/Rachel S. szemszöge/

Pisilnem kell. De mihamarabb.

Mivel mint azt már ti is tudhatjátok, sürget az idő és a "visszatartási" funkcióm is, így szerettem volna a lehető leggyorsabban kijutni a mosóba.

A takarót ledobtam magamról, de mint az utólag kiderült talán egy kicsit túl nagy lendülettel.

-Basszameg! Ne verjél már korán reggel!-szólalt meg egy hang mellőlem.

-Úúúúr isteeen!-annyira megijedtem, hogy automatikusan ugrottam ki az ágyból, az eddig mellettem fekvő ember pedig egyenesen a földre esett az ágyról.

-Basszus Rachel! Soha többet ebben az életben nem fogsz mellettem aludni! Nem hogy mellettem, de még csak egy szobában sem leszek hajlandó veled aludni!-az illető mogorva hanglejtéséből rögtön levágtam, hogy hát ez Hemmings.

-Bocsánaat.-teljesen megfeledkezve arról, hogy aligha takarja valami testemet, konkrétan egy melltartó és egy nadrág, mentem oda hozzá hogy felsegítsem a padlóról.

-Öhm..Nincs rajtad sem...-kezdett bele mondatába, de ekkor kivágódott az ajtó, és szó szerint beomlott a csapat többi hat tagja a szobába. Elengedtem Luke kezeit, ennek következtében ő koppanással esett vissza a parkettára.-Köszönöm, nagylelkű vagy. Tényleg.

-Bocsi.-húztam el számat, majd megint felsegítettem. Istenem ennél cikibb már nem lehet.

-Ti miért vagytok majdnem meztelenek?!-Olivia hangja verdeste a magas c hangot.

-Mi?-ráztam meg fejemet miközben lehajtottam azt, hogy láthassam mi is van rajtam valójában. Óh én marha. Basszus.

Miután rájöttem hogy mi is van pontosan, az első kezemre eső ruhadarabot kaptam magamra.

-Jól áll a felsőm...-röhögte el magát Luke mire fogtam és visszalöktem a padlóra.-Ne már! Fáj a seggem!

-Ne rázd olyan sokat, majd hamarabb abbamarad a fájdalom.-ráztam meg fejemet szem forgatva.

-Na álljunk meg egy pöppenet pillanatra. Vagyis inkább úgy egy hatalmas pillanatra. Ti most együtt vagytok? És ez az egész csak kamu volt?!-nézett összehúzott szemekkel Lukera Ashton.

-Mi? Úr isten! Ezzel? Nem köszi.-kerekedtek ki szemeim, aztán kezemet azonnal számhoz kaptam, hisz nem szokásom emberekről így beszélni. Ha utálom ha nem...

-Hőőő. Ezt most nekem kellett volna mondanom!-fortyogott Luke.

-Aha. Na meg a nagy Faustot. Azt csiripeld el nekem dalosmadaram, hogy hol a textil aminek rajtad kellene feszülnie, szöszi?-fonta karba kezeit Mia.

-Ja hogy azok...Hát..meleg volt éjjel. Nem is értem melyikőtök tekeri fel mindig ennyire a fűtést..-Luke arca hamar váltakozott a piros és vörös árnyalatok között.

-Jó, hogy rád van bízva a fűtés kezelése te barom...-hüledezett Calum a fejét rázva.

-Lucas!-csattant fel Mia ismét.-Tegnap konkrétan azon sírtál, hogy..

Nem tudom mi történhetett, de Mia félbe hagyta mondatát, ennek következtében pedig nem tudtam meg hogy mégis mire gondolt.

-Miről van szó? És miről maradtam le a kirohanásomnak köszönhetően?-fontam össze melleim alatt kezeimet de választ nem kaptam.-Emberek. Én vagyok a banda menedzsere, szóval kötelességem mindenről tudni!

-Ne érezd magad ennyire nyeregben Rachel. Mondtam már.-emelte fel hangját Luke, mire teljesen bedühödtem.

-Na idefigyelj. Most lett belőled nagyon elegem Lucas Robert Hemmings! Fogd be azt a hatalmas szádat, és addig ki ne merd nyitni, amíg azt nem mondom hogy dalolj, vagy ha kérdezek valamit. Világos vagyok eddig?-nem válaszolt csak megilletődve kamillázott.-Remek, én is így gondoltam. Nem akarom hogy bármi közünk legyen egymáshoz azon kívül hogy munkatársak vagyunk. Érthető vagyok? Okos kisfiú vagy te. Most pedig. Kösz a remek és meleg szállást. Többet erre sem lesz példa ne félj.-mosolyogtam rá, megfordultam és átmentem a szobámba. Azt hiszem méltó módon küldtem el a fenébe.

