-Nem! Végeztem magukkal, meg ezzel a bandával is! Nem, nem, de nem ám! Engem nem fog sírba tenni egy huszonéves fiú. Viszontlátásra!-vágtatott ki egy 40-es éveiben járó nő, ideges ábrázattal. Mögötte pedig egy szintén annyi idős, fáradt kinézetű férfi dőlt az ajtókeretnek összefont karokkal. Valószínűleg ő lehet a kiadó feje.

Óh, én marha. El is felejtettem bemutatkozni, meg elmondani, hogy hol vagyok.

Szóval, a nevem Rachel Scott, 20 éves vagyok és Amerikában, egészen pontosan Los Angelesben élek, de most, hogy végre találtam egy számomra megfelelő munkalehetőséget, éppen Hollywoodban vagyok, és ha még szerencsém is van akkor megkapom ezt az állást és ide is költözhetek. Feltéve, ha a-remélhetőleg-jövőbeli főnökömnek nem más elképzelései vannak velem kapcsolatban.

-Jó napot.-sóhajtott fel fáradtan.-Miben segíthetek?

-Jó napot. Öhm, igazából állásinterjúra jöttem. Olvastam az interneten, hogy új menedzsert keres egy bandának, a kiadója.-álltam fel a székből, a mappámat szorongatva.

-Tessék?-nézett rám teljesen meglepődve.

-Tessék, még ki is nyomtattam a pontos adatok és a kért dolgok miatt.-nyomtam kezébe az A4-es lapot. Hosszasan gondolkodott valamin, mire hitetlenül mosolyogva rázta meg fejét.-Esetleg valami félreértés történt?-levert a víz, alig kaptam levegőt, mikor felmerült bennem az, hogy az egész hirdetés egy hatalmas nagy átverés és akkor mehetek vissza LA-be a Starbucksba felszolgálni. És apám "Én megmondtam." dumáját hallgatni. Brr.

-Nem dehogy. Jöjjön beljebb.-hagyta, hogy én menjek be előtte.

-Köszönöm. Rachel Scott vagyok.-nyújtottam felé kezemet illedelmesen.

-Ryan Black. Foglaljon helyet.-intett kezével az egyik kanapéra.-Elkérhetem?-nézett a mappára, melyet még mindig magamnál tartottam.

-Természetesen.-feleltem magabiztosan, ám kedvesen, és nyújtottam át neki a vaskos mappát.

-Hm..Ígéretes. Remek. Fel van véve. Meggyőzött. Teljes mértékben. Akár ma már kezdhet is.-csukta össze és tolta elém a dossziét.

-Hogyan?-ocsúdtam fel a döbbenetből.

-Jól hallotta. Most megadok magának egy címet, maga összepakolja a személyes dolgait majd elmegy arra a címre és beköltözik az imént távozott menedzserünk helyére. Nagy ház, szóval lesz magának hely bőven.-állt fel székéből, ezzel is jelezve, hogy éppen ideje lelépnem. De mielőtt szólt is volna, fogott egy poszt-itet és lefirkantotta a címet.-Beszélek a bandatagokkal, hogy hamarosan megérkezik hozzájuk. Sok sikert és üdvözlöm új munkahelyén, a Capitol Recordsnál.-fogott velem kezet.

-Köszönöm.-meg kell valljam egy kicsit nagyon furán éreztem magamat, annak ellenére, hogy van egy munkám. Ami mellesleg nagyon is jól fizet. Már csak azért is, mert rögvest felvettek..Eddig majdnem mindenhonnan elutasítottak, vagy pedig jött egy jobb, egy szebb, egy tehetségesebb. Utáltam, hogy valahogyan mindig mindenhonnan sikerül valakinek kitúrnia egy jó munka elől. Itt viszont ilyenről még csak szó sincs. Meglepő, de nagyon jó érzés.

-Jó utat. Még beszélünk. Ha esetleg bármi problémája akadna, tudja hol talál.-a kissé perverz mosolya kicsit, na jó nagyon meglepett, de éreztem, hogy jobban járok, ha úgy teszek mintha észre sem vettem volna.

-Rendben, köszönöm. Viszlát.-intettem aztán, amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam az épületet és kocsiba szálltam.

