Ahogy ígértem, itt vagyok :) ez a fejezet egy kicsit eltér a többitől, komolyabb és szomorúbb hangvételű, de ez nem jelenti azt, hogy mostantól ilyen lesz a történet. Csak valamit kezdenem kellett ugye az anime eseményeivel is. Köszönöm, hogy ennyien támogattatok, nagyon jólesik, amikor az olvasók írnak nekem, és tudom, hogy van olyan fontos nekik a történet, hogy kommenteljenek is. ♥ Ha valami még eszetekbe jut, természetesen továbbra is várom, és megpróbálom beleszőni.

Ebben egyébként @_fujoshipotato_ ötlete szerepel félig, akit nem tudok betaggelni, de azért ideírtam és üdvözlöm.  :D 

*********

[Izuku]: Visszakaptuk

Nem mintha tudtál volna aludni, de az üzenet teljesen ellehetetleníti, hogy álomba merülj. Sokáig csak bámulsz a telefonra, mintha el se hinnéd, amit Midoriya írt neked, aztán pár pislogás után, a gyengeségtől remegő ujjakkal próbálsz bepötyögni egy választ.

[Te]: hol van?

[Izuku]: a rendőrségen, nemsokára hazamehet

[Izuku]: szerintem örülne neked

Nagyot nyelsz, és érzed, hogy a könnyek marni kezdik a torkod. Az elmúlt pár napban alig aludtál valamit, aminek az egyik oka az agyrázkódás volt, amit összeszedtél. A másik az aggodalom.

Jócskán eljárt az idő, amióta Bakugo barátnője lettél. Az események eleinte lassan cammogtak. Mindennap hazakísért az edzés után, és gyakran tanultatok együtt délutánonként a szobádban. A harmadik héten bemutattad az anyukádnak, de a találkozás rövid volt, épp hogy nem kerültétek el egymást, amikor dolgozni indult. A kezdeti kínos szituációk szép lassan megszokottá váltak, és egyre kevésbé voltak furcsák. Bakugo megfogta a kezed, puszit adott az arcodra, és gyakran csókolt meg hevesebben, amikor egy-egy közös tanulás után hazaindult.

Aztán jöttek a vizsgák, majd a tábor, és minden a feje tetejére állt.

Külön edzésprogramotok volt. Az osztályban sosem csináltatok semmit, ami arra utalt volna, hogy ti ketten együtt vagytok. Ezt a szabályt ő is és te is egyértelműnek tartottátok, a legkevésbé sem szerettétek volna, hogy valamelyik tanár megjegyzést tegyen rátok. A barátnőid és Deku kiszedték belőled egy idő után, de tudtad, hogy bennük megbízhatsz. Az edzőtáborban viszont egyáltalán nem volt helye a romantikának.

Talán ezért is érezted olyan borzasztóan magad, amikor megtudtad, hogy a gonosztevők elvitték. Valójában több oka is volt - te, mint mindig, gyenge voltál. A támadások közepette nem aktiváltad időben a képességed, és valaki leütött. Amíg te eszméletlenül feküdtél az erdő közepén, a többiek harcoltak. Mire felébredtél, a támadás véget ért, és csak a romok maradtak.

Recovery Girl ellátta a sérüléseid nagy részét, de a fejedre mért ütés miatt sokáig gyötört az émelygés, és kivizsgálás miatt bent tartottak. Másra sem tudtál gondolni, csak arra, hogy ott fekszel a kórházban, miközben Bakugo szenved. Szégyen fojtogatott, és tehetetlenség kötötte meg a kezed.

Ott kellett volna lenned, hogy segíts neki.

A percek csak peregtek. Néha visszaaludtál, mert sajgott a fejed, de húsz perc múlva ismét rád törtek a gondolatok, és felébresztettek. Azt hitted, napok teltek el, míg csupán csak órák, és megölt a tettvágy.

Mégis csendben maradtál, amikor Kirishimáék bejelentették a mentőakció tervét. Csak támaszkodtál a fal mellett, hogy ne gyűrjön le a szédülés, és hallgattad, hogy fog össze az osztály legerősebb, legkeményebb magja a barátodért. Az első, ösztönös reakciód az volt, hogy csatlakozz, de a bűntudat és a józan ész visszarántott. Alig álltál a lábadon, és egyébként sem vették volna hasznod.

Csak abban reménykedtél, hogy Bakugo megérti.

