⚠️Figyelem! A rész sérüléseket, erőszakot, vért és egyéb egyesek számára felkavaró leírást tartalmaz!
⚠️

Park bácsi bekötötte a sebemet, lekezelte minden sérülésemet, hogy hamarabb gyógyuljon, így ezek után el is tűntem a helyszínről, hogy felmenve a szobánkba Jungkook-ot ölelgethessem. Nem tudom mi ütött belém, de a nap maradék részében el sem akartam engedni. Egész végig rajta lógtam, és úgy öleltem, mintha többet nem lenne rá alkalmam. És így utólag bele gondolva, lehet, hogy nem volt hülyeség, és a női megérzéseim előre jelezték a másnapot.

Ha a tegnapi nap húzós volt, akkor a mai egyenesen rohadt kemény. Ugorjuk át a reggeli gyors szexet, amit lenyomtunk Kook-kal, a reggelit és a gyakorlást, és lépjünk oda, amikor ismételten a kis padon ültem.

Az utolsó forduló, amiben részt kellett vennem, és ezzel számomra véget is ért a verseny. Ideges és izgatott voltam, vártam, hogy kit fogok kikapni. Viszonylag nyugodt voltam, hisz két napot sikeresen megnyertem, akkor az utolsó már gyerek játék lesz. Aha... Gondoltam azt én.

Harmadik voltam. Bemondták a nevemet, és azt, hogy melyik csapathoz tartozom, így felálltam és az asztalhoz sétáltam. Ezután elhangzott az ellenfelem neve is, amivel nem is lett volna semmi baj, ha nem teszi utána a pasas, hogy a Halottak embere. Egy pillanatra megdermedtem. Még soha nem harcoltam egy emberrel sem a csapatból, és úgy voltam vele, hogy jobb is. Kook elmondása alapján nagy szerencse és mégnagyobb gyakorlat kell hozzá, hogy valaki túléljen egy találkozást, ami eddig az idei Játékok alatt a barátomon kívül egyedül egy embernek sikerült. Az összes többi fordulót, ahol az egyik tag Halott volt, ők nyerték.

Óvatosan felpillantottam a lelátóra, ahol a csapatom foglalt helyet, és Jungkook-ra vezettem a tekintetem, aki két kézzel túrt a hajába, miközben tett egy kis kört maga körül. Megdörzsölte az arcát, neki támaszkodott a korlátnak, majd lehajtotta a fejét. Állkapcsa megfeszült, és vészesen kerülte szemeimet. Szinte tudtam, hogy mit gondol, hisz egész idő alatt azt hajtogatta, hogy csak egy Halottat ne kapjak ki, mert akkor nekem végem. Ő már csak tudja, hisz ex-csapattag, és tisztában van vele, hogy mennyire őrültek és pszichopaták tudnak lenni, főleg versenyhelyzetben.

A Halottak őrjöngeni kezdtek, ahogy a lábukkal dübögni kezdtek, hangosan kiabálni, fütyülni és szurkolni a lánynak, aki nem sokkal később megjelent előttem. Vigyora nagyobb volt, mint bárkinek akit eddig láttam, de cseppet sem jó értelemben. Füleibe két nagy karika lógott, és megannyi piercing fedte arcát.
Elvette az egyik kést, majd végig szemeimbe nézve végig nyalt rajta, aminek következtében nyelvén egy vágás keletkezett. Felenevetett cselekedete végén, majd engem kikerülve a burokba sétált, én pedig végig undorral az arcomon néztem őt.
Vettem egy nagy levegőt, ahogy végig néztem a csapatomon, felkészülve arra az eshetőségre is, hogy ez az utolsó alkalom, hogy látom őket.

Az ajtó bezárult, a duda megszólalt, így amennyire csak tudtam összeszedtem magamat. Sokkal nagyobb koncentrációra és elszántságra lesz szükségem, ha tényleg életben akarok maradni. Tegnap azt hittem, hogy annál már nem lehet nehezebb és, hogy nem kaphatok ki egy Halottat, vagy, hogy velem nem történhet meg az, mint mással; nem ölhetnek meg. De természetesen ez nem így megy, nem én döntöm el, hogy mikor mi fog történni, sosem tudhatom, hogy mi vár rám, a sorsomról nem én döntök.

Tettem három kis kört a vállaimmal, ezzel is levezetve egy mininális feszültséget, ami felgyűlt bennem. Elindultam, miközben a kezembe vettem a dobó késemet, és figyeltem, hogy merre lehet a lány.

- Hallom rátaláltál Jungkook-ra. - Szólalt meg hirtelen eszelős hangon, mire csak megforgattam szemeimet, és tettem még egy lépést előre. Tudtam, hogy azért beszél, hogy elterelje a figyelmemet és meggyengítsem, és pont ezért nem szabadott hagynom.