Mivel eddig ugye csak egy szállodában szálltam meg, egyenesen odahajtottam, összeszedtem minden dolgomat, lent leadtam a kulcsomat és már mentem is a megadott címre. Mikor megálltam állam valahol Földünk déli alját verdeshette. A ház ami előtt leparkoltam, nem hogy nagy ház volt.. Ez egyenesen egy kész palota volt. Na nem mintha én egy kis kuszlikból jöttem volna, na de ez a "ház" ahhoz képest tényleg egy palotának hat.

Az egészhez tartozott egy óriási, szép pázsitú kert, ahogy elnéztem volt ott még medence is. 5 garázzsal rendelkezett és megannyi csodálatos virág tarkította a ház elejét. Nagyra nőtt sövény keretezte oldalról és vörös téglából kirakott kerítés elölről, a telket. Káprázatos helyen fogok élni egy darabig, az biztos.

Mivel nem nagyon voltam biztos abban, hogy egyáltalán jó helyen járok-e, ezért inkább ki sem vettem egy csomagomat sem, hanem a szerződésemmel együtt-igen, azt is sikeresen aláírtam-igyekeztem a kapuhoz, és nyomtam meg a csengőt.

-Khhh..Ki...khhh..az..khhh?-egy lépést hátrébb tettem, mikor óriási ricsajjal hangzott fel a kapucsengő.

-Khm, Rachel Scott vagyok. Az új menedzser.-a tény miszerint egy férfi bandához van szerencsém, nem ijesztett meg. Bíztam benne, hogy nálam azért idősebbek lesznek, mert minél idősebbek, annál normálisabbak. Legalábbis én ezt így látom.

-Ki?-hallottam a meglepődöttséget a srác hangján, ezért szem forgatva sóhajtottam.

-Megismételjem?

-Nem..Izé. Máris nyitom.-makogott egy kicsit.

Nyílt a kapu, én pedig egyenes testtartással és felemelt fejjel lépdeltem a bejárati ajtó felé. Azzal viszont nem számoltam, hogy négy kicsi Husky fog letámadni oldalról. Nevetve térdeltem le hozzájuk és simogattam őket. Olyan szépek ezek a kutyák. Mindig is szerettem volna legalább egyet, de apa allergiájának köszönhetően sosem lehetett egyetlen kutyám sem.

Nyílt az ajtó és négy srác dugta ki rajt a fejét. Torkomat megköszörülve álltam fel a kutyák közül, akik továbbra is lábaim körül ugrándoztak.

-Khm. Sziasztok, Rachel Scott vagyok, az új menedzseretek.-poroltam le magamat.

-Szia. Már vártunk. Kerülj beljebb. A cuccaid..?-nézett rám érdeklődve egy kissé ázsiai beütéssel rendelkező srác.

-Óh igen. A kocsiban hagytam, mert nem..igen, a kocsiban hagytam őket.-nem szerettem volna leégetni magamat mindjárt a legelső alkalommal, ezért inkább nem fejeztem be első gondolatmenetemet.-De ráérnek később is.-tettem hozzá még gyorsan.

-Rendben. Na de akkor most már tényleg gyere be. Látom a kutyák már most megkedveltek.-kuncogott a zöld hajú egyéniség.

-Imádom a huskykat. És ez a négy csöppség nagyon aranyos.-mosolyogtam. A nappaliba beérve, meglepődtem, hogy a kanapén még három lány is üldögél, így szemöldökeim eléggé magasra ugorhattak hirtelen. Hét személyes banda? Biztos akarom én ezt?

-Mi is.-veregette meg vállamat, aztán megtorpant.-Uh, bocs, tiszta hülyék vagyunk. Be sem mutatkoztunk. Michael Clifford.-nyújtotta kezét.

-Rachel Scott. De maradjunk a Rachnél, vagy Ray, vagy ami csak tetszik.-ráztam meg kezét.

-Calum Hood, de csak Cal.

-Ashton Irwin, de én is jobb szeretem az Asht.-mosolygott rám.

-Luke Hemmings.-rázta meg kezemet, az égimeszelő, tengerkék szemű, szőke hajú srác is.

-Rach, ők pedig itt a barátnőink. Bryana, Olivia és Mia.-húzott a lányokhoz Ashton.

-Óh, pedig már azt hittem ők is bandatagok.-mosolyodtam el felszabadultan, mire csak 7 letaglózott arcot kaptam válaszul-Most valami rosszat mondtam?

