| A MŰTŐBEN |

Az orvosok lassan öt és fél órája operálják a még mindig küzdő Rachel-t. Rengeteg vért veszített már, ezért a vérátömlesztés is szóba jöhet. A golyót sikeresen eltávolították a testéből, de az egyik orvosnak feltűnt, hogy a golyó mélységének köszönhetően több kárt okozott, mint azt képzelték volna.
– Muszáj lesz vérátömlesztéshez folyamodnunk..valaki menjen ki és tájékoztassa a jelenlévő személyeket a dolgokról és elsősorban tőlük vegyenek vért, hátha úgy nem kell különálló személy vérét alkalmazni. Nyomás! – törölte meg kezével homlokát a mentőben is tartózkodó orvos, Dr.Banner. Az egyik nővér, aki csak a papírmunkát végezte a doktor utasítását követve rohant egyenesen a váróba. – Jaj, te lány. Csak legyen egy ugyanolyan vérű személy a rád várók között...

| CALUM HOOD SZEMSZÖGE |

A váróból egyöntetű beleegyezéssel cuccoltunk át a műtő folyosójára, mivel innen semmit nem láttunk, így azt sem tudhattuk, ha valaki ki esetleg be menne a szobába ahol Rachel-t még mindig műtik.
Alig ültünk ott fél órája mikor a terem ajtaja kicsapódott és egy alacsony, középkorú nővérke trappolt egyenesen a sürgősségi osztály nővér pultjához.
– Hova tűnt az a nagyobb csapat a váróból? Azonnal vért kell tőlük vennem! – kopogtatta idegesen a pultot, miközben egyre hangosabban beszélt, így mindannyian odakaptuk fejünket.
– Mi történt? Miért kell vért venni tőlük?
– Az a kislány túlságosan nagy mennyiségű vért veszített. Dr.Banner azt kérte, vegyek vért a jelenlevőktől abban a reményben, hogy valamilyen szinten rokoni kapcsolat van köztük és akkor nem kell egy teljesen idegen vért átömlesztenünk – sóhajtotta ide-oda forgatva fejét, majd megakadt a tekintete rajtunk és már rohant is irányunkba. Luke vöröslő szemeivel ugrott talpra.
– Hogy van, minden rendben vele?!
– Nem adhatok ki információkat..de annyit elmondhatok, hogy rettentően súlyos az állapota, épphogy még életben tudjuk tartani.. – mondta lassan, hogy minden megemészthessük a tényeket. Liv és a többi lány is sírásban törtek ki, nekem pedig a szívem szakadt meg. A legjobb haverjaim, a legjobb barátnőim, a barátnőm és a húgomnak tekintett lány..mind szenvednek. Ahogy én is. – Most viszont szeretném megkérni Önöket arra, hogy fáradjanak velem egy másik terembe, hogy vért vehessek maguktól. Kövessenek kérem!
Nem kellett kétszer mondania, akár egy nagy szarvas csorda indultunk meg a nővér után, aki időközben megszabadult száj maszkjától és a haját takaró anyagtól. Húsz méterrel a műtőtől a nő bekopogott egy szobába, ahonnan senki nem szólt ki, majd Liam-et maga után húzva nézett vissza ránk a küszöbről.
– Egyenként jöjjenek be, a sorrend nem számít csak siessenek rendben? Minél előbb végzünk, annál hamarabb tudunk tenni a kisasszony érdekében – mondta, majd becsukta maga mögött az ajtót.
– Édes istenem – préselte ki magából ezt a két szót Mia, aki Mikey karjaiban sírdogált. – Mikey, mondd, hogy minden rendben lesz vele. Kérlek..
– Meg fog javulni. Valamelyikőnk vére segíteni fog neki. Nyugodj meg, életem, próbálj meg lehiggadni...
– Mehet a következő – nyílt az ajtó, majd Liam és Zayn cseréltek helyet. És ez így ment tovább. Majd rám került a sor. A szobában immáron nem csak a nővér volt, hanem rajta kívül még három beöltözött fickó akik a véreket vizsgálták.
– Maga az utolsó?
– Igen..miért? – a kérdés úgy hangzott, mintha én lennék az utolsó hajszál ami elválasztja Ray-t a haláltól. Remélem valóban én leszek az a hajszál és ott is maradok ahol most vagyok.
– Mert egyik barátja vére sem azonos a kislányéval. A szülei mikorra érnek ide? – kérdezte a nő hadarva, miközben kezembe bökte a tűt.
– Azt hiszem legutóbb azt mondták, hogy fél óra és itt lesznek – motyogtam lehunyt szemekkel.
Istenem add, hogy a vérem jó legyen. Kérlek szépen. Tudom, hogy nem sokszor...na jó lényegében soha de tényleg soha nem szólok hozzád, mert szerintem  kicsit szeszélyes dolog az, ha az ember magában beszél..de most az egyszer kérlek nézd el minden baromságomat és segíts. Rendben? Ígérem, ha ez megtörténik ezentúl mindennap leülök a szobámban és beszélek veled egy órát, csak segíts kérlek.
– Rendben, tőlük is veszünk majd vért. Fiam, menj ki, mindjárt jövünk az eredményekkel – biccentettem majd már mentem is vissza a többiekhez, hogy megint.. várjunk. Ja.
– Na, mondott valamit? – szólalt fel elsőként Niall.
– Semmit. Mindjárt jön és elmondja az eredményeket. Majd ha Rach szülei megjönnek, tőlük is vesz le vért aztán meglátjuk mi lesz – túrtam hajamba jobb kezemmel. – Haver..ülj le egy kicsit, hozok neked kávét. Ramatyul festesz.
– Az jó lenne, köszönöm – ütögette meg vállamat és fejét a falnak döntve ült le a szintén nagyon összezuhant Louis mellé. Luke után talán neki lehet a második legnehezebb. Elvégre ő volt a mentőben, ő hallotta azt elsőként, hogy élet halál közt van..szar egy ügy ez. Nagyon szar.

