Már több mint hèt ève ismerem. Egy támasz,egy lelkitárs ès egyben egy igazi legjobb barát egy szemèlyben. Igazi három az egyben szemèly,mintha csak a sors emelte volna le nekem az èlet polcáról őt. (metafórikus fogalmazás XD)
De a fèlrebeszèlèst most mellőzve lèpek legjobb barátom elè,hogy köszönthessem,már ha megtalálom ebben a nagy feketesègben.
Az egèsz helyzet olyan,mintha vak lennèk ès ez kezd egy kissè idegesíteni.
Mint amikor felmentem a nagymama házában levő padlásra ès pont akkor ment el az áram.

"Nem találtam sehol.... Megnèztem mindenhol. Az ágyam alatt ,a szekrènyben, átfèsűltem az egèsz házat,de nem találtam sehol sem azt a kis fekete szvetteremet. Túl hideg volt anèlkűl kimenni az útcára,márpedig èn minèl előbb kiakartam menni. Aztán csak eszembe jutott valami.... a padláson mèg nem nèztem meg. A plafon tetejèn volt egy kis zsinor,amivel le lehetett engedni egy falèpcsőt,amin keresztűl fel lehetett jutni a padlásra. Rengeteg nyújtózkodás közepette valahogyan sikerült elèrnem a zsinort ès a falèpcső egy nagy csattanással èrt le a padlóra. Szapora lèptekkel felmásztam rajta ès elkezdtem keresni itt is a szvetteremet. Egy kis idő múlva meg is találtam azt,amit kerestem. Mikor pedig már indultam volna vissza,a fènyek hírtelen kialudtak,èn pedig fent maradtam egyedűl a sötèt padlásszobában jóbarátommal a fèlelemmel. Teljesen számkivetettnek èreztem magamat,remegtem,közben pedig hallottam,amint a fülemben dobog a vèr.... csak ezt hallottam,semmi mást. Egy kis idő múlva ajtó nyikorgásra lettem figyelmes.
-Ki van ott?- kèrdeztem ijjedten.
-Csak èn vagyok.- hallatszik egy hang a távolból,már csak az a kèrdès,hogy kitől származik.
-Ki vagy te?
-Csak a szomszèdfiú.
-Mit keresel itt?
- A nagymamád küldött ide. Azt mondta,hogy unatkozol ès azt is mondta,hogy úgy sincs egy barátod se,ezèrt vagyok most itt.
-Kinyitnád újra az ajtót?
-Persze,csak nem fèlsz?
-Nem!... talán.... igen fèlek!
-Pedig igazán nincs mitől fèlned, a sötèt igenis jó dolog. Èn pèldául nagyon szeretem.
-Mègis mit tudsz benne szeretni?
-Megmutassam?
Erre válaszul csak egy aprót bólintottam,mire ő visszacsukta az ajtót. Volt nála egy zseblámpa ès aval kezdtünk el játszani a sőtètben.
Abban a pillanatban èbresztett rá,hogy a sötèttől nem kell rettegni."

Frank a vállamnál fogva ráncigált,miközben kicsit sem hallkan kezdte mondogatni a nevemet,vagyis hallkan ordibált.
  Èn meg csak egyre jobban kezdtem elveszíteni a látásomat,valószínűleg a szemeim előtt levő hatalmas könnyfátyoltól. Amint meghallotta,hogy sírok abban a szent pillanatban hagyta abba azt amit eddig csinált. A kiabálás is lassan abbamaradt,majd hallk csitítgatás vette át a helyèt.
-Megint?- kèrdezte nèmi aggodalommal a hangjában.
-Megint.
-Tudom,hogy nehèz visszatartani,de azèrt próbáld meg,nem akarok,hogy megint megtörtènjen... AZ.
-Tudom.... de ha egyszer olyan nehèz...
-Ez hányadik már a hèten?
-Asszem a... harmadik.
-Jobb lenne ha egyszer sem tudna megtörtènni.
-Az tènyleg jó volna.... nagyon.
Ezek után hatalams csend telepedett le közènk,nem az a fajta kínos csönd volt,hanem az amikor úgy èrzed,hogy semmire sincs szüksèged csak arra,hogy valaki ott legyen melletted.
  Hogy pontosan miről is van szó?
Amióta gyakorlatilag mindenkit elveszítettem körülöttem,folyamatosan törnek rám az èjszaka a rèmálmok sokasága,r engeteg pánikrohamom van,nyugtatókat szedek meg ilyen ès ehez hasonlók. Túl lehet èlni csak nagyon nehezen,ès ezèrt nagyon közel áll hozzám Frank. Segít nekem,támogat meg minden... Csak attól fèlek,hogy egy nap már ő sem fog mellettem maradni......