Én komolyan azt hittem, hogy azután, hogy Harry-vel az oldalamon hagytam el a díjátadót, minden egyszerűbb lesz. Hah. Naiv vagyok. Nagyon is.
– Harry – nyöszörögtem fejemet felemelve mellkasáról.
– Mhm?
– Kapcsold ki az ébresztődet! Légy szíves – dörzsöltem meg szemeimet, aztán felültem, hogy meg tudjon fordulni.
De ő nem fordult, inkább bal kezével megint magához húzott, és ráérősen ujjai közé fogta az üvöltő telefont. Aztán mindketten árgus szemekkel figyeltük a kijelzőt, amin nem is az ébresztő villogott, hanem Mia és Mikey képe – Harry-t hívták FaceTime-on.
– Kimegyek, vedd csak fel nyugodtan – nyomtam puszit arcára, majd feltápászkodtam és elindultam a fürdő irányába.
– Hé! – szólt utánam hátát az ágytámlának döntve. Kérdőn fordultam vissza hozzá, ő pedig így szólt: – Napról napra szebb leszel.
Vörös, égő fejjel zárkóztam be a fürdőbe, hogy vehessek egy kellemes fürdőt, amiből végül egy forró fürdő lett, már csak azért is, hogy minden hülye gondolatot kiűzzek a fejemből. Mint például olyanokat, hogy "beszélnem kellene Luke-val, elmondani neki, hogy az övé a baba", de volt ott olyan is, hogy "most akkor szeretem, vagy nem szeretem Harry-t?". Áá!
A fürdés nálam jobb esetben maximum 20-25 percet vesz igénybe, ma viszont nem elégedtem meg ennyi idővel, úgyhogy körülbelül 40 perccel később zártam el a tusoló rózsából rám zuhanó vizet.
A tükör előtt állva, mosolyogva simítottam végig hasamon, mire a bennem lakozó csöppség életre kelt és konkrétan futni kezdett a hasfalamon. És a hólyagomon. Na, jó, ez tényleg fájdalmas. A Harry-től kapott fekete ramones póló mellé az egyik melegítő nadrágját is felvettem, majd miután a hajamat is megszárítottam, frissen és üdén léptem be a szobába, ahol Harry-nek hűlt helye sem volt. Aztán kiléptem a folyosóra, ahonnan meghallottam, hogy immáron a konyhában beszélget valakivel telefonon. Wow, oké, Mia-val beszél, szóval ez az idő még istenes, pláne, ha ideges. És valamiért úgy érzem, hogy Mia rettentően ideges. Komótosan lépkedtem le a sötét barnára festett lépcsőn, majd belibbentem a konyhába.
– Harold Edward levágom a töködet ha nem válaszolsz normálisan Styles, ne idegesíts, mert esküszöm, hogy kinyomom a szemeidet! – hadart Mia, mély hangon. Szerintem legalább három vagy négy oktávval volt mélyebb a hangja, mint az egy nőnél normális lenne.
– Nem mondom el, hogy hol van, hagyjál már – forgatta szemeit unottan, de sem ő sem pedig én nem voltunk elővigyázatosak.
Mert ő az asztal azon részénél ült, ami mögött az ajtó van, ahol én ácsorogtam, nem is figyelve arra, hogy ők a kamerában engem nagyon is láthatnak.
– Ott van – motyogta Mikey a lehető leghalkabban, de Harry-nek és nekem is sikerült meghallanunk.
– Jó, én most leteszem. Mennem kell – kapkodott a bongyor össze-vissza, de Mia megállította.
– Rachel! Hadd..Hadd beszéljek veled. Csak egy kicsit. Kérlek! – Harry száját húzva nézett rám, aztán biccentett.
Sejtettem, hogy a többieknek rosszul esett a viselkedésem, de nekem is fájt nagyon sok dolog, amit ők tettek ellenem. Például az, hogy Mia köpött az első olyan együttlétemről Luke-val, amiután aztán mindenki sorban gázolt végig rajtam. Luke azzal, hogy egy csajt döntött meg a repülőn, Calum azzal, hogy kiderült, ő bizony a testvérem. A barátaimnak tartott személyek fele Luke pártját fogta.. Ez mind mind kisebb-nagyobb sebeket hagyott rajtam. És akkor még én legyek kedves meg engedékeny? Na, még mit nem.
– Nem szólunk Luke-nak. Ígérem – nézett könyörgő tekintettel a kamerába, mire lesajnálóan elmosolyodtam.
– Nem akarok beszélni. És nem érdekel mit és mit nem mondatok el Luke-nak. Nem érdekel, mert Luke nekem mára már semmit nem jelent. A képembe hazudott, ahogy ti is tettétek...
– Harry is ugyanúgy tudott mindenről! Akkor vele miért nem bánsz úgy, mint például Mikey-val? – tárta szét kezeit, egyre dühösebben.
– Mert a gyerekem apja – közöltem szemrebbenés nélkül, de hirtelen hangok jöttek a háttérből.