-Te azt se tudod kik vagyunk?-horkantotta a szőkeség.

-Bocs, hogy a hirdetésben nem állt kiket kell menedzselnem, és azért is elnézést kérek, ó, nagy Hemmings, mert a főnökünk sem volt hajlandó elárulni, hogy esznek-e vagy isznak titeket.-szóltam vissza rögvest. Ez az egy hátulütője van annak ha valaki bunkón szól hozzám. Ugyanúgy visszaszólok.

-Hűha. Asszem' jól fogjuk mi érezni magunkat.-vakarta meg tarkóját Calum, mire Luke szem forgatva morgott.

-Amúgy, sziasztok lányok. Rachel Scott vagyok. Örülök a találkozásnak.-kezeltem le sorban mindegyikőjükkel. Kedvesen viszonozták gesztusomat, amit egy jó jelnek vettem.

-Szia. Te ugye már tudod a nevünket. Részünkről a szerencse.-mosolygott rám Mia.

-Elnézést.-szabadkoztam, mikor farzsebemben rezegni kezdett a telefonom.

-Azta milyen perverz itt valaki.-jegyezte meg kihívóan Luke.

-De legalább velem össze is jönnek az emberek, nem úgy mint egyesekkel.-mondtam, majd felvettem a telefont.

-Szia, itt Ryan. Átküldtem a srácokkal kapcsolatos dokumentumokat, adatokat, eddigi és következő koncertek helyszíneit, a szponzorok adatait, meg mindent. Mellesleg mindezt a céges mailedre küldtem, aminek a jelszavát és az e-mail címét átküldtem az eddigi e-mailedre. Jól megvagytok a fiúkkal?-hangja mély és érdes volt.

-Köszönöm, Mr. Black. Igen, mind nagyon rendes srácok.-néztem itt jelentőségteljesen Lukera.

-Szólíts csak Ryannek, Rachel.-kijelentése eléggé meglepett, így inkább mégegyszer köszönetet mondtam neki és el is köszöntem.

-Mesélj magadról Rach. Gyere ülj le.-mutatott az egyszemélyes kanapéra Michael.

-Rendben. De utána ti jöttök.-mosolyogtam. Amúgy nyugodtan kijelenthetem magamról, hogy egy életvidám csaj vagyok. Ha tehetem csak mosolygok. És ezt szeretik bennem az emberek. Mármint az ismerőseim.-Szóval Rachel Scott vagyok, február elsején leszek 21 éves, imádom a pop zenéket, de a rock sem áll messze tőlem. Eddig Los Angelesben éltem a szüleimnél, most végeztem az egyetemnél és amíg nem találtam rá erre a melóra, egy helyi Starbucksban voltam felszolgáló. Volt egy bátyám, de autóbalesetben elhunyt, így most sajnálatos módon egyke lettem. Mindig is szerettem volna híres zenészeket menedzselni, és most hatalmas szerencsém volt, hogy az előző menedzseretek éppen ma dobta be a törülközőt.-mosolyodtam el halványan.-Azt hiszem nagyjából ennyi lennék én. Ti jöttök.-bólintottam, mire Ashton átvette a szót, őt pedig követte a másik három srác, és a három lány is elmesélt magáról mindent.

-Szerintem hozzuk be a csomagjaidat. Akkor még van időnk utána dumálni meg ilyenek. Persze csak ha nincs ellenedre.-karolta át barátnője derekát Calum.

-Rendben. Azt megköszönném, ha segítetek. De az sajnos ma nem megy. Meg kell néznem amiket Ryan átküldött, és szerveznem is kell pár koncertet.-nyújtózkodtam.

-Éppen ideje lesz.-szólt oda Luke.

-Mi?-néztem rá furán.

-Éppen ideje lesz, hogy elkezdj dolgozni.-rántott vállat.

-Luke!-szólt rá Olivia.

-Hagyd csak, Olivia, igaza van.

-Na ugye.-biccentett elégedetten.

-De akkor te is láss neki gyakorolni. Nehogy aztán a rajongók befele helyett inkább kifele rohanjanak a helyszínről.-kacsintottam rá, mire csak pislogva meredt rám, Bryanából és a másik két lányból kirobbant a jóízű röhögés, a srácok pedig elismerően bólogattak.-Mehetünk fiúk.