Nyolcra jön értem a taxi. Ki lép fel először? xoxo R

Mi kezdünk, aztán rögtön utánunk a 5SOS. Negyed kilencre vagyunk beírva, szóval nem baj, ha egy picit előbb érsz oda.. xxH

Rendben..És Harry..

Igen?

Lenne kedved ma itt aludni? xoxo

Ezer örömmel. :) xxH

A Harry-vel való gyors SMS váltást követően arcom piros színben pompázott, és kifejezetten boldog voltam. Vigyorogva léptem be a zuhanyzóba, ahol közel 25 percen keresztül folytattam magamra a forró vizet. Persze, mint mindig, fejemben most is kusza gondolatok vívtak harcot egymás ellen. Minden egyes vízcsepp mely bőrömhöz ért, egy-egy kérdést vont maga után. Vajon mi lenne, ha ma összefutnék bárkivel a gálán? A lányok ott lesznek, a srácok szülei, családjai. Bárki megláthat, bárki felismerhet, és akkor minden napvilágot lát. Kiderül, hogy terhes vagyok. Bár, ha jobban belegondolok, anélkül, hogy biztosra tudnák, nem lehet azt mondani, hogy ez a baba száz százalék, hogy Luke-é. Ugyanis 5 hónapja – mínusz pár hét – vagyok terhes, ami abban az időben volt, mikor Luke-val már szétmentünk, viszont Harry-vel igencsak jóban voltunk.. Így hát arra az elhatározásra jutottam, hogy legvégső esetben majd azt mondom, hogy Harry-é a gyerek. Csak abban kell bíznom, hogy minden zökkenőmentesen fog menni ma este, és egy ilyen párbeszéd ki sem fog alakulni köztem és a többiek között.
Fürdés után, frissen és üdén álltam meg a tükör előtt és simítottam kezemet hasamra. A napok, hetek és hónapok elteltével egyre nagyobbnak érzem a köteléket köztem és a baba között. Vannak esték amikor csak beszélek hozzá, mesélek neki az emberekről, akikkel majd egy napon találkozni fog és akkor egy nagy, boldog családba kerül majd. De annak még nem most van az ideje.
Ezek a nyugis esték. Aztán vannak a nagyon hiperaktívak, amikor a bennem lakó személy nem akar elaludni. Csinálhatok én bármit, simogathatom a hasamat, olvashatok Grimm mesét – ez mellesleg bevált dolog, általában a második mese után nem akarja kirúgni a hasamat, de az ilyen estéken néha ez sem segít –, de ő forgolódik, a hólyagomat tiporja és szerintem ha tehetné, még ugrálna is. De ott még szerencsére nem tartunk. Viszont vannak olyan pillanataink is, amikor csak ülök a kanapén, kakaót – a terhesség alatt teljesen elhanyagoltam a kávét és az olyasfajta ételeket, italokat, amik egy picit is árthatnának a picúrnak – szürcsölgetve és a hangszórókból kellemes hangerővel szóló One Direction és Five Seconds of Summer zenéket hallgatva, halkan énekelve a szövegüket. Mindig megmosolyogtat a tudat, hogy mikor Luke-nak van szólója, a baba teljes mértékben lecsillapodik és néha még el is alszik. Ugyanez történik mikor Harry hangját hallja. Miért érzem azt, hogy ezek a gondolatok, tények és érzelmek egy nap még hatalmas balhét fognak maguk után húzni?
A tükörből mosolyogtam vissza magamra, ami egy idő után azért elég furán hatott, de hát na. Az állandó hangulat ingadozásaim mellett, ez a kis mosoly teljes mértékben eltörpül. Harry nem véletlenül tépi néha a haját, mikor egy egész szombatot velünk tölt..
Elővettem a haj göndörítő vasat és bedugtam a konnektorba, hogy mire a hajamhoz érek, legalább a vas jó forró legyen. A létező összes sminkemet, ecsetemet meg minden ilyen sminkes cuccot kiterítettem a mosdó kagyló mellé. Aztán rájöttem, hogy eszem ágában sincs valami túl erőltetett, feltűnő sminket magamra kenni, így fejemet rázva pakoltam vissza a dolgok körülbelül háromnegyedét a helyükre. Aztán végre neki kezdhettem a készülődésnek. Alapozó, bronzosító, highlighter, szemhéj púder, szempilla spirál, szemceruza, volt itt minden. Miután komolyan büszkén tekintettem arcomra, ami tényleg jól sikerült, fixáló spray-vel lefújtam az arcomat és átmentem a szobámba, hogy egy hasmelegítős harisnyát vegyek fel. Oké, március van, de azért hűvösek még az esték. Rögtön a harisnya után magamra kaptam a ma vásárolt kismamáknak kitalált vörös, pánt nélküli estélyit és a kis táskám bepakolása után rohantam, hogy begöndörítsem hosszú, barna hajamat. Vetettem egy futó pillantást az órámra, ami éppen akkor ütött fél nyolcat. Jó, bele kell húznom.

