Már lement majdnem a fele az első napnak, és Kook még mindig nem került sorra, aminek mondjuk örültünk, mert így legalább normálisan fel tudta mérni a terepet, és fejben ki tudta következtetni, hogy hova érdemesebb állni. A kis padon ült, és feszülten figyelte az eseményeket. Nem mutatta, hogy ideges, nyugodtnak tűnt, de én tudtam, hogy belül nagyon is vibrál az izgalomtól és az idegtől.

- ... Ellenfele pedig Jeon Jeong Guk - olvasta fel a papírlapok közül a kommentár férfi Kook nevét, amitől automatikusan is megdobbant a szívem, és gombócba ugrott a torkom. Kihúztam magam, hogy jobban lássak, miközben magam előtt össze fontam a kajraimat.

Nagyot sóhajtottam, szemeimmel pedig folyamatosan a barátomat követtem. Magához vette a fegyvereit, és ugrott kettőt, hogy így is levezesse a felgyülemlett energiát. Tudtam, hogy okos, és ravasz, egyáltalán nem kételkedtem benne, de nem tudtam biztosra mondani, hogy ő fogja túlélni, ezt semmilyen helyzetben sem lehetett tudni.

Mindketten bementek a burokba, és megálltak a két egymástól legtávolabbi ponton. Apa megsimította a vállamat, de nem tudtam levenni a tekintetemet Kook-ról. A sziréna, ami a harc kezdetét jelentette megszólalt, és a két fél automatikusan elindult. A sírás kerülgetett, és egy megmagyarázhatatlan érzés kerített a hatalmába, ami olyan volt, mint egy láthatatlan felhő, ami körém gyűlt, és mindenhova követ. Hirtelen levert voltam, ezer gondolat repkedett a fejemben, nagyon ideges voltam.

Kook ellenfele többet haladt, és már közelebb is járt hozzá, de Jungkook egyáltalán nem siette el a dolgot. Az egyik betonfal mögött guggolt az egyik pisztollyal a kezében, miközben fülelt. Óvatosan kikukucskált a golyóálló tömb mögül, majd át slisszolt a másikhoz. E tevékenységben a másik férfi tüzet nyitott, amitől én idegesen a hajambe túrtam. Kook felsóhajtott, egy kis ideig gondolkodott, majd óvatosan kikötötte az egyik cipőjét, és levette. A másik pasas vészesen közeledett hozzá, már szinte a nyakán volt. Jungkook összeszedte magát, majd kidobta a levett cipőjét a nyílt térre, és azzal egy időben felállt, hogy a falra támaszkodva (ami így a mellkasáig ért) célozzon. A hirtelen elterelő hadművelet össze zavarta a csávót, és nem tudta olyan gyorsan lereagálni a dolgokat, ahogy kellett volna, így Kook gond nélkül fejen lőtte, majd oda sietett a már földön elterült élettelen testhez, hogy megbizonyosodjon róla, hogy valóban halott. 
Megkönynebbülten hátra ejtette a fejét, és feltartotta az egyik ökölbe szorított kezét, ezzel jelezve, hogy ezt a menetet ő nyerte. A bandánk egyszerre tört ki üdvrivalgásban, és kezdett el éljenezni, én pedig csak kiengedtem az addig benn tartott levegőt, és elengedtem megfeszített izmaimat. 

Jungkook miután visszevette lábbelijét leadta a fegyvereket, feljegyeztette a nevét, hogy már pedig ő az, aki ezt túlélte, majd oda jött a társaságunkhoz. 
Mosolyogva és egy kicsit zilálva széttárta karjait, én pedig örömmel álltam lábujjhegyre, hogy átkaroljam nyakát. 

- Ügyes vagy - túrtam bele büszkén a hajába. Szorosan ölelt magához, én pedig nyakhajlatába fúrtam a fejemet.

- Ez nem ér! - kiáltott fel az egyik pasas az ellenfél bandájából - Eldobta a cipőjét! - folytatta a panaszkodást.

- Nincs megtíltva - szólt bele a mikrofonba a kommentár, mire a csapat elkezdett háborogni.

Mi kicsit visszább húzódtunk, hogy ne legyünk a középpontba, és hogy hagjyuk kibontakozni a mérges bandát, mert nem akartunk semmi bajt okozni.

- Rohadtul izgultam - vallottam be, miközben visszavezettem tekintetemet a barátomra.

- Én is - nevette el magát Kook, mire elmosolyodtam.

- Cseles voltál - simítottam arcára, mire automatikusan lehunyta a szemeit.

- Valahogy túl kellett élni - vont vállat, mire bólintottam egyet.

- Már csak egy pár forduló maradt ebben a kategóriában - emlékeztem vissza.

- Ja - sóhajtott egyet - Még egyszer kell talpon maradnom - bólintott egyet, amitől nekem azonnal megdobbant a szívem. Elsőre nagy szerencséje volt, és okosan kicselezte az ellenfelét, de lehet, hogy ez legközelebb nem lesz így, és nem is akartam ebbe bele gondolni.

- Megnyered - bíztattam.

- Hát nagyon remélem - húzta el a száját.

- Egy kis figyelmet szeretnék! - kiáltotta el magát a csávó, aki a versenyt irányította - Annak ellenére, hogy a figyelemelterelés nem volt megtíltva, és nem volt róla semmi írva a kézi könyvben, most kiegészíteném. A továbbiakban egyik kategóriában sem lehet más tárgyakat alkalmazni, mint amelyek engedélyezve vannak. Ezáltal sem ruhadarab, sem egyéb kiegészítő nem dobható el, vagy használható a győzelem érdekében. Az ellenfél megtévesztése a továbbiakban tilosnak számít - közölte a férfi, mire mindenki háborogni kezdett.

