[ RACHEL SCOTT SZEMSZÖGE ]

– Edzeni? – nevettem el magamat, miközben Harry az erdei ház kulcsaival küszködött. – Komolyan azt akartad nekik bemesélni, hogy ti ketten edzeni mentek?
– Ne izélj már, tök jó kamu. És amúgy is csak félig meddig kamu, ugyanis Hazza rendszeresen jár futni hajnalok hajnalán, amit a mai napig nem vagyok képes megérteni hogy miért tesz, vagy hogy mi a jó benne – vonogatta vállát, miközben fújtatott egy nagyot és félre lökte bongyor barátunkat az ajtó elől. – Mi a francot ügyetlenkedsz már ennyit?
Kikapta Harry kezéből a kulcsomót, kiválasztott egyet a hat közül, behelyezte a lyukba és elfordította jobbra. Két kattanás után pedig lenyomta a kilincset és már bent is voltunk a nekem nagyon is tetsző házban. Leginkább az fogott meg benne, hogy maga a ház is fából készült és egyáltalán nem lehetne összehasonlítani egy mai házzal, teszem azt London külvárosában.
– Csak, hogy tudd. Én csak biztosra akartam menni, hogy melyik lehet a valójában tökéletes kulcs. Azért tartott eddig – dünnyögte bosszúsan Harry, mire Niall hevesen kezdett bólogatni, de közben lövellt felém egy  'persze, nekem meg tollas a hátam' pillantást, egy ezer wattos mosollyal megspékelve.

– Szóval. Napi szinten be fogok ugrani hozzád, hozok kaját meg alapvető dolgokat amikre esetleg szükséged lehet és..
– Harry. Köszönöm. Tényleg – tettem kezemet vállára, hogy valamennyire megnyugtassam. – De nyugodj meg. Minden rendben lesz és nem kell minden nap ide kocsikáznod. Mellesleg jó magam is el tudok menni majd a boltba, hogy megvegyem a szükséges dolgokat. Rendben?
– Esküszöm, legszívesebben beverném a fejét annak a mocsoknak – dünnyögte, de végül bólintott.
2 napja nem láttam a többieket. Ma apa úgy döntött meglátogatja őket, de biztosított arról, hogy egy szóval sem fog megemlíteni. Ez pedig így jó. Nem akarom, hogy Luke, vagy bárki más rájöjjön, hogy hol lehetek valójában. De mindenekelőtt azt nem szeretném, hogy az immáron ex-barátom és az újonnan előkerült bátyám megtaláljon. Nincs az az isten, hogy beszéljek velük. Eszem ágában sincs.
– Igen? – szólt bele Niall a csengő telefonba, enyhébb lihegést imitálva.
– Óh, szóval tényleg edzeni mentek. Ez simán felér egy csodával – hallottam meg Mia hangját, mire összeszorult a szívem. Meg a torkom. De lehet még a tüdőm is..
– Mi? Niall James Horan edzik? – Niall kihangosította a telefont, így könnyedén fülembe juthatott Luke hangja. Szemeim előtt a kép azonnal homályos lett és éreztem a belőlem kitörni készülő sírást.
Csupán öt szó elég volt neki ahhoz, hogy a nagyjából jobb helyzetben levő szívem megint darabokra hulljon. Harry azonnal karjai közé kapott, Niall pedig lesütött szemekkel nyomott meg egy gombot a képernyőn és emelte vissza füléhez a készüléket. Harry miután a konyhába értünk egy pohárért nyúlt az egyik szekrénybe, majd a pultnak dőlve nyitotta meg a csapot, hogy hideg vizet adhasson. Mikor letette azt elém nem volt erőm megszólalni, ezért csak csendben biccentettem. Leült mellém, kezét hátamra csúsztatta és gyengéden kezdett simogatni. Hatalmas tenyere melegséggel árasztotta el testemet és a szívem is gyorsabban kezdett verni, mint kellett volna. De tényleg. Mocorogni kezdtem, abban bízva, hogy így majd talán elveszi kezét hátamról. De nem tette. Inkább egy halovány mosolyt varázsolva arcára rázta meg fejét, mondván: 'ne mondj semmit'. Nem fogok. És itt jött a tipikus, kínos csend. Körülbelül 5 perc elteltével Harry-ből kiszakadt egy hatalmas sóhaj, mire egész testemben összerezzentem. Kezét is elvette hátamról, ami miatt hirtelen libabőrös lettem és még azt is ki merném jelenteni, hogy fázni kezdtem.  A gondolataim egymást lökdösték fejemben. Nem értem mi volt ez az egész. Harry, Michael és Ash után a legjobb barátom, és azért valljuk be, hogy nem ő volt az egyetlen aki a hátam simogatásával akart megnyugtatni. De eddig még sosem éreztem így vele kapcsolatban. Én nem...
– Hát itt meg mi történt?
Niall kétkedő hangjára megint összerezzentem, amiből kezdett kifejezetten elegem lenni. Miért ijedek meg ennyire mindentől?!
– Rachel rosszul érezte magát Lu..miatta – harapta el a nevet. Hála istennek.  A szőkeség összevont szemöldökkel kapkodta köztünk szemeit, de miután én is biccentettem egyet kezeit felemelve sandított a karórájára.
– Amíg beszéltem velük, Paul felhívta Liam-et. Be kell mennünk a stúdióba.
– Oké – válaszolt Harry, de meg sem mozdult.
– Úgy értem most – forgatta szemeit Niall. – Meg leszel?
– Persze. Szerintem harapok valamit aztán ledőlök pihenni – vonogattam vállamat egy halvány mosoly kíséretével. – Köszi mindent srácok.
Niall kezeivel szoros ölelésbe vont, aztán egy gyors 'majd várd a wc-ből jövő hívásomat' kijelentéssel kisétált az ajtón. Harry komótosan tette fel napszemüvegét, amit nem nagyon értettem, hisz odakint éppen beborult az ég, de aztán eszembe jutott, hogy valószínű nem szeretné ha bárki is felismerné.
Szám szélét harapdálva követtem figyelemmel minden egyes rezzenését, mozzanatát, de ő még csak egy másodperc erejéig sem nézett rám.
– Harry..
Még mindig nem nézett felém, csak hümmögött egyet. Na jó, most berágott rám?! De hát semmit nem csináltam!
– Én.. – igazából nem tudtam mit akartam neki mondani. Vagy hogy egyáltalán mit mondhattam volna neki. Hogy fura érzéseket vált ki belőlem? Hogy szerintem többet érzek iránta mint azt szabadna?
Smaragdzöld szemeivel kíváncsian vizslatott, aztán gúnyos mosolyra húzva száját rázta meg fejét.
– Mennem kell.
Bólintottam, ő pedig hajába túrva meredt rám. Aztán Niall dudált. Háromszor. Harry meg kirontott a házból, maga után hangosan becsapva a bejárati ajtót. A fenébe.