Hirtelen kilépett az egyik beton fal mögül, amitől azonnal mozdult a kezem, és eldobtam az első késemet. Egész egyszerűen felemelte az egyik kezét, és elkapta a felé repülő éles tárgyat, még mielőtt eltalálhatta volna. Eltátottam a számat meglepettségemben, hisz valljuk be, ehhez eszméletlen reflex kell, de nem tétováztam, nyúltam a következőért, miközben előrébb mentem egy pár métert. Viszonozta kedvességem és ő is előkapta dobó késeit, amiket csont nélkül dobált felém. Az összeset elhajította, az egyik majdnem eltalálta a karomat, de szerencsémre csak súrolta. Behúzodtam az egyik fal mögé, miközben magamban átgondoltam a lehetőségeimet. Egy dobó késem maradt, a katonai fegyveren kívül, ami csak közelharcra alkalmas.

- Ne szerénykedj, essünk túl rajta. Megígérem, hogy gyors leszek. - Hangzott fel megint hangja, a végén egy ördögi kacajjal társítva. Ez csak a filmekben hangzik jól, a való életben olyan volt, mintha ráléptek volna egy macska farkára.

Kikukucskáltam és azonnal észre vettem, hogy a lány sebesen közeledik felém. Felegyenesedtem, és én is kiléptem a fal takarásából, miközben nagyot sóhajtva felkészültem arra, hogy mi fog rám várni a következőkben. Elővettem az Ontario késemet, majd vártam az ellenfelem érkezésére, aki minnél közelebb ért hozzám, annál gyorsabb tempóra váltott. Mire elém ért már futott, így alig tudtam megtartani, amikor elém ért, ezzel pedig direkt nekem csapódva. A jobb kezét, amelyikben a fegyvert tartotta blokkoltam, és én is közelítettem hozzá a saját késemet, de siekrült megfogni a kezemet, és pechemre bele vájta az egyik ujját a sebembe, amit tegnap szerettem, ami ugyan be volt kötve, még is rettenően fájt. Eltáttam a számat a fájdalomtól, és egy pillanatra lehunytam a szemeimet, ahogy erőt vettem magamon és ellöktem magamtól a lányt. Hátrébb léptem két lépést, miközben végig a őt figyeltem. Mozdulatai kiszámíthatatlanok voltak, és úgy figyelt, mint egy éhes vadmacska a prédáját, annyi különbséggel, hogy a cicák nem pszichopaták.

- Lehet... - Kezdett bele vigyorogva. - Hogy Kook visszajön hozzám, miután elvágtam a torkodat. - Nevette el magát a mondata végére, mire megráztam a fejemet. Röhögését hirtelen hagyta abba, majd vette fel a feje a legkomolyabb tekintetet, amit eddig láttam tőle, majd megugrott, és ismét felém iramodott.

Ellöktem a kezét, amiben az éles tárgyat fogta, majd lendítettem a karomat. Megvágtam a vállát, és az alkarját, de nem sok vizet zavart számára, szerintem szinte meg sem érezte. Hasba rúgott, és kapva az akalmon megsebezte a combomat, és a csípőmet is. Kaptam még egy jobb horgot, aminek következtében felszakadt a szemem mellett, ezt követően pedig megpróbálta bele döfni a kést a lábamba, de mivel időben ellöktem a kezét, így csak egy mélyebb vágást sikerült ejtenie. Ezután jöttem én, ugyanis annak ellenére, hogy kibaszottul fájt mindenem, megerőltettem magamat és visszatámadtam. A mellkasára céloztam, de elé tette a kezét, így átszúrtam a tenyerét. Fájdalmasan felsikított, amiből egy nevetés lett, így felvont szemöldökkel figyeltem, ahogy a fájdalmát vihogásban tölti ki.

Aztán a következő pillanatban ismét elkomolyodott, és ezúttal szemeiben felcsillant a düh, és ölni akarás vágya, amit pechemre rajtam töltött ki. Visszahúzta kezét, majd vállaimnál fogva meglökött. Hiába próbáltam elvágni a torkát, vagy a mellkasába állítani a kést, nem tudtam, mivel minden egyes próbálkozásomat kivédte, és ennek következtében pedig én sérültem meg.

Neki lökött az egyik falnak, és hiába kapott tőlem két egymást követő jobbost, meg sem kottyant neki. Késemet kirúgta a kezemből, ami így tőlem egy méterre ért földet, majd pedig elkezdte belenyomni jobb oldalt a hasamba a kését, amitől fájdalmasan felikiáltottam. Két kézzel fogtam a fegyvert, és próbáltam ellenkező irányba tolni, mert tudtam, hogy nem sok kell ahhoz, hogy olyan belső szervet találjon el, aminek lehetetlen a gyógyulás.