- Akkor öljék meg őt is! - mutatott Kook irányába a barátom által kinyírt pasas bandája. Azonnal Jungkook elé álltam, hogy ha valóban valamelyik elvadul, akkor inkább engem érjen a lövés, ne pedig őt. Kook erre kuncogva megrázta a fejét, majd két kezét előre nyújtva hasamra vezette azokat, miközben belepuszilt a hajamba, majd fülemhez hajolva belesuttogta, hogy vadmacska. Szemforgatva karjaira tettem tenyereimet, hogy rásimítsak puha bőrére.

- Sajnálom uram, de attól tartok ez nem lehetséges - húzta ki magát a kommentár férfi.

És újra elszabadult a pokol, amin nem is lepődtem meg. Szegény Kookie-mat mindenki ki akarta nyirni, ami őszintén megrémített, és csak hagytam, hogy mégjobban magához húzzon. Rászorítottam kezére, miközben azt figyeltem, hogy mi fog kisülni a dolgokból.

- Elég! - kiáltotta al magát Kim YunHee, aki mindvégig a trónján ülve figyelte az eseményeket. Felállt, és körbe nézett az immár síri csendes helyiségben, ugyanis mindenki azonnal befogta a száját - Másik megsebesítése, megölése egyedül ezen a búrán belül lehetséges. Nem akarok erőszakról tudomást szerezni - közölte szigorúan - A férfi - mutatott felénk - Ravasz volt, ezt el kell fogadni - bólintott egyet, mire büszkén felnéztem Kook-ra - Azonban hasonló cselekedetek elvégzése a verseny folyamata alatt ezentúl tilos - szögezte le - Folytatódjék a Játékok - biccentett egyet, miközben visszaült a helyére.

Kook és én leültünk a földre, és úgy követtük végig az eseményeket. Minden rendben volt a későbbiekben, ha azt nem vesszük figyelembe, hogy Kook volt ellenfelének a bandája továbbra is gyilkos tekintettel meredt ránk. Nem aggódtam, tudtam, hogy semmit sem tudnak tenni, hisz maga az alvilág nagyapja tiltotta meg nekik. Az első körben, azaz a mai napon szerencsére senkit sem vesztettünk el, mindent megnyertük, ami lehet, hogy annak is köszönhető, hogy még nem voltak minden erős ellenfeleink. A Farkasoknak közel sem volt ekkora mázlijuk, így két emberük is feldobta a talpát.

- Mindenkinek szeretném megköszönni a mai teljesítményét - nézett körbe apa a társaságunkon, már amikor kijöttünk a helyiségből. A mi bandánk az aulában foglalt helyet az egyik sarokban elhelyezett bőr kanapékon - Nagyon büszke vagyok mindenkire, de ki kell, hogy emeljem Jungkook-ot - pillantott a mellettem ülő férfira apu - Nem csak azért, mert cseles volt, hanem mert újoncként nagyon jól helyt állt - mosolyodott el, mire Kook bólintott egyet. Megszorítottam a kezét, ami folyamatosan össze volt kulcsolva az enyémmel - Holnap legalább ilyen teljesítményeket várok el - nézett körbe - Még lesz néhány forduló. Nem szertnék kevesebb emberrel haza térni, mint amennyivel eljöttem - tette fel az ujját. Ez nyílván nem csak ratjunk állt, hisz ez attól is függött, hogy mennyire kapunk erős ellenfelet a burokban.

Szegény Kook annak ellenére, hogy az üvegfalon belül töltött ideje kevesebb volt, mint öt perc, eléggé kifáradt. Nagyon kellett koncentárlnia, és oda figyelnie minden kis apró lépésére amit tett. Nem is háborgattam amikor felértünk a szobába, hagytam, hogy miután lezuhanyzott azonnal az ágyba dőlve elaldujon. Én még tettem egy kört, és lenéztem a kondiba, csak azért, mivel tudtam, hogy a srácokat úgy is ott találom.
Természetesen az edző terem is hatalmas volt, nagyjából el sem lehetett látni a végéig, így egy örökkévalóságnak tűnt, mire megtaláltam őket.

- Hát te? - pillantott rám kérdőn Steve, amivel nem volt egyedül. Rengetegen mértek végig más bandákból is, de természetesen cseppet sem kedves tekintettel.

- Lejöttem megnézni, hogy mizu van veletek - vontam vállat, miközben a csípőmet neki támasztottam az egyik gépnek.

- Semmi - vont vállat Kopasz, miközben letette a súlyt - Holnap lesz a mi időnk - shajtott egy nagyot.

- Ja - biccentettem a szám szélét rágva - Izgultok?

- Egy kicsit - valotta be HyunSi.

- Hogy vagy? - állt meg mellettem Steve aggódó tekintettel az arcán.

- Azon kívül, hogy végig szorongom az egész időt, amit itt töltünk, minden rendben - nevettem el magam halkan.

- Ne aggódj kicsi lány, minden rendben lesz, és mindenki egészben fog távozni - mosolygott rám bíztatóan  Kopasz. Igen, én is azt hittem...

___________________________

Hi everyone! ^^ meghoztam a folytatást
Nem tudom, hogy mikor fogok érkezni további részekkel, jövőhéten érettségi. Majus 11-en letudok mindent, utána valószínűleg visszatérek.
Köszönöm szépen a türelmeteket! 💜

Legyen csodaszép napotok és vigyázzatok magatokra! 💜

~Zsuni~