Unottan üldögéltem a mosogató mellett. Kész csoda, hogy volt egy kis helyem, mert az egész konyha telis-tele volt emberkékkel, akik mind egy fehér asztal körül csoportosultak. Legbelül persze Nic-ék álltak, és elmélyülten tanulmányoztak valamilyen térképet. Először engem is érdekelt a tervezgetés, de már legalább két órája afelett az asztal fölött görnyedve agyalnak, szóval inkább visszavonulót fújtam. Néha persze azért sikerült elcsípnem egy két mondatfoszlányt, mint például most. Nic ugyanis elég hangosan próbálta győzködni a társaságot, miszerint (kulturáltan összefoglalva) először az Aqua szervezetet kéne megtámadni, mert ki nem álhatja a képüket.

-Szerintem egyszerűbb lenne, ha várnánk amíg valamelyik csoport megszerzi a másik két fémtárgyat, és csak aztán támadnánk – vágott közbe Sara, mire a nagytöbbség egyetértően felmorajlott, de egy barna hajú lánynak megint sikerült valami hibát találna az ötletbe, és az ördögi kör folytatódott tovább. Eközben én csak szórakozottan nyitogattam az újonnan megjavított csapot.

-Nem akarod abba hagyni?! Irritál ez a zaj... – bosszankodott a fejemben Ignis. A hirtelen megszólalásaitól még mindig néha halálra rémülök, de azért már kezdem kicsit megszokni.

-Engem meg te idegesítesz, de nagyon – válaszoltam gondolatban, és csak azért se hagytam abba unaloműző elfoglaltságom. Ekkor váratlanul Bunny vágtatott be a konyhába, és ijedségemre amint észrevett, egyenesen felém vette az irányt. Erre én egyből felhúzott lábakkal összekuporodtam a mosogató mellett.

-Most komolyan... Engem teljesen normálisan kezelsz, de félsz egy kutyától – sértődött meg Ignis, de per pillanat nem volt kedvem visszavágni.

hah... ő még nem ismeri ezt a dögöt – néztem le az engem bámuló perverz vadállatra. Feszülten figyeltem minden mozdulatát, de a nagy szőrcsomó nem zavartatta magát, csak nyújtózkodott egyet és lefeküdt a földre. A probléma itt az volt, hogy így én se tudtam elmenekülni, mert ahogy le akartam tenni az egyik lábam ő már, egyből ugrásra készen várt rám.

-Ha végre összeszedted magad, dobj el neki valamit, hátha csak játszani akar – próbált a maga módján segíteni az ősszellemem, mire meg akadt a szemem egy hozzám közeli szivacson. Gondolkodás nélkül hajítottam egyenesen a tömegbe. Bunny-nak persze nem is kellett több, és már sprintelt is utána, fellökve mindenkit aki az útjába került. A következő pillanatban már csak az láttam, hogy az emberek egymás hegyén-hátán fekszenek, miközben a démoni kutya büszkén lohol felém szájában a szivaccsal. Aztán meghallottam John mérges hangját, ahogy a nevemet kiáltja, és inkább jobbnak láttam ha önvédelmi célokból kiiszkolok a teremből nyomomban Bunny-val. Ahogy felértem a szobámba egyszerre ugrottunk az ágyamra, és most valamiért egész szerethetőnek tűnt az új játékával. Határozatlanul vakargattam meg a fejét, amibe boldogan belemorgott. Erre már én is mosolyogva kezdtem el dögönyözni a kutyust. Nem is értem, hogy félhettem eddig ennyire tőle.

○ Nic ○

Hulla vagyok – vágtam le magam az egy konyha székre. Már teljesen besötétedett, de végül sikerült megegyeznünk, hogy először az Aer társaságot támadjuk meg - a többiekhez képest talán nekik van legkevésbé harci tapasztalatuk, mert az ő szellemüket már többszáz éve elzárták, és mivel nem volt rá szükségük szépen lassan eltűntek a fegyverek az életükből. Ezzel szemben viszont túlságosan is ravaszok lettek a kis köcsögök, ezért jobb minél hamarabb kiiktatni őket, mielőtt még összehoznak egy életképes tervet. Talán az az egy szerencsénk van, hogy John jóvoltából nálunk mindenki tud minimálisan lőni, és pár lelkesebb egyénnek a közelharc se megy olyan rosszul. Rob például kifejezetten ügyes a napi szinten lezajlott börtönös bunyói miatt és hát azért khm... én is szereztem egy két tapasztalatot a gimiben. Mondjuk nem mintha élet halálra menne ez a játék, de azért ennyivel már simán rájuk lehet ijeszteni – ekkor hirtelen nyikorogva kitárult az ajtó, teljesen megzavarva az elmélkedésemet. Aztán döbbenten vettem észre Amy-t, ahogy  Bunny-val együtt belép a konyhába. Lábújhegyen, a fal mellett kezdtek el osonni, de kis idő múlva rájöttek, hogy rajtam kívül nincs itt senki, és megrohamozták a hűtőt, gondolom valami élelem után kutatva.

