Bakugo csattan fel először, de pár másodperccel később a te szádból is elhangzik:

- Mi?!

Aizawa mintha kissé bizonytalannak tűnne.

- Tanulópárok. Ez egy pedagógiai módszer. Gondoltam, kipróbálom, ha már adott a szituáció.

A fejedben bomba van. Biztos Bakugo tette oda, mert úgy érzed, menten felrobban. A tanár egyik lábáról a másikra áll, és azon gondolkodsz, miért pont most akarja ennyire komolyan venni a hivatását.

- Nincs semmiféle szituáció! – kiált fel a szőke a jobbodon, szinte tajtékzik. – Nem akarok együtt dolgozni egy ilyennel! Deku kettő! Elegem van a söpredékből!

Ökölbe szorul a kezed. A fogaid összekoccannak. Legszívesebben könyörögnél Aizawának, hogy adjon más büntetést, de biztos vagy benne, hogy elerednének a könnyeid, és azt nem engedheted meg magadnak. Már így is homályosan látsz, de lehet, hogy csak a dühtől.

- Bakugo, nem nyitok vitát. A viselkedésed kritikán aluli. – Aizawa visszatér szokásos unott mivoltához, és elsétál az asztalához. Kulcscsörgés töri meg a rövid csendet. – Ha nem akarod, hogy eltanácsoljanak, alkalmazkodnod kell. Neked pedig – néz rám egy pillanatra - fejlődésre van szükséged. Sokat tanulhattok egymástól.

Keserű nevetés tör fel a torkodból. Bakugo a szemét forgatja, csoda, hogy nem esik ki a koponyájából.

- Kövessetek.

Miközben elindultok az iskola kusza folyosóin isten tudja, hova, az előtted haladó fiút figyeled. A keze a zsebében, mint mindig, olyan laza, hogy majd' szétesik. A széles válla láttán arra gondolsz, milyen lenne a földre teríteni, és lenyomni. A felsőtestén épp eléggé feszül az egyenruha ahhoz, hogy megállapíthasd: pont beférne a térded a hátizmai közé. Csak ezek a haragos elképzelések segítenek abban, hogy csendben tudj maradni, amíg Aizawa jelen van.

A következő tanóra már elkezdődött, ezért minden csendes, kihalt. Fogalmad sincs, hová tartotok, a tanár úr az alagsor felé veszi az irányt, és ott még soha nem jártál. Mintha a gondolataidban olvasna, a következő pillanatban megválaszolja a kérdésed.

- A UA szimulátortermébe megyünk. Ott nem tehettek kárt semmiben, minden csak illúzió.

Nem igazán érted, miről van szó, de kisvártatva megálltok a lépcső alján egy kétszárnyú vasajtó előtt. Aizawa vacakol a kulccsal, majd beenged titeket.

Minden valóságosnak tűnik odabent, de valahogy érzed, hogy mégsem az. Egy sikátorba érkeztek, ami ideálisnak tűnik ahhoz, hogy bármilyen gonosztevő elkapjon egy ártatlant, a kíváncsi tekintetektől távol. A téglafalak az égig magasodnak, és tető helyett az eget látod, a felhők takarják a napot. Mégsem érzed a levegőt, vagy a teli szemeteskonténerek szagát, és amikor végighúznád a kezed az egyiken, szertefoszlik, akár a füst. Mintha odavetítették volna.

- Vigyázzatok a plafonnal – néz az ég felé Aizawa. – A magas ugrásokat kerülném a helyetekben.

- Mégis mit kell csinálni? – fintorog Bakugo.

- Azt akarom, hogy játszatok el egy támadást. De rendesen – magyarázza a férfi, és karba tett kézzel körülnéz a helyiségben. – A falakban kárt tehetsz ugyan, de nem hiszem, hogy sokat használnád majd a képességed.

Aizawa a szemedbe néz, és mintha egy nagyon halvány félmosoly ülne az ajkán. Bakugo ezzel szemben bambán pislog.

- Mi? Hát akkor ennek semmi értelme!

- Önfegyelem! – mutat rá a tanár. – Neked elsősorban azt kell gyakorolnod.

- Na persze, akkor istápoljam a szende szüzet? – villantja rád vörös szemét.

- Ó hogy... – kezded, de Aizawa leint, így hát csendben maradsz.

- Hidd el, hogy nem lesz kedved robbantó gyilkoskirályt játszani – teszi hozzá. – Ha nem érted, /név/ biztos szívesen elmagyarázza neked.

Fülig ér a szád, képtelen vagy visszafogni magad. Bakugo homlokán már három új ránc virít.

- Én majd fentről nézem – int Aizawa az ég felé, de nem látod, miről beszél, mert az illúzió elfedi a valóságot. – De tegyetek csak úgy, mintha itt se lennék. Majd szólok, ha vége.

