Mit kell rólad tudni az olvasóknak?

Huh, hát ez egy nagyon jó kérdés! Az szeretem mindig megemlíteni, hogy elég régóta jelen vagyok már az irományaimmal, idén volt tizenkét éve, hogy megosztottam az első történetemet. Mondanom se kell, nagyon gyermeteg volt, viszont azzal indultam el ezen a hosszú úton. Talán azt is fontos megemlítenem, hogy egy-két történetet leszámítva a kezdetek óta real person fanfictionöket írok, középpontban a 2008-as Eb-n szereplő spanyol válogatott néhány tagjával (hülyeség, túlnyomó többségben csak az egyikük). Pár éve alább hagyott a lelkesedésem, úgy éreztem, gondoltam, hogy magam mögött hagyom az egészet, aztán a semmiből jött az elhatározás, hogy újraírom az Őszi zivatar című történetemet, ami épp az egyik olyan fanficem, amit még sikerült is befejeznem és természetesen az a bizonyos focista van a központban. Nem tudom, hogy a fentiek mit mondanak el rólam, hogy mennyire beszédes, de azt elárulom, hogy volt annyira meghatározó ez az imádatom, hogy lett egy sportkommunikátori végzetségem. Az persze már más kérdés, hogy ez mennyire használható, de van... Azt hiszem, leszűrtétek, hogy pocsék vagyok az önmagamról való mesélésről, főleg, ha valami tényt is kellene mondani.

Hogyan küzdesz az írói válság ellen?

Nincs bevált receptem, még ennyi idő után sem, ami nagyon sajnálatos. Ezt jól mutatja az, hogy az Őszi zivatar epilógusára egy hónapot kellett várni. Bár most friss élményként Ussain Botot mondanám megoldásnak, mert a sprintjeivel egy délután alatt megírtam a nagy részét (az már más tészta, hogy utána napokig szenvedtem, míg lekörmöltem a füzetébe, majd visszagépeltem...). Szóval most bízom benne, hogy ez a DC-s csoda segíteni fog legközelebb is, főleg, hogy neveztem az idei NaNoWriMo-ra, ami nem egy egyszerű dolog.

Miért pont a megcsalás témáját választottad?

Van egy régi, szívemcsücske történet, ami nem is tudom, hogy már mennyi draftot és félbehagyást élt meg. Egy igazi rétestésztáról van szó, több száz oldalnyi ötlettel és igazság szerint már nem is tudom, hogy mennyi kötetre bontottam szét. Na, ez az ötlet azokon a köteteken felül lett volna. Szerencsére 2015-re már eljutottam oda, hogy ne akarjak mindent egy sztoriba belesűríteni és ezt nem akartam kidobni a kukába, mert az az egy jelent, amiből kibontakozott az Őszi zivatar nagyon belém égett, rendesen a földre küldött... a vicc pedig az, hogy végül az a kis jelent nem is került bele, bár most, hogy így felelevenítettem, lehet megírom majd egy kis előzmény novellának, mivel az korábban történt. Alapvetően az ötlet arról szólt, hogy milyen lehet, milyen érzés megtalálni a válási papírokat, amiket nem te kértél? Eredetileg nem volt harmadik fél a koncepcióban, csak egy boldogtalan fél, aki nem lát más kiutat. Ez még a másik történetbe ment volna így, de ahogy tudasítottam magamban, hogy ez bizony saját sztorit kap, kicsit formáltam az egészen, már nem akartam, hogy ilyen egyszerű legyen, mert számomra ebből adódott, hogy a végén mégis sikerül megmenteni a házasságot (talán Fernando ezért is kapott olyan váratlanul észbe). Azt a hangulatot akartam megírni, átadni, amit akkor éreztem, amikor ez a jelenet kavargott bennem, emiatt pedig lehet szintén egyszerű megoldás volt a megcsalás, viszont akkor úgy éreztem, hogy ezt hozzá kell adnom a történethez. Szóval eleinte csak egy kis magyarázat volt arra, hogy miért kérte a focistám a válási papírokat, írás során azonban sokkal több lett, mondhatni az egész mozgató rugója lett (legalábbis számomra ez az egyik legnagyobb).

Hogyan változott a hozzáállásod a hasonló helyzetekhez, miután komplexitásban megismerted és felfedezted a témakört a karaktereid által?