[ 2 héttel később ]

– Megyünk az orvoshoz, nem érdekel! Öltözz!
Niall ellentmondást nem tűrő hangját csak tompán hallottam, mivel a fürdőszoba ajtaja még mindig csukva volt. Aztán Niall vörös fejjel rontott be rajta és rögtön mögém lépve összefogta hajamat.
– Nem megyek. Bizonyára csak gyomorrontás vagy valamilyen vírus – töröltem meg arcomat. De persze az ír szöszit ez sem hatotta meg.
– A-a. Menj, öltözz át, én elindítom a kocsit – mosolygott rám kedvesen, majd felsegített a wc mellől.
– Niall.. Harry-vel.. Szóval, minden rendben vele?
– Aha – felelte kurtán, mire legszívesebben tovább kérdezősködtem volna, de nem tettem. Miért tettem volna? Harry két hete, miután elment a stúdióba nem jött vissza. Pedig megígérte. Én meg vártam. Aztán eltelt egy hét, és most a második is. Harry pedig hisztizik valamin, amiről elképzelésem sincs, hogy mi lehet.
Így inkább egy biccentést követően felbattyogtam a szobámba, hogy viszonylag elviselhető külsőt varázsoljak magamnak.

Immáron az egyik magánklinika – Niall biztosra akart menni, hogy semmiképpen ne találjanak ránk, ezért is hozott ide – várójában üldögéltünk. Míg én az ujjaimat morzsoltam, ír barátom a telefonjára szegezte tekintetét és felszisszent.
– Mi az?
Fejét oldalra biccentette és összehúzott szemekkel nézett rám.
– Ööö.. Harry idejön – nyögte ki egy szuszra.
– Miért szóltál neki? – hunytam le szemeimet sóhajtva. Egyáltalán nincs kedvem Harry-hez.
– Mert...
– Miss Scott? – nyílt ki az ajtó, mire Niall megragadta könyökömet és maga után kezdett húzni. A doktornő kedvesen mosolygott ránk és betessékelt minket maga előtt a szobába. – Miben segíthetek?
– Az utóbbi négy napban rendszeresen van hányingerem, sokszor szédülök és néha a hasam is rettentően görcsöl.. Szerintem ez csak egy szimpla gyomorrontás vagy vírus lehet, de a barátom mindenképp szerette volna, ha lát egy orvos is..
Magyaráztam kelletlenül Niall pedig mosollyal az arcán bólogatott. A sunyi kis majomja.
– Rendben, akkor gyere, megvizsgállak. Mellesleg, jól tettétek, hogy eljöttetek, mostanában nagyon sok ilyen beteggel találkoztam és sokaknak teljesen más bajuk volt, mint egy szimpla influenza – vetett szőke társamra egy büszke pillantást, akinek ettől a gesztustól olyan hatalmas mosoly terült szét az arcán, hogy még engem is sikerült megnevettetnie.
A doktornő mindeközben sebesen firkált valamit a papírjára, megnézte a füleimet, torkomat és még a légzésemet is meghallgatta. Szemeit résnyire szűkítette és úgy meredt rám pár perc erejéig. Aztán leírt valamit a papírra és megint rám nézett. – Szeretnék csinálni egy ultrahangot.
Nem értettem mire akar ezzel kilyukadni, így hát egyetlen szó nélkül feküdtem fel az ágyra ahova mutatott, felhúztam a kardigánomat, ő pedig jéghideg zselével kente be a hasamat. Bah.
Niall idegességében kezemre kulcsolta ujjait és úgy nyomott rá puszit. Gondolom én, ezzel azt akarta sugallni, hogy minden rendben lesz. Na ja. Ezt én is így gondoltam.. Egészen addig, míg a doktornő így nem szólt:
– Ezek szerint jól sejtettem. Rachel..mikor volt a legutolsó ciklusod?
