– Jó, és akkor ott, azt, most emeld meg egy kicsit. Nem te Ashton, ne legyél már ennyire hülye! Calum, te emeld meg! Az istenit, miért vagytok ti ekkora idióták?
Mia a nappali kellős közepén ácsorogva, a nyakán kidagadó erekkel adta az egymást váltó instrukciókat a csillámporral telített férfiaknak.
Másfél hete már, hogy újra szerves tagja lettem ennek a csapatnak és megint velük élek. Mit ne mondjak, eleinte fura volt, hogy Luke megállás nélkül körülöttem sertepertélt, hogy ha megéheztem, képes volt elugrani a közeli éjjel-nappaliba és hozott nekem ecetes uborkát, nutellával. Igen, így belépve a harmadik trimeszterbe sokkal kívánósabb lettem, mint a terhesség eddigi ideje alatt. Bármit meg tudok enni bármivel, az időpont, de még a mennyiség sem számít. Mindent, ami csak a szemem elé kerül megeszek. Furcsa, de ez van. Az biztos, hogy öröm lesz leadni magamról ezt a jó pár plusz kilót.
– Mi újság? – torpant meg mellettem hirtelen Zayn, kezében egy fura narancsos-zöldes színű valamivel. Felvont szemöldökökkel pislogtam először rá, majd a pohárra és újra fel rá. – Naa, neked csináltam. Minden mentes koktél.
– Aha, szóval valamilyen lötty Zayn módra – fontam ujjaimat az üveg köré, aztán mosolyogva koccintottam az övé ellen. – Mhm, ez tényleg finom. Remélem nem csak ennyit csináltál belőle – nevettem el magamat halkan.
Ma olyan furcsa érzésem volt. Megállás nélkül fájt a hasam, hol gyengéd, hol pedig egetrengetően erős fájdalmak gyötörtek, olyanok, amilyenekkel a terhesség alatt még sosem találkoztam. De mivel csak rövid ideig tartottak, nem említettem őket senkinek. Ez a nap a pocaklakóm nemének megtudásáról szól, nem akarom elrontani.
– Persze, csináltam. Tudtam, hogy ízleni fog majd.
Zayn vigyorogva nyomott puszit a fejemre, aztán visszaindult a konyhába, ahonnan Perrie és Eleanor kiabáltak segítségért – ők voltak a kajás osztag. Niall és Liam, Mikey társaságában mentek el egy végső bevásárló körre, olyan dolgok beszerzése érdekében, amiről még a főszervező Mia is megfeledkezett a nagy igyekezetben. Louis-t utoljára a kertben láttam a lányokkal, székeket és asztalokat pakoltak ki, majd terítettek meg, utána pedig a fákra és bokrokra tekerték fel az égősorokat. Hihetetlen szerencsénk van, már ami az időt illeti, hisz Londontól kifejezetten szokatlan módon meleg és napos időnk van, ami nekünk csak kedvez a kerti parti végett.
– Hogy vagytok? – csúsztatta kezét, a hirtelen mellém érkező Luke, a derekamra. Másik kezében egy tál alma és keksz pihent.
– Jól vagyunk. Mondjuk, ma sokkal aktívabb mint tegnap vagy ezelőtt valaha. Jó hatással vagy rá – mosolyogtam rá, majd hagytam, hogy lassan megcsókoljon. – Az ugye a miénk?
– Gondoltam, hogy éhes a fiam. Nem akarsz leülni? Vagy ledőlni egy kicsit? Régóta talpalsz és azt olvastam, hogy az utolsó trimeszterben tanácsos többet pihenni és nem erőltetni magad.
Homlokomat ráncolva pislogtam fel a közel két méteres férfira, akinek most sikerült meglepnie. Nagyon.
Nem gondoltam volna, hogy Luke utána olvas ilyeneknek. Persze, azt láttam és érzékeltem, hogy várja a babát és szeretne nekem is segíteni amiben csak tud, de hogy tovább érdeklődjön ebben a témában. Tényleg nem néztem volna ki belőle. Pláne nem azok után, amin keresztül mentünk. – Mi az?
– Először is, hagyd már abba, egyáltalán nem biztos, hogy fiunk lesz! - ráztam meg a fejemet unottan forgatva szemeimet. - Amúgy pedig megleptél – nevettem el magam, egy alma szeletet a számba dobva. – De amíg ők készülődnek, mi nézhetnénk egy filmet ha gondolod.
– Gyere – kulcsolta ujjait enyémek köré, majd lassan elindult velem az egyik lenti vendégszobába, ahova a lépcsőzés elkerülése érdekében költöztünk le.
A szobába lépve, volt szerencsém megtekinteni a hatalmas franciaágyat, melyen pár perc elteltével már szét is terültem. Luke mosolyogva kötötte össze laptopját a tv-vel, majd a távirányítót nyomkodva bemászott mellém. – Mit szeretnél nézni?