Magamhoz vettem gépemet. Bekapcsoltam és az ablakpárkányomra ültem. Míg vártam, hogy bekapcsoljon, a távolba meredve néztem az egymást váltó autókat. Gondolataim akaratlanul is visszakanyarodtak a tegnap délutánhoz.. Kirázott a hideg ahogy visszagondoltam. Féltem, sőt rettegtem hogy vajon mikor jönnek vissza megint hasonló emlékeim...

Fel sem tűnt, hogy könnyezni kezdtem, csak mikor valaki kopogott az ajtómon. Gépemre vezettem tekintetemet, melyen a következő díszelgett: "2014.11.27". Kevesebb mint egy hónap és karácsony..

-Nem zavarunk? Nem hallottuk, hogy szóltál volna ezért inkább csak bejöttünk..-nyitotta ki lassan az ajtót Olivia.

-Dehogy baj. Gyertek csak.-töröltem le arcomon lefolyó könnyeimet.

-Minden rendben? Nincs semmi baj? Ha Luke miatt sírsz egy szavadba se kerül, szívesen megölöm neked!-ráncolta össze szemöldökeit Mia.

-Nem. Minden rendben. De gyertek már be. Üljetek le.-intettem a babzsák fotelek felé.

-Igazából nem akarunk fel zaklatni vagy ilyesmi, csak ha szeretnéd akkor elmesélhetnéd milyen emlékek jöttek vissza tegnap. Persze nem muszáj.-ahogy ezt Bryana közölte velem, egész testemben megrezzentem, de végül aztán elmeséltem nekik mind a három részképet. Töviről hegyire.

......

-A baj már csak az, hogy nem tudom ki lehet az a fiú. Mert minden egyes arcot pontosan láttam. De az övét nem. Mikor felém fordult vagy lehunytam a szemeimet és azért nem láttam, vagy csak simán olyan volt mint egy nagyon nagyon pixeles kép..

-Hmmmmmmmmm..-hümmögött Mia hihetetlen feltűnően, lefogadom csakis azért hogy megkérdezzük miért akar megfulladni.

-Veled meg mi van?-nevette el magát Olivia.

-Milyen haja volt az ifjúnak?

-Azt hiszem...Azt hiszem szőke. Vagy barna. Nem tudom Mia, fogalmam sincsen!-nyögtem fel keservesen.

-Jól van nincs probléma. Meg fogjuk találni azt a srácot. Ígérem.-szónokolt teljes beleéléssel Bry.

-Köszi..de nem tudom hogy él e még.. vagy hogy egyáltalán ki ő!-nevettem el magam hisztérikusan.

-Amint visszanyered az összes emlékedet, hidd el könnyebben fogjuk megtalálni mint te azt hinnéd...

-Meglátjuk...-sóhajtottam egy hatalmasat.

————————————-

/Luke H. Szemszöge/

Utálok hallgatózni de most éreztem hogy muszáj. És megtettem. És nem bántam meg. Pedig meg kellett volna.

Nem látta az arcomat. Ami nekem igazából csak előnyömre vállhat. Valahogyan meg kellene akadályoznom, hogy minden egyes emléke visszatérjen. De mégis hogyan? Ahh. Francba az egésszel. Bunkó leszek, aztán az csak segít valamit...

-Haver. Mi van veled? Tegnap ki akartad tenni ma meg alsóban alszol vele az ágyadban? Huzatot kaptál, vagy csak szimplán ekkora paraszt vagy?-veregette meg vállamat Calum.

-Nem tudom Cal. Hiányzik. Nagyon is. De nem akarom megint elveszíteni. Viszont ha vissza nyeri az összes emlékét, akkor ugrott az, hogy csak egy folyosó meg két ajtó válasszon el tőle. Akkor is nehezen vészeltem át az elvesztését, ez sem lenne egyszerűbb. Nem tudom mit tegyek. Tanácstalan vagyok, de nagyon...Szerint...

-Várjatok meg fiúkák. Ne hagyjatok ki minket a jóból!-ültek le hozzánk Ashtonék.

-Szerintem a legjobb lenne ha konkrétan semmit nem csinálnál. Hagyd hogy úgy legyenek a dolgok ahogy azoknak lenniük kell. Ha újra emlékezni fog rád, így se úgy se tudsz mit tenni. Csak kivárni hogy mi lesz.-tárta szét kezeit Calum.

-Igaza van.-bólogatott hevesen Michael.-Hudd el nekem valami készülőben van. Érzem a zsigereimben.

-Te meg a hülye zsigereid.-forgatta meg szemeit Ashton, majd megpaskolta vállamat.-Megoldod te ezt. Okos kölök vagy. És ne aggódj annyi...

-SRÁCOK!!!!

dzsudzsi_es_anna  ❤️