| Rachel Scott szemszöge |

Hát ez is eljött. Hivatalosan az utolsó napom, mint a Five Seconds of Summer menedzsere. Az elmúlt két napom az üresebbnél is üresebb volt most, hogy a srácok nem voltak a közelemben. Persze a lányokkal tegnap egész nap konferencia hívásban voltam, ahol megvitattuk, jobban mondva a Mia-Bryana-Olivia trió Luke-ot a föld legbelső rétegéig szidta, én meg csak a nutellámmal, csoki fagyimmal, 100as zsepimmel és bucira sírt fejemmel hallgattam őket. Hurrá.
Mára viszont muszáj volt nagyot alakítanom annak érdekében, hogy Luke rájöjjön mekkora egy tahó. Immáron másfél órával a koncert előtt teljesen felfegyverkezve -értsd, vörös rúzs, füstös avagy rockos smink kinek hogyan tetszik, bőr nadrág, bordó Ramones póló, piros bandana a fejemen és az egyik fekete magassarkú cipőm- vártam a taxit ami elvisz az utolsó lehetőségemhez. Mert hogyha ezt a lehetőséget vagy én vagy Luke elcseszi, akkor..akkor hosszú időre búcsút inthetünk egymásnak. Ugyanis felvettek az egy Londoni kiadóhoz, történetesen a One Direction menedzserének -az előző menedzserük GYES-re ment, nem régen szült- akik három hét múlva kezdik világ turnéjukat. Velem.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy csak arra eszméltem fel, hogy valaki dudál. Sokat. Óh basszus a taxi!

-Joshua, szerintem a Don't Stop után jobb lenne ha a Teenage Dream feldolgozása következne, és akkor utána meg az Everything I didn't say-magyaráztam a zene listát összeállító munkatársamnak gondolataimat.
-Rendben. Utolsó dalnak meg a Wrap..szóval az American Idiot feldolgozás?-arca egészen vörös lett mikor beszélt. Nem tudtam mit akart mondani, mert rémülten elharapta mondandója végét, így maradt a gondolkozás. De sehogy nem jutottam egyről a kettőre.
-Persze, az tökéletes-biccentettem majd elindultam az öltözők irányába. Ha minden igaz, akkor késéssel ugyan, de már itt kellene lenniük. Miközben a nyakamba akasztott kártyámra tévedt tekintetem, meghallottam egy olyan életvidám hangot, amit eddig jóformán csak Mikey-nál hallhattam. De ez nem a legjobb barátom volt, hanem Louis. Széles mosoly húzódott arcomra, majd megálltam a srácok öltözőjének ajtaja előtt, hogy bevárjam őket.
-Sziaaa új menedzsernéni-integetett vadul Lou, mire kitágult szemekkel legyeztem, hogy hagyja abba.
-Még nem szóltál nekik?-nézett rám szomorú mosollyal Liam.
-Még nem volt alkalmam..majd a koncert után-vontam meg vállamat, aztán miután mindenkit öleléssel köszöntöttem, bementünk a szobába, ami KONGOTT az ürességtől.-ÉN EZT NEM AKAROM ELHINNI!-idegesen kaptam elő telefonomat majd tárcsáztam Ashton számát. Gondolván, hogy ő majd előáll egy normális válasszal.
•Ash! Hol a frászban vagytok? Harminc hülye perc múlva neked azt a bazi nagy dobodat kellene püfölnöd!
•Huhaaa. Nyugikaaa. Mindjárt ott vagyunk-ez. nem. lehet. igaz.
•Figyu Ash, odaadod a telefonodat mondjuk... Luke-nak?
•Hé, Lukey, keres az asszony. Mondd el neki, hogy...Elég lesz kösz. Igen?
•Luke! Istenem, ugye te nem nyomtál be?
•Nem. Ahogy Cal és Mikey sem. Csak Ash. Összeveszett az anyukájával, mert ő elment egy randira valami pasival, akit az egyik bevásárlóközpontban ismert meg egy hónapja vagy mikor..
•Óh basszus. Sajnálom..de hol vagytok? Úton ide?
•Persze. Lassan megérkezünk. Megoldható lenne, hogy ne legyenek fotósok a közelben? Vagy hogy oldjuk meg?
•Gyertek be a hátsó..nem. Ma extrém napot tartunk. Bemásztok az ablakon.
•Megőrültél? Ashton rohadtul részeg! Nem fog tudni bemászni!
•Pedig most be fog. Ahogy ti hárman is. A lányok meg bejönnek az ajtón. Mondd meg nekik, hogy ha kérdezik ti hol vagytok, ti már rég óta itt vagytok. Mondják ezt. Most pedig megyek és összeszedem a ruháitokat.

