[ RACHEL SCOTT SZEMSZÖGE ]

– Kivel beszéltél? – adott a kezembe egy bögre forró csokit meg pokrócot apa. Lesütöttem szemeimet miközben, magam köré csavartam a bolyhos takarót.
– Felkeltettelek?
– Ne válaszolj kérdésre kérdéssel, de nem – rázta fejét. – Miután kijöttél, rá nem sokkal megébredtem. De kivel beszéltél? Luke-val?
– Apa, az előbb mondtam, hogy szakítottam vele, akkor nem hívom fel! – kortyoltam nagyot a csokiból. – Harry-vel beszéltem. Azt mondta mindjárt itt lesz. Remélem, nem... – mielőtt folytattam a mondanivalómat, vagy apa reagálhatott volna bármit is, egy erőteljes kopogás szakította félbe a társalgást.
Ösztönösen indultam el a hotelszoba ajtajához, és nyitottam ki azt. Harry szaporán kapkodott levegő után, göndör haja félig az arcára tapadt, félig pedig az égnek meredezett. Mikor még nagyobbra tártam az ajtót, hosszasan sóhajtva lépte át a küszöböt és fonta karjait testem köré. Arcát hajamba fúrta, ujjaival erősen kapaszkodott a pólómba.
– Soha többet ne merészelj így eltűnni – szorított magához még jobban. – Már mindenféle képsor lement a szemeim előtt és hidd el, egyik sem végződött szépen.
– Jól van, Hazza, de itt vagyok, épen és egészségesen. Nyugi – simogattam hátát.
Tett hátra egy lépést, tetőtől talpig végigmért és bólintva elmosolyodott.
– Örülök, hogy jól vagy.
– Szia, Harry – szólalt meg hirtelen apu, az üveg ajtót becsukva maga után.
– Hello, Cameron. Hogy vagy?
– Meg vagyok, köszönöm – rázták meg egymás kezét. – Én most elmegyek a banda házba..
– De..
– Egy szóval sem foglak megemlíteni. Ígérem – nyomott puszit homlokomra, majd már ki is lépett az ajtón. Kulcsra zártam azt és a hatalmas ágy felé biccentettem.

[ JOHANNA SCOTT SZEMSZÖGE ]

