• 02:30 •

A Los Angeles-be tartó járat utasait megkérem, hogy kezdjék el a beszállást. B terminál, 23-as kapu. Kellemes utat!

• 18:00 •

A Los Angeles-i reptér hatalmas. Ha nem lennék itt őshonos, már talán hetvenszer tévedtem volna el idebent. Miután leszálltam az engem iderepítő vas szerkezetből, utam egyenesen a mozgó lépcsőhöz vezetett, mely végül lent, a bejáratnál ért véget. Az egész 15 és fél órás repülést végig sírtam, na meg azt sem akartam, hogy bárki is észre vegyen, ezért a Mikey-tól kapott fekete kapucnis pulcsimban és fekete napszemüveggel a fejemen kerestem szüleimet, akik minden bizonnyal a lépcső alján várakoznak rám.
-Anya, sírni fogok-az egy fokkal alattam álló anya és lánya az előbb még felhőtlenül kacagtak, most pedig mint derült égből villámcsapás, a maximum 15 éves lány könnyeivel küszködött.
-Mi a baj kincsem?-az anyuka arcára kiült rémület halvány mosolyt csalt arcomra. Anya is mindig így nézett rám, ha bármi bajom volt. Jesszus, de hiányzik már.-Lana, mi a baj?!
-Nézd..ezt..én nem..mármint, ez nem lehet!-makogta a lány, vörös haját füle mögé tűrve, miközben ujjai szélsebesen mozogtak telefonja képernyőjén. Mikor a kütyüt édesanyja elé tartotta, remek rálátásom nyílt a dologra.-Ő itt, Rachel Scott, a menedzserük. Vagyis, most már csak volt menedzserük. Most valami új csóka az, de nyakamat rá, hogy sosem lesz olyan jó fej és közvetlen mint Rachel volt-dünnyögte a lány, majd a következő képre bökött. Arra, amelyiken Luke megcsókolt. Mármint a díjátadón.-És itt csókolóztak, szerintem nem először, de ki tudja. És akkor itt van ez a másik, sas szemöldökű, fészek hajú, két lábon járó sminkesdoboz, akit Arz..uhmm..Arazle? Zarzy? Nem is tudom hogy hívják. De szerinted melyikőjük a szimpatikusabb? Ugye, hogy Rachel?
-Arzaylea-dünnyögtem összeszorított fogakkal. Amit aztán rögtön meg is bántam, mert a lány kimeresztett szemekkel nézett rám.
-Már megbocsáss, te hallgatóztál?-szaladtak fel anyja szemöldökei.
-Honnan ismered te Arzvalakit? Mármint, még senki nem tudja a pontos nevét, csak találgatunk. De te honnan...?-ráncolta homlokát a lány. Nen akartam hazudni, ezért inkább levettem a szemüvegemet egy pillanatra, hogy lássa arcomat, aztán vissza is tettem.
-Kérlek, ne add jelét annak, hogy itt vagyok-tettem kezemet vállára, miután szemüvegem megint fejemen volt.
-Jesszus. Basszus. Jaj. Ne haragudj, hogy..tehát, hogy így beszéltem a magánügyedről. Tényleg sajnálom-húzta el száját, a telefonját meg azzal a lendülettel süllyesztette zsebébe.-Hogyhogy itt vagy? Nem Sydney-ben kellene lenned? Leszámítva, hogy ott az új menedzser?
-Lana! Elég legyen, ne légy tiszteletlen!-sütötte le anyja a szemeit, ami egyenesen azt sugallta "most nagyon haragszom rád".
-Ugyan, semmi gond. Haza kellett jönnöm, meg amúgy is..három hét múlva kezdődik a következő turné a One Direction-vel szóval össze kell pakolnom, meg ki is szeretném pihenni magam-mosolyogtam rá halványan.
-És akkor Luke..mármint vele mi lesz?-emelte rám könnyes szemeit.
-Nem tudom..minden esetre azt tudom, olyan, hogy mi nem lesz a közeljövőben. Sőt...
-Sajnálom. Tényleg, nagyon sajnálom. Én mindig is neked szurkoltam. Melletted más volt, mint lenni szokott. Veled boldognak tűnt-fogta meg kezemet és megszorította, mielőtt le kellett volna lépnünk a lépcsőről.
-Köszönöm..-intettem utánuk, mikor elindultak az ellenkező irányba.
-Rachel, kincsem!