– Azta. Ez jó kérdés – nevettem el magamat zavartan. Telefonomat a kezemben tartva kezdtem felfele görgetni a naptárat, mígnem sikeresen megtaláltam a pirossal jelzett 5 napot. Ami kereken másfél hónapja volt. Lesütött szemekkel kezdtem felfogni, hogy mire is akar kilyukadni a doki. Nem. Nem, az nem lehet.. – Másfél hónapja.
Niall zavaros tekintettel kapkodta fejét köztem és a nő között. Ő nem vette le, hogy miről beszél. Bár én se jöttem volna rá!
– Akkor az ultrahang és a megérzésem sem hazudnak – rázta meg fejét széles vigyorral, majd a fejét még mindig köztünk kapkodó Niall-re mosolygott. – Gratulálok!
– Mégis mihez? – döbbent le teljesen, én pedig az idegösszeomlás szélén álltam. Nem lehetek terhes!
– Gratulálok, apa lesz!
– Hogy mi leszek?! – kerekedtek ki szemei, arca pedig az eredeti színénél is fehérebb lett.
– Nem te – ráztam meg fejemet, a könnyeim pedig automatikusan folyni kezdtek. – Luke... Niall, Luke a baba apja!
Egész testemben remegtem, az erőteljes, hangos zokogásom pedig rátett erre egy lapáttal. Niall elengedett egy választékos, négy percen keresztül tartó szitkozódást, miközben letörölte a zselét a hasamról, majd váltott pár szót a doktorral a kötelező vizsgálatokról és gyógyszerekről, ezt követően pedig kivezetett a szobából egyenesen a váróba, ahol egyedül Harry üldögélt, idegesen csattogtatva rágóját. Mikor hallotta keserves zokogásomat és megpillantott minket, gyors léptekkel termett mellettünk.
– Mi történt? Mit mondott a doki? Mi a baj?!
Niall felém sandított, de mivel látta, hogy még levegőt is alig kapok, így, még mindig szorosan tartva derekamat, válaszolt barátjának.
– Terhes. Rachel Luke gyerekét hordja a szíve alatt.
Hihetetlen. 21 éves vagyok. Luke 22, de akkor is! Ő éppen most éli karrierjének csúcspontját, nem mellesleg két hete szakítottunk, nem állíthatok oda hozzá, hogy "figyelj, Luke, a gyerekedet várom". Nem. Egyedül fogom végigcsinálni ezt. Niall mindvégig itt volt és valószínű itt is lesz mellettem, hogy segítsen. Harry-ről ezt nem lehet elmondani, mert nem tudom, hogy mégis mi a fene baja lehet. És az igazat megvallva nem is érdekel. Sem ő, sem Luke. Egyikük sem.
– Mi van??? – jobb oldalamon immáron Harry dühöngött. – Megölöm. Odamegyek és addig verem, amíg az utolsó darab csontját is ripityára törtem!
– Nyugodj már le – intette le Niall, aztán elindultunk a parkolóba, a kocsihoz. Én mindeközben zokogásból átváltottam szipogásba és hagytam, hogy mint egy csomagot adjon át Harry-nek aki ugyan próbált a hátsó ülésen csitítani, de nem nagyon sikerült elérnie a várt hatást.
– Hé. Nyugodj meg. Minden rendben lesz. Rachel, komolyan nyugodj le, árt a babának – hajtotta le fejét, kétségbeesetten próbálva elkapni tekintetemet. A baba. Jézusom. Gyerekem lesz! Anya leszek! Azt hiszem eddig a pontig nem is fogtam fel rendesen, hogy gyerekem lesz. Kilenc hónap múlva világra hozok egy gyereket. Aki az enyém. És Luke-é. A felismerés olyan erővel vágott arcba, hogy sírásom azonnal alábbhagyott, míg végül már csak a könnyeim csorgadoztak lefele arcomon. Harry még mindig csitítgatva húzott magához szorosan, aztán ráparancsolt Niall-re, hogy "kifizetem a gyorshajtási csekkedet, csak taposs már a gázra!", a volán mögött ülő szőkeség pedig egy halvány mosoly kíséretében valóban áthajtott minden éppen pirosra váltó lámpán és kamerán. Minimum 120 km/h-val. A belvárosban.