Nyolc óra előtt két perccel fordítottam el a kulcsot a zárban, és rögtön ezután a taxi is begurult a feljáróra. A sofőr kipattant a kocsiból, majd kinyitotta nekem az ajtót.
– Hova vihetem? – mosolygott rám kedvesen az idős bácsi. Aztán szemei megakadtak kerek hasamon. – Tessék inkább előre ülni. Ott kényelmesebb.
Hálás pillantást vetettem rá.
– Az O2 arénába, kérem – fordítottam felé fejemet, ő pedig csak bólintott és már úton is voltunk.
Út közben rengeteg dolog fúrott át az agyamon, jó és rossz, abban a 6-7 percben volt ott minden. Aztán a taxi bekanyarodott az arénához, én pedig megláttam egy halom fotóst akik az érkezőket várták, hogy azonnal lecsaphassanak rájuk, akár a keselyűk a friss húsra. Én pedig enyhe pánikrohamot kaptam. Azonnal előkotortam telefonomat és belépve a hívásnaplómba, Harry számára nyomtam. Aki az első csengés után ideges hanggal szólt bele a telefonba.
– Megőrültél? Liam-nél volt a telefonom, majdnem lebuktál! Ráadásul mindenki odabent van! – hadarta és hadarta anélkül, hogy egy pillanatra is megállt volna, hogy levegőt vehessen.
– Harry – kapkodtam levegő után. Be akartam
menni, de így, ennyi fotóssal itt, egyszerűen csak lehetetlennek tűnt ez az egész.
– Hé! Rosszul vagy?! Hol vagy? Itt vagy már? Mondj már valamit!
– Nem tudok bemenni – nyeltem vissza könnyeimet, amikről igazából nem is tudom,
hogy miért vagy honnan jöttek. De itt voltak. Remek.
– Na, jó, Rachel, komolyan semmit nem értek – sóhajtott gondterhelten. Én is az voltam.
– Vagy negyven fotós van itt, ha rálépek arra a szőnyegre minden ugrik. Harry, segíts! – kértem könyörögve, ő pedig közölte:
– Maradj ott, ahol vagy, el ne mozdulj! Rohanok – tette le a telefont, de még épp hallottam, ahogy Paul ideges hangja betölti a helyet ahol voltak, azt kiabálva, hogy 5 perc múlva kezdenek. Harry le fogja késni a saját fellépését. Remek.
Körülbelül két perc elteltével hirtelen rengeteg kattogásra lettem figyelmes, majd egy zilált, ráncolt szemöldökű, bongyor fej bukkant fel a sarkon. Mikor meglátott, szemei elkerekedtek és megenyhültek vonásai.
– Paul meg fog ölni – kezdtem minden bevezetés nélkül, mikor lefékezett előttem.
– Paul elmehet a... – jó, felfogtam. Nem igazán érdekli mi van vagy lesz Paul-val. Aztán beállt a köztünk soha be nem következő kínos csend. Jó, való igaz, hogy ez most még érthető is, elvégre csupán pár órával ezelőtt történt, hogy mindketten egymás szájában kerestünk nyugalmat. – Gyönyörűen festesz.
Mosolygott le rám, aztán szorosan megölelt.
– Köszönöm. Neked is kifejezetten jól áll az öltöny – mosolyogtam, de közben úgy éreztem, arcom bármikor lángra kaphat. Mielőtt még bármi mást mondhatott volna kérdőn biccentettem a bejárat felé. – Először is, tuti, hogy nagy balhé lesz a késésed miatt. Másodszor pedig...hogy jussunk be?
Nem szólt, csak lekapta ingjéről fekete öltönyét, és ügyelve hajamra és arcomra, összefogta előttem, hogy lehetetlen legyen felismerni az arcomat.
– Most pedig egy szót se, és amint beérünk próbálj meg elvegyülni. Paul tényleg kinyír – nevette el magát én pedig megfogadva szavát, egy hangot sem adtam ki magamból.
A különböző hírportáloknak és újságoknak fotózó férfiak és nők természetesen folyamatosan Harry nevét óbégatták, de ő mindenféle reakció nélkül araszolt előre, engem maga mellett tolva. Jól néztünk ki.
– Figyelj – kapta le rólam a fekete anyagot, felvette és megragadta vállamat. – Most már egyértelmű, hogy Paul kicsinál, de ezt még elmondom. Igyál sokat, és egyél is, tudod, a babának fontos. Ha mi végeztünk írj egy SMS-t, hogy hol vagy és oda jövök hozzád. Na, tényleg megyek.
A hirtelen rám törő meghatottságtól egy hangot nem tudtam kiadni magamból. Mielőtt teljesen eltűnt volna a színfalak mögött, utoljára visszafordult és csak annyit tátogott:
– Örülök, hogy itt vagy.
És végleg eltűnt. Jaj nekem.