Életemben nem volt még ilyen kínos a szüleimmel közösen eltöltött idő, egy zárt helyen. Jelen esetben az autóban. Apám vetett rám néha egy-egy "hatalmasat csalódtam benned, otthon számolunk kisasszony!" pillantást a visszapillantó tükrön keresztül, de egy szián kívül mást nem is kaptam tőle. Nem hibáztatom, de akkor is túlzás amit csinál, elvégre ő volt az aki teljes mértékben azon volt, hogy a baleset, és az amnézia előtti életemre egyáltalán ne emlékezzek. És most azért pipa rám, mert megtudtam, hogy milyen volt akkor. Hihetetlen.
-Na és kicsim. Mesélj, mi lesz most veled?-nézett hátra az anyósülésen eddig csendben üldögélő anyám.
-Három hét múlva világ turnéra kísérem a One Direction-t, szóval most maradok három hetet, aztán megyek Londonba-mosolyogtam rá halványan.
Anyával mindig is jobb volt a kapcsolatom, mint apával valaha is lesz. Bármi volt, anya mindig mellettem volt, támogatott és sosem hagyott cserben. Apa már más tészta volt. Tudom, hogy szeretett, bár a makacs természetének köszönhetően, nem sokszor volt lehetőségem látni, érezni, hogy valóban szeret...
-Na! Én ezt egyáltalán nem értem-csattant fel hirtelen. Éles hangnemétől megrezzentem az ülésen és homlok ráncolva néztem szemébe a tükrön keresztül.
-Mégis mit?
-Felnőtt emberek! Van körülöttük vagy hetven testőr! Akkor, neked miért kell ott lenned?-tekintetét folyamatosan az útra szegezte - nem akart rám nézni. Mily meglepő..
-Mert a menedzserük vagyok, mert a főnököm azt akarja, hogy ott legyél velük, mert állandó rádiós, TV-s interjúkat kell szerveznem nekik. De legfőképpen azért, mert a barátaim. Ugyanúgy mint Calum, Michael, Ashton és Luke is-vontam meg vállamat felvéve ezzel az ő stílusát.
-Lucas nem a barátod, te is tudod-vetett rám egy "na ne szórakozz velem" pillantást. Áá!
-Kit érdekel, akkor is a barátom lesz, ha te megint eltitkolod előlem a múltamat!
-Meg volt az okom!
-Hogyne, neked mindig meg van-forgattam meg szemeimet. Azt hiszi annyiban hagyom a dolgot? Nagyon nagyot téved.
-Nem tetszik ez a hangnem, kis asszony!-csattant fel hirtelen.
-Nekem meg az nem tetszik, hogy képes voltál eltitkolni előlem a SAJÁT múltamat!-a következő pillanatban, apám félre rántotta a kormányt, ezzel a kocsit az út szélére kényszerítve, majd beletaposott a fékbe. Miután leállította a motort és behúzta a kéziféket, kikapcsolta az övet majd kiszállt a kocsiból. Kapva az alkalmon én is kiszálltam a járműből és idegesen rágva rágómat néztem rá.-Miért?
-Mert nem akartam, hogy emlékezz arra a szörnyűségre! Meg akartalak védeni attól, hogy megint realizáld, a legjobb barátod magasról tesz arra, hogy mi van veled! Miért olyan nehéz ezt felfogni?!-tárta szét dühösen kezeit.
-De akkor sem kellett volna MINDENT titokban tartani! Ha nem vesznek fel és nem leszek a banda menedzser soha, de tényleg soha nem tudtam volna meg semmit a múltamról! Miattad!
-Elég legyen már, Rachel! Az apád vagyok, ha ezt akartam, akkor volt hozzá jogom, hogy megtegyem! Fogadd el végre és lépj tovább! Hemmings-et meg remélem segítség nélkül fogod kiverni a fejedből, mert nem fogom hagyni, hogy megint tönkre tegyen-nézett rám jelentőségteli tekintettel. Óriásit nyeltem a név, és a vele járó emlékek sokasága miatt, majd egy szót sem szólva szálltam vissza az autóba.

• 3 héttel később •

-Útlevél? Iratok? Mindened meg van?-nyomott kezembe egy palack vizet anya. Ez a három hét irtó gyorsan telt el. Lehet azért, mert egész végig a szobámban gubbasztottam és csoki fagyival hízlaltam magam, de a legnagyobb oka a gyorsaságnak az unokatestvérem Joe volt, aki bemutatott pár ismerősének, akikkel mostanra már egész jó kapcsolatot ápolunk. Boldog voltam, hogy itthon lehettem. Örültem, hogy anyával meg tudtuk beszélni a múltamra vonatkozó dolgokat, habár ez apával természetesen nem sikerült. De persze nem csak ő a hibás..mindketten tettünk azért, hogy a lehető legkevesebb kommunikációra se legyen szükségünk. Hjaj...
-Minden meg van. Mehetünk-dobtam be kézipoggyászomba a vizet, aztán kiléptem az ajtón. Hát akkor hajrá.

