-Mondom hogy nem történt köztünk semmi!
-Persze Rachel. Ne kamuzz. Idáig kihallatszott este a cuppogásotok. Mellesleg itt aludt! Vagyis még alszik is-forgatta szemeit Luke.

Meglepődtetek volna, ha nem Lukeal veszekednék reggel 8 órakor? Szerintem ez az állandó vita lassan mindennapjaink vesés része lesz.
A vita közben, én éppen reggelit készítettem, mert eszünk és utána már indulunk is Spanyolországba, a világ turné következő állomásához.
Hogy mivel? Ryan küldött értünk egy még az előzőnél is jobban felszerelt, nagyobb és egyértelműen drágább turnébuszt, ami kevesebb mint 3 óra múlva megérkezik hozzánk. Mikor rákérdeztem, hogy most lényegében mi is volt a másik buszossal, lerendezte annyival, hogy el kell vele beszélgetnie. Sokkal előrébb kerültem vele a válaszkeresésben. Irónia felsőfokon.
Ami pedig engem és az emlékeimet illeti..egyre többet vannak ilyen perceim, vagy inkább éjszakáim is, amikor egyszerűen csak beugranak képsorozatok, ahol minden egyes embert látok. Csak egyet nem. Az pedig egy srác. Látom a testét, de az arca az mindig homályos. Sosem lehet kivenni hogy ki lehet az.

-Nem is cuppogtunk! Azt, amit mi csináltunk, na azt csókolózásnak hívják drága Hemmings-kevertem ki a palacsinta tésztáját, közben lesütöttem szemeimet. Kezdtem nagyon begurulni.
-Hihetetlen vagy..-motyogta olyan hanglejtéssel mintha azt mondta volna "kész ribanc vagy".
-Én? Én vagyok hihetetlen Luke? Én?!-kaptam fel a pultról a lisztet, belemarkoltam és minden egyes lépéssel amit felé tettem egy nagy adag lisztet dobtam arcába. Vártam, hogy mikor fog végre elfutni előlem vagy csak eltűnni a konyhából, de úgy tűnt arra várhatok.
-Normális vagy?!-förmedt rám nagy szemekkel bámulva, ahogy továbbra is dobálom a liszttel.
-Én igen. Nagyon is. Te nem annyira. Egyáltalán nem-vonogattam vállamat és hátat fordítva neki, letettem a lisztesdobozt a pultra, majd mintha semmi nem történt volna folytattam a tészta kikeverését. Az egyik pillanatban még mindent tisztán látok, a másikban pedig egy sárga "fátyol" borítja el egész fejemet. Tojás.-Óh hogy a villám vágna fejbe te barom! Most voltam fürödni! Esküszöm most megöllek!-töröltem ki szemeimből a tojást és felé fordultam, majd rávetettem magam. Nem érdekelt hogy a mi kapcsolatunk valahol éppen a "Rohadj meg!-Nem, te rohadj meg!" fázisban ácsorog, így hát derekára ülve nyomtam tele arcát-haját tejszínhabbal.
-Ne csináld. A végén sírni fogsz-préselte össze szemeit, hogy oda azért mégse nyomjak elvégre azokra még szüksége lenne. De a száját na azt telibe nyomtam.-Kh kh kh-köhögött nagyokat a temérdek hab következtében.-Na jó. Most kicsinállak-nyelte le a maradék fehér habot, majd egy gyors, váratlan mozdulattal változtatott helyzetünkön.

Csípőmön üldögélt aztán-hála méteres kezeinek-könnyedén elvette a nutellát a pultról. Arcomból kifutott a vér, óriási szemekkel pislogtam fel rá, mire csak fej rázva röhögött ki. Mocsok..