– Harry, jól vagyok, terhes vagyok, de menni attól még tudok egyedül is! – ráztam fejem rosszallóan mikor kezemet megragadva lépkedett mellettem, csigákat megszégyenítő lassúsággal.
– Nem nagyon érdekel. A leendő keresztlányomról beszélünk – nézett rám halovány mosollyal, szabad kezével hajába túrva. Jó.
Március, Harry, a friss levegő illata, az erdő, Harry haja és szemei, na meg a mosolya, a tudat, hogy gyereket várok és a hormonok..ez mind oka annak, hogy nem bírtam elszakítani a szemeimet Harry telt ajkairól. Szaggatottan fújtam ki a levegőt tüdőmből és inkább szemeibe néztem. Hatalmas hiba. Orbitálisan nagy hiba. Harry mosolya szélesebb lett, mikor látta, hogy zavarban vagyok. Szemei csillogtak a pajkosságtól, és végül megtorpant.
– Nem biztos, hogy te leszel a keresztapja – ráztam meg fejemet, egyre szaporábban szedve a levegőt.
– Mindketten tudjuk, hogy..
– Mit tudunk? – kocogott mellénk hirtelen Niall, engem pedig hatalmába kerített a megkönnyebbülés.
– Semmit – ráztam meg fejemet, egy biztató mosolyt lövellve felé.
A házban aztán Harry megcélozta a konyhát, azzal a szándékkal, hogy ő most bizony főzni fog nekem. Niall mindeközben lehozta a takarómat és párnámat az emeleti szobámból, majd megágyazott a kanapén, megvárta míg elhelyezkedem majd levágta magát mellém és együtt kezdtük el nézni a TV-t.
– Modern Család? – kérdezte megállapodva a Comedy Central-on.
– Tökéletes – bólintottam. A sorozat nézése közben elkalandoztak gondolataim.. Agyam kattogott, csak a babára, Luke-ra, Harry-re, a többiekre, aztán megint a babára tudtam gondolni. Nem is tűnt fel, de mikor feleszméltem, a kezem hasamon pihent és apró köröket rajzoltam rá. Eleinte, pontosabban a rendelőben még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg elvetetem. De.. az én gyerekem. Luke gyereke. Ha nem is tud róla, mégis tőle van és eszem ágában sincs elvetetni. Ha egyedül is, de felnevelem és csodás ember lesz belőle.
– Hé – tette kezét lábamra Niall. – Mikor akarod elmondani a többieknek?
– Nem fogom elmondani nekik. Titokban szeretném tartani. Luke úgysem akarná ezt a picit. Most vannak a karrierjük csúcspontján, nem lenne rá ideje. Se rám. És különben is most szakítottunk. Úgyhogy ezt most egyedül fogom végig csinálni – jelentettem ki, ellentmondást nem tűrő hangon, amiből Niall megértette, hogy ebből valóban nem engedek.
– Tessék – állt meg előttem hirtelen Harry, egy köténnyel nyakában és egy tálcát tartva kezében. – A kedvenced. Gyümölcsleves – vigyorgott rám, nyomott egy puszit homlokomra és visszament a konyhába. Gondterhelten meredtem utána, de végül megint a sorozatra koncentráltam. Legalábbis megpróbáltam..

