Az Ego Sum Resurrectio et Vita egy elvont, sötét hangulatú történet, ami egész különös módon íródik, ugyanis a főbb szereplők naplóiba olvashatunk bele, az alapján ismerjük meg a történetet. Az íróval egy hosszú, részletes beszélgetésünk volt, melyben szót ejtettünk arról is, vajon miért éppen a legkimértebb karakterét kedvelik az emberek a legjobban, de a vámpírdivat témáját is érintettük. Ha kíváncsiak vagytok, mi mindenről beszélgettünk még, az alábbiakban megtudhatjátok!

Az elején, mielőtt rátérnénk a történetre, kezdjük egy kérdéssel, ami hozzád kapcsolódik. A Wattpad bemutatkozásodban két idézet található. Miért pont ezeket választottad? Úgy gondoltad, ezek írnak le téged a legjobban, vagy csak szereted őket?

Az első idézet, ami Bukowsitól van, az írja le legjobban az olvasás (és filmek) terén való érdeklődésemet. Amióta az eszemet tudom, antihős rajongó vagyok, mindig a Sötét Oldal vonzott és sosem álltam ellen. A valóságban azért nem ilyen sötét a helyzet, akiket, amiket a történetek világában kedvelek, nem biztos, hogy az életben szívesen találkoznék velük, ahogy a saját karaktereimmel sem feltétlenül. Illetve az írós énem végtelenül gonosz tud lenni, az életben nyilván nem ilyen vagyok – ez két teljesen különböző világ. A második idézet azonban már a valóságot tükrözi.

Érdekes, mennyire elkülönül az írós/olvasós, és a valóvilágbeli éned. Ha összefutnál az életben valakivel, aki olyasmi személyiségű, mint Raymund, vele össze tudnál barátkozni, vagy ő kapásból az az ember lenne, akire azt mondanád, hogy kösz, nem?

Ha a regény elején lévő Raymundról beszélünk, a magának való, folyamatosan elégedetlenkedő, valahol sznob úrifiú valószínűleg nem volna a legkedvencebb ismerősöm – szerintem kerülném.:D A későbbiekben, amikor már rendszeresen eljár az éjszakába szórakozni, mulatni, akkor valószínűleg megtalálnánk a közös hangot. Aztán a kicsapongós időszakot követ egy harmadik, amelyről nem tudnék spoilermentesen beszélni, mit is jelent, de azt talán elmondhatom, hogy akkor megint nem találkoznék vele szívesen. A miért kifejtése megintcsak spoiler lenne.

Raymund eléggé összetett karakternek tűnik. Bátran kijelenthetjük, hogy nagyon megkedveltük őt a gúnyos, nyers stílusa ellenére is, vagy talán épp azért. Neked van kedvenced a saját karaktereid közül?

Raymund egy külön állatfaj, már bocsánat.:D Alapvetően a nem kedvelhető karakterek közé tartozik: nagyképű, arrogáns, elégedetlenkedő, már-már hisztis, durván bánik a környezetében élő emberekkel – de általában meg szokták kedvelni idővel valamiért, ahogy halad előre a történet, de azt fontos megemlítenem, hogy a regény elején megismert Raymund elég nagy paradigmaváltásokon fog átesni, az első ilyen változás, az még mondható valahol pozitívnak (persze a szó szoros értelmében egyáltalán nem az), a második váltás már aligha. És természetesen van kedvenc karakterem. Raymund az első számú, de Amelián kívül mindegyik naplózó karakteremet nagyon szeretem. Bár, a vége felé már Amelia karakterével is sikerült megbarátkoznom.

Azt szokták mondani, hogy az emberek, különösen a nők szokták kedvelni a "rosszfiúkat" (és ezt most nem a szó degradáló értelmében használjuk), mert a lelkük mélyén azért vonzza őket a nagymotoron ülő, bőrdzsekis rosszfiú. Talán ez lehet Raymund megkedvelésének az oka is.
Nem sokszor találkoztunk olyan íróval, aki ne kedvelné valamelyik karakterét. Ameliát szándékosan alkottad úgy, hogy te magad se kedveld, vagy csak így alakult?