Először mindenképp megjegyezném, hogy ebben nincs tapasztalatom, nem csaltak meg (legalábbis nem tudok róla...), így mielőtt kirajzolódott volna bennem a történet cselekménye, kapásból rávágtam volna, hogy az első után kidobom az illetőt. Sőt, talán már egy csók se férne bele! Még talán az első verzió után se lett volna nagyon más a véleményem, hozzáállásom, viszont most az átírással ez formálódott. Sokkal közelebb éreztem magamhoz Aidát és őszintén nem tudom azt mondani, hogy a helyében én ott hagytam volna a férjemet, amint tudomást szerzek a botlásáról. Már nem látok ennyire feketén-fehéren, látom az árnyalatokat, a rétegeket, amik ebben a történetben ott vannak, amik valamennyire magyarázzák a nő nem cselekvését. Persze arra nem ad választ, ahogyan én se tudok, hogy mégis miért húzta ilyen sokáig, amikor világos volt, hogy nem fog semmi sem változni, főleg, hogy ott voltak azok a dokumentumok is. Talán azért se tudtam a történetben se egyenesen megfogalmazni ezt, mert hasonló helyzetben voltam, egy borzalmas kapcsolatban, ami sose adott semmit csak elvett, amiből az első pár hónap után ki kellett volna lépnem, de én másfél évet még ráhúztam és a végét se én mondtam ki, miközben nem egyszer megfordult a fejemben, hogy talán szakítani kellene, mert ez így nem jó nekem...

Szóval emiatt megtudom érteni Aidát, bár amikor az első verziót írtam még nem éltem át a saját borzalmam. Természetesen nekem könnyebb helyzetem volt, hiszen én nem is voltam szerelmes, csak azt hittem, hogy az vagyok, míg ő az volt, sőt több évnyi boldogság volt mögöttük, házasság és családalapítási terveik is voltak. Ezek miatt csak még inkább árnyaltabb az ő helyzete, ami miatt nem szabad rávágni azt, hogy persze, egy hülye liba, amiért nem hagyta faképnél a pasit. Nekem ezt tanította meg, hogy ne döntsek azonnal, legyen meg az első benyomás, de ismerjem meg a körülményeket és csak utána hozzam meg a végső döntést, mert semmi sem olyan egyszerű, mint aminek az elsőre tűnik.

Mi volt a legjobb tanács, amit az írással kapcsolatban kaptál?

Lerágott csont, de azt tudom mondani, hogy magadnak írj és ne az olvasóknak. Tudom, hogy ez írói körben kb. egy közmondás, de nagyon sok évembe telt mire megértettem és rájöttem, hogy nemcsak falra hányt borsó. És bárcsak korábban rájöttem volna erre! Szerintem a szívemcsücske történetem se heverne a sivatag kellős közepén víz és élelem nélkül... visszatérve, tudom, hogy sok kezdő csak legyint erre, hiszen én is megosztom a történetemet, de van különbség írás és írás között. Régen a legapróbb negatív visszajelzéstől frászt kaptam, mert meg akartam felelni mindenkinek és nagyon fájt, ha valakinek nem sikerült. Viszont amióta végre átkattant bennem a dolog, hogy bizony én vagyok az első, hangozzon ez bármilyen nagyképűen is, sokkal könnyedebb minden, nem görcsölök, nem küszködök. Persze megmaradt az érzés, hogy ideje lenne már hozni azt az új fejezetet, mert várják, de az alatt az egy hónap alatt, amíg szenvedtem az Őszi zivatar epilógusával, nem éreztem azt, hogy ez agyonakar nyomni, csináltam azt, amihez épp kedvem volt. Sőt, még írtam is, csak nem épp azt, amit vártak volna, mégsem éreztem magam rosszul, nem stresszeltem és ez megfizethetetlen érzés, legalábbis számomra mindenképp. Ha pedig valaki azt mondaná, hogy ez hülyeség, mert így elveszítem az olvasókat, akkor most cáfolni fogom, mert azok, akik tényleg szeretik a történeteidet, a stílusodat, azok veled maradnak. Ezalatt a tizenkét év alatt rengeteg platformot megjártam, volt ahonnan csak úgy eltűntem, ami ugye azt jelentette, hogy az ottani olvasókat teljesen elveszítettem, szóval mindent megtettem néha, hogy elhagyjanak. Azonban most jön a nagy de! Itt, Wattán volt olyan felhasználó, aki rám írt azzal a kérdéssel, hogy nem az én történetemet olvasta anno Anime Fanfic Style-on? Ott kezdtem el ténykedni, ráadásul még nevet is változtattam időközben (az onnan előbukkanó olvasóknak kétszer is megtörtént ez), teljesen más lett, de ennek ellenére megtalált és több ilyen olvasóm is van, ami hatalmas nagy boldogság. Épp a napokban is rám írt valaki, hogy az egyik első történetemet kereste neten és az én nevemet dobta ki, így rám írt, hogy talán engem keres ezzel a történettel kapcsolatban, mert nagyon szerette régen és újra szeretné olvasni.