A székek felé menet egy pincértől lenyúltam egy tányérat, amit sikerült mindenféle finomsággal megpakolnom. A legelső falt után, gyermekem úgy érezte eljött az ő ideje. Eddig túlságosan nyugodt volt. Aztán mikor az 5 fiú kirohant a színpadra, teljességgel bepörgött a hasamban lakó baba. Olyan erővel rugdosott, hogy egy idő után inkább azon aggódtam nehogy kiszakadjon a hasam.
– Nagyon sajnáljuk a késést, de technikai okok miatt nem tudtunk előbb kijönni a színpadra – nézett sajnálkozó tekintettel Liam a közönségre, majd vetett egy bosszús pillantást Harry-re, aki csak behúzott nyakkal, mégis kacér mosollyal szorongatta a mikrofonját.
– Na de – szólalt meg Louis vidáman, ami rögtön mosolyt csalt az arcomra. Jézusom, hogy mennyire hiányoznak nekem! – Készen álltok egy fergeteges bulira?
– ÁÁÁ!!! – sikította körülöttem mindenki teljesen kifordulva önmagából. Mosolyom hamar lehervadt, merthogy észrevettem pár lányt, akik ugyan csak összevont szemöldökkel pillantgattak felém, de azért bepánikoltam, ki tudja, lehet, hogy felismertek. Ahj, ne már! Fejemet lehajtva álltam fel a székről legnagyobb bánatomra és indultam el egy távolabbi, eldugottabb helyre.
Amíg én egy magamban vándoroltam, ettem, ittam és énekelgettem, az öt fiú apait, anyait beleadva énekelték ki a tüdejüket is. A You and I című daluk, a megjelenésétől kezdve hatalmas kedvencem, de most valamiért mégis keserű ízt éreztem a számban, ahogy Harry-t figyeltem, aki lehunyt szemekkel énekelt, néha pedig ha csak egy pillanatra is de megkeresett tekintetével és villantott felém egy mosolyt. Épp csak akkorát és addig, hogy senki ne vegye észre. Én pedig a zene végére teljesen kikészültem, már ami a lelki állapotomat illeti. Olyan gondolatok ostromoltak, amikre ezelőtt sosem gondoltam. Kérdések ezrei záporoztak rám, én pedig csak tömtem magamba a csokoládéba mártott gyümölcsöket, egyik pohár őszilevet követte a másik, a sok süteményről pedig ne is beszéljünk..
– Köszönjük szépen! – szólt a mikrofonba, miután abbahagyták a zenélést, Zayn.
A következő pillanatban Nina Dobrev lépett fel a színpadra, nyomában Ian Somerhalderrel és Paul Wesley-vel. Hűű. Vámpírnaplók. Jó, már csak a két férfi miatt is újra meg fogom nézni!
Az 1D fiúk addig lesiettek a backstage-be, én pedig még mindig Nina mondandóját hallgatva nyúltam a telefonomért, és adtam helyzet leírást Harry-nek, aki közel hat perc elteltével mellettem ácsorgott. Mikor mellém ért, szorosan magához ölelt és a nagy hangzavar ellenére is hallottam, ahogy mélyen veszi a levegőt, miközben folyamatosan a hajamat simogatta.
– Őrületesek voltatok! – motyogtam mellkasába, ő pedig vigyorogva tolt el magától.
– Kösz – nyomott puszit homlokomra.
– Szép jó estét, London! És minden kedves jelenlévő személynek is jó estét kívánunk – vihogott Michael idétlenül a mikrofonba én pedig kikerekedett szemekkel fordultam az irányunkba. Mikey haja pink(!!), Calum ahogy láttam legalább négy új tetoválással gazdagodott, Ashton egy holdfogyatkozást varratott magára, Luke pedig... Hát. Luke kiszedte az ajak piercing-jét. Harry aggódva vizslatta arcomat, gondolom próbálta kitalálni, hogy melyik pillanatban omlok össze. Reményeim szerint ez csak otthon fog bekövetkezni.
