2012. november. 13. ~ akkor

— August, ezt nem folytathatjuk tovább! — mondta Madelyn a fiúnak és hozzávágta az imént levetett ruháit.
— Most miért vagy így kiakadva? Az előbb még szó szerint sikoltoztál azért, hogy kettesben lehessünk. — nézett rá az említett személy értetlenül. Ez így is volt. Madelyn tényleg együtt akart lenni a fiúval - de nem abban a formában ahogyan most vannak.
— August! Én nem akarom tovább titkolni a „kapcsolatunkat", te viszont eléggé egyértelművé tetted, hogy nem akarsz velem a szó szoros értelmében együtt lenni. Nem tudom, hogy szégyellsz- e engem vagy csak egyszerűen a testem akarod kihasználni de besokalltam. — kiabálta a szőke hajú lány, a még mindig alsónadrágban levő fiúnak aki az ágyán ült, ezzel összegyűrve a tegnap kimosott takaróját.
— Nézd Madelyn, nem tudom miért lett hirtelen olyan fontos neked az, hogy felcímkézzük ezt az úgy nevezett „kapcsolatunkat". — mondta és idézőjeleket rajzolt a levegőbe úgy ahogyan a társa is tette amikor kimondta a szót.
— Én veled szeretnék lenni, de az nekem nem járja, hogy néha átjössz, szeretkezünk egy jót majd elmész és nem is beszélünk többet. — vágta hozzá Madelyn. Ez már régóta kavargott benne, jó érzés volt végre kimondani.
— Azt hittem élvezed az együttléteinket. Legalábbis a jelek azt mutatták. — válaszolt neki gúnyosan a barna hajú,mert pontosan tudta, hogy így van. Madelyn imádta az együtt töltött estéiket de mindig azon gondolkodott, hogy ebből lehetne több is. De sajnos nem lehetett. Augustra a Murphy család egyetlen gyerekeként hatalmas nyomás nehezedett amit néha itallal, néha pedig Madelynnel enyhített. És ezt a lány is pontosan tudta. Hogy soha nem lehet több mint egy elbaszott trófea a fiú „sikertörténetei" között.

2021. november. 12. ~ most

Madelyn kisétált az áruházból. Szemébe húzta a napellenzős sapkáját, hiába nem sütött már a nap. Alaktalan pulóverében és túlméretezett trapézfarmerjában egész kényelmesen érezte magát. A bevásárló kocsit maga előtt tolva igyekezetett az autójáig ahova szinte csak bedobálta az előbb megvásárolt termékeket. Amint befejezte a bepakolást, lecsapta a kocsi csomagtartóját és a bevásárlóautó visszahelyezése után beült a saját járművébe. Amilyen gyorsan csak tudott kitolatott a parkolóból és elindult az otthona felé. Megkönnyebbülten hajtott fel a kocsibejáróra hiszen tudta, itt már úgysem látja senki. Le is kapta a fejéről a sapkát és elkezdett kipakolni a csomagtartójából. Szerencsére most nem vásárolt sokat így nem kellett kétszer fordulnia, hogy bevigyen mindent. Mikor mindent elrámolt a szekrényeibe, lehuppant a kanapéjára és bekapcsolta a tévét. A hírcsatornára volt állítva, hisz Madelyn szerette azt nézni esténként lefekvés előtt. Most éppen egy idősödő férfi beszélt a világvégéről, viszont aki utánna következett megdöbbentette a fiatal nőt.
— Hölgyeim és Uraim, a mai adásunkban velünk tart August Murphy, a Murphy dinasztia gyermeke ki csupán huszonhét évesen átvette megboldogult édesapja cégét és most megpróbálja fenntartani a család nevét.
Mi tagadás August jobban nézett ki mint valaha. Mikor kilenc éve, egy hatalmas veszekedés után „elváltak" egymástól, Madelyn azt hitte a fiú meg fog indulni a lejtőn. De itt volt előtte a képernyőn, teljes valójában, barna borostával az arcán és egy csillogó jeggyűrűvel az ujján. Olyan megfontoltan beszélt az apja vállalkozásáról, hogy nehéz volt elhinni a fiú még csak huszonhét éves.
— El sem hiszem, hogy én lefeküdtem ezzel az emberrel. — morogta magának Madelyn majd kiment a konyhába tölteni magának egy üveg lehűtött fehérbort amit valamelyik barátja küldött neki.

𝕮𝐀𝐒𝐓

𝕸𝐀𝐃𝐄𝐋𝐘𝐍 𝕽. 𝕲𝐀𝐑𝐂𝐈𝐀

𝐚𝐧𝐝 𝐲𝐨𝐮 𝐤𝐧𝐨𝐰, 𝐝𝐚𝐦𝐧 𝐰𝐞𝐥𝐥
𝐟𝐨𝐫 𝐲𝐨𝐮 𝐢'𝐝 𝐫𝐮𝐢𝐧 𝐦𝐲𝐬𝐞𝐥𝐟
𝐚 𝐦𝐢𝐥𝐥𝐢𝐨𝐧 𝐥𝐢𝐭𝐭𝐥𝐞 𝐭𝐢𝐦𝐞𝐬

𝕬𝐔𝐆𝐔𝐒𝐓 𝕸𝐔𝐑𝐏𝐇𝐘

𝐚 𝐝𝐫𝐮𝐠 𝐭𝐡𝐚𝐭 𝐨𝐧𝐥𝐲 𝐰𝐨𝐫𝐤𝐞𝐝
𝐭𝐡𝐞 𝐟𝐢𝐫𝐬𝐭 𝐟𝐞𝐰 𝐡𝐮𝐧𝐝𝐫𝐞𝐝 𝐭𝐢𝐦𝐞𝐬