Egy ismerős dallam szól a sötét éjszakában, ami fényt hoz az emberek szívébe. Úgy tartják, ha álmodban ugyanazt a dalt hallod, összekötheted magad más emberekkel. Olyanokkal, akik fontosak számodra. Olyan emberekkel, akikkel valaha elhatárolódtatok egymástól néhány szerencsétlenség miatt.

-A...Allen-kun? – Lenalee ajkai remegtek, ahogy kimondta az előtte álló fiú nevét. Fekete szemeibe keserédes könnyek gyűltek. Megesküdött volna, hogy alig egy órával ezelőtt még a szobájában készülődött a lefekvéshez, erre most hirtelen itt áll. Szemtől-szemben áll azzal az emberrel, aki 2 évvel ezelőtt elhagyta a Rendet, és megszűnt ördögűző lenni.

-Lenalee... - az ezüsthajú fiú hangjától megborzongott. A két év alatt, mintha kicsit mélyebb tónusúvá változott volna, valamint Allen kinézete is felnőttesebb lett.

Allen sem értette, mi történt. Lenalee tényleg itt van egy karnyújtásnyira tőle. Az a lány, akiért mindig is vissza akart menni a Rendbe. Aki képes volt sírni érte...
A fiú összeszorította a fogait. Emlékszik arra a napra, amikor elhagyta a Rendet. Lenalee volt az egyetlen, akitől el tudott búcsúzni. Még most is fáj a szíve, ha rá gondol. A lány szavai, az ijedt tekintete, ahogy Allenre szegeződik... Megrázta a fejét. Nem akarja látni. Nem akarja hallani. Nem akar érezni semmit. Nem akarja megbántani megint. El akar menekülni, Lenalee elől, a szégyen elől, az önostorozás elől, minden fájdalom elől.

Nekem... mennem kell... - mondta halkan a fiú és sarkon fordult. Belemarkolt az ingjébe a szíve helyén, azt gondolva, hátha nem fog annyira fájni neki ez a tett, de nem használt.

-Allen-kun! Ne menj! Kérlek! -Lenalee hátulról szorosan átölelte a fiút, akinek nagyot dobbant a szíve. -Gyere vissza velem... - Lenalee hangja elcsuklott és Allen hátába fúrta az arcát. -Nélküled... Nélküled úgy érzem, mintha üres lennék.

-Lenalee... -Allen a lány kezére tette a sajátját. - Nem mehetek vissza. Ha visszamegyek, mindenki veszélyben lenne. És a Rend... A Rend az otthont jelenti mindenkinek. A biztonságot, a menedéket, a helyet, ahová hazatérhetnek. Nem akarom tönkretenni. -A fiú megszorította Lenalee kezét. -Sajnálom.

Még pár percig úgy álltak a nagy fehér térben, amit az álom hozott létre. Csak egymás légzését hallották, és a saját cikázó gondolataikat, amiket próbáltak helyretenni. Sok minden történt, de néhány dolog soha nem változik. Ilyen a Rend, az ott élő ördögűzők, Kanda, Lavi, Crowley... és Lenalee. Ő soha nem változik. Mindig másokért aggódik. A családtagjainak tekinti az összes ördögűzőt, még az árulókat is, mint Allen. A fiú soha nem tudta magának megbocsátani, hogy faképnél hagyott mindenkit. Muszáj volt, de akkor is mindig visszavágyott a Rendbe. Allen, - miután hallotta, hogy Lenalee szipogása alábbhagy - kitört az ölelésből, majd a lányhoz fordult. Lenalee nagy és kétségbeesett szemekkel nézett a fiúra. Most el fog menni. Megint itt hagyja.
Allen összeszorította a fogait. Úgy érezte, a lány összes érzése dárdaként fúródik a szívébe. Minden a szemeibe volt írva. Utálta ezt. Pont Lenalee-t kellett idetenni, pont őt, akit...
Allen végignézett a lányon. Talán ez lesz az utolsó alkalma, hogy elmondhassa neki, mit érez iránta. Lehet, soha többé nem találkoznak.

-Lenalee... - Allen megsimogatta a lány arcát. Lenalee kérdően, az érintéstől meglepve nézett fel a fiú szemébe. Allent majd felperzselte a tekintete, de állta a pillantást. Csak mondd ki. Lehet, nem lesz rá több esély. Sóhajtott egyet, majd halkan megszólalt. -Szeretlek.

Lenalee szeme elkerekedett. Egy pillanatig csak nézte Allent. Próbált higgadtan viselkedni és némán tűrni a fájdalmat, amit ez a vallomás okozott neki, de végül a fájdalom erősebbnek bizonyult.

