Kint rendíthetetlenül sütött a nap, az eget pedig egyetlen felhő sem takarta. Június volt, ami egyet jelentett azzal, hogy vége volt a sulinak és kezdődött a felhőtlen pihenés és szórakozás. Ez másnak azt jelentette, hogy a barátaival vagy a családjával megy el nyaralni vagy kirándulni egy jót, ám nekem sokkal inkább azt, hogy még többet tudok beszélni az internetes legjobb barátommal, Kookoval.

Reggel volt még, ám a napnak így is sokkal égetőbb és forróbb volt már a sugara, mint bármely más évszakban. Lapockáig érő hajam kócosan terült szét a párnán, míg végtagjaim valósággal zsibbadtak a mély alvásnak köszönhetően. Nehezen tudtam felébredni és ez azért volt, mert nemsokkal éjjel három után feküdtem le. Egészen addig Jungkookkal veséztük ki a Vámpírnaplók utolsó részét, és megbeszéltük, hogy a következő közös sorozat amit elkezdünk nézni, az a Grace Klinika lesz.

Egy hatalmasat nyújtózkodtam és oldalamra fordulva a telefonomért nyúltam. Nem lepődtem meg, amikor az óra fél kilencet mutatott, hiszen hiába szoktam későn lefeküdni, a gimnázium miatt szokásommá vált korán felkelni, az ébresztőtől függetlenül. Arcomra azonnal egy hatalmas mosoly kúszott, amint megláttam azt a kis millió üzenetet, melyet Jungkook küldött, míg én aludtam.

Kooko őrnagy👀💕

Kooko őrnagy👀💕
Jah Lina még alszol?

Írj ha már nem😎

Btw ettem reggelire nutellás palacsintát. Adtam volna neked is szívesen, de mire odaérne Budapestre, elevenen mászna ki a dobozból 😂😂

Ha felkelsz, írj 😜 én addig megyek futni, hogy formában maradjon a testem 🏃🏻

Tényleg! Egyszer majd mi is elmehetnénk futni, vagy ha mást nem, akkor cipellek a hátamon 😂

Nem győztem visszatartani a röhögésem, ám könnyeim így is utat törve maguknak folytak végig arcomon. Homlokomra téve kezem gondolkodtam el azon, hogy hogyan lehet Jungkook idősebb tőlem hat évvel, miközben viselkedésben néha rosszabb, mint én. Ahelyett viszont, hogy az összes üzenetére egyesével válaszoljak, megnyomtam a hívás gombot és tárcsázni kezdtem őt.

– Jó reggelt Lina! – köszönt Jungkook bele a telefonba, hangján pedig hallottam, hogy mosolyog.

– Neked is, bár nálatok már jócskán elmúlt reggel. – köszöntem neki vissza, miközben belebújtam cicás papucsomba és a konyhába igyekeztem, hogy igyak egy nagy bögre zöld teát.

– El bizony. – nevette jóízűen. – Figyelj, mit szólnál hozzá ha azt mondanám, hogy pár nap múlva Magyarországra utazom? – kérdezte kissé bizonytalanul. Amint meghallottam, az éppen lenyelni készült csapvizet köptem vissza a pohárba. Gyomrom hatalmas gombóccá ugrott össze, míg szívem hevesen kezdett kalapálni mellkasomban.

– Tessék? Jól értettem? Ugye nem szívatsz?!

– Nem Lina, nem szívatlak. Komolyan Magyarországra utazom, ám nem egyedül. Velem jönne két nagyon jó barátom, Taehyung és Jimin. Régóta elszerettek volna már utazni Budapestre, az idei nyár pedig a tökéletes alkalom, hogy jöjjünk. Na mit szólsz hozzá? – hiába akartam megszólalni, nem ment. Helyette azonban úgy elkezdtem vigyorogni, mint a tejbe tök, és látásom is homályosodni kezdett.

– Nagyon örülök neki! – vinnyogtam a telefonba, Jungkook pedig újból felkuncogott. – Mikor indul a gépetek?

– Kedd hajnalban, azaz holnap. Igazándiból meglepetésnek szántam, hiszen tudom a lakcímed, viszont féltem anyukád reakciójától, hogy mit fog szólni hozzá, ha felbukkanok nálatok, így gondoltam inkább elmondom. – nevette kínosan, és én sem tettem másképp.

– Nos igen, tudod anyu milyen. – forgattam meg a szemem válaszul pedig hümmögött egyet, hiszen anyu valóban szigorú volt fiúkat illetően. Kezdetben sem örült annak, hogy egy koreai fiúval kezdtem el beszélni, és amikor videochateltünk Jungkookkal, sokszor kérte, hogy fordítsam le Jungkooknak angolra, amit mondani szeretett volna neki. Végül nagynehezen de elfogadta, hogy a lánya inkább virtuálisan éli az életét, hiszen amennyi sérelem és bántódás ért az elmúlt években, az internet világában biztonságosabban éreztem magam.