Deku már nem elérhető, a telefon képernyője elsötétül, feketeségbe vonva a szobát körülötted. Nagyot sóhajtasz, és lassan visszafekszel a párnádra. Annyira elszoktál az élet normális kerékvágásától, hogy a napokat is alig tudod követni. Csak egy hete volt, hogy Bakugo megcsókolt az ágyadon, a füzetek és papírok között, de olyan, mintha egy év telt volna el azóta. A táborban meg azt hitted, erős vagy, de most... újból a gyengeségeddel kell szembenézned.

Képtelen vagy elaludni. Addig forgolódsz, amíg a nap első sugarai világosságot adnak, és látod, hogy hajnalodik. Már csak arra vársz, hogy megvirradjon, és elkezdődjön a nap. Tudod, hol lakik Bakugo, sokszor kísérted már te is haza. Bármennyire félsz is, mindenképp el akarsz menni hozzá. Nem tudod felvenni vele a kapcsolatot, mert a telefonját elvették tőle, ezért ideges vagy. Más esetben megkérdezted volna, hogy átmehetsz-e, főleg, hogy még sosem hívott be magukhoz.

Felöltözöl, és anyukád parancsára meg is reggelizel, bár nem igazán van étvágyad. Bakugo otthona körülbelül tizenöt percnyi sétát jelent, de az édesanyád aggódik érted. Hiába kér azonban, hogy ne indulj el, ő is tudja, hogy veszett ügy.

Félúton elkap az eső. A szíved egyébként is a torkodban dobog, és amennyire lehet, szeded a lábad, de ezek után futni kezdesz. A hirtelen mozgás égeti a tüdődet, és a lábadat is megviseli, nem vagy még olyan állapotban, hogy erőltesd a tested, de nem érdekel. Csak abban reménykedsz, hogy kitartasz, mire odaérsz.

A kapu előtt megtorpansz, és arra gondolsz, hogy nem így szeretted volna megismerni a barátod szüleit. Csapzott hajjal, bőrig ázva nyomod le a csengőt, holott abban sem vagy biztos, hogy egyáltalán otthon vannak. Az emeleti ablakot, amiről tudod, hogy Bakugo szobájához tartozik, redőny fedi. Nem csengetsz újra, bármennyire fázol. Csak akkor tudatosul benned, hogy talán senki sem örül majd neked.

Amikor szőke haj villan meg előtted, ahogy nyílik az ajtó, kis híján elveszted az egyensúlyod. Csak amikor már teljesen láthatóvá válik az alak, akkor jössz rá, hogy Bakugo anyukája az, akinek a fiához nagyon hasonló a frizurája. A fiú agresszív arckifejezése ellenére viszont az övé barátságos, még ha kicsit nyúzott is, de ezen egyáltalán nem csodálkozol.

- Hát te? - kiált oda neked, és már megy is a kerítéshez, kezében kulcsot csörget. Azonnal mosoly terül szét az arcán, de ahogy kinyitja neked a kaput, bosszús ráncba szalad a szemöldöke. - Mióta állsz itt az esőben?

- Én... - Nem jön ki hang a torkodon. Valamit elfelejtettél. Sosem kérdezted meg Bakugot, egyáltalán tudják-e a szülei, hogy mi van köztetek. - Bejöhetek Bakugóhoz?

Az anyukája rád pillant, és megragadja a kezed. Megbotlasz a járdán, olyan erősen húz befelé, és végül vele együtt szaladsz be az ajtón. Csöpög rólad a víz az előszobában, gyorsan leveszed a cipőd.

A nő közben eltűnik, így van egy kis időd arra, hogy szemrevételezd a környezeted. Mindennek Bakugo-illata van, és érződik némi kávé is a levegőben. A kellemes melegben hamar elmúlik az eső okozta vacogásod. Kellemes, otthonos a házuk, megnyugtatja feldúlt lelked a rendezettség. Bakugo anyukája egy törölközővel a kezében tér vissza, és egy könnyed mozdulattal feléd dobja azt.

- Elég későn értünk haza - sóhajt, és már épp elszégyellnéd magad, de a nő úgy beszél, mintha mi sem történt volna. - Katsuki még nem méltóztatott lejönni a szobájából.

- Hallak, nyanya! - Érkezik egy kiáltás odafentről. Úgy érzed, ezer éve nem hallottad a hangját, és a lábaid beleremegnek. Hirtelen felszökik a pulzusod, és ráharapsz az ajkadra, hogy elnyomd azt a sok feltörő érzelmet. Alig várod, hogy láthasd végre, de félsz is a találkozástól.

- Vendéged van, fiú! - kiált vissza Bakugo-san haragosan. - De ha tiszteletlenkedsz, én magam foglak levonszolni!

