsintával, mellette egy kis üvegben pedig epres-vaníliás öntet. Még azelőtt akartam visszaérni, hogy Linus felkeljen, nehogy megijedjen, hogy hova tűntem.

Halkan lenyomtam a kilincset és benyitottam. Linus az ágyban ült, szemeit dörzsölgetve, jól körbe nézve a szobában.

– Jó reggelt Cuncimókus. – köszöntöttem egy hatalmas mosoly kíséretében. Hangomra egyből felkapta a fejét és döbbenten felém fordult, ám útana eleresztett egy hatalmas mosolyt is. Szívem meglódult ütemben kezdett verni mellkasomban, és azthittem menten leteperem a szőkeséget.

– Jó reggelt Bébi. – köszönt vissza egy pimasz mosoly kíséretében. Tudta nagyon jól, hogy mivel szívhatja a vérem, ugyanis azon a becenéven hívott, amit kimondottan rühelltem. Még mielőtt megismertem volna Linát, volt egy csaj középsuliból, aki azóta is rám volt akaszkodva, és miután megtudta, hogy egy tetováló szalonban dolgozom gyakornokként, mindennap odajött. Teljesen azt hitte, hogy bejön nekem és mindenféle beceneveket kreált nekem, köztük a bébi-t is. Hiába utaltam neki burkoltan, hogy messze nem jön be, csak nem adta fel és azóta is az ideje nagy részét a szalonban tengeti.

– Hoztam reggelit. – huppantam le mellé az ágyra, miközben végig futtattam felsőtestén a szemem. Kimondottan tetszett rajta látni az egyik pólómat és azt sem tartottam kizártnak, hogy nála hagyom inkább.

– De jó vagy! Köszönöm. – tapsikolt örömében, majd törökülésbe húzva magát vett el a tányérról egy darab palacsintát és azt megkenve az öntettel kezdte el jóízűen enni. – Egyébként hogy érzed magad? Este elég sokat ittál.

– Ahhoz képest amilyen szoktam másnaposan lenni, nem vagyok olyan szarul. – rántottam meg a vállam, miközben én is csatlakoztam hozzá a palacsinta evéshez.

– És hogy állsz azzal a rajzzal? – kérdezte ezzel arra a munkámra utalva, melyet nagyjából két hete csináltam folyamatosan a tetováló szalon iroda részlegében. Egy tőlem nagyjából három évvel idősebb pasi kérte. Imádja a nagy macskákat, és van már a jobb karján egy gyönyörű leopárd tetoválva, melyet Sewon csinált, úgy három órán keresztül. A legutóbbi kérése, egy oroszlán volt, amely üvölt így jól látszódnak a hatalmas szemfogai. Vártam már, hogy elkészüljek vele hiszen Sewon azt mondta, hogy ezt majd én fogom csinálni és ő csupán csak nézni fogja, de teljesen rám bízza a dolgot.

( a kép csak illusztráció, hogy milyen tetoválást tervezett Kookie :D )

– Szerencsére jól. Sewon rám bízta, hogy ezt a tetoválást csinálhatom én. – mondtam egy hatalmas vigyor kíséretében. Lina örömében kapálózni kezdett, mint egy epilepsziás polip, majd szorosan átölelt.

– Gratulálok Kooko. – dünnyögte a nyakamba, majd elengedve szélesen mosolygott arcomba, melytől én is sokkal boldogabb lettem. Örültem, amiért ennyire támogat és kitart mellettem. – A szüleid még mindig nagyon ellenzik, hogy erre a pályára lépj és tetoválóként kezdj majd rendesen dolgozni?

– Hát.. – sóhajtottam frusztráltan. – apa igazából már úgy ahogy beletörődött, hogy bizony engem nem lehet erről lebeszélni. – nevettem el magam, hiszen közben eszembe jutott apa és a bölcs tanácsa, amit javasolt nekem még annak idején. – Viszont anya teljesen más tészta. Ő sokkal jobban örülne neki, ha állatorvos lennék, mint ő.

– Na igen, anyukádat nehéz meggyőzni arról, mi is jó neked igazán. – fűzte hozzá, amivel maximálisan egyet tudtam érteni. Csomószor fültanúja lehetett Lina annak, ahogyan anya szóba hozta ezt az állatorvosis dolgot és próbál győzködni, hátha mégis kedvet kapnék a dologhoz, ám mindez hiába. Engem teljesen más érdekel.

A szüleim mindig is ilyenek voltak. Azt szerették volna, ha kitűnő tanuló lennék minden tantárgyból, és hogy célirányosan választva pályát tanuljak tovább egyetemre. Csakhogy közbe jött a kamaszkor, a sok lázadás, buli, élni akarás és persze a szüleimnek az ellentmondás. Sohasem érdekelt különösebben a gyógyítás tudománya állatok felé, noha tiszteltem anyu munkásságát, hiszen elismert állatorvosnak tartották. Kiskoromban sokat voltam nála a rendelőben és segédkeztem, vagy csak szimplán kíváncsian figyeltem mit csinál. Aztán ahogyan cseperedtem és egyre jobban kezdtem megismerni önmagam, és hogy mik érdekelnek, kezdett hidegen hagyni ez az egész. Többet rajzoltam, többet érdeklődtem a művészetek iránt, ami ellen a szüleim semmit sem tudtak tenni, ahogyan most sem tudnak.

– És te hogy állsz a jelentkezéseddel? Elküldted már az album borító terveid a YG Entertainment-nek?

– Igen, vissza is jeleztek már e-mailben. – bólogatott hevesen. – Jelenleg az ötszáz harminckettedik jelentkező vagyok erre az állásra. – mondta a végére kissé csalódottan. – Nem sok esélyt látok, hogy felvesznek.

– Jaj te kis butus. – tettem félre a tálcát, majd szorosan egy ölelésbe vontam. – Annyi másban is tehetséges vagy, hidd el. B tervnek talán még lehetne az is, hogy jössz hozzánk a szalonba tetkó tervezőnek. Szerintem Sewon örülne neked. – mondtam, majd eloltva magamtól biztatóan mosolyogtam rá. Őszintén szólva bíztam benne, hogy felveszik Linát album borító tervezőnek, de annak még jobban örültem volna, ha nálunk dolgozhat a szalonban.

– Nem értek én annyira a tetoválásokhoz. – nevette el magát zavartan, majd legyintett egyet.

– De rajzolni olyan jól tudsz, mint Sewon vagy én. Oda inkább a kreativitás és kézügyesség kell. És neked mindkettő megadatik. – csíptem meg az arcát, úgy ahogyan az idős nagymamák szokták az unokájuknak. – Most pedig Cuncimókuskám szedd magad, hiszen ez egy gyönyörű nap és nem fogom hagyni, hogy szomorkodj bármi miatt is. – jelentettem ki határozottan, majd kitessékeltem őt az ágyból és a fürdőszoba irányába toltam. Linának ez nem annyira tetszett, hiszen közben magyarul motyogott valamit az orra alatt, ami kimondottan aranyos volt.

– Még előtte beugrunk hozzánk, hogy át tudjak öltözni. – jegyezte meg, mire bólintottam egyet, hogy tudomásul vettem. Iszonyat mód vártam már az újabb együtt töltött időt, hiszen imádtam Linussal lenni.

💙

Áldássék a gyümölcs! :)
Itt is lenne a legújabb rész. Remélem senkinek sem okoztam csalódást vele. Jungkook szülei később jelentősebb szerepet fognak kapni a könyv előrehaladtával, ám így előzetesen ennyi részlet elég is volt róluk.

Mindenkinek kellemes nyarat kívánok, találkozunk a következő részben! 💙