– Mesét – vágtam rá kapásból, mikor elkezdte beírni a Bosszúállók címet. – Vagyis.. Nézzük inkább ezt – feleltem szégyenlősen, merthogy nagy kedvencem ez a film. De kinek nem az? Thor, Amerika Kapitány és Vasember együtt? Meg persze Hulk, de na. Már csak ezekért a férfiakért is megéri megnézni a filmeket!
– Miért érzem azt, hogy csak a helyesebb hősök miatt nézzük ezt?
– Mert ez így is van! – emeltem át jobb lábamat a derekán, fejemet a mellkasára hajtottam, ő pedig mindkét kezével minket tartott. Jobb keze az én hátamon pihent, a másikkal pedig a hasamat cirógatta.
– Szerintem egyik se olyan hű de nagyon helyes. Például Tony, ő még öreg is – nyomott egy puszit a hajamba, mikor elindult a film.
– Francokat. Te is örülhetsz majd ha így nézel ki, ebben a korban – sóhajtottam ábrándozva. – Tony, vagy Robert, teljesen mindegy, szexi. Ő mindig is szexiként lesz számon tartva. Ugyanúgy mint Chris Hemsworth, aki azért valljuk be, hogy minden ausztrál embernél helyesebb.
– Na ne szívass – tolt el magától, hogy rám nézzen. – Ez azért enyhe túlzás, nem gondolod?
– Nem – nyújtottam rá nyelvemet, ő pedig gyorsan előre hajolt és érzéki csókba hívott. Jó, lehet át fogom kalkulálni ezt a 'ki a leghelyesebb ausztrál pasi' kérdést. – Nézzük a filmet, hm?
– Hát, valahogy elment tőle a kedvem – dünnyögte a hajamba, de éreztem, ahogy mosolyra húzza ajkait.
Nem beszéltünk többet, csak csendben figyeltük az egymást váltó film jeleneteket, aztán valahol a film felénél azonban elnyomott az álom.

– Ne már, hagyd őket – hallottam meg Mikey hangját.
– De mindenki itt van. Miért kell ilyenkor aludniuk? – sóhajtotta Mia elég hangosan és kétségbeesetten ahhoz, hogy feltápászkodjak Lukeról. – Felkeltettünk?
– Nem, már fent voltam – kacsintottam rá, ő pedig megkönnyebbülten biccentett. – Luke. Hé. Kelj fel, már mindenki itt van – próbálgattam felkelteni, sikertelenül. – Luke! Uram atyám, Luke, elfolyt a magzatvizem!
– Mi? Hol? Ne mozdulj, hívom a dokit! Hol van a kórházas táska? Basszameg, én erre még nem készültem fel! Egyáltalán július van már?! És a gyerekszoba sincs kifestve!
– Haver... - kereste a szavakat az ajtóban álló, döbbent Mikey. – Szerintem játszátok el ezt egy párszor, hogy ha tényleg élesbe megy a szitu, akkor ne.. szóval..
– Hogy akkor ne legyél egy ekkora eszement barom – vette át a szót, szintén elkerekedett szemekkel pislogva a hamarosan megszületendő gyerekem apjára, aki kérdőn kapkodta köztünk a tekintetét.
– Most akkor mi van?
– Semmi – mosolyogtam rá nyugtató jelleggel, ő pedig először bosszúsan fújtatott egyet, de végül mellém lépett, hogy segítsen kimászni a felettébb kényelmes ágyból. Hű, eddig el is feledkeztem a fájásaimról, de amint Luke magához vonva támogatott le a lépcsőn, ahol előttünk Michael és Mia sietett le a nappaliba, megint levert a víz, ahogy párszor olyan érzés kerített a hatalmába, mintha kést döftek volna belém. Rettenetes fájdalom. Még a legnagyobb ellenségeimnek sem kívánnám ezt.

Belépve a nappaliba, Perrie termett előttünk, kezeiben két tálcával egyensúlyozva.
– Vegyetek sütit. Olyan színűt, amilyen nemű picúrra számítatok – magyarázta, mire én rögtön egy rózsaszín krémes muffin-ért nyúltam, Luke pedig gondolkodás nélkül kapott fel egy kék krémmel ellátott tésztát.
– Lányra számítasz? – vonta fel az egyik szemöldökét Calum kérdőn, mire határozottan bólintottam, közben pedig Luke rázta meg a fejét. Na, majd meglátjuk, kinek jók a megérzései. Mert az biztos, hogy az enyémek jók.