-Mióta jöttök ki ilyen jól? – vigyorodtam el, ahogy a „zsákmányszerző hadjáratukat néztem”. Amy szinte fénysebességgel fésülte át a felső polcokat, míg Bunny az alsóbbakat. Innen nézve őket kifejezetten egy gyakorlott nyomozó csapatnak tűntek, ahogy egymás mellett álltak félig a hűtőbe mászva.

-Miről beszélsz...? – kukkantott ki Amy egy pillanatra csodálkozó szemmel, mintha észre se vette  volna a változást. Aztán meg sem várva a válaszom, rábukkant egy enyhén kétes tartalmú dobozra a sarokban, és már bújt is vissza felfedezni azt.

-Jé... süti! – vidult fel az arca, amint kinyitotta a műanyagdobozt. Boldogan kóstolta meg a tartalmát, de erre már Bunny is felfigyelt, és addig bámulta nyálcsorgatva Amy-t, amíg nem adott neki is egy kicsit az édességből.

-Én is kérek! – álltam fel, hogy szerezzek magamnak is, mert reggel óta nem ettem semmit annyira lefoglaltak a többiek. Láttam, hogy Amy előszőr aranyosan megforgatja a szemét, de azért felém nyújtotta a doboz, hogy szedjek magamnak. Vigyorogva vettem el egy sütit és lazán a hűtőnek támaszkodva láttam hozzá. Valami enyhe mellékízt is éreztem ahogy megkostoltam, de inkább próbáltam nem azon gondolkodni, milyen régóta állhat ott az a doboz.

-Na, és végül mi lett a terv? Hova kerülök amíg ti összeszeditek a fémtárgyakat? – kérdezte tőlem a sütijét majszolva, de valamiért nem nézett a szemembe. Kicsit furcsálltam is ezt a viselkedését, de hát végül betudtam csak a vakítóan tökéletes kisugárzásomnak.

-Addig itt maradsz a kávézóban, valakivel aki vigyáz rád – válaszoltam, de ahelyett, hogy megnyugodott volna, csak még dühösebb lett, és valamit suttogott az orra alatt.

-Mi a baj bogaram? – hajoltam közelebb hozzá, mire ő indulatosan felpillantott.

-AZT MONDTAM, HOGY ÉN IS MENNI AKAROK! – kiáltotta el magát, a kelleténél jóval erősebb hangerővel. Meglepetten fürkésztem elszánt arcát, de semmi jelét nem mutatta annak, hogy csak szórakozna.

-Esélytelen! – vágtam rá az első gondolatomat, ami az eszembe jutott. Fogalmam sincs honnan jött ez az ötlet, de nem fogom hagyni, hogy csak így veszélybe keveredjen – semmi harci tapasztalatod nincs szóval, ha arra kerül a sor, az elsők között lennél akik megsérülnek – próbáltam hatni a józan eszére sikertelenül.

-Jaj Nic, ez csak egy játék. Nem hiszem hogy ennyire vérre menne... – forgatta meg látványosan a szemét, eléggé utalva arra, mennyire nem veszi komolyan amit mondtam. Jó persze, hogy nem fog mindenki, mindenkit szétgyilkolászni, de attól még egy hozzá hasonló simán bajba keveredik.

-Hát pedig pont arra megy... - jelent meg az ajtóban Rob. Erre Amy kérdőn nézet rá, és várta, hogy kifejtse az előbbi megszólalását. Én meg csak reménykedtem benne, hogy sikerül lebeszélnie erről az őrültségről – ...mondanám, ha én is olyan beszari barom lennék mint ez – mutatott rám vigyorogva, mire szívem szerint kicsit átrendeztem volna az arcát az öklömmel – így könnyebben meg tudunk védeni, és amúgyis plusz egy ember sosem árt – pacsizott le előttem Amyival, amitől enyhén rohadt ideges lettem. Már teljesen a határaimon voltam, de sajnos Rob még pont időben húzta el a csíkot, így nem volt időm nekiesni.

●●●
4,1K MEGTEKINTÉS...
Úristen... egy óriási KÖSZÖNÖM, hogy ilyen sokan olvassátok a történetem!!!
Tényleg iszonyat jól esik amikor ennyien csillagoztok és kommenteltek is, ezzel támogatva engem,
hogy (néha kisebb késésekkel) folytassam a "könyvem”. <333333 :D