~Este van, a gyerekek a nagyanyjuknál töltik a hétvégét. Mi Jack-kel a zázassági évfordulónkat ünnepeltük meg egy vacsorával a város egyik jobb éttermében. Mivel nem is laktunk messze, meg ittunk egy-egy pohár bort a vacsora mellé, gyalog tartottunk hazafele. Utunk egy parkon át vezetett, ahol a jó időre tekintettel még kint voltak az utcai zenészek. Egy viszonylag lassú dalt játszottak, amit én mosolyogva hallgattam. Jack a közeli filagória felé vezetett, majd miután a pavilon alá értünk, a kezét felém tartva, úriemberhez méltóan meghajolt, majd a szemembe nézett:

-Szabad egy táncra, hölgyem? - kérdezte azzal a félmosollyal, amibe beleszerettem. Bár nem láttam az arcát, tudtam, hogy az a csibész félmosoly ül az ajkain, amit a fiunk tőle örökölt. Viszonozva a mosolyt léptem közel hozzá és csúsztattam kezem az ujjai közé.

-Önnek mindig - tettem a vállára a kezem, majd Jack a derekamra téve kezét vezetni kezdett a zene ritmusára.

Tompán hallottam, hogy a zenészek összesúgnak, majd egy még lassabb zenét kezdtek el játszani.

-Olyan gyönyörű vagy - mondta Jack halkan - Minden nap az vagy, de ma kivételesen is ragyogó vagy.

-Te is fess vagy - kuncogtam fel, mire ő megpörgetett a levegőben, miután pedig ismét két lábbal álltam a betonon, az utolsó pár akkordra lassan megdöntött hátrafelé, majd hozzám hajolva csókolt meg, miközben a zenészek elhallgatva gapsoltak nekünk.~