Azzal kisétál az ajtón, és kettesben maradsz a fiúval, aki mintha csak erre várt volna, leveszi a zakóját, és az ajtó mellett a földre dobja. Fekete atlétát visel, izmos karját látva ha lehet, még dühösebb leszel. A fiúknak mindig könnyebb, te bezzeg tesicucc híján szoknyában vagy. De úgy döntesz, hogy nem érdekel, éles helyzetben sem tehetnél ellene semmit.

- Akkor csináljuk – kiált fel, és a szemében tűz villan. Tudod, hogy nem fog kesztyűs kézzel bánni veled csak azért, mert lány vagy, és azt is tudod, hogy pár századmásodperc választja el attól, hogy támadjon. Bakugo Katsuki nem hagy felkészülési időt.

Olyan gyors, hogy alig van időd aktiválni a pajzsodat. Mivel nem tudod, hova fog célozni, az egész testedre koncentrálsz, és érzed, hogy körülvesz az energia. A fiú a jobb kezét lendíti, előreugrik, és látod a szikrákat felvillanni az ujjai között. Mozdulatlan maradsz, de behunyod a szemed, annak ellenére, hogy szeretnéd látni, ahogy Bakugo megsemmisül.

A robbanás zaja bántja a füled. A széllökés belekap a hajadba, felfújja a szoknyád szélét. Mire kinyitod a szemed, a szőke már hátrafelé repül, a saját robbanásának ereje repíti a hamis konténerekhez. Látod a szemében a meglepettséget és a haragot, aztán megszűnik a kép, mert Bakugo a falhoz csapódik.

- Mi a franc? – kiáltja azonnal.

- Instant karma! – vágod hozzá, mintha egyértelmű lenne. – Nem figyelsz a gyengékre, mi?

Nem adja fel, újból nekilendül, ezúttal a bal kezével akar fogást találni rajtad. Hátrálsz egy lépést, nehezedre esik követni őt, és tudod, hogy a képességed el fogja érni a határait. Akkor majd Bakugo csúnyán elver, de egyelőre élvezed, hogy te vagy fölényben. Miközben a bal kezével robbant, a jobbjával meg akar ragadni, de a pajzsod ismét az egész testedet védi, és úgy esik le rólad, mintha mágnesesség taszítaná el. Ismét a földön landol.

Túl gyorsan tanul, te pedig túl hamar gyengülsz. Mivel az átlagemberek életét élve ritkán akadt lehetőséged közelharcban részt venni, nem igazán tudtad tökéletesíteni a tehetséged. A pajzs sok mindentől megvédett, de csak az iskolában tapasztaltad meg a határait, ezért nyaggat annyit Aizawa. Ráadásul mivel minden támadást kivédtél, soha nem tanultál meg verekedni.

A gondolataid elvonják a figyelmed, és a következő pillanatban Bakugo ismét harcba száll. A pajzsot aktiválod ugyan, de nem jut el mindenhová, ezért amikor a fiú bal kezéből kitörő robbanást hárítod, nem tudod elkerülni a szorítását a jobb karodon. A löket hátrafelé repíti ugyan az ellenséged, de ő magával ránt, és együtt repültök a fal felé, és összekuszálódott végtagok csomagjaként értek földet.

Szédül a fejed, Bakugo forró testét érzed magad alatt, és amilyen hamar csak tudsz, el szeretnél menekülni. Mire ráeszmélsz, mi történik, a fiú lerúg magáról, és hátraesel. Egy pillanat alatt rád veti magát, szemérmetlenül ráül a derekadra, és a földhöz szegez. Fájdalom terjed szét a hasadban, és kétségbeesetten koncentrálsz a pajzsodra, de az ártó szándék immár hiányzik a rajtad terpeszkedő fiúból. Az erőfeszítésed semmit sem ér, és bár számítottál erre, szomorúan konstatálod, hogy épp az ellenkezője történt annak, amivel ámítottad magad korábban. Csak épp Bakugo nem térdelt a hátad közepébe.

- Győztem, Instantleves – vicsorog rád. Kipirult az arca, a szeme ragyog. Megfordul a fejedben, hogy ha nem lenne ilyen szörnyű ember, egész szép is lehetne, de ezt a gondolatot inkább elfelejted, mert semmi esélyét nem látod, hogy valaha is megváltozna.

"Kacchan mindig ilyen volt."

- Szállj le rólam, te nagy halom szar! – nyögöd. Abban reménykedsz, hátha megtámad, mert akkor le tudnád dobni, de nem teszi. Csak ücsörög, és kinyomja belőled a szuszt.

- Hallja, tanár úr? – kiált fel az égbe diadalittasan. – Semmi értelme nem volt! Végeztünk!

- Vidd már innen a töködet! – Püfölöd a combját, ami kőkemény, de rád se hederít. Furcsamód nem vagy olyan dühös rá, mint a küzdelem előtt, még úgy sem, hogy legyőzött.

Végül feladja, és lehengeredik rólad, majd anélkül, hogy segítő kezet adna, felpattan, és az ajtó felé veszi az irányt.