Egy tálca büfés kávéval a kezemben battyogtam vissza a többiekhez a folyosóra. A nővér éppen hevesen benne volt a magyarázásban, de mivel hallótávolságon kívül voltam ezért tényleg semmit nem hallottam. De az irányomba forduló barátaim arcából simán levettem, hogy valami durva dologról lehet szó. Na kösz Jézuska. Direkt kértelek, erre most valami nagyon durva cuccot közölt velük a nő. Tuti nem fogok beszélgetni veled ezek után.
– Köszi a kávét, Cal – vette el a tálcát tőlem Mia és fejével a kényelmetlen, fehér műanyag székre biccentett.
– Nem akarok leülni. Egész nap ülök, ülj le inkább te, csak nyugodtan – ellenkeztem mit sem sejtve.
– Haver, tényleg ülj le. Utána felállhatsz, de most ülj le – vett le egy pohár hosszú kávét a tálcáról Zayn is. Most ezekkel mi van? Aggódnak az állapotomért? Semmi bajom nincs! Nem vitáztam, inkább levágtam magam a székre és kíváncsian néztem fel a nővérre.
– Egyik vér kép sem azonos Rachel-ével..
– A kurva életbe – csattantam fel idegesen. A nővér elkerekedett szemekkel nézett le rám, de pár pislantás után fejét megrázva kezdett megint beszélni.
– Kivéve egyet.
– Mi?
– Igen – bólintott. – Az Ön vér képe hajszál pontosan olyan mint Rachel-é.
– Na! Szuper, mire várunk még?
– A beleegyezésedre van szükségünk ahhoz, hogy több vért vehessünk még tőled.
– Beleegyezek, csak siessünk már – álltam fel sietve. De a nő egy tapodtat sem moccant. – Hölgyem, mehetnénk már?
– Van itt még valami.. Ilyen pontos vér képek nagyon ritkán fordulnak elő..legtöbbször testvérek között.. – köszörülte meg torkát.
– Asszonyom, komolyan, majd elmeséli később, hogy hogyan működik ez, de most...várjunk. Mi?
– Testvérek közt vannak a legpontosabb vér képek. Úgy vélem, jó lenne, ha a vérvétel után beszél a szüleivel.
– Maga azt állítja, hogy Rachel...hogy Rachel a testvérem?! – ültem vissza döbbenten a székre.
– Van rá esély?
– Nem tudom – tártam szét karjaimat. – Engem úgy fogadtak örökbe, mert az eredeti anyám baba koromban beadott egy otthonba..
– Mindenképpen beszélj a szüleiddel és Rachel szüleit is keresd fel ebben az ügyben. Most viszont menjünk.