Luke lépett be a konyhába elsőnek, majd döbbenten torpant meg Mikey-ék mögött, szemöldökei pedig azonnal az eget súrolták.
– Az ott Styles? És... – kerekedtek el szemei.
– Harry, tedd le – néztem a kamerán keresztül a világoskék szempárba.
– Ne, Rachel, vá..
Ez volt az utolsó dolog, amit aznap a többiektől hallottam. Szerencsére.

– Kellene venni pár cuccot ami elfogyott. Eljössz velem? – néztem a tükrön keresztül Harry-re, aki mosolyogva nézte a múltkori ultrahangos képeket. Összevont szemöldökökkel emelte rám tekintetét.
– Először is, gyönyörű vagy – húzta mosolyra ajkait, miközben tetőtől talpig végigmért. Egy egyberészes bordó szoknya volt rajtam, egy fekete bakanccsal és fekete bundáskabáttal. London márciusban körülbelül olyan, mint egy másik európai város szeptemberben. Olyan semmilyen. Vannak reggelek, mikor a köd és szmog felhőitől konkrétan az orráig sem lát az ember, de vannak olyanok is, mikor hétágra süt a nap és hirtelen mindenki szívesebben sétál a munkába vagy iskolába. Ma is egy ilyen nap volt, a tegnapi feszkó után pedig úgy voltam vele, hogy ma kell elmennem bevásárolni. A babának is kell még pár ruha, meg játék, és ha jól emlékszem cumit sem sikerült vennem. – Másodszor pedig.. Biztos el akarsz menni? Felhívom Niall-t, bevásárol ő, aztán majd ha jön hozzád akkor elhozza.
– El akarok menni. Muszáj kikapcsolódnom és a vásárlás a lehető legjobb megoldás amit jelenleg el bírok képzelni – vonogattam vállamat halvány mosollyal arcomon.
– A legjobb megoldás? A vásárlás? Ne már, Rachel. Nekem sokkal jobb hadműveleteim lennének, mint a vásárlás – simította kezeit derekamra és így húzott közelebb magához. Arcára a világ legédesebb mosolya ült ki, ahogyan hasam a ruhán keresztül ért az övéhez.
– Vásárolni akarunk. Ha szerencsém van, a baba, legyen bármi is a neme, ebben rám fog ütni. Mármint ami a vásárlást illeti – simítottam meg arcát, majd kezeimet nyaka köré fontam.
– Nem bánom, menjünk – adta be derekát, majd folytatta: – De meghívlak egy sütire meg forrócsokira.
– Megegyeztünk.

Szeretek vásárolni. Jó, ezzel szerintem a női populáció 99% is így van, de én nem a ruha, avagy smink vásárlásra gondolok. Imádok csak úgy, céltalanul egy szupermarketben sétálgatni a sorok között, miközben olyan gondolatok keringenek a fejemben, hogy melyik tusfürdő lenne jobb a bőrömnek, vagy, hogy melyik öblítő a legalkalmasabb kötött ruhák mosására.
Harry ragaszkodott ahhoz, hogy kocsival menjünk, mert szerinte a listám tartalma elég lenne fél Afrikának.
– Kocsival megyünk, erről nem nyitok vitát – csukta be maga mögött az ajtót. – Ami azon a listán szerepel legalább fél Afrikát mentené meg az éhségtől, úgyhogy felejtsd el, hogy te ennyi mindent fogsz cipelni. Majd délután sétálunk az erdőben, nem bánom, de most kocsikázunk.
Úgyhogy most egy bazinagy, fekete terepjáróval tesszük meg azt a két kilométert, amit gyalog is simán meg lehetett volna tenni. Pasik..
– Várj, most akkor ez.. vagy ez? – forgatott a kezében két ugyanolyan – hihetetlen ez az ember én komolyan mondom! – öblítőt.
– Harry – néztem rá fájdalmas arckifejezéssel. Gyereket várok, miért kell egy gigantikus gyerekre is figyelnem? – Az egyiket tedd a kosárba, a másikat meg vissza a helyére. Ugyanaz a kettő.
– Utálok vásárolni!
– Rettegek a szüléstől – dünnyögtem, bongyor barátommal egyszerre.
– Nem kell. Ha bemehetek veled, kapsz stressz lasztit – karolta át vállamat, majd húzott magához.
– Tényleg?
– Persze – bólintott komoly arccal, de a gödröcskéi miatt tudtam, hogy nagyon is jó kedve van. – Majd szét törheted a kezeimet. Szerintem amúgy is túl tökéletesek.
– Hülye – ráztam meg fejemet nevetve. – Amúgy is szerettem volna ha bejössz velem. Bár visszaemlékezve a videóra, amiben Louis és Zayn átvertek titeket a terhes nővel, lehet Niall-vel járnék jobban..
– Eszedbe se jusson. Én akarok bemenni – nézett rám szúrós szemekkel. Aztán ott, az édességek és müzlik sorában csúsztatta tenyereit tarkómra, és húzott magához egy szenvedélyes csókra. Sosem tudok betelni vele. De, persze mint minden jó dolognak az életemben, ennek is vége szakadt.
