Figyelem! Ez a rész egy elhunyt személyt tartalmaz, így ez egyesek számára felkavaró lehet.
Gondoltam leszögezem az élején, nehogy valakit váratlanul/rosszul érintsen. Jó olvasást!

☆

A nap többi része egyáltalán nem is érdekelt, nem néztem meg a többi csapattársunkat, és az eredményünkre sem voltam kíváncsi. 

Megadatott a lehetőség, hogy megnézzem és elköszönjek HyunSi-tól, jobban mondva csak a holttestétől. 
Minden banda megkaphatja elhunyt csapattársait, haza szállíttathatja, ha igényt tart rá, és olyan temetésben részesítheti, amilyenben akarja. Természetesen mi élünk ezzel a lehetőséggel, és minden tagot, akit a Játékok alatt elvesztünk haza szállítunk, hogy otthonuk udvarán térjenek örök békére.

Egyedül nem tudtam volna bemenni hozzá, ezért Steve és Kopasz is csatlakozott hozzám. Próbálták nem mutatni, de teljes mértékben tisztában voltam vele, hogy belül mennyire össze vannak törve, hisz nekik is családtag volt. A testévrük, a bajtársuk, a haveruk, a legjobb barátjuk, akire bármikor számíthattak. De nem csak ők, hanem mindenki. Egy becsületes, rendes ember volt, aki kérdés nélkül teljesített minden kiszabott feladatot, és akármit megtett volna a család érdekében. 

Nagyot nyelve léptem be a terembe, ahol HyunSi élettelen teste feküdt egy fehér pongyvával letakarva. Steve a hátamra vezette a kezét, én pedig szipogva felpillantottam rá felduzzadt szemeimmel.

- Na, öreg haver - sóhajtott egyet Kopasz, ahogy oda értünk. Idegesen a hajamba túrtam, miközben egy zsepivel megtöröltem az orromat. A férfi leemelte a fejéről a fehér lepedőt, így rálátást kaptunk halott barátunkra. Ismét neki kezdtem zokogni, ahogy a lehunyt szemű HyunSi elénk tárult, egy már lekezelt lövéssel a feje bal oldalán. Leguggoltam, mert úgy éreztem nem tudok tovább állni, és le kell pihennem.

- Köszönünk mindent - sóhajtott egyet Kopasz, majd tovább beszélt hozzá, remélve, hogy a lelke majd meghallja a szavait.

- Szedd össze magad, kicsi gyilkos - tette a hátamra a kezét Steve, mire megráztam a fejemet, és átkaroltam a térdeimet, ahogy leültem a hideg padlóra - Ő ezt akarná? - mutatott HyunSi-re, miközben egy kicsit megemelte a hangját. Nem mondtam semmit, csak szipogva felnéztem az élettelen testre - Szerinted ő azt akarja, hogy megsíratsd? - tárta szét karjait - Nem csak mi vesztettünk el embereket - csóválta a fejét, miközben kinyújtotta nekem az egyik kezét, hogy felhúzzon a földről - Nem készítheted így ki magad. Még van egy csomó kategória, és sok forduló, ahol ott kell lennünk fejben - emlékeztetett, mire egyetértően bólintottam egyet.
Felálltam és hagytam, hogy Steve átkarolja a vállam.

- Nem szabad ilyennek lenned, ChaeYeon - nézett rám komolyam.

Sóhajtottam egy nagyot, majd oda sétáltam a hideg fémlapon fekvő társunkhoz, akihez már többet nem fordulhatok tanácsért. 

- Remélem... - szólaltam meg rekedtes hangon - Hogy büszke leszel ránk, amikor megnyerjük a Játékokat - léptem egyel közelebb hozzá - És, hogy szeretettel a szívedben mentél el - néztem végig rajta - Köszönöm, hogy mindig ott voltál mellettem, és, hogy apám helyett apám voltál - hunytam le szemeimet, hogy egy kicsit lenyugtassam magam, és a hevesen kalimpáló szívemet, ami most darabokban hevert.

Steve is mondott egy-két szót, majd mind kisétáltunk, és tovább álltunk. Útközben össze találkoztam a szüleimmel, akik aggódó tekintettel mértek végig.

- Kincsem - suttogta anyu, majd óvatosan egy szoros ölelésbe vont. Nehezemre esett visszafojtani a sírást. Igaza volt Steve-nek, és minden szavával egyet értettem, de még nem tettem túl magam rajta, hisz alig telt el pár óra - Minden rendben lesz - simított rá a hajamra.

- Azt mondtam, hogy biztosan sikerül majd neki - szólalt meg apu is, mire elváltam anyától - Elbíztam magam - nyelt egyet apa, mire bólintottam egyet.

- Mind hibázunk - vontam vállat, majd sóhajtva félnéztem rájuk - Azért örülök, hogy ti nem vesztek ebben részt - vallottam be - Nem akarlak elveszíteni titeket is - csóváltam a fejemet.

- Nem fogsz - mosolyodott el szomorkásan anyu miközben nyomott egy puszit a homlokomra.

Váltottam még velük néhány szót, majd besétáltam a szoba ajtón. Jungkook az ágyon ülve a telefonját nyomkodta szabad kezével, érkezésemre viszont felkapta a fejét. A plafon felé pislogtam, nem akartam megint elkezdeni bőgni.

Leültem az ágyra, és szó nélkül Kook nyakába fúrtam a fejemet, miközben beletúrtam a hajába, és beszívtam finom illatát. Eszméletlen, hogy mire képes ez a férfi. A puszta jelenléte lenyugtatott, és elérte, hogy jobban érezzem magam, pedig semmit nem mondott, csak éreztette velem, hogy ott van nekem, és számíthatok rá, ami többet ért mindennél. Lehunytam íriszeimet, és hagytam, hogy óvatosan simogassa a hátamat jobbjával. Átkaroltam a derekát, és bele pusziltam a nyakába, majd közelebb húzódtam hozzá, ezzel pedig már majndnem az ölében voltam. 