-Csak a nutellát ne! Luke kérlek! Bármit, mindent csak ne nutellát meg lekvárt! Kérleeeek!
-Igazán válogatós vagy-nyúlt bele kézzel(!!) az üvegbe és kezdte el simogatni a hajamat(!). Az idegbaj kerülgetett, mikor megint belenyúlt az üvegbe-amit egyértelműen csak Mikey lesz hajlandó ezek után megenni-és végigtapogatta nyakamat és kezeimet. A nutella csak úgy tapadt bőrömhöz, na meg a padlóhoz.
-Na jóóó-tátottam számat mikor felhúzta pólómat és hasamat is bekente.-Tudd hova valók a kezeid Luke-ültem fel nagy lendülettel miután arcunk között volt talán 5 cm távolság. Semmi több. Kék szemei csak úgy cikáztak enyémek között, közben még számra is pillantott. Lesütöttem szemeimet, amit lehet nem most kellett volna.

-Ne futkoss mert össze fogsz törni valamit! Inkább gyere, segítsünk Liznek sütni-sétáltam le egy lépcsőn bizonyára a konyhába.
-Jóó, megyek már..-a tag hangja elhalt, ahogy beléptem a konyhába. Az ablakon kinézve, a mi házunkat láttam, mire szemöldökeim magasra szaladtak.
-Szia kincsem-nyomott puszit homlokomra Liz.-Browniet akarok ma sütni, de a csoki öntetet megtudod csinálni nekem? Óh, és hol a fiam?
-Persze, nagyon szívesen. Nem tudom..az előbb még az emeleten futkosott-rántottam meg vállamat. Aztán neki láttam az öntet elkészítésének.
-Lu...

Aztán "felkeltem". Luke az arcomat paskolta tenyerével, ami-feltételezem-az oka annak, hogy felkeltem.

-Hé. Jól vagy?! Mi történt?-nyomott kezembe egy pohár vizet és helyet foglalt mellettem és megsimította hátamat.
-Jól-motyogtam aztán belekortyoltam a vizembe.
-Oké-bólintott sietősen.-De mégis mi volt ez?!
-Csak visszakaptam egy emléket-legyintettem amolyan nem fontos stílusban.
-Milyen volt? Vagyis..mi volt az emlékben?-dadogott beszéd közben.
-Nem is tudom..egy bizonyos Liznél és családjánál voltam. Fent az emeleten. Egy fiú ott futkosott, én pedig rászóltam, hogy ne futkosson inkább segítsünk a sütésnél. Browniet sütöttünk. Én csináltam az öntetet. Ennyi..Óh és a konyhából egyenesen a mi házunkat lehet látni. Nem sok..de egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy minden emlékemet visszakapjam-néztem rá mosolyogva, aztán feltűnt, hogy ő még mindig lisztes-habos. Magamra néztem és rájöttem, hogy csak az emlékemben voltam tiszta..remek..
-És ki volt az a Liz?-vonta össze szemöldökeit kérdőn.
-Mond, miért érdekel ez téged ennyire?-néztem rá kiváncsi tekintettel.
-Csak..csak úgy-mosolyodott el halványan.
-Na. Hát akkor csak úgy ne tegyél úgy mintha annyira érdekelne, hogy mi van velem-ráztam meg fejemet aztán a mosogatóhoz léptem.-Attól még remélem szándékodban áll segíteni feltakarítani-tettem elé a fémdörzsit meg a padló tisztításának megfelelő sprayt.
-Persze-vont vállat, majd sikálni kezdte a járólapot.

Én pedig befejeztem a palacsinták kisütését.

||||||||||||||||

Csengettek. Felálltam az asztaltól, ahol a többiek immáron harci díszben falatozták a palacsintákat és ajtót nyitottam.