Így összegezve tehát ne félj magadnak írni első sorban, nem lesz világvége, ha az olvasókat beteszed a második dobogóra!

Mit üzensz annak, aki most kezd bele a történetedbe?

Ha nem értenéd Fernandót, ne aggódj, egy cipőben jársz velem. Írás közben átvette az irányítást és ő alakította a saját szálát, mert nagyon nem volt kibékülve az én elképzelésemmel (ez tényleg így történt). Általánosságban pedig azt, hogy ne ítélj elsőre, ne hagyd, hogy az első benyomás a végső is legyen, mert nem minden fekete és fehér. A szürkének rengeteg árnyalata van, ami megjelenik a történet során.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Ahogyan fentebb említettem, neveztem az idei NaNoWriMo-ra, így a novemberemet már be is foglaltam az Elrabolt éveink című történetemnek. Nem tudom, hogyan fogok haladni vele, hiszen ebből nincs már megírt alapom, minden csak a fejemben van, illetve az excel tábláimban. Bízok benne, hogy jól haladok majd vele, mivel ez az egyik legfrissebb történetalapom, ráadásul ebben a nagy maffiás őrületben még van is helye, bár ahogyan az Őszi zivatarral is csavartam a megszokott vattacukros romantikán, itt is tervezek hasonlót. Szóval mondhatjuk, hogy felülök a hype vonatra, de teljesen mégse, legalábbis nagyon remélem, hogy sikerül valamivel eltérnem a tömeggyártásban született maffiás sztoriktól. Nem célom, hogy egy újabbat dobjak fel Wattpad-re.

Ha pedig végzek ezzel a sztorival mindenképp az Őszi zivatar folytatása fog érkezni, ami a Tavaszi zápor címet viseli majd. Már anno is úgy terveztem, hogy az Esőcseppek egy duológia lesz, ezen most se akarok változtatni és nem is fogom tovább bővíteni. Az eredményhirdetés előtt is ez volt a felállás a fejemben, de ez a győzelem hihetetlen nagy löketet adott ahhoz, hogy ez tényleg így is legyen. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy ne egyből ennek kezdjek neki, azonban mindenképp hagyni szeretném egy picit ülepedni a történetet, mivel a folytatás eléggé képlékeny, napról napra alakul még a fejemben a cselekmény és a végkifejlet sincs meg teljesen. Nem szeretném elhamarkodni és azt se, hogy Nando magához ragadja itt is az irányítást.

Távlati célban azért sok történet szerepel, szinte napi szinten vannak új ötleteim, de a legnagyobb mindenképp az, hogy szeretném átírni az első befejezet mega regényemet (ha jól emlékszem több, mint 600 oldal volt... ne kérdezzétek, főleg, hogy elég gyatra leírásaim voltak még akkor...). Szeretem azt mondani, hogy ez volt az én indító történetem, mert ez lett az eredménye annak a 2008-as Eb-nek meg egy kölyökképű focistának. Évek óta beharangoztam már ezt az átírást, de most érzem úgy, hogy készen állok rá. És akkor a szívemcsücske sztoriról nem is esett még szó... és mindig csak egy befejezett történetem található meg a neten.

Nos, ennyi lett volna, ne haragudjatok, amiért ennyit ömlengtem itt nektek. Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy jelentkezhettem és még mindig nagyon boldog vagyok, illetve hálás is a helyezés miatt! Nem tudom elégszer ezt leírni, de tényleg sokat jelent ez nekem. Most már tényleg befejezem csak két dolgot szeretnék még írni: a zsűrinek kitartást és a köszönöm a bizalmat, a leendő versenyzőknek pedig ne féljetek, tényleg nem harapnak és ne legyetek hitetlenek, mert nekem sikerült megnyerni a romantikus kategóriát egy mondhatni antiromantikus sztorival. Szóval nincs lehetetlen, csak jelentkezned kell!

A történetet megtaláljátok catalina880 oldalán ^^