Emlékszel az első történetedre? Miről szólt?

Az első történetem egy karácsonyi novellapályázatra készült még középiskolás koromban. Egyfajta egyedi megközelítés volt a célom, nem egy átlagos karácsonyi történetet szerettem volna megalkotni. A végeredmény egy kórházban játszódott, a vietnámi háború idején, egy vietnámi kisgyerekkel a középpontban.

Volt valami konkrét inspirációja ennek a munkádnak?

Egy olyan történetet szerettem volna megírni, ami megmutatja, hogy még a legszörnyűbb körülmények között is lehet szép pillanatokat találni.

Miért pont ebben a zsánerben alkotsz?

Általában nem vidám történeteket írok feltétlen, de nem is igazán a szórakoztatás nekem személy szerint a legfontosabb.
Ha meg kellene foglalkoznom egy mondatban a célomat íróként, akkor az valami ilyesmi lenne: Kitalált történetekkel empátiára nevelni az embereket, különös tekintettel a mentális zavarokkal kapcsolatos előítéletek visszaszorítására.

Hogyan szoktál időt találni az írásra?

Elég rapszodikusan... Van, hogy hónapokig nem írok semmit, máskor pedig napokig fel sem állok a géptől.

Mi a főbb motivációd?

Kiírni a fejemben feltolult szavakat és valami olyat alkotni, ami mások lelkében is olyan érzést vált ki, mint bennem a kedvenc könyveim.

Az írás melyik részét szereted leginkább?

Egyrészt a szereplők kidolgozását, másrészt pedig azokat a szakaszokat, amikor szinte nem is kell gondolkoznom semmin, csak úgy ömlenek belőlem a szavak.

Mi volt a legjobb tanács, amit valaha kaptál az írással kapcsolatban?

A „show, don't tell" technika. A lényege tömören, hogy kerüld a mellékneveket, és inkább érzékletes részletekkel írd körül őket, ezáltal jobban bevonva az olvasót a történetbe.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Már folyamatban van a regényem fordítása, elsődlegesen az angol nyelvű kiadás lenne majd a célom.

---

JoScrivner győztes történetét a profilján megtaláljátok.