-Jó napot. Miben segíthetek?
-Rachel Scottot keresem-mondta a férfi, fekete szerelésben.
-Az én lennék-nyújtottam felé kezemet.
-Bob White vagyok, az új sofőr-fogadta el gesztusomat.
-Fáradjon beljebb-álltam el előle, majd bementünk a konyhába.-Srácok, ő itt az új sofőr, Bob White. Bob, ők itt a Five Seconds of Summer és barátnőik. Ő pedig Shawn Mendes-mutattam be őket egymásnak gyorsan.
-És ő mit keres itt? Tudtommal csak 8 személyt kell szállítanom nem kilencet-lepődött meg.
-Nem. Dehogy. Ő csak egy jó barát-mentegetőztem azonnal.
-Egy nagyon jó barát-tette hozzá Bryana rögvest.
-Egy nagyon jó és helyes barát-vonogatta vállát mosolyogva Olivia is.
-Egy nagyon jó és helyes barát aki nagyon kedveli Rachelt. És ez működik vissza is-fejezte be Mia a sort, mire Shawn és az én arcom is pipacs vörös lett.
-Hogyan?-kapkodta a fejét Bob.
-Óh barátom. Még kezdő vagy. Majd útközben lesz elég időnk elmesélek mindent amit mindenképpen tudnod kell-lépett oda hozzá Calum és megveregette a magas pasi hátát.
-Ne ütögess. Nem szeretem-tolta el Cal kezét magától mire mindannyiunk hangos nevetésbe kezdett.-Szerintem pakoljuk ki a bőröndöket. Időben ott kell lennünk és nem áll szándékomban az autópályán idő előtt kipurcanni.

A négy srác azonnal segítségére indultak, míg a lányok átvizslatták az egész lakosztályt, hogy biztosan ne maradjon itt semmi.

-FaceTime?
-FaceTime-bólintottam határozottan mire Shawn folytatta a felsorolást.
-Snapchat? WhatsApp? Instagram?
-Hé. Az SMS és FaceTime is megteszi te is tudod. A telefon mindig a zsebemben van, szóval bármikor tudunk beszélni. Nyugi már. Hamarosan újra találkozunk-öleltem meg szorosan és szívtam be mélyen illatát.-Mondjuk. Egy pólót meg egy pulcsit igazán adhatnál..
-Várj meg itt. Addig el ne menj-nyomott gyors puszit számra aztán loholt a saját lakosztályába.
-Aha. Szóval Shawnt utáljuk mert nem passzol Rachelhöz? Értem-kapkodta fejét Bob a négy srác között, viszont gyanítom Lukenak egészen más érve volt az "utáltassuk meg Shawnt az új buszsofőrrel, mert miért ne" projektben.
-Ja. De azért is mert elveszi tőlünk. És azért is mert már 2 hete nem festettem be a hajamat másik színre-hadart Mikey, mire mindegyik férfi furán sandított rá.
-A hajadnak mi köze van Mendeshez?-vakarta meg ráncolt homlokát Ashton.
-Miért fested egyáltalán annyiszor a hajadat? Nem hullik ki?-kérdezgette Bob a szivárvány hajút, mire az mellé lépett és haverian megpaskolta hátát.-Mondtam, hogy ne ütögessetek. Még mindig erősebb vagyok mint ti-lökte el magától Michael kezét, aki jobbnak látta visszaállni a colstok Hemmings, fehérjében gazdag Irwin és a kissé kínai -vagy japán, ázsiai esetleg koreai- beütésű Hood közé. Azt még teljesen megérteném ha Ash és Luke védenék meg Mikeyt, na de hogy Cal mit tudna tenni ez érdekében.. Hm. Talán pár "hííjjj! Hejjjj! Huuujjj!" kilátással és láb rúgással talán, de tényleg csak talán tudna közreműködni.
-Itt vagyok-kopogtatta meg vállamat Shawn, kezében 2 pulóverrel és ha jól láttam 3 pólóval.
-Te nem vagy normális-röhögtem el magam, aztán felágaskodtam, hogy forró csókot adjak szájára.-Köszönöm.
-Szívesen. De én is kérek tőled akkor valamilyen ruhát-csúsztatta kezeit farzsebeimbe és úgy vont közelebb magához.
-Mégis mit adjak? Melltartót?-karoltam át nyakát.
-Például-rántott vállat aztán megint megcsókolt. De valakinek kedve volt ahhoz hogy félbe szakítsa.
-Hé. Mostantól mindennap együtt leszünk, szóval valószínűleg tartom, hogy lányom helyett lányom leszel, szóval fiam el a kezekkel. Indulunk-jelentette be diadalittasan Bob, aki hihetetlen milyen könnyen és hamar megkedvelt minket.
-Hamar tanul.
-Már most a kedvenc sofőröm.
-Jó apánk lesz erre a pár hónapra.
-Öcsém. Ennél jobban én sem csinálhattam volna-jöttek a különböző mégis egy jelentésű mondatok a srácoktól, kik büszkén nézték tanítványukat.

