Mosolyogva csúsztattam vissza a kèt rajzot a vázlatfüzetembe.
   Talán mègis megtartom a farkasos rajzot.... de ki tudja....

                           *        *       *

Fáradtan nyúltam a zsebemben levő kúlcsom után,hogy vègre kinyithassam az ajtót,hogy vègre pihenni tudjak, ès hogy vègre örülhessek egy kicsit annak,hogy èlek egyáltalán.
     Annyira jól èreztem magam a parkban,hogy teljesen megfeledkeztem arról,hogy ennyire kèsőre jár az idő. Jobb lesz,ha elteszem magam holnapra.
     Az alapvető higèniai dolgokat elintèzve rohanok vissza a szobám sötètjèbe.
    Teljes csend,bèke ès nyugalom vesz körbe.... csak ez kell nekem semmi más.
    Egy hatalmas sóhaj után elègedetten dölök ki az ágyamba,hagyva,hogy a gigázi feketesèg teljesen magába szippantson legalább egy èjszaka erejèig. 
     Addig is legalább egyedűl lehetek.... csak èn a gondolataim vègtelen hálójába gabalyodva. Ennèl nincs is jobb, olyan az egèsz,mintha èppen most halltam volna meg, várva,hogy a lelkem megtalálja az alagút vègèn a fènyt. Csakhogy itt nincs semmifèle világosság  annak a bizonyos alagútnak a vègèn... itt csak ÉN lètezem, nem zavar senki ès semmi, mintha csak a koporsóban feküdnèk tehetetlenűl várva,hogy a hús ès minden egyèb emberi dolog lesorvadjon rólam....... hogy csak a csupasz csontvázam maradjon meg az emberisèg számára...majd kèsőbb mèg az is eltűnne a titkaimmal együtt......
       Lehet,hogy csak azèrt nincsen szinte egy barátom se,mert nekem nincs szüksègem senkire..... csak erre.
    Amíg ilyen ès ehez hasonló gondolataim támadtak, közben már-már kezdtem azt èrezni,hogy mindinkább kezdek álomba merűlni.
    Mondhatnám azt,hogy kellemes egy èrzès volt,de sajnos volt valami,ami közben megzavart.  Valaki elèggè hangosan dörömbölt az ajtóm előtt.
   Rápillantottan az órámra.... te jó èg,mègis ki a franc keres engem ilyen borzasztóan kèsőn?!
    Nagynehezen kivánszoroltam magam a nappaliba,onnan pedig az előtèrbe,addig is legalább a kopogás egyre csak hangosodott.
    
    -Megyek már,megyek!-ordítottam az álmosságtól rekedt hangon,mire legnagyobb örömömre a kopogás is abbamaradt.
       Lenyomtam a kilincset,mire epèm tárúlt az illető,akire a legkevèsebè számítottam volna ilyenkor.
        Frank állt az ajtóm küszöbèn.... könnyes szemekkel??!!   Szemei megvoltak dagadva a sok sírástól
       
  -Jèzusom Frank,veled meg mi törtènt?

   -A szüleim.... -kezdett bele egy újabb sírás rohamba....
 
  -Mi törtènt a szüleiddel?

   -Elakarnak válni.....

Tudom,hogy nagyon rövidek rèszek ès egyáltalán nem esemènydúsak sem,de kèrlek csak tartsatok ki egy kicsit,amíg fel nem pörögnek az esemènyek. :)