Midoriyával a megbeszéltek szerint szombaton találkozol. Igazából már nincs túl sok tanulnivalód, de nem utasítod vissza a meghívását. Bakugónak nem kötöd az orrára a programod, de nem is kérdezi, mintha a múltkori kanapés történet megnyugtatta volna az idegeit. Azóta két nap telt el, és nem tett feléd újabb lépéseket. Nem is tudod, hogy vártál-e egyáltalán valamire, hiszen nem arról volt szó, hogy a barátnője lennél. Így hát te sem feszegetted a témát, és nem csókoltad meg újra, amikor edzés után hazakísért.

Deku anyukája ellát titeket egy tálca süteménnyel és üdítővel, majd rátok zárja az All Mighttól ragyogó szoba ajtaját. A tekinteted hosszasan időzik Midoriya lakberendezési stílusán, és elbűvölve csodálod a kis fancuccait. Majd a fiút nézed, aki épp a tankönyveket készíti elő, és közben szakadatlan motyog a tanárokról és a vizsgaanyagról. Az jár a fejedben, hogy szívesen beszélnél vele Bakugóról, ha már ők ketten gyerekkoruk óta ismerik egymást. Deku biztos tudna valamit mondani arra a katyvaszra, ami köztetek van.

Pár óra történelemtanulás után úgy döntötök, hogy megkoronázzátok a kemény munkát egy filmnézéssel. Deku kényelmes kuckót alakít ki az ágyán, és elindítja a laptopján a Pókembert. Bármire rábólintottál volna, de örülsz, hogy valami olyasmit néztek, amit már mindketten láttatok, ezért tudtok közben beszélgetni, és nem igényel akkora figyelmet. Ám az agyad nem áll le, és minél többet gondolkodsz a kérdéseken, amik gyötörnek, annál feszültebbé válsz.

Deku mintha megérezte volna, ártatlanul rád sandít.

– Hogy megy a gyakorlás Kacchannal?

Épp betoltál egy sütit a szádba, ezért késel a válasszal. Az üres pillanatokban pont van elég időd elvörösödni, és átkozod magad. Deku hatalmas zöld szeme még mindig figyel.

– Már sokkal kedvesebb – nyögöd ki végül, a torkod kiszáradt. Deku felvonja a szemöldökét.

– Hű. Meglep, hogy ezt a te szádból hallom.

– Ne úgy képzeld el, hogy megdicsér és piros pontokat ad – legyintesz. – Csak máshogy áll ehhez az egészhez. Valamiért a fejébe vette, hogy megtanít harcolni.

Iszol egy kis üdítőt, részben azért, mert forró a levegő, részben pedig mert nem akarsz többet mondani. Midoriya elmélkedő arcot vág.

– Fontos lehetsz neki.

Félrenyelsz, és vad köhögés fog el. Könnyezik a szemed, mire vége, és nem mersz a fiúra nézni.

– Gon... dolod? – préseled ki magadból a roham után, és próbálsz lazának tűnni. Midoriya várakozó, kissé aggodalmas arckifejezéssel figyel.

Sóhajtasz, és felméred a lehetőségeidet. Nem beszéltél senkinek arról, ami közted és Bakugo közt zajlott. A barátnőid nem szerették különösebben a fiút, és csak azt észlelték az egész gyakorlásból, hogy tele vagy testi és lelki sebekkel. Amikor a dolgok elkezdtek mélyülni, megtartottad az új érzéseket magadnak.

– Nem tudom, hogy mi történik – csúszik ki a szádon hirtelen, és furcsa megkönnyebbülést érzel. Még mindig nem nézel Dekura, de a matrac susogásából és mozgásából arra következtetsz, hogy közelebb sündörög hozzád. Hirtelen összeér a vállatok, de nem remegsz meg tőle, mint Bakugótól.

– Hé... – bök meg Midoriya. – Ha beszélni akarsz róla, én meghallgatlak.

– Lehet, hogy kialakult valami... – A kezeidet nézed az öledben, hirtelen nagyon érdekesnek tűnnek. – Minden olyan zavaros! Megcsókoltam, és ő hagyta, és aztán átjött, és a kanapén már ő csókolt meg, de ő se tudja, hogy mi van! Mármint úgy tett, mintha semmi sem történt volna, aztán kértem, hogy ne tegye, de a második alkalom óta én sem tettem felé lépéseket, és az egész csak lóg a levegőben!

Panaszos hangod elnyomja a film zaját a háttérben. Amikor befejezed, hirtelen csend lesz, és félve pillantasz Dekura az oldaladon. Azt várod, hogy teljes döbbenet lesz úrrá rajta, de ehelyett a piros orcájával és lelkes tekintetével találod szembe magad.

Megrökönyödsz.

– Szerelmes Kacchan... – suttogja Midoriya lágyan. – Ilyet se láttam még!

– Nem, nem! – szinte már sípolsz, mint egy teafőző. – Ne mondj ilyeneket! Ez nem lehet szerelem, még túl korai, ráadásul Kacchan... Katsu... Bakugóról van szó!