– Majd megyünk a parlamenthez fotózkodni? – kérdezte izgatottan Jungkook, és biztos voltam benne, hogy hozni fogja magával az imádott kameráját is, hogy minden Magyarországon töltött pillanatot megörökítsen.

– Igen, és tudod mit? Még egy jó magyaros étterembe is elviszlek titeket. – ígértem meg Kookonak, aki ezután még számtalan dolgot felhozott, hogy miket nézzünk meg, hiszen alaposan utána járt szülőhazám fővárosának.

A nap további részében nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy milyen jó lesz végre találkozni Jungkookkal személyesen. Szinte fel sem fogtam, hogy valóban kedd hajnalban indul a gépük és röpke tizenkét óra múlva Magyaroszágon lesznek. Mivel anya bízik bennem, így szinte száz százalékig biztos voltam benne, hogy semmi problémája nem lesz azzal, ha elmegyek holnap otthonról. Már előre összeírtam egy listát, melyen az összes turista látványosság szerepelt, amelyet érdemes megmutatni nekik, illetve jónéhány éttermet is kiböngésztem, külön mégegy koreait is, ha netán honvágyuk támadna szeretett országuk után.

És persze elengedhetetlen volt az is, hogy szinte egésznap beszéltem Jungkookkal. Aközben is volt ideje írni, míg a hatalmas Vasemberes bőröndjét pakolta, pluszban mellé pedig egy hatalmas sport táskát is. Időközben azt is elárulta, hogy bő három hétre jönnek, így hozni fog magával ruhát és cipőt bőven. Az üzenetek mellé képeket is csatolt, én pedig nem győztem lementeni a közös mappánkba.

– Most indultunk el a reptérre. – mondta izgatottan Jungkook, míg én a hűtőből halásztam elő az üveges olívabogyót. Hallatszott a hangján, hogy rendesen izgul ő is. Nem volt mit tagadni, én is nagyon izgultam, hiszen megígértem neki, hogy kimegyek eléjük a reptérre. Annak érdekében, hogy biztosra meglássanak a tömegben, egy nagy karton papírt is vinni fogok magammal, amire rá lesz írva a nevük.

– Holnap egyből a szállodába mentek majd?

– Igen, viszont utána szeretnék elmenni egy kisebb város nézésre a környéken. – mondta, miközben valami ropogtatni valót vett a szájába és azt kezdte el rágcsálni.

– Igazából én arra gondoltam, hogy elmehetnénk a Margit szigetre. A szállodától is kábé fél óra séta. – magyaráztam, ám közben anyunak intettem, ugyanis éppen végzett a fürdéssel és egy köntösben a konyhába jött, hogy bekészítse másnap reggelre a kávét.

– Az még jobb lenne! – vágta rá kapásból. – Ott van az a zenélő szökőkút is, igaz?

– Komolyan, hogy te miket meg nem jegyzel. Hihetetlen. – csóváltam meg a fejem mosolyogva, miközben az olívabogyós üveggel és egy villával indultam el a szobámba.

– Bárcsak a magyar is ilyen jól menne. – sóhajtotta. Na igen, ez van akkor, ha a világ második legnehezebben megtanulható nyelve az anyanyelved. Szegény Kooko neki látott önszántából megtanulni magyarul, de nagyon sokszor akadt el benne, így végül egy időre abbahagyta. Pár szó van, amit egy kis akcentussal, de ki tud ejteni, és olyankor amikor kimondja, én majd elolvadok a laptopom előtt, hiszen nagyon aranyosan ejti ki.

– Akkor én inkább meg sem szólalok, a szörnyű koreaim miatt. – nevettem el magam, hiszen közben eszembe jutott, amikor Google fordító segítségével fordítottam át egy mondatot magyarról koreaira és a végeredmény eléggé furán és viccesen hangzott. Jungkook persze ennek hangot is adott, hiszen félórán keresztül rázta őt a röhögés, míg én vöröslő fejjel és karba tett kezekkel vártam rá, hogy mikor hagyja abba. – Viszont jó tanácsként mondom, hogy próbálj meg aludni a repülőn. Az időeltolódás meg fogja viselni a szervezeted és fáradt leszel.

– Értettem, Buborék Hercegnő! – mondta, egy katonát megpróbálva utánozni. – Viszont én most megyek hercegnő, mert lassan megérkezünk.

– Rendben Kooko őrnagy. – mosolyodtam el. – Nemsokára találkozunk. Vigyázz magadra és persze Jiminre és Taehyungra is.

Miután elköszöntem Jungkooktól, átöltöztem pizsamába és állítottam be másnapra ébresztőt, nehogy átaludjam a napot. Kényelmes poziatúrába helyezkedtem és a macimat szorosan magamhoz ölelve szenderültem mély álomba, végig Jungkookra gondolva.