– Nocsak, nocsak. Az ex-férjem Londonban van. Hm. Ígéretes – motyogtam az egyik telefonfülkének döntve hátamat. – Rachel a közelben van?
– Együtt érkeztek egy taxival, most viszont Cameron csak egymaga távozott. Az előbb pedig az a magas, göndör hajú gyerek ment be.
– Bunkó bongyor. Remek. Menj be és kérdezősködj egy picit. Tudj meg minél többet. Szeretlek – ez a világ legnagyobb hazugsága.
– Én is szeretlek, Johanna – válaszolta sóhajtva Jason.
Tisztában volt vele, hogy a köztünk levő kapcsolatnak semmi köze a szerelemhez. Tudja, hogy tartozik nekem és csakis ezért nem küldtem el a fenébe.
Jason. Jason Calum és Rachel vérbeli apja. Sosem akartam gyereket. Persze, míg fiatal voltam bármit megtettem volna azért, hogy egy napon én is babázhassak a saját gyerekeimmel. De apám és anyám tettek róla, hogy elmenjen a kedvem a családalapítástól. Van egy nővérem, Joesie. Az apánk ivott. Nap mint nap részegen tért haza a munkából. Elvárta, hogy mire hazaér, anya friss ételt tegyen elé az asztalra, követelte, hogy a nővérem és én tegyünk le mindent elé az asztalra. Ha együtt is ettünk, félig a pincérei voltunk, félig meg a lányai.
Aztán egy nap anya megelégelte, hogy apa veri, hogy mi rettegünk tőle, így hát elköltöztünk Sydneybe. Ahol megismertem Jasont. Fiatalok voltunk, élveztük az életet. Nem törődtünk semmivel, nem érdekeltek a következmények. Akkoriban ő volt életem szerelme. De ő elment Amerikába, én pedig magamra maradtam Sydneyben a nővéremmel, anyámmal és egy gyerekkel a hasamban. Esküszöm, ha Jason mellettem maradt volna, akkor még meg is tartottam volna az apró testű kis babát. Az én babámat. Calum-ot. Olyan ártatlan volt. Nem volt szívem egy szó nélkül elhagyni. Így hát beadtam Sydney egyik gyermekotthonába, ahol külön megkértem az igazgatónőt, hogy csak egy olyan családnak örökbe, akiknél biztos, hogy csodás ember lesz belőle. Úgy hiszem Georgia-éknál ez megtörtént.
Aztán ott van Rachel. Az igazság az, hogy Calum-ra valójában egyáltalán nem haragszom. Őt sikerült Sydneyben hagynom, ő a későbbiekben sem keresztezte az életemet. Ellentétben Rachel-vel. Rachel pokollá tette az életemet, még úgy is, hogy ő nem tudott róla.
New Yorkban éltem akkor, mikor egy nap Jason felkeresett. Nem tudta, hogy mióta ő elhagyta Ausztráliát én megszültem a közös gyerekünket, és nem is mondtam el neki soha sem. Annak idején ugyanúgy szerettem őt, mint Calum előtt. Bármit megtettem volna azért, hogy soha semmi ne válasszon el minket egymástól. De akkor teljesen akaratlanul jött Rachel. Tudtam, hogy ő nem tehet arról, hogy a hasamban volt. Mégsem tudtam szeretni. Sőt. Megfordult a fejemben, hogy elvetetem. De végül aztán nem tettem. Máig sem értem miért. Mire megszületett, Jason megint lelépett, anélkül hogy tudta volna - életében másodszor lett apa. Rachel-t is beadtam egy intézetbe. Nem kértem semmit, csak letettem az ajtó elé és eltűntem. Örültem, hogy magam mögött tudtam hagyni. Nem akartam a nyakamba. Ráadásul kislány is volt. Gyenge, apró. Olyan lett volna mint én. Olyan életet pedig nem akartam neki. Úgyhogy hagytam, hogy mások találjanak neki egy rendes családot.
Aztán megismertem Cameront. Cameron azóta volt az életem szerves része, mikor New Yorkba költöztem. Tudta, hogy Jason-vel vagyok, ezért maradtunk csak barátok. Hosszú évekig tartó barátságunk volt, mindaddig míg Jason el nem tűnt. Aztán összejöttem Őt talán még Jason-nél is jobban szerettem. Sőt. Ezerszer jobban szerettem. Minden olyan jól működött. Minden tökéletes volt. De aztán kitalálta, hogy gyereket akar. Szerencsémre sikerült elhitetnem vele, hogy lehet gyerekem, de ő kitalálta, hogy fogadjunk örökbe egyet. És akkor eszembe jutott. Cameron egyáltalán nem olyan mint az apám volt. És még lehet én is megszeretném a gyereket.
De nem. Amilyen szép volt az elképzelés, a valóság olyan rossz volt. Utáltam a lányt, hisz Cameron minden figyelmét rá fordította, a szeretetét is neki adta. Engem meg szépen lassan el is felejtett. A balesete tinédzser korában sem segített a helyzetemen, inkább csak rosszabb lett tőle. El kellett játszanom, hogy mennyire szeretem, mennyire aggódtam érte. Holott ilyenről szó sem volt..
– Asszonyom! Telefonálnék! – kopogott valaki a piros fülke ajtaján. Idegesen töröltem le a könnyeimet arcomról, majd lassan megfordultam és kinyitottam az ajtót. – Elnézést, minden rendben van?
– Fordulj fel – közöltem gyilkos tekintettel, aztán vissza sétáltam a motelba, ahol megszálltam.