Ide-oda kapkodod a fejed. Mindenre számítottál, csak erre nem. Nehezen állod meg a nevetést, mert kezded érteni, honnan örökölte Bakugo a temperamentumát, de az anyukája bizonyára időközben megtanulta fékezni az indulatait.

- Hagyjál már fürdeni! - üvölt Bakugo fentről, majd becsapódik egy ajtó.

- Nem lehet vele mit kezdeni - rázza a fejét a nő, majd újból átrendeződnek a vonásai, és kedvesen fordul hozzád. - Kérsz egy teát, amíg őméltósága lejön?

- Igen, köszönöm - bólintasz, és hagyod, hogy Bakugo-san a nappali felé tereljen. Nem akarsz a vizes ruháidban leülni, és már-már eluralkodik feletted a pánik, de a nő erre is gondol.

- Tessék, vedd csak fel. - Egy lenge nyári ruhát nyom a kezedbe, észre sem vetted, hogy elővette valahonnan. - Itt átöltözhetsz, amíg kimegyek. Nincs itthon más férfi, csak az a kis görcs az emeleten.

Ámulsz, és mire sikerül elmormonlod egy köszönömöt, már egyedül maradtál a nappaliban. Gyorsan átveszed a nedves pólód és nadrágod, és helyet foglalsz. A falon mindenféle családi kép lóg, azokat nézegeted. Elmosolyodsz, akaratlanul is, mert láthatod a kis Bakugót kismotoron, lepkehálóval, és az első szülinapi tortájával.

- Ó, van még! - vigyorog rád Bakugo-san, amikor a teával visszatér a helyiségbe. Zavarod miatt pír lepi el az arcod, és markolászod az új ruhád szegélyét. Nemsokára két fotóalbum landol az öledben, és azon kapod magad, hogy figyelmesen hallgatod a történeteket Bakugo anyukájától, miközben a hozzá tartozó fotókat nézegetitek.

- Mindig erre vártam - jelenti ki a nő, és mintha bosszúszomjas lenne a mosolya. - Hogy cikis képeket mutogassak róla a barátnőjének.

Félrenyelsz, köhögni kezdesz a teától. Komolyan elgondolkodsz, miféle átkot szórt rád az élet, amiért az utóbbi időben ilyen esetlen és szerencsétlen vagy. Mélyvörös az arcod, és a zavarod csak fokozódik, amikor a nő, látván, mennyire elárultad magad, élénk nevetésbe kezd.

- Aranyos vagy, /név/ - jelenti ki derűsen. - De nem akarom, hogy kínosan érezd magad. A fiam tudniillik semmit sem mond el nekem, csak elvárja, hogy kitaláljam.

Tehát tudja a neved.

Bakugo mesélt rólad, vagy csak amiatt, hogy az 1-A tagja vagy. Ez nem számít, attól még fogalmad sincs, mihez kezdj, vagy mit mondj erre. Nem tagadod, hogy együtt vagytok, de mégis mit kellene felelned?

- Nagyon féltem - bukik ki belőled, és ezzel saját magad is megleped. Még erősebben gyűröd a ruhádat, és nézel magad elé. - Nem akartam zavarni. Nem akartam idejönni bejelentés nélkül, de muszáj volt...

- Ne érezd rosszul magad, semmi baj! - Bakugo-san, mint egy igazi angyal, mosolyog rád, és megveregeti a vállad. - Természetes, hogy minél hamarabb látni akartad.

Kicsit fellélegzel, de valami nem hagy nyugodni. Hiába rabolták el Bakugót, hiába csak előző este tért vissza, minden olyan, mintha semmi sem történt volna. Az anyukája vagy remekül álcázza az érzéseit, vagy túltette magát a dolgon. Neked viszont törést okozott a lelkedben mindaz az aggodalom, amit az utóbbi napokban átéltél.

- Az én fiam. - Bakugo-san, mintha olvasna a gondolataidban, feléd fordul, és biztató tekintettel néz rád. - Amikor elvitték, nem tudtam, kit féltsek jobban... őt, vagy a gonosztevőket?

Nevetni kezd, és a jókedve rád is átragad. Végtére is, igaza van. Ha nem lettél volna az események középpontjában, talán te is elgondolkodsz ezen.

- Persze nem egyszerű neki - sóhajt, és jelentőségteljes pillantást küld feléd. - Szüksége lesz arra, hogy valakivel tudjon majd nyíltan beszélgetni.

Nagyot nyelsz, és bólintasz. Bakugo ezt a pillanatot választja, hogy belépjen a nappaliba. El sem hiszed, hogy ott van, és a lábaid maguktól visznek előre. Tusfürdő- és öblítő illat önti el az érzékeid, miután a nyakába ugrasz. A teste szilárd, a kezével erősen tart, és a szemedbe könnyek szöknek. A mellkasába fúrod a fejed, hogy legyen egy kis időd legyűrni a sírást. Érzed, hogy a keze tétován a hajadba csúszik.