Most elárulok egy titkot: Raymund egy tulajdonképpeni alteregóm. Nem hiszek az asztrológiában, de Ikrek csillagjegyű révén azt szoktam mondani, hogy ő az én sötét, gonosz Ikrem. Ő kimondja és megcselekszi, megtestesíti mindazt, ami az embernek legfeljebb csak gondolati szinten fordul meg a fejében, de még ezen a szinten is gyakran elnyomja. Ez volt Raymund az elején, ezért szerettem őt nagyon. Aztán kinőtte magát ebből a szerepből, és saját karrierbe kezdett.:D Amelia... Hát, Amelia egy kisebb ellenlábasa Raymundnak, aki egy apróbbnak tekinthető konfliktus által beindítja a láncreakciót. Őt szándékosan olyanra alkottam, aki szöges ellentétem, és Raymundnak is. Amiért azonban nem szerettem ezt a hölgyet, annak az az oka, hogy annyira ellentétes és idegen volt tőlem, hogy nagyon nehéz volt vele azonosulnom, alig tudtam belehelyezkedni a személyiségébe, így nehéz volt írni is a naplójegyzeteit, mert valahol kívülről kellett megfigyelnem, nem tudtam ő lenni.

Viszont az, hogy így is sikerült megalkotnod őt, becsülendő. A legtöbben elég sokat tesznek magukból a karaktereikbe, hogy könnyű legyen azonosulni velük, és könnyebb legyen megírni őket.
Viszont ha már így felmerültek a nehézségek... A történeted napló formájában írod és az 1900-as évek elején játszódik. Mennyire érzed nehéznek a korhű fogalmazást? Vannak gondjaid azzal, hogy ebben a környezetben is megtartsd a karakterek saját hangját, vagy könnyen megy?

Nálam is így működik: a legtöbb karakteremben van valami belőlem is, mondhatjuk, hangulati énjeim, vagy bizonyos jellemgyengeségeim vagy -erősségeim leképezései ők. Ha épp csak egy kevés is van egy-egy adott karakterben belőlem, ez segít megragadni a "mit-miért-hogyan"-okat. Bár Raymund a legkaotikusabb személyiség, nekem például őt a legegyszerűbb írnom, mert belőle sok van bennem. De ez továbbra sem jelenti azt, hogy szívesen társulnék vele. A naplóregény-formáról annyit meg kell jegyeznem, hogy nem szabályos naplóregény, mert idővel egyre terjedelmesebbek ezek a naplózások, hosszas párbeszédeket is tartalmaznak, amilyeneket egy valódi naplóban nemigen olvashatnánk, mert egyszerűen senki nem naplózik így, már csak azért sem, mert nem emlékezhet ilyen részletesen az eseményekre. Ennek ellenére megtartottam ezt a formát, mert van jó pár dolog a történet folyamán, amik csak naplózás által jeleníthetők meg. Ilyenek például, hogy a karakterek visszaolvassák saját magukat, és olyan dolgot találnak a naplóban, amikre nem is emlékeznek, hogy leírták, illetve olykor beleolvasnak egymás cuccaiba, vagy egyenesen ellopják a másik naplóját.:D A régiesebb nyelvezetet nem éreztem nagy nehézségnek, mert folyamatosan olyan könyveket olvasok, amelyek nagyjából az 1850-es és az 1950-es évek között íródtak. De persze az egy másik dolog, hogy vajon mennyire sikerül megvalósítanom ezt a fogalmazásstílust.

Most kicsit térjünk át a vámpírokra. A történeteddel igen különös szempontból közelíted meg ezt a témát, ami sokak számára lerágott csontnak tűnhet, mégis tudsz újat mutatni. Mi vett rá arra, hogy évekkel a vámpírdivat lecsengése után előrukkolj egy olyan történettel, ami alapjaiban változtat meg mindent, amit a vámpírokról eddig tudtak az emberek?

Ez a történet nem újkeletű, még 2008-ban pattant ki a fejemből, aztán írtam három évig, majd egy másik hobbim vonta el az energiáimat cirka 10 évre. Idén kezdtem folytatni. No, de a vámpírok. Nos, a vámpírok nálam nem újkeletű kedvencek, gyerekkori első olvasmányaim között van Bram Stoker Drakulája, ami azonnal örökre elkötelezett a vámpírok iránt. 1979-es születésű vagyok, úgyhogy ez nem ma volt, minimum harmincéves szenvedély. Aztán amikor bejött ez a 21. századi vámpírhiszti, akkor egy jó időre alább is hagyott az érdeklődésem, mert megcsömörlöttem tőle, és ezek a vámpírok nem azok a vámpírok voltak, akiket én anno megismertem és megszerettem. Én a klasszikus, pókhálós, kriptaszagú vámpírokat kedvelem, és a szláv folklórok félelmetes, sírjukból kikelő, éjszakánként a családjukhoz visszatérő és vérükön élősködő, legkevésbé sem romantikus rémeket.:D Valahol ezeket vettem alapul, de úgy alakult, hogy mégis egy teljesen más típusú vámpírt hoztam létre. És lényeges, hogy csak egyet! (Hogy miért emelem ki azt, hogy csupán egyet, az megint spoiler volna.) Erre a regény elején található is egy kb. 80 pontból álló útmutató, tkp. egy vámpírszabályzat. Ami spoileres. Szóval, aki nem szeretne cselekményleírással találkozni, az ne ezzel a szabályzattal kezdje az olvasást, hanem inkább közben "lapozzon" vissza, ha valami nem teljesen világos, miért úgy van, ahogy.