– Khm..
Harry eltolt magától, hogy rám tudjon nézni, aztán összeráncolt szemöldökkel fordultunk mindketten a hang irányába. Jaj.
– Niall? – néztem rá kérdőn, és kétségbeesetten. Mielőtt eljöttünk volna,
neki írtam üzenetet, hogy vásárolni megyünk. Vajon szólt a többieknek?
– Elvették a telefonomat. Esélyem sem volt visszaszerezni. Ne haragudj – tárta szét kezeit, bűnbánó arckifejezéssel.
– Jó, oké, hogyne. Na. Mi a fene folyik itt? – rágózott idegesen Luke, szemeivel engem, a hasamat és Harry-t pásztázva.
– Nem mintha olyan sok közöd lenne hozzá.
– Nem kevesebb mint neked – vágta rá Luke, egy lépéssel közelebb kerülve hozzánk. Harry automatikusan átkarolt és kész volt arra, hogy a bevásárló központ kellős közepén ugorjon Luke-nak.
– Mit akarsz még tőle? Hányszor szeretnéd még bántani?
Luke döbbenten nézett a mellettem álló srácra, majd felröhögött.
– Na jó, én komolyan nem tudom mi van veled, de komolyan mondom, hogy húzz el a közeléből mert nem állok jót magamért – váltott stílust hirtelen, és megragadta a kezemet.
– Engedj már el, mégis mit művelsz? – meredtem rá tágra nyílt szemekkel.
Azt azért nem ártana megjegyeznem, hogy érintése hatására a régi sebek egyesével szakadtak fel és hirtelen minden egyes közös emlék elő mászott agyam egy kis zugából, majd egymás után kezdtek ostromolni. Gyerekkori emlékek, aztán mikor elköltöztek, volt ott minden.. Az első együttlétünk. És itt ebben a szent pillanatban, a baba megmozdult. Vagyis rúgott. De akkorát, hogy azt hittem rögvest elájulok a fájdalomtól. Ajkamba harapva hajoltam meg, és igyekeztem nem elordítani magam.
– Hé, mi történt? – térdelt le elém Harry, rémülten vizslatva arcomat.
– Fáj, nagyon fáj..
– Mi fáj? Rachel mi történik? – segített fel Luke, szintén rémülettel teli tekintettel bámulva engem. A többiek valami ülő alkalmatosságot kerestek, így magunkra hagyva hármónkat. Engem, az anyát, a baba apját és a baba kitalált apját. Istenem.
– A baba. Mindig rugdal, de most sokkal erősebben mint eddig valaha – motyogtam, megtörölve izzadt homlokomat.
– Gyere, menjünk haza. Lepihensz és minden jobb lesz – vont magához Harry, a baba pedig hirtelen felhagyott a rugdosással. Mi a..?
– Na, itt a szék! Hé, hová mentek? – fékezett le mellettünk mindenki, legelől Ashton, kezében egy műanyag székkel.
– Haza – adta meg az egyszerű választ a derekamat átölelő srác.
– Harry, figyelj. Volt egy idő, mikor bírtalak, de mára már egyenesen utállak. Úgyhogy vegyél vissza a színjátékból, állj félre és hadd beszéljünk Rachel-vel. Elég érthető vagyok? – lépett hozzánk közelebb Mia, idegesen rágózva.
– Mia, én sem kedvellek, ez kölcsönös. De arra azért megkérlek, hogy pont te ne oktass ki engem. Luke mellett álltál a barátnőd helyett, szóval majd ő eldönti, hogy akar-e beszélni vagy sem. De ha valakinek, akkor neked nincs jogod, így beszélni.
– Na, azért Harry, tényleg nem kell túlzásokba esni – szállt vitába rögtön Mikey is.
– Öhm. Khm – köszörültem meg torkomat, hogy egy kis figyelmet kérhessek. – Haragszom rátok, mert két olyan dolgot titkoltatok el előlem, amiket jogom volt tudni. A kezdetektől! De ti inkább a képembe hazudtatok.. – mosolyodtam el halványan. – Mindegy. Már nem számít. Megtörtént, ez van. De te Luke.. Úgy feküdtél le velem, hogy sosem szóltál arról, hogy mit tettél azon a napon. És tudom, hogy ez nem csak a te hibád, hanem az enyém is, de tudnod kell, hogy akkor ott, mi..mi nem védekeztünk..
Hogy mi ütött belém? Bárcsak tudnám! Fogalmam sem volt, hogy miért tálalok ki mindent ilyen nyíltan, egy bevásárlóközpont kellős közepén, de úgy éreztem muszáj lesz. Luke-nak joga volt tudni a gyerekünkről, még akkor is, ha tudtam, nem érdekel a véleménye. Én csak azt szerettem volna, hogy tudja. Harry tudta mire készülök, így csak támogatva engem, bólintott, hogy folytassam.
– A baba nem Harry-é. Hanem a tied.

dzsudzsi_es_anna 💫