Miután mindketten legyűrtük az isteni édességeket, már kezdődött is a 'parti', én pedig igyekeztem lehetőleg mindenkivel váltani pár szót. Mindenki jelen volt, aki fontos, mind az én, mind pedig Luke életében. Mia, Mikey, Cal, Liv, Ash, Bryana családja, a One Direction-tagok családjai is jelen voltak, itt volt Luke két bátyja, akik nem akarták elhinni, hogy a terhesség ellenére sem híztam olyan sokat, mert állításuk szerint, mostanában olyanok, hogy ha ránéznek egy szelet sült húsra, máris híztak vagy két kilót. Mikor aztán már vagy egy negyed órája ezen ment a téma, nem bírtam tovább és kiszakadt belőlem a jóízű nevetés. A két Hemmings-fivér először csak megrökönyödve pislogott rám, végül pedig Jack megragadta a karomat, mert félő volt, hogy hirtelen elesek, a nagy jó kedvem következtében. Őket követően beszéltem még Lizzel és Roberttel, apával, aztán megálltam a Hood-családnál is, akik érkezésemkor kínosan pillantottak rám.
Sejtettem, hogy azért, mert mint utólag kiderült, Calum és előlem is eltitkolták azt az aprócska tényezőt, hogy testvérek vagyunk. De nem haragudtam rájuk. Nem is tudtam volna. Talán akkor amikor megtudtam az igazságot, akkor egy kicsit, de hamarosan rájöttem, hogy igazából egyikük sem tehet róla igazán, ezt pedig a Hood-klán, mellettem álló, három tagjával is közöltem, ezért a mai napnak köszönhetően - velük is minden rendben van.
– Na, jó emberek, mindenki találja meg a helyét, valamint az ajándékát, mert jöhet az ajándékosztás! – kiáltotta Mia, miközben felállt az egyik konyhafal mellett álló székre, hogy ezáltal mindenkinek jól látható legyen. Igen, nekem is feltűnt, hogy Mia a babaváró szervezése következtében enyhén diktatórikus lett. De csak enyhén..
– Akkor még én sem késtem el teljesen.
A hang ugyan Mia irányából jött, de közel sem volt az övéhez hasonlítható. Hogy is lehetett volna, mikor ez egyértelműen egy férfi hang volt? Luke a derekamon pihentetett kezével automatikusan szorosabban tartott és húzott is magához, de én elléptem mellőle és teljesen meghatódva lépdeltem el az emberek mellett, meg sem állva Harry kitárt karjaiig.
– Na, basszus – sziszegte Gemma, aki az anyukájával együtt idegesen lesett hol engem, hol Harryt, hol pedig Lukeot, akiknek a világos színét hirtelen egy kissé sötétebb, piros árnyalat váltotta fel.
– Szia – mosolyogtam fel Harryre, akinek hatalmas mosoly terült szét az arcán, majd kezeit derekam köré kulcsolta és szorosan, vagy legalábbis amennyire a hasam engedte, magához ölelt. – Örülök, hogy végül eljöttél.
– Ha akartam volna, se tudtam volna kihagyni a bulit – rázta meg a fejét továbbra is mosolyogva, aztán félre kapta rólam a tekintetét, ugyanis Luke termett mellettünk hirtelen. Aki szabályosan vibrált az idegességtől. – Luke.
– Harry – biccentett kimérten Luke is. – Minek köszönhetjük a látogatásodat?
– Rachel hívott.
– Mi?
– Mi van?
– Mit csinált? – hüledezett egyszerre három irányból Liam, Calum, valamint Gemma, aki enyhén szólva pikkelt az öccsére azért, mert az segített nekem eltitkolni, hogy gyerekem lesz. Nos, így is lehet nézni a helyzetet.
– Tényleg te hívtad ide? – nézett rám Luke, szemeiből sütött a csalódottság és fájdalom keveréke, ezért úgy éreztem ideje lesz, hogy én is megszólaljak.
– Hé – fordultam felé teljesen, majd kezeimet az arcára simítottam. – Harry..Harry az egyik legjobb barátom és nem akartam, hogy ő kimaradjon ebből, mert valamilyen szinten neki is köszönhető az, hogy ma mind itt vagyunk, együtt. Téged szeretlek Luke, ehhez kétség sem fér – mosolyodtam el, közben pedig éreztem, hogy vér tódul az arcomba és még az előttem álló szőkeség is lesütötte a szemeit, majd az enyémnek döntötte a homlokát.
– Én is szeretlek.
– Akkor minden oké? – pislogtam rá reménykedve, Harry pedig kínosan ácsorgott mellettünk.
– Aha. Csak adj még egy kis időt, hogy teljesen elfogadjam a köztetek történt dolgokat, jó?
– Persze – bólintottam vigyorogva, aztán Miára pillantottam, aki vette az adást.
– Vége a műsornak emberek, jöhetnek az ajándékok!