Mindenkit kipateroltam a lakosztályból, tüzetesen átnéztem mindent -elektronikai cuccokat kihúztam, lekapcsoltam a villanyokat, ugyanis Oliviának mániája állandóan fogyasztani az áramot, mindegy milyen formátumban, megnéztem hogy esetleg nem hagytak-e el egy fülhallgatót, telefon töltőt vagy hasonlót- aztán bezártam az ajtót. A többiek mind bevártak és együtt tömörültünk be a liftbe. Ami..hát..nagyon nagyon kínos szitu volt. Persze mindenkinek elegendő helye volt, mégis én kerültem a legfeszültebb szférába. A Shawn és Luke szférába. Ahonnan akinek van esze csak menekül. Persze erre egy liftben még a minimálisnál is kevesebb az esélyed. Pff.

Szóval. Úgy néztünk ki mi hárman, hogy Luke mögöttem, Shawn előttem, én meg a kettő között. Míg arcommal Shawnt bámultam, ő Lukeal nézett farkasszemet. Az én legnagyobb örömömre.

-Mégis meddig tart az út lefele? Lifttel?!-sütöttem le szemeimet, hiszterikus nevetéssel.
-Ne is mondd. Egyre erősödik a Svájcfóbiám. Huh-vett egy mély levegőt Michael.

Aztán megálltunk. Nyílt az ajtó, én pedig elsőként trappoltam ki a liftből majd álltam meg először a recepciós pultnál.
Leadtam a kulcsokat, aláírtam a papírt, hogy az összeget a Capitol Records fogja rendezni, majd kimentünk a hátsó ajtón a parkolóba az új buszunkhoz. Mikor meglátták az óriási korom fekete buszt, vörös-fehér-szürke felirattal ellátott buszt, kezdtek el rohanni felé akár az őrültek. Csak én és Shawn maradtunk le egy kicsit tőlük, hogy nyugodtan tudjunk elköszönni egymástól.

-Amikor időm engedi..a fenéket. Sokszor írok majd. Meg hívlak is majd. Meg este, FaceTime-ozunk is-élte bele magát a "hogy fogunk kommunikálni" részbe.
-Shawn-néztem mélyen szemébe.
-Igen?-csúsztatta kezeit megint farzsebeimbe és vont közel magához.
-Hiányozni fogsz-álltam lábujjhegyre, hogy a lehető legszorosabban tudjam magamhoz préselni.
-Te is nekem picúr, te is nekem-motyogta hajamba, aztán nem tétovázott tovább, eltolt magától egy kicsit majd megcsókolt.
-Mondtam hogy el a kezekkel!-kiáltott ki a sok bőrönd közül Bob, mire Ashton elismerően hátba veregette, de hamar el is kapta kezét, mikor Bob gyilkos tekintettel meredt rá.
Szomorú mosollyal húzódtam el Shawn édes ajkaitól.
-Nem is ismerjük egymást! Mégis miért hallgatsz arra a négy ökörre?! Rám kellene. Azok labilisok-morogtam, olyan hangon, hogy tisztán hallja mit mondok.
-Indulás!-válasz helyett kaptam egy enyhe jelzést, hogy "mássz ki a ficsúr nyelőcsővéből és tűnés a buszra"!
-Akkor beszélünk. Sokat. Nagyon sokat-nyomtam még egy csókot ajkaira, aztán már mentem is a buszra, ő pedig ott állt a parkolóban utánam nézve.

A buszban mindenki csendesen üldögélt, mígnem Bob lépett mellém.