• One Direction világ turné; December 23 •

-Utasainkat sajnálattal értesítjük, hogy a hóvihar miatt, az összes járatunkat töröljük. Megértésüket szívélyesen köszönjük.
-Mi van?!-kapta fel fejét kidülledt szemekkel Zayn, aki heves párbeszédet folytatott édesanyjával - nem angolul, de az arcáról minden egyes érzelmet le lehetett olvasni.
-Azt ígértem, hogy a születésnapomat otthon, a családommal ünneplem! Az anyám halálos beteg az ég áldja meg!-dühöngött Lou, miközben felrúgta az egyik közelében levő kukát.
-Hé, hé, életem. Nézz rám. Haza érünk. Időben. Ha nem is hajnal 3-kor, de még 24.-én otthon leszünk, csak nyugodj meg-mosolygott rá szomorúan Eleanor.
Mindannyian szeretnénk időben haza érni, de mindőnk közül egyértelműen Louis az, aki bármit megtenne azért, hogy a karácsonyt a családjával töltse. Johannah-t még júliusban, egy rosszullét bekövetkezése után leukémiával diagnosztizálták, és a londoni orvostudomány szerint, örülhetünk, ha január közepét megéri...szóval Louis totálisan szétesett, a koncerteken néha annyira elkalandoznak a gondolatai, hogy Zayn vagy Niall énekli el az ő részét is. Hihetetlen összetartás van a srácok között, ha valamelyikük rosszul érzi magát, a másik négy támogatja, bármikor, bármi áron.
-Rachel. Rach. Hé. Niall csirke Horan hívja Rachel galamb Scott-ot. Hahóó. Gyerekek, szerintem sokkot kapott-legyezett kezével arcom előtt Niall. Megráztam fejemet és kérdőn néztem rá.
-Mi az, hogy galamb? Hol vagyok én galamb?!-csaptam karjára mosollyal arcomon. Még Louis is elröhögte magát becses nevemen.
-Sokszor vagy galamb-beszélt a hülye ír akcentusával. Néha elképzelésem sem volt, hogy mit akar tőlem.-Azt akartam kérdezni, hogy most akkor mit csináljunk?
Mielőtt bármit is mondtam volna, gyors pillantást vetettem órámra.
-Hát..azt hiszem idén Varsóban karácsonyozunk. És ünnepeljük meg a mi egyetlen Lou-nk 24. születésnapját-tártam szét kezeimet halovány mosollyal, magam elé húztam táskámat és kivettem belőle három üveg piát. Egy Hugo, egy Jack Daniel's és egy Baileys.-Úgyhogy melegen ajánlom, hogy legyen nekem ajándékotok, mert én mindenkinek vettem!-nyúltam egy másik bőröndömhöz nevetve, amiből kiszedtem a gondosan becsomagolt ajándékokat.
-Nekünk miért nincs ilyen menedzserünk?-nyögött fel Perrie, a táskájában kutatva.
-Mert ti ti vagytok. Mi meg mi. Mi nyugodt kölykök vagyunk, de ti néha, na jó, elég sokat nyávogtok-vonogatta vállát Harry, kaján mosollyal arcán.
-Bunkó vagy, mondták már?-pislogott vissza rá a szőkeség.
Én meg mosolyogva néztem végig rajtuk. Jó karácsonyt akartam? Megkaptam..

• 10:30 - még mindig Varsóban, a reptéren •

-Mr. Payne. Mr...Mr Liam Payne. Uram. Jesszus, mennyit ittak ezek?!
-Sokat. Nagyon sokat. És ezek mind felnőtt emberek! Várj...na ne. Az ott Rachel?! Mi történt itt?-oh, ez Paul. De milyen jó lenne ha halkabban beszélne. Mondjuk, nem szakadna szét a fejem..-ÉBRESZTŐ, REPÜLÜNK!
-VÁÁÁ!!-üvöltés, puffanás. Szemeim kipattantak a hirtelen érkező zaj miatt, de persze ehhez a mi drága Paul testőrünk is hozzájárult. Lassan felültem a kőkemény padlón, majd a székek irányába néztem. Liam nyögdécselve tápászkodott fel a talajról és haragosan nézett Paul-ra.-Miért? Mondd, Paul, miért mindig engem kell így halálra rémiszteni? Egy korty alkoholt nem ittam, a többiekkel ellentétben. Mégis én zúgok le erről a villám verte kényelmetlen padról!
-MONDOM ÉBRESZTŐ, REPÜLÜNK!!-üvöltötte el magát még egyszer, mire négy másik hatalmas koppanást hallhattunk. Lassú tempóban kezdtem el összeszedni a dolgaimat, mármint a többiektől kapott ajándékokat, a valamilyen okból kifolyólag Harry mellkasán pihenő fekete melltartómat és még pár másik dolgot.
-Elállt a havazás?-kérdezte ködös tekintettel Zayn. Óh, igen, megeshet, hogy éjszaka az alkoholon kívül, egy kis boldogító növény is került a szervezetünkbe.
-El. Megyünk haza-veregettem meg vállát és végül minden felbattyogtunk a gépre.

• December 24; 23:03 •

•Anya, itt vagyok a reptéren, hol vagy?-kapkodtam fejemet a Los Angeles-i reptéren, hátha meglátom őt.
•Óh, kincsem, kint várlak a bejárat előtt. Sajnálom, hogy nem szóltam.
•Semmi gond, már itt is vagyok-kinyomtam a telefont, zsebembe süllyesztettem és egyenesen anya kocsijához siettem. Miután bedobtam a bőröndömet a kocsi hátuljába, hatalmas mosollyal arcomon pattantam be az anyósülésre.
-Boldog karácsonyt, anyu!-öleltem magamhoz szorosan.
-Nagyon boldog karácsonyt, kicsim-nyomott puszit halántékomra, aztán elszakadtunk egymástól és már úton is voltunk haza.

dzsudzsi_es_anna ❤️🎉