Eltelt öt perc. Semmi jel a srácok felől. Tíz perc. Még mindig semmi. Negyed óra után már beszéltem a testőrökkel, hogy tüntessék el a fotósokat mert az ablakon bemászós opciót muszáj voltam kiiktatni a tervből. Aztán húsz perc múlva szó szerint a sírás kerülgetett, mert tíz perccel a koncert kezdete előtt egyedül álldogáltam az öltöző előtt, már megittam vagy egy liter vizet, és a szobába kirakott kaja felét felettem idegességemben. Aztán öt perccel kezdés előtt, kicsapódott a folyosó végén levő ajtó, a stáb tagok azonnal rohantak a négy fiúhoz, akik közül hárman teljesen tiszta tekintetűek voltak míg a negyedik már tisztulóban volt. Ash kétségbeesetten kereste a tekintetemet, gondolom én, hogy bocsánatot kérjen, de alapjáraton kerültem a szemkontaktust mindegyikőjükkel szóval erre elég csekély volt az esély. Ahogy elnéztem őket máris mosolyogva fogadták új menedzserüket, akit végül mégsem én választottam ki, hanem a cég jelölt ki erre a posztra. Idő közben feltűnt, hogy mindenki felém tartott, ezért megsikáltam arcomat és mielőtt társalgást kellett volna kezdeményeznem, vagy csak simán abban résztvennem, fogtam magam és elsiettem a színpad mellé, ahol a srácok hozzátartozói álldogáltak. Senki nem nézett rám haraggal, mosolyogva fogadtak és Ben még  meg is kért, hogy pózoljak a lányával ha a srácok végre feltalálnak az emelvényre. Miután a lányok is beálltak közénk, a fények kialudtak, majd Ashton kezdett dobolni beleadva apait anyait. Ahogy elnéztem a részegségnek aligha volt látható nyoma, szóval megnyugodtam, hogy nem fog lefordulni a székéről. Őrült sikolyok érkeztek a stadion minden irányából, így Ben megrökönyödve nyomta lánya fejére a gyerekeknek járó fülvédőt.
-JÓ ESTÉT SYDNEY! HIÁNYOZTATOK-kiabált óriási mosollyal képén Michael. És akkor kezdetét vette a másfél órás záró koncert.

-Hé, hova mész?-kapta el kezemet Mia a koncert végén, mikor vége lett az utolsó dalnak. Összeráncolt szemöldökkel ráztam meg fejemet.
-Az öltözőbe. Vége a koncertnek, ez volt az utolsó szám.
-Várj még egy kicsit-nyúlt másik karomért Mali Koa mire végleg elveszítettem a fonalat. Mi van?! Nem reagáltam, jobbnak láttam csendben maradni és figyelni a történéseket. Mert semmit nem értettem. A One Direction srácok sem mozdultak mikor Mikey, Cal és Ash befejezték az utolsó dalt, szóval úgy gondoltam, rajtam kívül mindenki tudott a dologról amiről nekem végleg semmi elképzelésem nincs mi lehet. Aztán Cal torkát köszörülve jelzett kezével, hogy lassan a testtel, még lenne itt valami.
-Khm-kezdte, de nagyjából senki sem figyelt rá. Fura.-Mondom, KHMMMMMM-kerregett még egyszer, ez viszont előhozott nála egy gyönyörű 3 perces sípoló hangú köhögést. Az egész stadion felnevetett, én meg a családtagokkal együtt csak a fejemet ráztam. Ez hihetetlen.
-Jól van Cal, vegyél be köptetőt, az segít-szólt közbe a dobszerkó mögül Ashton.-Luke barátunknak van egy nagyon fontos elintézni valója egy lánnyal kapcsolatban, amihez lényegében túlságosan szégyenlős szöszi barátunk, ezért arra gondolt, hogy ha zenén keresztül önti ki szívét, akkor egyszerűbben menne a dolog. Szóval mindenkit nagyon szépen megkérünk arra, hogy kapcsolja be a zseblámpát a telefonján és tartsa a magasba, hogy a hangulat meglegyen-ha a fejkendőm nem lett volna rajtam, szemöldökeim szerintem a stadion plafonjával ütköztek volna, olyan magasra vontam fel őket. Mégis mi a fene folyik itt?!
-Egy, két...egy, két, há és!-kiabálta Mikey, majd Ashton dobolni kezdett, a többiek meg gitáraikat pengették. Aztán Mikey lehunyt szemmel kezdett bele a dalba.
-Throwing rocks at your window, at midnight. You met me in your backyard, that night. In the moonlight you looked just like an angel in disguise. My whole life seemed like a postcard-imádtam mikor Mikey énekelt. Hangja egyszerre volt megnyugtató és figyelem felkeltő. Nem mellesleg gyönyörű és tiszta hangja van. Aztán Mia unszolására kiálltam a magas és széles hangszórók mögül, mert elmondása szerint most muszáj mindent látnom. Luke a hirtelen mozgásra felém kapta fejét, szemei megállapodtak enyémeken. Mélyen beszívta a levegőt, majd folytatta a dalt.
-You were mine, for a night. I was out of my mind. You were mine, for a night. I don't know how to say goodbye..-láttam szemeiben azt a bizonyos csillogást, amit aznap a díjátadón is volt lehetőségem megcsodálni. Torkomba hatalmas gombóc keletkezett, féltem, bármelyik pillanatban megfulladhatok, levegő hiányában. Két percen keresztül ment ez így. A srácok együtt, teljes mellbedobással énekelték a gyönyörű dalt, majd a végéhez érve, Luke abbahagyta a gitározást, mikrofonját levette az állványról és irányomba indult. Fejemet hevesen ráztam, jelezve nehogy ide jöjjön, mert semmi szükség a sajtó pofátlan kérdéseire és találgatásaira. Felfogta miért tettem azt amit, így miután elénekelte az utolsó sort is, mikrofonját a vigyorgó Michael kezébe nyomta és egy gyors "köszönöm, hogy eljöttetek, szeretlek titeket" felkiáltás után rohant hátra a színfalak mögé. Ahogy én is. És velem együtt mindenki. Még az öttagú banda is.