-Ezt... Ezt...-A lány szemét könnyek fátyolozták el, és olyan szomorúan nézett Allenre, hogy a fiú azt hitte, megszakad a szíve. - Ezt miért... Miért csak most mondod? -ütötte meg erőtlenül Lenalee a mellkasát. -Annyi idő lett volna rá, annyi lehetőség... Miért kell ezt azután, hogy elmentél? Azt gondolod, ez lesz az utolsó találkozásunk, igaz? -Lenalee az utolsó ütésnél már nem bírta, és a földre rogyott. Kezeit az arcába temette, és olyan keservesen zokogott, hogy az egész üres térben lehetett hallani.

Allen reflexszerűen a lány mellé guggolt és átölelte. Tényleg úgy gondolja, ez lesz az utolsó esélye. De vajon ennek így kell lennie? Tényleg harc nélkül akarja feladni? Feladni a Rendet, az ördögűzői létet, és Lenalee-t? Tényleg nem harcolhat a sorsa ellen?

-Miért... - Lenalee hangja halk volt és remegett. -Miért adod fel ilyen könnyen? Miért nem mondod azt, hogy harcolni fogsz? Én... - A lány magabiztosan a fiúra nézett. -Én bármeddig várnék rád. Nem érdekel, mennyi időbe telik.
A fiú szíve nagyot dobbant. Nem akarja feladni. Lenalee-t sem, és mást sem.

-Lenalee... - Allen megfogta a lány állát, és gyengéden megemelte. Még mindig könnyes volt a szeme. -Annyira sajnálom... Nincs jogom semmit sem kérni tőled, vagy elvárni bármit is, de... kérlek, várj rám. Megígérem, hogy visszamegyek a Rendhez, csak még nem tudom, hogyan.

-Allen-kun... - Lenalee letörölgette a könnyeit, majd egy nagyot nyelt. -Várni foglak. -mosolyodott el szomorúan.

-Köszönöm. - Allen szemeiben könnyek gyűltek, majd vett egy mély levegőt. -Most már mennem kell. -állt fel.

-Allen-kun! -toppant fel Lenalee is, majd belekapaszkodott a fiúba. Allen hátranézett a lányra, aki elpirulva megszólalt. -Én is szeretlek... Még nem mondtam ki, ezért...

Allennek ez több volt, mint elég. Magához húzta a lányt és megcsókolta. Lenalee meglepődött, de Allen nem hagyta, hogy ellenkezzen. Bármi is lesz, ez a csók emlékeztetni fogja arra, hogy van, aki várja. Így nem fogja feladni bármilyen nehéz is lesz az előtte álló út.

Miután ajkaik elváltak egymástól, Allen magához szorította a lányt.

-Allen-kun... ez fáj...-nyöszörgött Lenalee, de ettől a fiú csak még erősebben fogta. Érezte, hogy az álomnak hamarosan vége, és fel fog ébredni egy sikátorban, a sötétben, teljesen egyedül. Kétségbeesettül próbált kapaszkodni az egyetlen emberbe, akivel olyan sok idő után ismét találkozott.

-Lenalee... - Allen hangjából minden érzelmet ki lehetett érezni. Félelem, bánat, kétségbeesés, reménytelenség. -Nem akarlak elengedni. - A fiú könnyeit nyelve fúrta a lány nyakába az arcát.

-Allen-kun! -Lenalee az ingjénél fogva kapaszkodott Allenbe, aki kezdett elhalványulni.

-Lenalee, én... - De Allen már nem tudta befejezni a mondatot. Egy szempillantás alatt eltűntek egymás elől.

Allen szeme robbanásszerűen pattant ki, és lihegve ült fel a nedves kövön. A szemét orrfacsaró szaga töltötte be a levegőt, ami a szakadó esőtől csak még érezhetőbb volt. Ahogy a hideg szél átfújt a keskeny utcán, a fiú összébb húzta a koszos, és eleve átázott kabátját. Bár ez csak feltétlen emberi reflex volt a hidegre, mivel Allent egyáltalán nem érdekelte. Az álom miatt még ködös tekintetével felnézett a szürke felhős égre. Próbálta elhinni, hogy az álom végének szomorúságát elmossa az eső, de nem történt meg. A fiú összeszorította a fogait, és a tenyerébe temette az arcát. A szomorúságot nem mosta el az eső, viszont a keserves sírásának a hangját elfedte. Allen azt sem tudta, miért sír. Boldogság? Megkönnyebbülés? Nevetségesnek érezte magát, amiért gyerekekhez hasonlóan itatja az egereket, de a könnyeit hiába akarta visszafojtani, csak jöttek és jöttek. A zápor végéig meg sem álltak. Viszont az eső után, mint a rossz dolgok után, jön egy fénysugár, ami segítségével az ember képes újra talpra állni, és küzdeni. Allen is talpra állt és folytatta a kilátástalannak hitt küzdelmét a sorsával.

