- Tessa! - szólította meg, mikor már közelebb ért hozzá.
- Már megint te? - kérdezte hátrafordulva. - Azt hittem, a múltkori elég nagy tanulság lesz ahhoz, hogy békén hagyj. - morogta kelletlenül.
- Nem rázol le ilyen könnyen. - mosolyodott el Mike. - Most nagyon sietsz? - kérdezte még nagyobb mosollyal. Tessa várakozott egy picit, majd mosolyogva válaszolt.
- Ami azt illeti, van egy kis időm.
- Remek! - vigyorodott el Mike. - Akkor beülünk valahova? - kérdezte olyan hanggal, mintha Tessa válasza már most igen lenne. Biztos volt magában.
- Legyen! - válaszolta egy haloványka mosollyal, amit leginkább elrejteni akart, de nem sikerült neki.

A vele szemben álló, vörösen izzó hajú srác egyből kiszúrta. Látta azt is, hogy legszívesebben nem mutatná a mosolyt, ami még jobban építette önbizalmát, hiszen őszinte mosoly volt. Ráadásul, olyan zavarban lévő mosoly.
"Nyert ügyem van!" - gondolta magában, és képzeletében vállon veregette magát, amiért nem adta fel.

Habár Mike kocsija rendelkezésre állt, mégis gyalog indultak útnak. A hely, ahová Mike el szerette volna vinni Tessát, a következő sarkon túl helyezkedett el. Egy szolid kis kávézó. A barna, fekete és a krém szín volt uralkodó a helyiségben. Kettő és négy fős, sötétbarna asztalok szétszórtan, rendezetlenül, mellettük fekete bőrrel vont székek. Minden asztalon - megfelelően annak, hány fős - itallap és étlap is ki volt helyezve. Gondolom, nem kell mondanom, hogy az itallap, ezen belül a kávéválaszték volt a legterjedelmesebb, de más üdítők és aprósütemények sora is fellelhető volt.

- Szép hely! - dicsérte meg Tessa a helyet.
- Igen. Pár éve leltem rá. Az egyik koncertünk előtt ki kellett levegőztetnem a fejemet és ide tévedtem. Azóta ez az egyik kedvenc helyem. - válaszolta végig a lány szemeit fürkészve, de azok sosem találták meg az övét. Kíváncsian futották végig kávézó minden egyes kis zugát, de Mike szemei sosem szerepeltek a célpontok között. - Mit szeretnél inni? - kérdezte, miután látta, hogy reménytelenül próbálkozik.
- Rád bízom magam. - válaszolta és az asztalon pihenő kezeiről végre felnézett Mike arcára. De nem a szemeibe. Haját választotta ki, és azt kémlelte.
- Rendben. Akkor, ha megbocsátasz! - állt fel az asztaltól, és a pulthoz sétált. - Jó estét! - köszönt a pult mögött álló lánynak.
- Jó estét! - nyomogatta még mindig a telefonját. A hely rejtettsége miatt nem nagy a forgalmuk. - Választott már? - kérdezte és csak ekkor pillantott a pult másik oldalán várakozó srácra. - Atya Úr Isten! - tagolta a szavakat és kezeit a szája elé kapta. - Michael Gordon Clifford! Ezt el sem hiszem! Csinálnánk egy képet? - mutatott a kezében lévő telefonra.
- De, csak ha utána kiszolgálsz. - kacsintott a lányra, aki ennek következtében hallá változott és a tüdejébe jutott oxigén csak fullasztotta. Mike elmosolyodott a reakcióján, majd áthajolt a pulton és elkészítették a képet.
- Mit szeretnél? - kérdezte a lány a képet nézve. Szája a füléig ért.
- Kettő levendulás forrócsokit. - válaszolta.
- Kettő levendulás forrócsoki rendel. - mondta és közben bevitte a gépbe az adatokat.

Miután mindent beütött, csak akkor eszmélt, hogy kettőt kért. Arcára fagyott a mosoly és kétségbeesett tekintettel kereste a másik forrócsoki tulajdonosát. Amint meglátta a hasonló színű hajú lányt, tudta, hogy ő lesz az. Egy fintor ült ki az arcára, amit Michael is észrevett. Egy torokköszörüléssel jelezte, hogy inkább a munkájával kéne törődnie, nem pedig a vele érkezőt bámulnia.

- Foglalj helyet nyugodtan, amint kész, kiviszem! - erőltetett egy mosolyt az arcára, de még a vak is láthatta volna, hogy mű.
- Köszönöm! - mosolygott Mike, majd visszasétált Tessához. - Itt is vagyok! - mosolya szélesebb lett, ahogy a barna szempár végre megtalálta tekintetét. És nem engedte el.
- Öhm... Lehet egy kérdésem? - kérdezte bizonytalanul.
- Persze. Kérdezz bátran! - hangjával biztatta.
- Te most akkor valamilyen zenész vagy? - a kérdés hallatán Mike szemei felcsillantak. Talált egy olyan lányt, aki talán azért érdeklődik iránta, aki, és nem azért, akinek a média mutatja.
- Igen. Énekes és gitáros egy bandában. - mosolygott büszkén.
- Akkor ti voltatok azok, akik kibérelték a helyet. - emlékezett vissza.
- Igen, mi voltunk. - ismételte Tessa szavait. - Én is kérdezhetek? - kérdezte pár perc csend után.
- Igen. Maximum nem válaszolok. - nevetett fel.
- Rendben. Mióta dolgozol azon a helyen?
- Pár hónapja, maximum fél éve. Nem vagyok régi tag, de így is többet tudok, mint amit kellene. Ennek következtében sokan ki akarnak túrni. - válaszolta az elején Mike szemeibe nézve, majd a kezeit kezdte vizslatni.
- És miért? Miért pont ez? - kérdezte Mike teljes tudatlanságban. Elképzelése sem volt, hogy egy ilyen gyönyörű és értelmes lány, miért nem akar valami jobbat, miért elégszik meg ennyivel.
- Szerinted? Szerinted mi vezethet bárkit ahhoz, hogy ilyen munkát vállaljon? Elárulom neked, mert látom, hogy te ebben nem szenvedsz hiányt, ergo nem is jönnél rá. A pénz. Valamiből meg kell élni, és ha nincs szülői támogatás, nincs megfelelő anyagi háttér, bármi jó, ami fizet. Nekem ezt dobta a gép. Nem jókedvből csinálom másokkal ellentétben. - fejezte be mondandóját.
- Pedig, amikor a színpadon állsz és táncolsz, olyan szenvedéllyel és beleéléssel csinálod, mintha ez lenne az életed.
- Muszáj úgy tűnnie. - mosolyodott el halványan.

