- rég voltam itt. - mondom, miközben cipőmet levéve helyezem a kis polcra, majd beljebb megyek. jungkook nem szól semmit, csak bólint, majd a konyhába sétálva kezd el készíteni két bögre teát. nagyon lehűlt az idő, mi mégis a teraszra akarunk kiülni, így melegedés céljából kitalálta ezt. míg a víz felforr, elsétál a szobájába, kíváncsian nézek utána. most itt hagyott volna? kérdésemre viszont nemleges lesz a válasz, mikor pár perccel később visszatér a konyhába, kezében egy pulcsival.

- vedd fel, nehogy megfázz. - mosolyodik el halványan, én pedig egy hálás pillantás után rögtön belebújok a fekete pulóverbe, amin hihetetlenül érezni lehet az ő jól megszokott illatát. kezébe veszi a két bögrét, majd úgy indul a kis filagória rész felé, ahova gondolataimat összeszedve követem.

- szóval... - kezdem én, mire ő érdeklődve rám néz és sóhajt egy nagyot. a zsebébe nyúlva vesz elő egy doboz cigarettát, majd egy gyújtót is. szemeim kétszeresükre nőnek, ahogy felfogom, hogy mit akar csinálni. azonnal felpattanok a helyemről és elé állva tépem ki a kezéből. - ezt most fejezd be!

- mégis miért? - csattan fel. - tudtommal már nem vagyunk együtt. - mondja csalódottan és sokkal halkabban.

- csak ne tedd tönkre az egészséged, miattam pláne ne! kérlek. - biggyesztem le ajkaimat, egyre kétségbeesetten figyelve őt. elgondolkozik, látom, hogy őrlődik magában valamiért, majd hirtelen pattan fel és ölel magához. teljesen lefagyok, nem számítottam erre, de aztán én is dereka köré fonom karjaimat és lehetetlen szorosan húzom magamhoz. szemeim nedvesek lesznek, halkan szipogok, míg már érzem, hogy az ő arca sem száraz.

- annyira sajnálom. - hallom hangját közvetlen fülem mellett. - nem akartam, hogy ez legyen. jimin az égvilágon semmit nem jelentett és annyira hiányoztál nekem akkoriban. de aztán... tegnap felhívott és mondta, hogy mi történt közted és yoongi között és végleg minden remény elszállt belőlem. azt hittem, hogy beszélni tudunk még, hogy megoldjuk és együtt leszünk. de ezek után, én nem tudom. - ejti ki szavait ajkai közül összetörve, én pedig elhúzódva tőle pillantok rá aggódva.

- lemondtál rólunk? - kérdezem halkan.

- ez az egy hónap borzalmas volt számomra. nem tudom már mit akarok, taehyung. - rázza meg a fejét, ahogy elenged magától és hátrébb lépve ül vissza a székbe. szavai nem hagynak nyugodni. ennyire elrontottam volna? igaza van. mit is gondoltam? egy hónapig felé se nézek, mindenhonnan letiltom, nem érdeklődöm és semmit nem mondok neki kettőnkről, aztán le is fekszek a legjobb barátommal.

- szerintem jobb lesz, ha én elmegyek most. - rekedtes hangom töri meg a csendet, miközben letörlöm időközben felbukkanó könnyeimet.

- megint elmenekülsz. - horkant fel. - tegyünk már pontot az egész végére! - áll fel vissza ő is, s jól láthatóan egyre dühösebb.

- szerinted én nem szenvedtem? és nem voltam magamnál, mikor lefeküdtem vele! nagyon sajnálom, tényleg, sajnálom, hogy ez így történt és, hogy ez lett velünk, de nem csak az én hibám! - beszélek már én is ingerültebben.

- tudom. - sóhajt. - az én hibám is természetesen.

- mi legyen... velünk? - kérdezem meg félve, mire észrevehető rajta a kétségbeesettség és az összezavarodottság is. visszaül a székbe, majd pár perc csönd után megpaskolja lábait.

- gyere ide, légyszíves. - kér lágy hangon. lelkemet megolvasztó nézéssel pislog rám, mire kertelés nélkül lépek oda és ülök ölébe. átöleli karjaival derekamat, én pedig nyaka mögött
kulcsolom össze ujjaimat. - ne hidd azt, hogy nem szeretlek ugyanúgy, mint ezelőtt.

- te pedig hidd el, hogy én is ugyanúgy szeretlek. csak iszonyatosan fájt és—

- nem érdekel. - rázza meg buksiját, mire értetlenül nézek rá. - zárjuk le és soha többet ne hozzuk fel ezt az elmúlt egy hónapot.

- akkor... képes lennél tiszta lappal kezdeni?

- ha te is. - vonja meg vállait, majd elmosolyodik halványan.

- pótoljuk be ezt a négy hetet. - mosolyodok el én is végre, majd közelebb hajolva csókolom meg, ami bár először lassúnak és inkább szerelmesnek bizonyul, később már a szenvedély diktálja a tempót, ezért sem lepődök meg, hogy nem sokkal később már lábaimmal derekát átkulcsolva sétálunk a hálóba.