3 év múlva...

Lenalee egy köteg papírral az iroda felé tartott bátyjához, Kamuihoz. A Rend nyüzsgő tagjai éppen ebédhez készülődtek. Mindenki arcán mosoly ült, hiszen végre senki sem volt távol ma az otthonától. A lány halványan mosolyogva nézte az embereket, ahogy az ebédlő felé csorognak a hosszú lépcsőkön. Mindenki itt van... kivéve egy személyt. Lenalee szomorúan lehajtotta a fejét. Már közel 3 év telt el azóta az álom óta. Utána soha többé nem találkozott Allennel álmában. Vajon a fiú még emlékszik rá? Az ígéretére?

A lány közben gondolataiba merülve érkezett az iroda ajtajához. Épp fogta volna meg a kilincset, de valaki belülről őrült tempóban feltépte előtte. Lenalee annyira meglepődött, hogy kiestek a kezéből a papírok és szétterültek a földön. A lány mérgesen leguggolt felszedni őket, miközben felnézett az udvariatlan alakra. Nyugtázta, hogy a bátyja áll előtte lihegve.

-Le - Lenalee!!! - Kamui megfogta a húga kezét, aki bosszankodva sóhajtott egyet.

-Mi a baj, Kamui?

-A b-bejáratnál...

-Bejárat? A Rend bejárata? Mi van vele? - a lány megijedt.- Megtámadták a Rendet?

-A bejáratnál... Ő az. - Kamui széles mosolyra húzta a száját.

Lenalee szeme elkerekedett. Pontosan tudta, ki az, még ha nem is mondták ki a nevét.

-Nii-san... Én most... - állt fel remegő lábbal. Kamui mosolyogva bólintott. Mindig is tisztában volt húga érzéseivel, és nem akart az útjába állni.
A lánynak több se kellett, teljes erővel elkezdett leszaladni a lépcsőn. Egyszer-kétszer megbotlott, hiszen a könnyeitől alig látta a lépcsőfokokat, de nem esett el.

A kapuhoz érve habozás nélkül eltolta a reteszt, és kinyitotta az ajtót.

Szürke haj... igaz, hosszabb lett, így lófarokba van kötve. Lila szempár... bal oldalt egy démon által okozott seb, ugyanezen az oldalon a vállon az Ártatlanság beivódásának jelei. Lenalee letörölte a könnyeit és boldogan elmosolyodott.

-Üdv itthon, Allen-kun. -mosolygott a fiúra.

Allen végigmérte a lányt. Fekete, hosszú haj, fekete szemek. Változatlanul meleg mosoly.

-Lenalee...-mosolygott a fiú, de aztán szemeiben könnyek gyűltek, amik abban a pillanatban le is folytak az arcán. - Megjöttem. -nyöszörgött.

Lenalee odament Allenhez és megölelte. Allen a lány derekára tette a kezét és közelebb húzta. Lenalee felnézett a fiúra, ő pedig lehajolt és gyengéden megcsókolta. Lenalee a fiú nyaka köré fonta a karjait, Allen pedig Lenalee selymes hajába fűzte az ujjait.

Kamui mosolyogva figyelte a két ördögűzőt a kamerán.

-Nem bánod, főnök? A drága kishúgodat épp egy másik férfi öleli, sőt... - nevetett az egyik irodában dolgozó.

-Most az egyszer, elnézem - nevetett halványan Kamui. -Mostantól úgyis sok időm lesz még megölni Allent ezért. De ez a pillanat legyen az övék.

********************

Sajnálom, hogy senki nem kap rólam információt xdd

Jelenleg ezzel a kis sztorival kedveskedem az egyik kedvenc animémnek ^w^

Infók:

-Green Eye új fejezet készül (a szereplőket bemutató képekkel együtt)

-Green Eye külön Other Story kiadás készül

-God Eater fanfiction készül (Lenka x Alisa)

-két original sztori készül:

-1. Üvöltő sivatag
-2. Sárkánykaland (ezt a húgomnak írom, aki 12 éves, de ide is felkerül, hátha valaki örömét leli majd az olvasásában)

Szóval... van dolgom :D De no problem, mindennel kész leszek egyszer. Nagyon megköszönném, ha megírnátok, melyiket fejezzem be először, mert tanácstalan vagyok xdd