Mike épp meg akarta dicsérni Tessa mosolyát, amikor a rajongó megérkezett a két forrócsokival.

- Két levendulás forrócsoki! Parancsoljanak! - váltott olyan hangnemre, ami egy dolgozótól elvárható.
- Köszönjük! - mosolyogva nézett fel rá Mike, majd vissza a megkapott italra.
- Isteni az illata! - szívta be mélyen a gőzölgő ital minden egyes levegőbe jutó aromáját.

A forrócsoki elfogyasztása közben - Mike elvárásaival ellentétben - jóízűen beszélgettek és sokat nevettek. A lány teljes ellentétét mutatta az eddigi önmagának. Mike úgy érezte, megnyernte ezt a harcot, de nem tudta, hogy a háború ettől sokkal keményebb lesz.

Ahogy szépen lassan az átlátszó üvegpoharak fenekére néztek, egyre jobban megismerték egymást, egyre több dolgot tudtak meg a másikról, amikor Mike eszébe villámként csapott be, hogy ő meg akart kérdezni valamit.

- Tessa!? - hangja kérdésként hatott, pedig felszólításnak indult.
- Igen? - kérdezett vissza bizonytalanul.
- Mennyire ismered jól a munkatársaidat?
- Hát, csak annyit ismerek belőlük, amennyit mutatnak. De egy-kettőt egész jól. Miért?
- Dolgozik ott egy Sylvia nevű, szőke hajú hölgy? - ahogy kimondta a nevét, egy fintor futott ajkai sarkába.
- Sylvia? Igen. Hát persze! - nevetett fel. Olyan nevetés volt ez, mint amikor egy rég elfeledettnek hitt emlék az eszedbe jut. De egyben némi lenézés is megbújt benne. - De miért? Csak nem őt is fel akarod kutatni?
- Távol álljon tőlem! Őt már ismerem, és nagyon úgy néz ki, hogy teljesen átvágja a környezetét. - válaszolta elnézve Tessa válla felett - Mindent elmesélek, ha érdekel, és ha mindent elmondasz a munkájáról!
- Rendben. Már felkeltetted az érdeklődésemet, szóval oké. Vicces, hogy pont ő érdekel, mert ő az egyetlen, aki a tánc után is a vendégek szolgálatára áll. És ezt értsd úgy, ahogy mondom. Többször távozik egy kuncsafttal, mint én kávéval a kezemben, pedig kávéfüggő vagyok. Ha jól tudom, tán három hónappal hamarabb érkezett, mint én. Az okát nem tudom, de az öltözködését és a márkás dolgait elnézve nem a pénz miatt vágott bele. - Tessa hangját Mike úgy itta, mintha az életet adó vizet inná a maraton lefutása után - Ennyi. Elég zárkózott, bár ezt általában rám mondják, joggal. Te jössz! Miért érdekel ennyire? - kulcsolta össze ujjait és teljes figyelmét a vele szemben, még mindig sokkban ülő srácra fordította. Mike egy darabig csak bámult maga elé. Képtelen volt felfogni, hogy ez megtörténhet. Az egyik legjobb barátja csaja egy...?!! Ez képtelenség! - Hahó! - legyezett tenyerével a fiú szemei előtt, aki zavartan pislogott - Jól vagy? - kérdezte aggódva Tessa.
- Persze. - rázta meg a fejét.
- Akkor elmeséled?
- Khm... Szóval... Sylvia az egyik barátom barátnője. És kétlem, hogy tudna erről az énjéről. Mekkora egy... - hangja indulatos volt, de nem fejezte be a mondatot. Inkább mély levegőt vett, amit szépen lassan fújt ki.
- És most mi tevő leszel? - Tessa hangja őszinte volt, mint ahogy a szemei is.

Ez a lány feltette azt a kérdést, amit Mike nem tudott megválaszolni. A tények, azok a kegyetlen tények, amik most úgy rágták be magukat Mike fülein keresztül teljesen az agyáig, sokként érték. A percek elteltével azonban mint egy rossz fertőzés, átvették a hatalmat. Az agy egy részét uralmuk alá hajtották és arra kényszerítették, hogy ezzel, csakis ezzel foglalkozzon, minden mást felejtsen el, és zárjon ki.
Mike nem tudta az ellenszert, nem ismert semmit, amivel újra egészséges lehetne. Gondolatai ezen téma körül forogtak és még a csodálatos estét is megmérgezték.