Az osztály egy emberként fordult a számukra ismeretlen lány felé. Valaki undorodva, valaki pedig kiváncsisággal telten vizslatta az előttük idegesen álló goth lányt.
A kínis csendet megtörvén köszürűlte meg a torkát az igazgatónő, ezzel jelezvén, hogy most mindenki figyeljen rá.

-Nichole, ha megkérhetlek mesélj egy kicsit magadról az új osztály társaidnak.- mosolyodott el bíztatóan az igazgatónő.

A lány csak felemelte az edig kissé lehajtott fejét, kiegyenesedett az eddigi görbe testtartásából, félve egy aprót előre lépett és megpróbált megszólalni. De egy szó sem jött ki a torkán, tulságodan is ideges volt, félt az új emberektől és a teljesen új környezettől is. Szemeivel a padokat kémlelte, majd a tekintete megállapodott a mi padunknál, amint meglátott minket Frank-el azon nyomban lenyugodott, majd egy mosolyhoz hasonló görbület jelent meg a hófehér arcán. Örült, hogy újra láthat engem. Én meg válaszúl vissza mosolyogtam rá. Ő pedig így már újult erővel fogott neki ismét a bemutatkozásnak.

-Szóval mint ahogyan az igazgató is mondta, a nevem Nicholetta, de szólítsatok csak Nicky-nek. Azért jöttem ebbe az iskolába, mert a szüleim úgy érezték, hogy itt nagyobb esélyel lesznek jobbak a jegyeim és még talán barátaim is lesznek, szóval ha valaki szeretne megismerni engem, akkor azt bátran megteheti.

-Köszönjük Nicky, akkor kérlek ülj le valahova. Osztály, ami meg titeket illet, fogadjátok őt szeretettel. Valaki lenne olyan kedves és körbe vezetné az iskolában?
Erre persze mindenki jelentkezni kezdett, mondjuk egyáltalán nem azért, hogy ne legyenek ott matekon. Neeem...

-Mehetnék én inkább Gerard-al?- kérdezte a goth lány.

-Ismeritek egymást?- kérdezték kórusban.

-Persze.- feleltük nemes egyszerüséggel.

-Rendben akkor Gerard ha megkérhetlek mutásd meg Nicky-nek az iskolát.

-Értettem asszonyom.- feleltem majd kimentem a teremből, a hátam mögött Nicky-vel.

-Ami pedig a többieket illeti, a tanárnő hamarosan itt van. - aval végszóként ő is távozott a teremből.
    A válla fölött még rápillantottam Frank-re. Kissé dühös ábrázattal nézzet vissza rám, amolyan "miért nem utasítottad el a kérését" féle arccal. Én csak újból elmosolyodtam, mire szemmel láthatóan megenyhültek egy picit az arcvonásai.
Amikor végleg kiértünk a folyosóra, Nicky-n is látszott, hogyegy kicsit mitha nyugodtabb lett volna.

-Szerintem máris utálnak.

-Ezt miből gondolod?

-Nem tudom, de az egész olyan, mintha egy kicsit sem örültek nekem.

-Ehez hozzá kell, hogy szokj, ugyanis itt szinte mindenki ilyen. Az osztályban levők három csoportra oszthatók: vannak a csendes félénkek, a szép szóval a ribancok és azok akik szeretik megalázni az embereket és elvenni tőlük azt a kevés kis önérzetüket.

-Én csak az olyanokat láttam.

-Igen, mert abból van a legtöbb, mondjuk leginkább csak talpnyalóik vannak.

-Értem már. És te hova tartozol?

-Én az igazat megvalva egyikhez sem tartozom, leginkább egy szellemhez tudnám hasonlítani a jelenlétemet az osztályban. Senkit sem érdeklek, de mégis minél nagyobbat akarnak mindig belém rugni. De ez most nem lényeg. Hol szeretnéd kezdeni? Mit szólnál mondjuk az ebédlőhöz?

-Az jó lesz kezdésképp. De kérlek mesélj még magadról, hiszen a legutobbi találkozásunk óta szinte egy szót nem beszéltünk.

-Jó, ahogy akarod.

Pár perccel később az ebédlőben ülve beszélgettünk kettesben. Nicky szeme megakadt a hangfalakon, amik a fal mellett voltka felállítva.

-Szoktak itt zenét rakni?- csillant fel a szeme.

-Sajnos elkell, hogy keserítselek, ugyanis igen lehet számot kérni a rádióstól, aki a mögött az ajtó mögött keveri a zenéket, de ha valami rock zenét akarsz kérni akkor ezt el is felejtheted, mert itt senki sem szereti a rock-ot. Abba a dobozba kell dobni egy lapot egy szám címével, valahányszor én rakok bele a egy fecnit, a többiek kiveszik és a szemem láttára röhögve tépik szét.

-De most nincs itt senki. Szóval...- fogta a telefonját és elindította rajta a Red Hot Chili Peppers-től a She looks to me-t.

-Ez jó lesz?- kérdezte.

-Hogy jó-e, ez az egyik kedvenc számom tőlük.

-Örülök, hogy te legalább szereted ezt a zenét. A kedvedért megpróbálom berakatni a szünetben.

-Ugyan, ne fáradozz nem muszáj.

-Ragazkodom hozzá.

-Jó, de ne mond, hogy nem szóltam.

Ezután egy kellemes rövid csend telepedett le ránk, de egy kis idő múlva Nicky megszólalt.

-Gerard?

-Igen?

-Kérdezhetek tőled valamit?

-Persze, amit csak akarsz.

-Én....- de mire tudott volna valamit mondani a csengő hangja szakította félbe a mondani valóját.
  Mire észbe kaptam Nicky már messze járt én meg egyedűl maradtam az ebédlő közepén, miközben továbbra is a fülemben csengett a zene dallama.
  "She looks to me, she looks to me all right...."