- Ne próbálkozz tovább, te rohadék. - Rázta meg a fejét, miközben már a testével is megpróbált rásegíteni arra, hogy mélyebbre szúrja az éles tárgyat bennem. Felsikoltottam a fájdalomra, ami szüntelenül járta végig testemet. A lány rátett a dologra még egy lapáttal, ugyanis a következő pillanatban megfejelt, így mégjobban elvesztettem az erőmet, aminek következtében ismét beljebb nyomta a kést egy fél centivel.
Kifújtam a levegőt, ahogy szédülni kezdtem, és szinte éreztem, hogy nem sok maradt hátra. Ha sikerül teljesen belém döfnie a tárgyat, akkor nekem annyi.
A mellkasom hevesen emelkedett, mivel kapkodni kezdtem a levegőt, a rajtam eluralkodó pánik miatt és a fájdalom miatt.

- Jungkook engem is megbaszott ám. - Vigyorodott el megint, ahogy szemeimbe nézett, amikből lecsordult egy könnycsepp a tudatra, hogy lehet, hogy most itt maradok. - Szóval ne érezd magad különlegesnek. - Rázta meg a fejét tetettett szomorúsággal, amihez még le is biggyesztette az ajkait. - Kook-nak nem vagy több, csak egy kis kurva, akit kedvére kúrogathat. - Nevetett fel ismét, mire lehajtottam a fejemet.

Azt hitte, hogy feladom, esetleg elismerem a vereségemet, de egyáltalán nem ez történt. Szavaira mérhetetlen düh és akarás fogott el, amitől felgyorsult a szívverésem, és felbátorodtam. Minden mindegy alapon egyik kezemmel elengedtem a kést, amit még mindig a hasamnál tartott, és számára észrevétlenül lenyúltam a combomhoz, amire rá volt erősítve a tartó. Kihúztam belőle az utolsó dobó késemet, amit a forduló elején nem volt alkalmam eldobni. Óvatosan sóhajtottam egyet, vigyázva, hogy ne nyomjam neki a hasamat az éles tárgynak, amit most, hogy csak egy kézzel fogtam, még előrébb tudott nyomni, majd felemeltem a fejemet és mélyen szemeibe néztem.

- Te büdös ribanc. - Szűrtem ki a szavakat fogaim között, majd kihasználva meglepődöttségét gyorsan felemeltem a kezemet, bele akasztottam a késemet nagy fülbevalójába, majd egy határozott mozdulattal kitéptem az ékszert a füléből, aminek következtében egy kis darabka is kiszakadt a húsából. Ordítva oda kapta egyik kezét, így gyorsan kivertem a kezéből a kést, amit a hasamnál tartott, majd a fájdalommal nem foglalkozva megragadtam karját, és a csuklójába szúrva az éles tárgyat végig húztam alkarját, ezzel elvágva ereit. A vér azonnal folyni kezdett belőle, és már nem is nagyon koncentrált. Belemarkoltam festett hajába, ami pechére ki volt engedve, hátra húztam a fejét, és előre nyúlva elvágtam a torkát, amitől hörögve esett a térdeire, majd végül terült ki a földön.

Megszólalt a duda, aminek következtében eldobtam a fegyvert, és lihegve a kijárat felé indultam. Egyszerre ütött meg minden sebesülésem, és a testem hasogató és elviselhetetlen érzéssel jelezte számomra, hogy több helyen megsérültem. Szó szerint kiestem a burokból, ugyanis mivel hirtelen nem volt hova megtámaszkodnom, egész egyszerűen négykézlábra zuhantam. Egyik kezemmel a hasamat, fogtam, a másikkal pedig támaszkodtam, bár az is iszonyatosan fájt.

- Gyere, ChaeYeon. - Guggolt le mellém Park bácsi, mire bólintottam egyet.

- Kellene egy kis segítség. - Ráncoltam a szemöldököm, ahogy szinte megmozdulni sem tudtam, és a beszéd is fájt.

Hirtelen valaki óvatosan megfogott, és segített felállni, majd pedig a hátamnál és lábaimnál fogva az ölébe vett. Kinyitottam szemeimet, amik addig az élesen hasgató fájdalom miatt csukva voltak, és a segítőmre pillantottam. Elmosolyodtam, ahogyan Jungkook aggódó tekintetével találtam szembe magamat. Sóhajtottam egyet, majd a fejemet a vállára hajtottam, és hagytam, hogy magával vigyen Park bácsi után.

A Halottak csapata hatalmas őrjöngésben tört ki, és azt követelték, hogy öljenek meg engem is, mivel csaltam. Nos, azt pontosan én sem tudom, hogy egy ilyen kategóriában hogy lehet csalni, mindenesetre eléggé zokon esett nekik, amiért helyettem a csapattársuk purcant ki.