| MIA SZEMSZÖGE |

Hihetetlen. Egyszerűen csak hihetetlen. Egyik döbbenet után jön a másik. Amíg Calum és a nővér visszamentek a szobába, mi visszasétáltunk a műtő melletti székekhez és kávéinkat kortyolgatva emésztettük meg a hallottakat.
– Ez azt jelenti, hogy Rachel és Calum..de és akkor mi van Mali Koa-val? – gondolkodott hangosan Harry. Hát én esküszöm fejbe verem egy serpenyővel.
– Harry. Az előbb mondta el, hogy adoptálták. Mali Koa nem az igazi testvére – forgatta meg szemeit Perrie, fejét Zayn vállára hajtva.
– Pontosan. Lehetséges, hogy Cal igazi testvére Rachel – szólt közbe Niall is.
– Tessék?
A hang mellőlünk érkezett, személyesen Rachel anyjától, aki a szokásos méregdrága, márkás cuccait viselte. Igazából nincs vele problémám, de nem is szimpatizálok vele annyira, mint Cameron-val, Rach apjával. Ő nem bújik márkák mögé, nem játssza meg magát, ha a lánya közelében van. Cameron jó fej, olyan mint mi. Viszont Rachel anyjával nem szívesen maradnék kettesben. Úgy kábé soha.
– Sziasztok gyerekek – köszöntött minket Cameron gondterhelt mosollyal. – Történt valami? Hol van a lányom?
– Még mindig a műtőben. Calum-tól most vesznek vért, hogy aztán vérátömlesztést tudjanak alkalmazni – ismertette a jelenlegi helyzetet Luke. Cameron szemeibe azonnal könnyek gyűltek, míg Johanna arcán egyetlen izom sem rándult. Mintha nagyon nem is izgatná, hogy mi van a lányával.
– Miért pont Calum-tól vesznek ezért vért? Nem rokonok, nem lehet ugyanaz a vércsoportuk – emelte fel fejét Johanna. Fekete magassarkú cipő volt lábain, de most valamiért azt kívánom bárcsak elbukna bennük.
– Johanna.. – állt meg a nő mögött Cal, letapasztott kézzel. – A vércsoportunk tökéletesen ugyanolyan. A nővér azt mondta, hogy az én vérem a legmegfelelőbb egy vérátömlesztéshez. De most válaszokat akarok.
– Fiam, vegyél vissza a hangnemedből, mert nem tetszik ez a stílus – jesszus, esküszöm alárúgok, csak esne rá a tökéletes orrára.
– Hé. Ne most tervezd meg a halálát, baba – motyogta a fülembe Mikey, mire pirulva lesütöttem szemeimet. Lehetséges, hogy ennyire ismer?
– Pedig olyan szívesen rúgnám ki a lábait ennek a...
– Imádom a krimis fejedet – hajolt előrébb, pont annyira, hogy könnyedén ajkaimhoz juthasson. Rövid csókot nyomott számra, majd tekintetét megint a társalgásra szegezte.
– Rachel valóban a ti lányotok?
– Na de! Mégis, hogy merészelsz ilyet képzelni? – hápogott össze-vissza akár egy kacsa.
– Johanna, elég legyen. Egyszer úgyis fény derült volna erre az egészre. Úgy tűnik most van itt az ideje – lépett közbe Cameron. – Rachel-t örökbe fogadtuk, mert Johanna nem tudott gyereket szülni. Mindenhol próbálkoztunk az örökbefogadással, de Los Angeles-ben nem jártunk sikerrel. Ezért döntöttünk úgy, hogy megpróbáljuk New Yorkban ezt az egész hercehurcát, ahol aztán megtaláltuk Rachelt. Azt mondták az eredeti anyja születése után rögtön beadta az otthonba, pont mint a bátyját, annyi különbséggel, hogy a fiút Sydney-ben hagyta – dörzsölte meg pirospozsgás arcát miközben egyre nehezebben ment a beszéd. Calum-ra kaptam szemeimet, kinek arcán patakokban folytak a könnyek. Mellőlem Olivia éppen indult volna, hogy megnyugtassa, de Liam közelebb volt, ezért ő simogatta a hátát, Liv-nek meg maradt a keze cirógatása.