– A mai este csodálatos – szólalt meg a dobok mögül Ash. – Jelöltek vagyunk négy kategóriában, és még a kaja is ingyen van!
Ashton kijelentésén az egész aréna felröhögött, de akkor is voltak olyanok is, akik csak morogtak és szemüket forgatták. Sznobok.
– A piát se felejtsd el – szólt közbe Calum. Hangjára lesütöttem szemeimet. Merthogy Calum mára már nagyon nem az a Calum, akit a pályafutásom legelején megismertem. Azóta kiderült, hogy valójában ő a bátyám. Hah. Milyen kedves tud lenni az élet néha..
– Na – emelte fel kezeit Hemmings. – Elég a hülyéskedésből, zenélni jöttünk, hát na. Egy új dalt hoztunk ma nektek, amit már ismertek, elvégre két hete jelent meg – túrt szökés barna hajába, halkan nevetve. Alaposan végigmértem. Lábain az elmaradhatatlan fehér Converse cipője virított, hosszú, felháborítóan formás lábain pedig egy fekete, szaggatott nadrág volt. Egy egyszerű fehér póló volt rajta, bennem mégis mély érzelmeket ébresztett fel. A pillangók a hasamban hosszú idő után újra életre kaptak és vadul repkedtek odabent. – Ez pedig a Better Man!
Na, ezt a dalt – mint a többit is – rongyosra hallgattam. Valamiért olyan érzést keltett bennem, hogy valamilyen szinten ez a dal a köztünk levő kapcsolatot tükrözi. Emlékszem, mikor együtt voltunk, sokszor hangoztatta, hogy miattam jobb ember lett. Hogy nekem sikerült megszereznem a szívét, úgy, hogy nem is szeretné visszakapni. Sosem. Hogy szeretné, hogy a sírunkig tartson ez a szerelem. Hát. Erre sok esélyt nem látok már.
– Find me at a quarter to three, cigarette in my hand /
I'd be at every party, I wouldn't miss a chance /
New friends again and again, gone when the morning comes /
Demons I try to defend, but I couldn't get enough – Luke hangja az egész arénát betöltötte, Harry pedig kezét nyújtotta felém. Felvontam egyik szemöldökömet és kérdőn ráztam meg fejemet.
– Táncolj velem – vigyorodott el, én pedig automatikusan csúsztattam kezemet övébe, majd már magához is vont és egy kicsit más tempóban ugyan, de táncoltunk. És ennél eredetibb már nem is lehetett volna ez az egész. Annyi volt csupán a bökkenő, hogy az exem a színpadon tombolt, a bátyámmal és két barátjukkal, a barátaim immáron a nekik kijelölt asztalnál ültek és a másik négy személyre vártak. Emellett én terhes vagyok és a legjobb barátommal táncolgatok, akivel ma csókolóztam. Jézusom. Mint egy rossz szappanopera. És akkor még csak nem is túloztam!
– Rachel?! – Harry-vel körülbelül a szám háromnegyedét táncoltuk csak végig, de aztán fájni kezdtek a lábaim, meg amúgy is mindketten szomjasak voltunk, ezért megcéloztuk a svédasztalt, ami mellett én egy széken üldögéltem, és folyamatosan bongyor táncpartneremmel beszélgettem. Aztán mikor már csak Calum és Mikey szólóztak, Ash pedig még a dobját püfölte teljes erőből, Luke valamilyen okból kifolyólag észrevette Harry-t és nem tellett sok időbe, hogy engem is kiszúrjon mellette. Harry azonnal megragadta a karomat és a kijárat fele kezdett rohanni. Pech, hogy az ő asztaluk közvetlen az utunkban volt, így mindenkinek sikerült felfigyelni ránk. Jaj.