A fülemben hallottam vérem zubogását, szívem elég gyors ütemű dobbanásait, hasamban élősködő lepkeéim Luke láttán azonnal életre keltek és egymást lökdösve burjánztak odabent. Aztán mikor Luke és én egymással szemben álltunk, jég kék szemeit mélyen enyémekbe fúrta és ahelyett hogy mondott volna valamit elmosolyodott. Időközben a másik három srác is lerohant a színpadról, majd Luke mögött pár lépéssel megtorpantak és feszülten figyelték az eseményeket. Végül Luke szólásra nyitotta ajkait - már nem azért, de ideje volt.
-Rach, tudom, hogy egy hatalmas ökör voltam, akkora amekkorával manapság egyre nehezebb találkozni. Te mégis találkoztál eggyel-túrt hajába kínos mosollyal arcán.-Figyelj, a lehető összes dolgot elcsesztem amit csak lehetett, de ezt nem akarom elrontani, mert ez az összes többinél fontosabb..ugyanis..én..mármint..azt hiszem..vagyis tudom..szóval, hogy én..basszus..Rachel, én rohadtul szere...
-Édesem!-már éppen a boldogság forró könnyei áztatták volna arcomat, egyben pólómat is, mikor Luke hangja helyett egy nyávogós, női hang szelte át a levegőt. Luke döbbent arcáról a lesütött/kitágult szemű három srácra nézek. Calum szemei enyémekbe néznek, majd tanácstalanul tárja szét kezeit. Kösz Cal, eddig én is eljutottam. A lány szélsebesen tipegett oda Luke-hoz, kinek arca döbbentből még döbbentebbe ment át, végül szorosan összepréselte ajkait. Ki ez a csaj? És mit akar ez itt?-Annnnnyira hiányoztál!-sikkantotta, majd miután megigazította kócos loboncát, száját LUKE SZÁJÁRA TAPASZTOTTA! Mi a...?
Az egyik percben normálisan álldogáltam, a másikban meg légszomjjal küszködve figyeltem a karjait a lány derekára helyező srácot és a lányt. Eddig boldogságtól összegyűlt könnyeim, immáron düh és csalódottság miatt száguldottak végig arcomon. Nem számoltam mióta lehettek egymás torkában, de azzal tisztában voltam, hogy el kell tűnnöm. Méghozzá haza, Los Angeles-be, anyáékhoz. És a lehető leghamarabb. Kínosan elnevettem magam, aztán a három srácra néztem és elfúló hangon beszélni kezdtem:
-Köszönöm ezt a csodás évet amit veletek tölthettem. Imádtam, minden percét. Nem fogok eltűnni, mert ezentúl őket menedzselem, szóval bármikor beszélhetünk. Sok sikert a továbbiakban..-mondtam a végét, egyre remegő hangon.
Luke szégyenkezve nézett rám, miközben a kócos hajú lány átölelte derekát.
-Rach, én...
-Igen, tudom. Te, mindig csak te-legyintettem lemondóan.
Ennyi, én befejeztem.
Vele. Mindent. A földbe döngölt, és nem, nem csak egyszer. Rendben. Felfogtam. Nem kellek.
Mindenkinek intettem, vállamra akasztottam táskámat és kisétáltam a stadionból. És Luke Hemmings életéből is...

dzsudzsi_es_anna ❤️