Céklavörös arccal nézel Midoriyára, aki olyan mosolyt vet rád, hogy az már a félelmetes kategóriát súrolja.

– Kacchan is emberből van, még ha nem is mindig látszik – olvad le a mosolya, és komolyan kezd végre beszélni. – Ő is egy 16 éves srác, és ugyanolyan érzésekkel ismerkedik, mint bármelyikünk. Csak nem úgy mutatja ki, ahogy mindenki más.

– Pont ez a lényeg – nyomkodod a homlokod. – Ha szerelmes is lenne, lehet, hogy évekig nem venném észre!

– Szeretnéd, hogy az legyen? – néz rád Deku, és már elvesztette a "most kényszerítelek, hogy elpirulj" képességét feletted, ezért a szemébe tudsz nézni.

– Vagy legyen az, vagy mondja ki, hogy nem az, és folytassuk ott, ahol abbahagytuk! – jelented ki. – Nem akarok a szexuális kísérleti alanya lenni. Azt hiszem, az...

Elgondolkodsz egy pillanatra. Bakugo kézen a derekadon, azon, ahogy az ölében ültél, és csak a ruhák választottak el egymástól. Az ajkán, ahogy hozzád ért, és elvette az eszed. Beleborzongsz a gondolatba.

– ... túl erős érzelmeket vált ki belőlem – rázod meg a fejed. – Nem akarom, hogy szórakozzon velem.

– Mert te nem csak szórakozni akarsz vele – tapint a lényegre Deku, mire bólintasz.

Egy ideig mindketten csendben maradtok, kell idő, hogy feldolgozzátok az imént elhangzottakat. Végül fáradtan ráhajtod a fejed a fiú vállára, és szusszansz egyet.

– Nincs esély arra, hogy ebből sérülések nélkül szabaduljak – suttogod az öblítőillatú Dekunak. – Ugye?

– Arra soha nincs esély, bármilyen kapcsolatot nézel – dörmög a fiú. – Főleg a mi esetünkben, mert hősök leszünk.

– Te mit tennél?

Deku felnevet.

– Ha szerelmes lennék Kacchanba?

– Nem vagyok belé szerelmes!

– Persze, persze!

Mérgesen összefonod a kezeid, és eltávolodsz a fiútól. Deku összeborzolja a hajad.

– Kacchannal csak úgy lehet bánni, ha határozottan megmondod neki a szemébe, amit gondolsz, és amit szeretnél. Ez nekem nem mindig sikerül – von vállat a fiú. – De te elég jó vagy benne. Ezért tart itt a kapcsolatotok.

– Hurrá – morogsz. – Mondjuk jobb, mintha még mindig ölnénk egymást.

– Na látod – mosolyog rád Deku. – Beszélj vele, és ami még fontosabb: beszéltesd. Egy idő után elmondja, mi baja.

– Köszönöm – nézel fel rá, és nem tehetsz róla, hogy hirtelen nagyon elkomolyodtál. – Jó barát vagy, Deku.

*

Idegesen telik a hétvégéd további része. Egész vasárnap azon kattogsz, vajon mit kéne tenned. Nem akarod rögtön az órák előtt lebonyolítani a beszélgetést Bakugóval, de félsz, hogy az edzés rovására megy, ha magadban tartasz mindent. Mégis ezt az opciót választod, mert Bakugót látva némileg megnyugszol. A fiú nem kötekszik senkivel, és veled sem viselkedik furcsán. Csak a szokásos csipkelődés zajlik köztetek, és bízol benne, hogy sikerül a gyakorlásra fókuszálnod.

Ám tévedsz.

Észreveszed, hogy néz téged, miközben harcoltok, és a szemében van valami vadság, amit eddig nem láttál. Amikor elkapja a derekad, vagy lerohan, és a földre nyom, nem tudsz nyugton maradni. Az érintései mások, mint azelőtt, különböznek a szokásos támadó vagy védekező fogásoktól. Mintha tovább maradna rajtad a keze, mintha nem csak azért szorítana, mert le akar győzni. Olyan érzésed van, hogy az ujjaival szívesen benyúlna a pólód alá, és ismét kiváltja belőled azt az elektrosokk szerű élményt, amit általában, ha finoman érint meg. Képtelen vagy igazán koncentrálni, mert ha az jár a fejedben, hogy hozzá akarsz érni, az nem azért van, hogy a földön tartsd és legyőzd.

Mindketten kipirultok a végére, Bakugo egyik lábáról a másikra áll, miközben hallgatjátok Aizawa búcsúzó szavait. Úgy tűnik, nagyon siet valahová, és már attól félsz, hogy lőttek a beszélgetéseteknek. Ám amikor elviharzik, és te is kilépsz nem sokkal utána az iskola épületéből, még felocsúdni sincs időd. A keze érted nyúl a sötétben, és behúz az egyik oszlop mögé, majd egy pislogásnyi idő sem telik el, és már az ajkadon van az ajka.