Lukeal egymást átkarolva vártuk meg, míg végre mindenki megragadta a saját, nekünk szánt ajándékát, aztán együtt lépdeltünk el az előre kikészített székekhez, aztán pedig csillogó szemekkel estem neki a csomagok bontogatásának. Mert mindennél jobban szeretem az ajándékokat, arról nem is beszélve, hogy ezek a dolgok most egytől egyig a hasamban lakozó embernek szólnak, ami méginkább boldogsággal töltött el.
Mivel, ugye, babaváró bulit tartottunk, ezért természetesen az ajándékok is ilyen kaliberűek voltak. Kaptunk rengeteg kupont a különféle bababoltokba, megannyi ruhát és cumit. Amikor rákérdeztem, hogy mégis mihez kezdjek majd ennyivel, Zayn anyja, Trisha rávágta, hogy ha fiam lesz, akkor bizony meglátom, hogy mennyire is hasznos a sok cumi. Zayn persze a kijelentés miatt, vörös fejjel igyekezett nem megfulladni a röhögéstől, amikor Trisha arról kezdett magyarázni, hogy a fia még csak gügyögött valamit, de a cumikat összevissza dobálta a szobában. Tehát összességében nagyon jól telt a délután ezen része is, kaptunk sok jókívánságot, aztán páran – Michael, Ashton, valamint Louis – azt is hozzátették az ajándékunkhoz, hogy legközelebb ne feledkezzünk meg olyan aprócska tényezőkről, mint, mondjuk, egy átlátszó gumiról... Igen, értettük, köszönjük. Legközelebb vigyázunk. Hogyne.

Aztán az óra hatot ütött, mire csengettek az ajtón. Felvont szemöldökökkel néztem Miára, aki annyit kért, hogy várjunk pár percet, amíg kimegy a rakétákért. Mármint azokért a tekerhető, 'robbanást' imitáló, magából színes papírokat kilövő, műanyag cuccokért, amiket most hozott el az ilyen dolgokkal foglalkozó cég egyik futára, aki ezelőtt az orvosomnál is volt az eredményekért. – Na! Akkor, mivel mindenki ilyen szép, színesen öltözött fel – utalt arra, hogy a férfiak egyértelműen egy fiúra tippelnek, a nők pedig egy kislányra, ezért az egyik nemen kék, a másikon meg rózsaszín felső van –, kérnék szépen mindenkit, hogy akkor most csináljunk két csoportot. Na! – biccentett elismerően. – Megy ez!
Luke és én maradtunk a két csoport élén, egymással farkasszemet nézve, aztán elkezdtünk visszaszámolni.
– Három.. – kezdtem, de ekkor Luke is rázendített.
– Tíz..
– Most akkor mennyi? – kapkodta köztünk a fejét Niall értetlenül, mire elnevettem magam és folytattam a saját verziómat.
– Kettő..
Ahogy Luke is. – Kilenc..
– Na, menjetek a fenébe, mit vagytok ilyen gyerekesek? – fújtatott, dühösen megrázva a fejét Perrie, aki mellett ott volt az egész Little Mix is.
– Jó, akkor legyen a tied – vontam meg a vállaimat, amolyan 'nekem igazából mindegy, hogy mikor tudjuk meg a gyerek nemét' stílusban.
– Ne, legyen inkább a tied, nekem is jó az.
– Hát én ezt már nem bírom! – csattant fel Mikey idegesen, aztán az ő példáját Liam is követte.
– Ja, mondjátok már hogy egy.
Lukeal összemosolyogtunk, aztán megemeltük a kezünkben tartott dolgot, ami elárulja a gyerekünk nemét.
– Három... Kettő... EGY! – kiáltottuk egyszerre, mire minden egyes jelenlévő személy tekert egyet a 'rakétán', amiből...amiből rózsaszín papírdarabok hullottak a földre.
Elkerekedett szemekkel pislogtam Lukera – nagyon sokat, ugyanis úgy éreztem, hogy a hirtelen boldogságtól mindjárt elzokogom magam – aki nem törődött semmivel, ugyanis az arcán patakzottak a könnyek, a szemei pedig vérágasak voltak. Gyorsan hozzám lépett, miközben a körülöttünk lévő emberek egymás nyakába ugorva üvöltöztek és sírtak – túlnyomórészt a lányok, illetve nők.
– Köszönöm – hajolt felém, közben pedig letörölt az arcomról pár kósza könnycseppet.
– Mégis mit?
– Hogy vagy nekem – felelte, egyre közelebb hajolva hozzám, míg végül ajkaink súrolták egymást. – Hogy vagytok nekem.
Könnybe lábadt szemekkel, valamint teljesen elérzékenyülve kulcsoltam össze kezeimet a nyaka körül és álltam lábujjhegyre, hogy mihamarabb érezhessem csókjának ízét, és az abban rejlő érzelmeket, szeretetet...mindent.

Hű.
Rengeteg kihagyás után... Itt az új rész!🤔❤️

dzsudzsi_es_anna