- Instantleves - mormolja a füled mellett. Sosem örültél még ennyire ennek a rohadt becenévnek.

- Nagyon... - Azt akarod mondani, hogy hiányoztál, de a boldogság túl nehéz, és túl sok. Ami kijön a szádon, az így hangzik: - Nagyon pufi kisbaba voltál.

- He? - vonja fel a szemöldökét, és a tekintet átsiklik a kanapéra, majd az anyukájára. - Oi, te meg mit csinálsz?

- Csak fényképeket nézegettünk! - duruzsolja Bakugo-san diadalittasan. A fiú sziszeg, a keze ökölbe szorul, de letudja a haragot egy sóhajjal.

Kézen fog, és kicsit megránt. El is szoktál már a brutális romantikától, amivel naponta gyönyörködtet.

- Na, most már hagyd békén! - durrog, és elkezd felfelé vonszolni, meg sem állva a szobájáig. Körülnézni sincs időd a házban, olyan gyorsan taszigál be az ajtón.

Odabent mintha kicserélték volna. Magához ránt, és csak ölel. Fogja a derekad, a másik kezével a hajadat simogatja. Az arca a nyakadban, érzed a lélegzetét a bőrödön.

Sokáig álltok így, elveszve az ölelésben. Kiserkennek azok a könnycseppek, amiket olyan sokáig tartogattál, de nem érdekel - látott már sírni korábban is, és nem vagy olyan helyzetben, hogy a büszkeséged elhatalmasodjon feletted.

- Ne haragudj rám, Katsuki - kéred, de pontosan nem tudod, mi miatt esedezel ennyire. Sok mindent tettél, vagyis inkább nem tettél. Az elmúlt napokban legalább tíz különböző dolog miatt okoltad magad.

Bakugo eltol magától, de még fogja a karodat. Állandóan izzó tekintete a tiédet keresi, és talán valami értelmet is abban, amit mondtál. Leszeged a fejed.

- Nem voltam elég erős. Leütöttek...

- Tudom - mondja szárazon. Még mindig nem mersz felnézni rá. - Dekuból kiszedtem mindent.

Csend követi a kijelentését. Arra gondolsz, milyen abszurd, hogy a menekülése után egyből felőled érdeklődött - felőled, aki egy szánalmas fejsérülés miatt ágyhoz volt kötve.

- Nem voltam elég jó. - Kitörölsz egy könnycseppet a szemed sarkából. - Aztán nem akartam őket hátráltatni. Ezért nem mentem utánad.

Nem számítasz rá, mégis átölel újra, és egy nagy puszit nyom az arcodra. Az aranyos gesztustól csak még szánalmasabbnak érzed magad, de inkább már hangot sem adsz ki. A fiú ajka a nyakadra siklik, elhalmoz határozott csókjaival. Keze a hátadat cirógatja.

- Köszönöm.

- Mit? A semmit? - kérdezed halkan. Kezdesz megnyugodni a közelségétől.

- Igen - hümmög, de elmosolyodik a füled mellett. - Okos döntés volt, hogy nem jöttél utánam.

Nem tűnik úgy, hogy egyhamar elenged. Belesimulsz az ölelésébe, és hallgatod a szívverését.

- Soha nem dolgozhatunk együtt - teszi hozzá, és érzed, hogy nagyot nyel. Megkomolyodik a hangja. - És soha nem siethetünk hősként egymás megmentésére, ha nem engedik. Amit én nem biztos, hogy meg tudtam volna állni, ha rólad lett volna szó.

Felnézel rá, és hálás vagy neki. A mosolya féloldalas, rosszfiús, ahogy az lenni szokott, de sok mély érzés kavarog benne a felszín alatt. Eszedbe jut, amit az anyukája mondott, és világossá válik számodra, hogy bár külsőleg semmi baja, belül biztosan ezer dolog nyomasztja.

Megköszörülöd a torkod, és erőt veszel magadon. Nem akarsz vigasztalásra szorulni, inkább azon vagy, hogy minél hamarabb visszaálljatok a régi kerékvágásba.

- Én is szeretlek - jelented ki. Nem így képzelted, és talán még korai is kimondani, de nem érdekel. Látod, hogy kerekedik el a szeme, és szívesen néznéd végig, hogy vörösödik el, de te is zavarban vagy, ezért lehunyod a szemed. Mielőtt megszólalhatna, a kezedbe fogod az arcát, és szájon csókolod.