Bevalljuk, mi a szabályzat olvasásával kezdtük.:D Tehát ez a szabályzat inkább amolyan segítség az olvasónak, hogy jobban megértse a dolgokat, vagy esetleg neked is támaszt nyújt az, hogy egy helyen láthatod leírva a világod összes szabályát?

Először magamnak írtam össze ezeket a dolgokat, hogy ez alapján dolgozzak, ne legyenek következetlenségek, de úgy gondoltam, hogy megosztom az olvasókkal, mert nem biztos, hogy minden pontra van/lesz világos magyarázat a regény során, ugyanis egy naplózó vámpír nem fogja saját magának fejtegetni a saját személyét, a többiek pedig nem felétlenül ismerik ezen a szinten. De aztán ahogy halad előre a történet, azt veszem észre, hogy előbb-utóbb kifejtésre kerülnek ezek a szabályok akaratlanul is, illetve lett egy másik naplózó karakter, aki ennek a vámpírnak nagyon jó barátja, mondhatni, mentora, és úgy tűnik, hogy ő már-már jobban ismeri a vámpírt és a "működését", mint a vámpír önmagát.

Összetett, elvont, nyelvtanilag szinte tökéletes, egyedi történet. Mi ezekkel a jelzőkkel tudnánk illetni a történetedet. Ha pár szóban össze kéne foglalnod, te miket mondanál róla?

Huh, nagyon köszönöm szépen, ez nagyon megtisztelő és kedves, de zavarba hozol, nem is tudom, mit kell mondani ilyenkor. xD Nos, gyorsan át is ugrom a kérdés következő felére.:D A tartalmi összefoglalás röviden nem fog menni – ezért nincs tizenhárom éve rendes fülszövegem. Vagy pedig nagyon röviden tudom összefoglalni, egyetlen mondatban, ami a történet mottójaként is szolgál a fülszövegnek szánt részben: "Rátalálni és belefúlni az élet vizébe." (És van egy könyvtrailer is, az kicsit bővebben tájékoztat, de az leginkább csak a történet első két stációjára vonatkozik – eddig négy van tervben, három kész –, úgyhogy hamarosan rittyentek egyet majd a másik kettőhöz is.) Másfelől meg azt tudom mondani, hogy tizennyolc év alatt semmiféleképpen nem ajánlom, mert bár eleinte még nem annyira, de később erősen tizennyolcas témák kerülnek terítékre, és itt nem feltétlenül a szexualitásra kell gondolni. Az legfeljebb egyszer vagy kétszer fordul elő. De sok olyan témát érint a sztori, ami érzékenyen érinthet és/vagy megbotránkoztathat egyes embereket, ezért az erős idegrendszer és gyomor sem árt hozzá tizennyolc év betöltése mellett. Igen lassú cselekmény jellemzi az Ego Sumot, így lassan is érünk el az ilyen kényesebb részekig, de az Ego Sum alapvetően egy nagyon beteg történet, szóval tényleg óvatosan. Én szóltam.:)

Az utolsó kérdésünk az lett volna, hogy mit mondanál azoknak, akik még nem döntötték el, elolvassák-e az Ego Sum Resurrectio et Vitát, de nem is tudom, mit tudsz mondani azután, hogy ilyen szép elrettentő szöveget hoztál össze.:D Azért próbáljuk meg: ha valakinek megvan hozzá az az erősebb idegrendszer, amit írtál, hogy kell, akkor mivel próbálnád megfogni, rávenni az olvasásra?

Nemcsak fülszövegírásban, de önreklámozásban is antitálentum vagyok, most igazán nehéz helyzetbe hoztál, de talán pont az a dolog, ami egyeseket elrettent az olvasástól, másoknak pont az lesz izgalmas. Az Ego Sum talán egy olyan sztori, ami vélhetően nem szokványos a Wattpadon, az Ego sum erősen rétegregény szerintem. Ez talán érdekes lehet a Leendő Olvasónak, illetve aki kedveli az elvontabb, betegesebb rémtörténeteket, és bírja a slow burn cselekményfolyamot, a gótikus regények atmoszféráját, annak ajánlom. Annyit még talán elárulhatok, hogy nem a 20. század elején fog lezajlani a teljes cselekmény, a végére a közeljövőbe is kitekintünk majd.

Berecz_Marianna történetét a profilján találjátok meg.