[ 3 nappal később ]
[ RACHEL SCOTT SZEMSZÖGE ]

– Apa, minden rendben lesz. Ne aggódj – mosolyogtam rá biztatóan. – Bízz bennem.
– Én bízok. Benned is és Harry-ben is, ehhez kétség sem fér – vakarta meg tarkóját. – De nem akarsz visszajönni Amerikába? Haza? Johanna valóban elvitte a dolgait, biztosan nem fog többet visszajönni.
– Mindenki ott keresne, te is tudod. Egy ilyen hely eszükbe sem jutna, na meg hát nem is ismerik. Csak...
– Én – szólalt meg egy hang az ajtó irányából. Harry ideges mosollyal intett, mögötte pedig Niall integetett boldogan. – A titkod nálam biztonságban van. Komolyan.
– Én azt tudom – mondtam megilletődve. – Én azt hittem, hogy a titkom nálad is biztonságban van – mutattam Harry-re, kinek arca hirtelen piros lett.
– Ez így is van. Nem is mondtam senkinek semmit. De Niall az egyedüli, aki tud erről a házról, hisz ketten vettük. És mikor mondtam neki, hogy oda megyek, rögtön leszűrte, hogy te vagy a dologban. Egy szót sem szóltam rólad, esküszöm – emelte fel kezeit védekezés képpen. Niall helyeslően bólogatott, mire sóhajtva intettem, hogy jöjjenek be. A szőkeség egyenesen felém rohant, majd mikor elém ért, derekamnál fogva emelt fel és perdült meg velem.
– Rendesen rám hoztad a frászt – tett le újra a földre és nyomott puszit hajamba. Mielőtt válaszoltam volna bármit is, apa felé fordultam.
– Most már elhiszed, hogy minden okés lesz?
– Rendben. Menjetek. De melegen ajánlom, hogy vigyázzatok rá srácok – rázta fejét halovány mosollyal.

[ MIA CARTER SZEMSZÖGE ]

Michael három napja haragszik rám azért, mert Luke elbaszott valamit, én pedig neki adok igazat, mert valójában nem is csinált olyan nagy hülyeséget azzal, hogy nem mondta el Ray-nek a dolgokat. Szóval most fasírtban vagyunk.
De nem csak mi. Ash és Bry is balhéznak, Perrie pipa Zayn-re, El pedig Louis-ra.
– Megjött a kaja! – ugrott fel a kanapéról Louis boldogan, vele egyetemben pedig Niall és Harry lépett be az ajtón fejenként egy-egy sport táskával vállukon. Lou szomorúan huppant vissza barátnője mellé, aki rá sem hederített.
– Hát ti? Hova készültök? – érdeklődött a rólam aligha tudomást vevő Mikey. Kezd elegem lenni. Ahelyett, hogy ezt az állandó macska-egér játékot játszaná velem, igazán mondhatna annyit, hogy mondjuk "bu", vagy bánom is én. Csak szóljon hozzám végre. De egyenlőre ez úgy tűnik még várat magára.
– Edzeni – vágta rá feltűnően gyorsan Niall. Lényegében hihető volt a terve, hiszen futó ruhában volt, és a sport táska is stimmelt. Csak azt nem értem, hogy honnan jönnek, ha edző terembe igyekeznek. Furcsa. Harry eközben megsemmisitő pillantást lövellt Luke, Louis, Zayn, Liam és felém, majd feltrappolt a szobájába.
– Úgy beverném a képét. Tisztában van vele, hogy hol van Rachel és mégsem mondja el. Rohadék – dünnyögte lesütött szemekkel.
– Szerintem meg fogd be és várd a kajádat – nézett rá gyilkos tekintettel Cal, mire bennem is felment a pumpa.
– Állj le, Calum. Ha nem vágod az arcába, hogy te vagy a bátyja, akkor most nem itt lennénk!
– Mia, hogy láthatod ennyire egyoldalúan a dolgoka...
– Te meg aztán ne is akarj oktatni, Michael Gordon Clifford! Három napja rám se hederítesz, pont te ne akard megmondani, hogy mit és mit ne csináljak! – emeltem fel hangomat, szemeimet övéibe mélyesztve. Arcán egyetlen egy izom sem rezzent, csak felállt és kisétált a teraszra.
Mindeközben senkinek nem tűnt fel, hogy Niall és Harry elhagyták a házat, így megint nem tudhattuk meg, hogy valóban edzeni mentek-e...

dzsudzsi_es_anna ❤️❤️