- szokásosat, haver? - kérdezem jacksont.

- igen. keresek addig helyet. - ütögeti meg vállamat. a pulthoz sétálok.

- mit adha— úristen! - szól a pincér, majd egy pillanat alatt sarkon fordul. ahogy látom vesz pár mély levegőt, majd kifújva magát felém fordul. - mit adhatok?

- egy csokis frappucinot és egy karamellás presszót kérek. - mondom, majd a szokásos összeget lehelyezve a pultra indulok is az asztalhoz.

- na hogy tetszett a srác? - húzza szemöldökét kíváncsian társam.

- a srác, akinek kellett három lélegzetvételnyi idő míg kiszolgál? rajongó. esélytelen. - mondom kicsit túl drámaian.

- nem ő! - csap a homlokára. - a nyuszi fiú ott hátul. - biccent fejével az izmos fiú felé, aki a kávékat készíti. izmos testalkatú és nem igazán vesz tudomást rólunk, pedig új itt.

- szerinted ismer?

- nem hiszem. ha csak az ugri-bugri el nem árulta még neki. - nevet fel.

- itt is lenne a két igen különleges kávé. - teszi le elénk a nyuszira hasonlító fiúcska a rendelt italokat.

- miért különleges? - kérdezek vissza hirtelen.

- soha nem rendeltek még ízesített presszót. de tökéletes volt új kihívásnak. - kacsint rám, majd se szó-se beszéd elsétál.

- azta! elpirultál! - szólal fel boldogan jack.

- inkább mesélj. mi van veled mostanában? - dünnyögöm.