Úgy csókol meg, mintha ezer évet kellett volna várnia. Minden értelmes gondolat megszökik a fejedből, és beleolvadsz a csókba, ami nem akar véget érni. Amilyen hevesen kezdődött, olyan lassan folytatódik tovább.

Bakugo beleharap az alsó ajkadba, és magához húz a nyakadnál fogva. A másik keze lassan lecsúszik a derekadról a fenekedre, de nem csinál semmit, csak megtart. Papírnak érzed magad, amit bármikor elfújhatna a szél, ha a fiú nem fog a kezei között. Az illata megtölti az érzékeidet, és amikor vége a csóknak, az arca forró a tiéd mellett. Hallod a szívdobbanásaidat, az apró lélegzetvételei lenyomatot hagynak a bőrödön.

– Beszélni akartam veled – suttogod. Meglep, hogy neked esett az iskola előtt csak így. – Nem zavar, hogy bárki megláthat itt?

Bakugo eltávolodik tőled, és a szemedbe néz. A tekintete egyszerre komoly és tüzes.

– Miért, téged zavarna?

Őszintén elgondolkodsz ezen a kérdésen. Lehajtod a fejed, mert túl erős a késztetés, hogy ismét megcsókold a fiút, aki még mindig alig pár centire van tőled, és több ponton érintkeztek.

– Nem zavarna. – Megkeményíted magad. – De attól függ, mit akarsz tőlem.

A fiú lefejti a kezét a derekadról, és végigsimít a karodon. Kibogozza a görcsbe rándult ujjaidat, amik szétnyílnak és ellazulnak az érintése alatt. Elfelejtesz levegőt venni, annyira meglep a gyengédsége.

Fogja a kezed, és nézi.

– Nem tudom pontosan, de azt akarom, hogy csináld ezt velem – jelenti ki. – Legyél velem.

"Ez nem ilyen egyszerű", fut át az agyadon, de nem tudod szóvá tenni, mert érzékenyen érint az őszintesége. Melegség önt el, és legszívesebben a nyakába ugranál, annyira vágysz a közelségére.

– Tehát azt akarod, hogy a barátnőd legyek? – kérdezed óvakodva.

Bakugo nem jön zavarba. Határozottan bólint egyet, miközben még mindig a kezedet fogja.

– Azt, ha így helyes.

Megfordul veled a világ. Zűrzavar van a fejedben, a szíved repes az örömtől, az eszed nem tud mit kezdeni azzal, ami történik. Vajon mi a helyes?

– Ez... – Beléd ragadnak a szavak. – Ez így elég érdekes.

Bakugo a szemöldökét ráncolja, és közelebb húz a kezednél fogva. Lehajtod a fejed az arca mellett.

– Legyél a barátnőm, /név/.

Pár pillanat erejéig képtelen vagy ránézni. Rájössz, hogy ezt akartad, hogy kimondja, és vele legyél. De még mindig bizonytalan vagy.

– Azt hittem, utálsz – mormogsz a pólója nyakába.

– Én mindenkit egyformán utálok. Téged egy kicsit kevésbé.

– Baszki – neveted el magad. – Azért legyek a barátnőd, mert nem utálsz annyira, mint a többieket?

Köréd fonja a karját, és kényszerít, hogy felnézz. Rövid csókot ad, majd egy puszit az ajkadra.

– Nem. Azért, mert szeretnélek.

"Szeretnélek."

Vajon mit jelenthet ez?

– Ne szórakozz velem, Katsuki... – vágod rá, mielőtt még visszafoghatnád magad. Beléd szorul a levegő, és közvetlen közelről nézed végig, ahogy a fiú feje a paradicsom ötven árnyalatába változik.

A szádra suttogja a szavakat.

– Merd ezt mondani még egyszer...

Nem mondod. Túlságosan zavarban vagy. Érzed a hőt, ami áramlik köztetek, már a mellkasotok is összeér, és attól félsz, hogy megmozdulni is képtelen vagy, nemhogy hazáig sétálni.

– Tényleg nem akarok szórakozni – rázod a fejed, igyekszel kikerülni a bűvköréből. – Csak akkor legyünk együtt, ha komolyan gondolod.

– Komolyan gondolom – néz rád, és látod rajta, hogy nem hazudik.

Kézen fogva indultok el. Lassú léptekkel haladtok, és eluralkodik felettetek a csend. Furcsán érzed magad, egyáltalán nem erre számítottál. Fogalmad sincs, mi lesz ezek után, a suliban, vagy kettőtökkel, de boldog vagy, és ez minden mást háttérbe szorít.

Nem vallott szerelmet, és nem állt elő nagy, magasztos szavakkal, de Bakugo Katsuki megkért, hogy legyél a barátnője, és ez aztán nagy teljesítmény tőle. Már csak az a kérdés, hogy sikerül-e neki egy barát szerepébe beilleszkedni.