[ 5 hónappal később ]

– Harold Edward Styles, el akarok menni arra a nyamvadt átadóra! – kiáltottam el magam, mikor megelégeltem, hogy ennyire akadékoskodik. Ma lesz a BRITs díjátadó, ahol mindkét banda jelölve van legalább három, négy kategóriában. Emellett szintén mindkét banda fellép.
– Bárki meglát, felismer, csinál rólad egy képet a cuki kis pocakoddal, holnapra pedig mindenki tudni fogja, hogy terhes vagy. A mindenki alatt pedig tényleg mindenkit értek – vetette hátra fejét, miközben tenyerét egyre csak növekvő hasamra simította. – Érezted?
– Éreztem – vigyorogtam én is. Harry szemei csak úgy csillogtak a boldogságtól. – Szereti a hangodat..
Rám kapta szemeit, arcán tisztán látható volt a zavartság és döbbenet. Én is ledöbbentem. Nem akarom elhinni, hogy ezt kimondtam.
– Hát.. Ez jó dolog. Nem?
– De. Jó dolog – bólintottam, majd visszakanyarodtam az eredeti témához. – Elmegyek ruhát venni, olyat, amibe mindketten beleférünk. Este pedig támogatni fogom a barátaimat, azzal, hogy jelen leszek. Nem fogok velük találkozni, láthatatlan leszek ígérem. De akkor is ott leszek.
– Rendben. Nem bánom. De akkor egyedül is kell érkezned – vonogatta vállát, én pedig vigyorogva egyeztem bele a dologba. Egyedül érkezni? Ez a legkevesebb. – Hé kis haver. Vagy kiscsajszi. Fogadd meg a tanácsomat és ha anyád egyszer valamit nagyon akar, akkor semmi képpen ne próbáld meg lebeszélni róla. Lehetetlen küldetés.
Könnyek szöktek szemembe, mikor hasamhoz hajolt, simogatta és sejtelmesen kezdett beszélni az odabent élő babámhoz. Az az igazság, hogy ezt Luke-nak kellene tennie. Luke-nak kellene vigyázni ránk. De nem lehet. Ők legutóbbi információim szerint jelenleg stúdióznak, Mikey és Mia között minden rendben van, bár a Luke és én kapcsolatunkról még mindig nem egyezik a véleményük, de legalább már nincsenek fasírtban. A többiek helyzete is hasonló, aminek kifejezetten örülök. Calum állandóan utánam nyomoz, Luke-val egyetemben, de Harry elmondása szerint fogalmuk sincs arról, hogy hol lehetek. És szerinte ez egy jó darabig így is fog maradni.
– Rachel.. – kezdte halkan, lehajtott fejjel.
– Igen?
– Muszáj megtennem.
– Harry, miről beszélsz? Minden rendben van veled? – szaladtak fel szemöldökeim. Felemelte fejét, ujjaival megemelte államat és így folytatta:
– Nem akarok csak a barátod lenni!
És akkor történt, hogy Harry Styles ajkait sajátomon érezhetem. Először semmit nem reagáltam, teljesen lefagytam. Aztán kapcsoltam. Most sem tudom, hogy a terhesség, a hormonok, vagy csak a felgyülemlett feszültség miatt, de kezeimet hajába vezettem, és ölébe ültem.
Ezáltal pedig egy olyan dolog vette kezdetét, amit szerettem, de ugyanakkor gyűlöltem is.

dzsudzsi_es_anna 🥰