– Milyen Rachel? Hol? Vagy most akkor mi? – pattant fel legelsőként Mia fejét ide-oda kapkodva. Aztán meglátta Harry-t aki mögött rögtön én igyekeztem tartani a tempót. Találkozott a tekintetünk, de hamar el is kaptam róla, mikor láttam, hogy szól a többieknek és az irányunkba mutat. Hirtelen aztán mindenki felugrott a székről és utánunk eredtek.
Aztán jött a még nagyobb pech, ugyanis a kijárat/bejárattól jobbra vezet egy folyosó egyenesen az öltözőkhöz, ahonnan Luke, Mikey, Calum és Ash loholtak felénk. Beszorítottak. Francba.
– Rachel, állj már meg! – emelte fel hangját Perrie.
Rémülten néztem Harry-re. Ő pedig csak bólintott. Mert ezt már megbeszéltük.
Akaratom ellenére is megálltam és a válaszokat akaró személyek felé fordultam. Pár percig csak némán bámultak rám, én pedig rájuk, egyikőnk sem tudta mit is kellene mondanunk. Aztán Eleanor végig nézett rajtam. Egyszer, kétszer. Szemei elkerekedtek és döbbenten nyitotta beszédre száját:
– Te..terhes vagy?
Én komolyan imádom Eleanort, mindig is imádtam és imádni is fogom, de éppen most nagyon szívesen csaptam volna fejbe. Harry rögtön közelebb lépett hozzám és kezét hátamra simította.
– Mi? – hallottam Luke megrökönyödött hangját jobb oldalamról. Lesütöttem szemeimet aztán sóhajtva bólintottam.
– Igen. Az ötödik hónapban vagyunk – simítottam kezemet a hasamra, egy halvány mosolyt megeresztve.
– Kié a baba? – lépett hozzám közelebb, mire bennem ragadt a levegő. – Rachel, kié a baba?
A tied!
Igen, az agyam és a szívem is ezt mondta volna, de a józan eszem máshogy reagált.
– A baba.. Harry-é.
A következő pillanatban Luke fejét rázva emelte meg államat.
– Sosem tudtál nekem hazudni.
– Elég legyen ebből! – csattant fel legnagyobb döbbenetemre Calum.
Kezeim maguktól szorultak ökölbe.
– 21 éves vagy! Harry ha tied a gyerek áruld már el nekem, mi a francért nem voltál képes védekezni te barom?! Vagy Hemmings, ha a tied, akkor te miért nem húztál gumit? A húgom gyereket vár basszátok meg!
– Calum – nézett rá kétségbeesetten Liv.
– Nem! Ha gyűlölsz is, akkor is a húgom vagy! És most ennyi idősen teherbe estél valamelyik faszfejtől! – dühöngött továbbra is, én pedig mély levegőt vettem.
– Jól van – biccentettem bevezetésül. – A baba nem a te gyereked – böktem Luke felé mondandóm közben, aztán folytattam: – Te pedig még mindig nem vagy a bátyám. Harry.. menjünk kérlek.
– Gyere – vette le megint az öltönyét, amit végül a hátamra terített.
– Ne menj még! Hova mész egyáltalán? – kapta el kezemet Mia, én pedig megint csak megálltam.
– Oda, ahol távol lehetek tőletek – közöltem szemébe nézve, aztán Harry-vel az oldalamon kiléptünk a hűvös márciusi éjszakába. – Mi lesz a díjátadóval?
– Majd kitálalnak valamit – rántotta meg vállát, majd kezét derekamra helyezte és így sétáltunk ki a parkolóba. – Fura, hogy négy hónap múlva apa leszek.. – vigyorgott rám kajánul, én meg vállon csaptam. Ő pedig megcsókolt. Wow.

dzsudzsi_es_anna