– És mióta tudjátok, hogy Rachel a húgom? – kérdezte sírástól remegő hangon.
– Mindig is tudtuk. A te szüleid is tudták – motyogta leszegett fejjel Cameron.
– Nem. Ők szóltak volna, hogy ismerik a húgomat!
– Megállapodtunk, hogy nem mondjuk el nektek az igazságot, mert... – szólalt meg immáron Johanna is. Argh. Ez a nő csupán a hangjával is kikészít..
– Mert? Hogy jöttetek ti ahhoz, hogy eltitkoljátok tőlem és a lányotoktól is azt a tényt, miszerint van egy testvérünk! Ő egykeként nevelkedett, míg nekem ott volt Mali, akit szeretek, de nem bírtam rá vérbeli testvérként tekinteni!
– Megvolt az okunk, fiam, kérlek higgadj le – próbálta meg lenyugtatni az egyre csak idegesebb barátunkat Cameron. Calum tekintete kezdett minél dühösebb lenni, ezért Liv mentve a menthetőt pattant hozzá és karolta át derekát.
– Életem. Nézz rám. Hé. Nyugodj meg. Nézd a dolgok jó oldalát. Megtaláltad a húgodat – simította kezét Cal arcára. Még mielőtt teljesen lenyugodhatott volna, az a banya Johanna megint nyávogni kezdett.
– Jaj, istenem, most mit kell ezen ennyit hisztizni? Megtaláltad a húgodat, na és? Nem fogod neki elmondani, ezt még most verd ki a fejedből.
– Johanna! – döbbent le Cameron velünk együtt totálisan. – Miről beszélsz?
– Óh, Cameron, ne játszd már a hülyét! Ha Rachel megtudja az igazságot, minket örökre megutál és soha többet nem fogjuk viszontlátni! Ezt akarod?!
– Nem, természetesen nem, de joga van tudni a valóságot. Muszáj tudnia, hogy van egy bátyja, aki él és aki megmenti az életét!
– Azt mondtam, nem fogja megtudni az igazat! – toppantott idegesen, de arra még ő sem számított amit Cameron a következő pillanatban tett. Sőt, ilyen durva leállításra még én sem gondoltam.
– Többé nem parancsolsz nekem. Áruld el, hova tűnt az a nő, akibe én 28 éve beleszerettem? Akivel 20 éve az oltár előtt húztuk fel egymás ujjára a gyűrűt? Hol van? – Johanna még csak válaszra sem méltatta férjét, aki nem gondolkodott többet, csak cselekedett. Gyűrűs ujjáról egyetlen gyors mozdulattal húzta le a karika gyűrűt és nyomta immáron volt felesége kezébe. – Most pedig kérlek távozz. Nem akarom, hogy itt legyél. Amint visszatérek Los Angeles-be, beadom a váló pert és szeretném, ha még az érkezésem előtt elhagynád a házat.
– De..de..
– Távozz kérlek – mutatott Cameron a kijárat irányába, majd a bányarém fújtatva, cipőivel kopogva hagyta el az épületet.
– Ez most... – makogott Eleanor.
– Ennek már régen meg kellett volna történnie – sóhajtott fel a férfi mosollyal arcán.
– Olyan büszke vagyok rád! – öleltem magamhoz szorosan, ő pedig nevetve rázta meg fejét. – Most már elmerem mondani, hogy sosem bírtam a nőt.
– Azt hiszem ez mindenkinek feltűnt – kacsintott le rám, majd megint Calum felé fordult. – Szeretném ha ketten mondanánk el neki a dolgokat. Ha nem is az igazi, de mégis az apja vagyok..
– Rendben. Köszönöm – biccentett hálásan Cal. – El sem hiszem, hogy Rach a vérbeli húgom.. Ácsi. Hemmings. Ajánlom, hogy vigyázz rá, különben levágom a töködet. Na, ez milyen volt? Mármint a duma? Elég bátyós? – nézett kérdőn Ash-re, akinek ugye szintén van egy húga.
– Bűn rossz volt haver, de mi Mikey-val majd megtanítunk a legapróbb fortélyokra is – fonta össze karjait maga előtt a szakértő. Azért egy ilyen őrült napban is van egy kis jóság...