- Lementem hozzá - szólaltam meg egy idő után rekedtes hangon a szótlanságtól és a sírástól. Kook lenézett rám, és bólintott egyet - Szar volt így látni - vallottam be beharapva a számat a mondat végén - De... - egyenesedtem fel, ahogy megdörzsöltem a szemeimet - Tudom, hogy azt akarná, hogy lépjek tovább, és pozitívan emlékezzek róla - sóhajtottam fel - Szóval megpróbálom azt tenni - biccentettem egyet - És ha kikapok egy Északit, kibelezem - közöltem a barátommal, aki elmosolyodott és bólintott egyet.

- Ügyes vagy - siklott nagy tenyere arcomra, ahogy cirógatni kezdte bőrömet - Nem baj, ha ki vagy - vont vállat - Ez egyértelmű, hisz fontos volt neked - nézett mélyen szemeimbe, mire bólintottam egyet. 

Hálás voltam Kook-nak, amiért ilyenkor is ott volt nekem, és számíthattam rá akármi van. Meghallgatott, ha kellett, megnyugtatott, és tanácsot is adott. Rá volt szükségem, és csak rá, senki másra. Arra, hogy közel legyen hozzám, hogy éreztesse velem azt, hogy szeret. 

Lezuhanyoztam, megmostam a hajamat, majd átmentem beszélgetni a szüleimhez, Kook-ot pedig hagytam, hogy filmet nézzen.

- Hogy vagy? - pillantott rám anya, miközben sóhajtva lehuppantam az ágyra.

- Hát... - gondolkodtam el - Nem tudom - ráztam meg a fejemet.

- Azt hittem, hogy majd simán kitaktikázza úgy, ahogy a gyakorlatokon csinálta - csóválta a fejét apu mérgesen.

- Ezen már kár rágódni - sóhajtott egyet anya.

- Ja - bólintottam - Már nem tudjuk visszafordítani az időt, és őt sem fogjuk tudni már visszahozni - ráztam meg a fejemet - Tovább kell lépnünk, akkor is ha fáj - haraptam be a számat, nehogy elsírjam magam.

- Pontosan.

- Nem szabad, hogy a mai veszteségeink a Játékok kárára menjen - túrtam bele még félig vizes hajamba.

- Holnap reggel tartunk egy rövidke megbeszélést ezzel kapcsolatban - fonta keresztbe magam előtt karjait apa.

- Rendben - biccentetten.

Váltottunk még egy pár szót, majd az ajtóhoz indultam, hogy visszamenjek a szobámba, de apu utánam szólt.

- Neked ki is a szoba társad? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel, mire nagyot nyeltem.

- MyungHoo barátnőjével - vágtam rá azonnal, miközben próbáltam nem anyura tekintetni, aki visszafojtott vigyorral üldögélt az asztalnál. Naná, hogy ő tudta az igazságot.

Apa bólintott egyet, majd legyintett, hogy mehetek. Kifújtam az addig benn tartott levegőt, és kimenve vissza indultam a szobánkhoz. 

Benyitottam, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Jungkook az ágyon feküdt, póló nélkül, felkötött karral. Alsónadrágja korcája kilátszott a nadrágjából, ami nagyon jól tudta, hogy a gyengém. 

- Mizu? - kérdezte rám sem nézve. 

- Semmi - vontam vállat, ahogy lehuppantam mellé az ágyra. Felkönyököltem, és végig mértem felső testét. Tetkói még a mai napig elindítottak benenm valamit, amitől be kellett harapnom az alsó ajkamat. Hasfalán néhány heg éktelenkedett, melyek már begyógyultak, de élete végéig díszitik majd testét. 
Kezemet arcára vezettem, de nem nagyon érdekelte, a tévét nézte, és rám sem hederített. Utáltam, amikor ezt csinálta, és ő is tisztában volt vele, hisz pontosan ezért húzta az agyamat. 
Sóhajtottam egyet, majd inkább én is a tévére vezettem a tekintetemet. Valami hülye műsor ment, amit köztudott, hogy Kook nem szeret.

- Kookie - biggyesztettem le ajkaimat, ahogy rá néztem.

- Hm? - hümmögött még mindig a képernyőt bámulva.

- Kibaszom a tévét az ablakon - pislogtam rá ártatlanul, mire elnevette magát, és hitetlenül megcsóválta a fejét. A távirányítót a kezébe fogva kikapcsolta, majd átnyulva felettem az éjjeli szekrényre helyezte. 

- Gyere ide - feküdt vissza, majd jobb kezét kinyújtotta felém. Oda csúsztam hozzá, és a mellkasára tettem a fejemet, miközben egyik kezemmel simogatni kezdtem kigyúrt hasfalát. Egyik lábamat átdobtam dereka körül, hogy még közelebb lehessek hozzá, ő pedig szabad karjával magához ölelt és bele puszilt a hajamba. 

_____________________________

Hi everyone! ^^ meghoztam a folytatást, remélem tetszett. Hamarabb terveztem, de az elmúlt napokban egyáltalán nem volt itthon internet, szóval nem tudtam feltölteni egy részt sem.

Ez a rész egy kicsit visszafogottabb és szomorúbb lett, mint az eddigiek, de ilyen is kell néha. Remélem senkiben nem kavartam fel semmit, mindenesetre a rész elejére kitettem a figyelmeztetést.

Vigyázzatok magatokra és legyetek jók! 💜

~Zsuni~