-Mindenkit szívélyesen köszöntök a BOB fedélzetén.
-BOB? Úgy hívod a buszodat, hogy BOB? Mégis honnan jött ez az egetrengetően remek ötlet?-kerekedtek ki Luke szemei, mire halkan elkuncogtam magam, de neki még ez is feltűnt.
-Van az a Michael Jackson szám..Black or Black. Na. BOB=Black Or Black..
-Nem mondod komolyan?-szaladt fel Mia hangja.
-De. Halál komolyan mondom-mosolygott rá Bob. Bryana és az én kezem egyszerre csattant homlokunkon.
-Bob..az a szám Black or White, nem Black or Black..-röhögte el magát Olivia.

Míg ők ezen vitatkoztak - pontosabban Bob veszekedett a többiekkel - én elkülönítettem az egyik szobát a sok közül. Az ilyen-olyan jogi meg a koncertekkel kapcsolatos papírokkal teli táskámat az ágyra dobtam, majd elővettem gépemet, hogy felhívjam szüleimet. Beléptem Skype-ra és már érkeztek is az üzenetek, hogy anya nagyon is hiányolja egy szem lányát. Mosolyogva nyomtam a zöld ikonra, majd pár másodperc elteltével anyum és apum boldog arca nézett vissza rám.

-Sziasztok-intettem mosolyogva a kamerába.
-Kincsem! Hogy vagy? Milyen a turné? Hol is vagytok éppen?-édesanyám legkedvesebb szokása a létező összes kérdést feltenni csupán egy beszélgetés alatt.
-Jól vagyok anyu remekül. Éppen, jobban mondva hamarosan úton Spanyolországba-viszonoztam gesztusát majd apára emeltem tekintetemet, mert láttam rajta, hogy valamit nagyon megszeretne kérdezni.-Ki vele.
-Túl jól ismersz-nevette el magát.-De ez inkább ráér.. majd ha haza jössz megbeszéljük.
-Apa! Ki vele!
-Jó jó..mi van az emlékeiddel? Vannak azóta újabbak?-érdeklődött óvatosan, mert hármónk között ez a téma mindig feszkót jelentett.
-Nincsenek. Egy ideje már semmi-hazudtam. Nem akartam elmondani hogy lassan mindenre emlékszem, már csak az arcok hiányoznak a régi életemből. Azonnal haza parancsoltak volna.
-Na de mesélj, milyen az állandó utazás? Vannak helyes fiúk?-érdeklődött anya ismét feldobva a hangulatot.
-Vannak..Shawnnak hívják és...
-Hé Rachel bocs, hogy...te mit csinálsz?-torpant meg Bob az ajtóban.
-Éppen a szüleimmel beszélgetek. Gyere bemutatlak nekik-ütögettem meg az ágyamat.
-Nem kell köszi, megy magamnak is-nevetett le rám, majd hasra vágta magát mellém és úgy kezdett magyarázni.-Tiszteletem, kezét csókolom. Én lennék Bob White az új buszsofőr, aki úgy fog vigyázni a lányukra mintha az a sajátjuk lenne. Szóval aggodalomra semmi ok..
-Bob! Rachel! Mégis hova tűntetek?! Óh..Hali. Ti mit műveltek?-kukkantott be a szobába Calum, mögötte pedig a csapat összes tagja.
-Éppen..
-Rachel szüleivel beszélgetek. Kedvesek. Gyertek köszönjetek nekik-invitálta be őket a hívásba Bob. Luke és Michael arcáról abban a szent pillanatban hogy leültek a kamera elé lefagyott a mosoly. Hogy miért? Jó kérdés..

Kemény fél óra elteltével -még mindig Svájcban..remélem Shawn azért már visszament és nem álldogál még mindig odakint- sikerült visszakaparintanom szüleimet, elbúcsúztam tőlük, majd ráparancsoltam Bobra, hogy ideje lenne elindulni. Mert a végén Michael Jackson és a szüleim miatt nem érünk el spanyolba..

dzsudzsi_es_anna 🌸❤️