| A MŰTŐBEN |

– Uraim, hosszú műtét áll mögöttünk. De maguk mindvégig itt voltak velem és segítettek. Ezért köszönetet mondok önöknek és hálás vagyok azért, hogy egy ilyen erős, kitartó és segítő csapat tagja lehetek. A lány élete a mi kezünkben volt, szóval úgy érzem, igazán büszkék lehetünk magunkra. Köszönök mindent!

| LUKE HEMMINGS SZEMSZÖGE |

Nyolc óra. Összesen nyolc órán keresztül műtötték a barátnőmet. Nyolc hosszadalmas, fájdalmas órán keresztül. Ez alatt a nyolc óra alatt kaptunk hideget és meleget is. Sok minden történt ma, ami hozott egy kis boldogságot ebbe a rémes napba, de ez semmi nem volt ahhoz, amire igazán vágyok. Merthogy amire én vágyom, az az, hogy kinyíljon az az átkozott ajtó és a dokik közöljék az örömhírt, miszerint a barátnőmnek az égvilágon semmi baja és sikeres lett a műtét.
– Haver. Héé. Haver kelj fel – rázogatta valaki a kezemet. Harry.
– Nem alszok, ne löködj már – nyitottam ki szemeimet. – Mi történt?
– Végeztek a műtéttel – mást sem akartam volna jobban hallani mint ezt a három szót. Szemeim hatalmasra tágultak, bőröm borsózni kezdett és már talpon is voltam, hogy az ajtóhoz siessek.
– Doki! Mondjon már valamit! – vakarta meg gyöngyöző homlokát Louis. Az orvos mosolyogva állt félre az ajtóból, ahonnan két nővér tolt ki egy ágyat, amin Rachel feküdt, sápadt arccal. Gyomrom összeugrott, szemeim megteltek könnyekkel.
– A műtét sikeres volt. Ahogyan az átömlesztés is – engedte, hogy a nővérek az egyik kórterembe tolják az ágyat. – kétszer majdnem elveszítettük, de hihetetlen egy lány, mert mindvégig küzdött és sosem adta fel. Büszkék lehetnek rá. Mindent megtett azért, hogy ne hagyja itt magukat.
– Az én legjobb barátnőm.
– Az én húgom.
– Az én barátnőm – szólaltunk meg tökéletesen egyszerre mindhárman, de nem akadtunk fent ezen. Rachel mindannyiunk számára nagy helyet foglal el az életünkben és én ennek kifejezetten örülök. Teljes szívemből szeretem őt.
– Jól van már, elég – pisszeget le minket Liam. – Bemehetünk hozzá?
– Egyesével igen. Egyhamar egészen biztos, hogy nem fog felébredni, de legkésőbb holnap igen. Vigyázzanak rá, igazi kincs. Most mennem kell.. Viszlát, további szép..hajnalt – vetett futó pillantást órájára majd elindult a folyosó másik végébe.
– Doki! – kiáltott utána Mikey.
– Igen?
– Jövünk magának eggyel!

dzsudzsi_es_anna 🤯