Gyorsan megráztam a fejem. Jézusom, hogy nekem milyen sötétek a gondolataim! Soha többet nem fogok ilyen és ehez hasonló dolgokra gondolni. Rendesen kirázott a hideg ettől. Jobb lesz ha minél előbb teszek valamit azért, hogy Frank felfigyeljen rám. Csak tudnám , hogy azt mégis hogyan kell...
   Sosem voltam az ilyesmiben jó, sőt még jobb legyen eddig soha nem volt senkim. Mindig is csak Frank, de azt erősen kétlem, hogy ő is így érezne irántam. Ő semmibe vesz engem, én meg mindig megteszek mindent azért, hogy felfigyeljen rám, tökéletes kontraszt az biztos.
   Van már valakije és ezért jobb lesz ha leszállok a témáról, de lehet, hogy akkor elvesztek egy hatalmas lehetőséget ahoz, hogy legyen valakim. Tudom, hogy néha nem árt kockáztatni az életben, de most úgy érzem ez még egy kicsit korai lenne. Megvárom szépen amíg szakítanak és akkor megragadom a kínálkozó alkalmat, ahoz, hogy egy kicsit magamhoz csábíthassam bármilyen nehéz is lesz az. Muszáj lesz összeszednem magamat azért, hogy ne magányosan haljak meg.
   Amíg ezen járt az eszem, ajtó nyitódásra lettem figyelmes, majd káromkodásra, ami Frank-től származott.

-Nem bazdmeg, most te figyelsz ide. Befejeztük. Kész. Vége. Ne keress többet.- nyomta ki a telefont.

-Frank?

-Mi van?-csattant fel dühösen.

-Minden rendben?

-Igen , mostmár minden rendben van.

-Kivel beszéltél? Mármint nem muszáj válaszolnod ha nem-

-Nicky-vel beszéltem, megkértem, hogy száljon le rólad. Azóta meg folyamatosan hívogat, mondván, hogy beszélni akar veled. De én megmondtam neki, hogy te nem vagy rá kiváncsi.

-És mi van ha mégis kiváncsi vagyok rá?

-És mi van ha én nem akarom, hogy találkoz vele?

-Miért Frank? Mi bajod van vele?-ennél a pontnál ökölbe szorította az egyik kezét, míg a másikkal erősen szorította a dobozát, amiben a cuccai voltak olyan erősen, hogy kifehéredtek az ujjbegyei. Az ajkát erősen beharapta, és az erek kezdtek megdagadni a nyaka oldalán. Úgy érzem ezt nem kellet volna megkérdeznem tőle. A feszültség szinte tapintható volt a levegőben. Míg végűl meg nem törte a csendet. Vett egy mély lélegzetet, becsukta majd kinyitotta a szemeit.

-Mert nem akarom, hogy bajod essen. Ő túl veszélyes, nem tudnám soha megbocsájtani magamnak, ha hagynám, hogy szóba állj vele. Ha más beszélne vele az nem érdekelne , de te fontos vagy nekem, egy igazán különleges személy vagy az életemben és nem akarom, hogy bármi bajod esne az én hibámból. Tudod jól, higy te vagy a legjobb barátom, akivel bármit meg tudok beszélni.

Csak az a baj, hogy én csak a barátod vagyok neked, itt úgy éreztem, hogy majd' széthasad a szívem. Folyamastosan csak víszhangzott ez a szó a fejemben....barátom....barátom...barátom... ez valami szörnyű volt hallgatni.

- De miért teszed mindezt értem?-erre a kérdésemre letette a dobozát az ebédlő asztalra, majd elkezdett közeledni felém. Mikor már alig volt tőlem két lépésnyire, karjait széttárta és egy szoros ölelésbe zárt. Meg kell hogy mondjam igazán kellemes volt, mintha abban a pillanatban elfeletkeztem volna minden gondomról és bánatomról. Teljes harmóniában voltam, a melkhasa tökéletesen illeszkedett az enyémmel, mintha egy kirakósdarab megtalálta volna a párját, innen is látszott, hogy mennyire is találtunk egymáshoz. Fejét a nyakamba fúrta, majd hallkan suttogva folytatta:

-Valóban tudni szeretnéd, hogy miért teszem ezt érted?-sutogta a fülembe.

-Igen, kérlek mond el.

-Biztos?

-Biztos.-mosolyodtam el.

-Azért....

-Igen....

-Azért... azért... ,mert.... szeretlek téged Gerard, mindennél jobban szeretlek.

Nekem meg abban a pillanatban tátva maradt a szám.
HOGY MI VAN??!?!....