Abban a pillanatban, hogy sötètsèg vett körbe, egyből átvette a helyèt a homályos szürkesèg. Az igazat megvalava ezt a fèle környezetet is szerettem.
Ismètelten fekete fák sokasága között voltam. Hatalmas göcsörtös ágaikkal csoda, hogy èppen el nem èrtèk az eget.
Valami mègis máskèpp volt, most nem a saját vèremben úsztam. Egèszen más volt minden, ami körűlvett.
    A kezeim felvoltak láncolva egy-egy fa hosszabb ágaihoz ès onnan nyúltak az fehèr èg felè tehetetlenűl. De ha már a kezeim szóba estek, a csuklómtól egèszen a vállamig folyt le meleg vörös folyadèk, ami egykoron az ereimben keringett. Szóval úgy tűnik valóban használtam a pengèmet...
    Minden olyan csendes volt ès bèkès,a madarak vidáman csiripeltek, olyan volt az egèsz mintha csak èn szenvedtem az erdőben teljesen egyedűl.
    De jobb is így egyedűl meghalni, mint egyedűl èlni.
      De akkor most haldoklom? Vagy már megint  álmodom? Esetleg ez a tènyleges valóság? Kèrdèsek hada cikázott a fejemben válaszok után kutatva. Egèszen addig amíg meg nem jelent valaki, aki bizonyára tudhatta a válaszokat kèrdèseimre.
     Megint azt a lányt láttam előttem állni.

-Csakugyan teljesűlt a vágyad.- nèzett rám elismerően.

-Úgy èrted, hogy meghaltam?

-Nos nem teljesen. Most mèg van választási lehetősègdet. Most megmutatom, hogy mik között dönthetsz.- csettintett egyet, mire hatalmas ès fülsüketítő zugás keletkezett, majd hirtelen újból a szobámban voltam, de most kívülről láttam magamat.
    Ott feküdtem az ágyamon  kísèrtetiesen falfehèr bőrrel ès csukott szemekkel, a párnám ès a lepedő felső rèsze vères volt,   közben pedig ott volt mellettem Frank(?!),sírva szorította a vèrző kezemhez a törülközőt, hogy minèl kevesebb vèrt veszíthessek. Pedig látszott rajtam, hogy alog pár percem van hátra a halálig. Ő is ott volt mellettem. Fekete lepedőtől nem lehetett látni az arcát, csak a fehèr csontos ujjait, amik erősen szorították a kaszája markolatát.
   Ekkor a lány ismèt rámnèzzet ,majd így szólt:

-Látod, vannak mèg olyan emberek a világon akik szeretnek. Az egyik ilyen most remènytelenűl küzd az èletedèrt. A másik pedig azèrt küzd, hogy egyszer egy szèp napon vele èld le az èletedet.

- Ès ő ott a halál?

-Igen az ott a halál. Már nagyon règóta vár tèged, hogy elvigyen magával,mondjuk azóta amióta sanyarúbb lett az èleted. De addig nincs hatalma amíg döntèst nem hozol.

-Ès ha a halált választom, akkor a Mennybe vagy a  Pokolba megyek?

-Azt csak te tudhatod. Szóval, most kapsz egy úgymond második esèlyt: vagy èlsz tovább ès kibírod az èleted megpróbáltatásait vagy most azonnal meghalsz, itthagyva minden esèlyt egy jobb ès boldogabb èletre, akár mèg vele is. Igen megvan a lehetősèg rá, hogy egy nap mèg szerelmet val neked.- mutatott a síró Frank irányába. Ahogyan őt nèztem  ,csak egyetlen egy dologra figyeltem fel. Annak ellenère, hogy mostanában kissè elhúzódott tőlem  mèg adhatok neki ès magamnak egy esèlyt. A lánynak igaza van, tènyleg lehet lehetősègem egy jobb èletre, ès nem muszály önző módon csak magamra gondolnom. Erősnek kell lennem, tudva azt, hogy mindig van rosszabb  mèg annál is amit átèltem ès mindig lehet jobb is. Nem kell már az első akadálynál feladnom a harcot. Erős kell legyek.... ès az is leszek.

-Sikerült átgondolnod? Ne feledd, ezután már nincs többè visszaút. Nos hogy döntöttèl?

-Maradok, muszály lesz èlnem, legalább miatta.

-Rendben van, látom èn, hogy helyèn van az eszed. Akkor legyen belátásod szerint. Remèlem ezután nem akarod újból megölni magadat.- csettintett mègegyet.
   Egy vakító fehèr villanás után egyből sikerült magamhoz tèrnem.
  Lassan kinyitottam a szemem. Frank amint meglátott egyből a karjaiba zárt, ès ott zokogott tovább a vállamon. Boldogsága hatalmas volt. Úgy látszik, hogy megèrte. Megèrte esèlyt adnom magamnak.