- Szerintem elaludt – jegyzed meg inkább csak magadnak.

- Hee? – Bakugo ismét a régi önmaga, a szeme szikrákat szór. – Hát nagyon remélem, hogy nem! Lenyomtalak, béna vagy, túléltük, ennyi! Mehetünk haza!

Erőt veszel magadon, és felülsz. Ennyit arról, hogy már nem vagy ideges. Megigazítod a szoknyádat, és a fájdalmaid ellenére feltápászkodsz.

- Mi bajod van neked?

Bakugo unott pillantást küld feléd.

- Nem akarom veled vesztegetni az időmet.

- Márpedig nincs választásod – mosolyogsz rá. Legszívesebben megfojtanád egy kanál vízben, de ami késik, nem múlik. – Mivel nem bírtad befogni a nagy pofád, velem szenvedsz. Mire vársz még? Most legyen nagy a szád!

Bakugo támad. Rohan feléd, és már emeli a kezét, de szikrák helyett csak csont, bőr és izom a fegyvere. Úgy van, ahogy Aizawa mondta. Meglep, hogy ilyen okos a fiú, és a gondolatot legszívesebben visszaszívnád, mert ez már majdnem dicséret.

Az első csapást kivéded, de mivel Bakugo nem használja a képességét, csak hátratántorodik. Pár lépésnyire van tőled, ami épp elég ahhoz, hogy újra védekezni tudj, ezúttal a rúgása ellen. Egy jobb egyenessel tér vissza, aztán egyből támad egy ballal, és ez már célba talál. Az ütéstől elveszíted az egyensúlyod, krumpliszsákként zuhansz hátra, de amikor a fiú rád akar ugrani, visszacsapódik a pajzsodról, és elterül a földön. A fájdalmat még nem érzed, de tudod, hogy az adrenalin miatt van. Ez egyelőre nem érdekel, arra koncentrálsz, hogy visszanyerd az egyensúlyod, és életedben először te támadsz.

Az öklöd el sem éri a fiú mellkasát. Bakugo elkapja a kezed, megragadja a csuklód, és fordít egyet rajtad. A karod kicsavarodik, a tested, akár egy bábu, engedelmeskedik a fiú akaratának és erejének. Nem volt elég időd aktiválni a képességed, és már késő, csapdába estél.

Bakugo a hátad mögött van, szorosan hozzád simul. Egyik vasmarkával a karodat tartja, a másikkal a felsőtested fogja át. Hirtelen minden kiélesedik. Érzed a lélegzetvételeit a nyakadon, és ahogy a mellkasa emelkedik és süllyed, az orrodat megtölti valami édes illat, a karamellhez hasonló. Felszisszensz a fájdalomtól, fémes ízt érzel a szádban, és nem tudod, hány másodperc telt el, mióta elkapott.

Elfáradtál.

- Szar próbálkozás volt – morogja a füledbe, és mintha megérintené az ajkával. Összerezzensz, kényelmetlen érzés költözik az altestedbe, amit nem tudsz megfogalmazni.

- Eressz! – A hangod sem a régi, reszkető és fojtott. Lenyeled a vért, ami a szádban van.

- Oké, elég volt! – Aizawa ezt a pillanatot választja, hogy szélesre tárja az ajtót. Bakugo keze elenged, és azonnal dörzsölni kezded a karod, hátha segít rajta. A fiú zsebre dugja a kezét, te pedig odébb állsz, mert minden karamellszagú körülötte, és ez nem fér össze azzal, hogy egy gyökér, aki ledarálta azt a kevéske önbizalmad.

- Tanulságos volt? – Aizawa végignéz rajtatok. Bakugo nem mond semmit, csak vállat von, arcán egyértelműen látszik az elutasítás. Hirtelen sírás kezdi fojtogatni a torkodat, talán a harc utóhatásaként. Nem mersz megszólalni.

- Holnap folytatjuk – mondja a tanár.

Minden porcikád ellenkezik.

- Miért? – Nem tudod visszafogni magad. – Nem hiszem, hogy van értelme.

- Ebben kivételesen egyetértünk – dünnyög melletted a szőke.

Nem bírod már sokáig. Mindened sajog, és egyszerűen túl fáradt vagy ahhoz, hogy szóbeli csatát folytass Bakugóval.

- Lehet, hogy ti nem így látjátok, de tudnátok együtt fejlődni. Recovery Girl majd ellátja azt a sérülést – mutat az arcodra Aizawa, nem törődve azzal, amit mondtatok.

- Nincs rá szükség – rázod meg a fejed, és elindulsz az ajtó felé. Nem tudsz elköszönni, mert szorítja a torkod a zokogás, ezért szeded a lábad, hogy minél távolabb kerülj tőlük. El attól, akit annyira szerettél volna legyőzni, holott sosem voltál versengő alkat. Ha ez az egy sikerülne, talán nem félnél annyira. Talán elhinnéd, hogy egyszer majd hős lehet belőled.