Miranda:

- Szia - köszönt Alex egyik alkalmazottja.
Nem is voltam biztos benne, hogy nekem köszönt, ugyanis nem nagyon szoktam itt senkivel sem komunikálni Alexen kívül.
Nem akartam bunkó lenni, így visszaköszöntem.
- Szia.
- Hogy aludtál? - kérdezte.
Öhm...hogy mi? Furcsáltam a kérdését, de azért válaszoltam neki.
- Remekül - motyogtam és elindultam be a nappaliba.

Igazából Alexet kerestem, de nem találtam (mint mindig.) Az idegen meg követett.
- Szeretnél még valamit? Vagy miért követsz? - fordultam felé.
- Téged - mondta, mire nem is tudtam mit reagálni.
Azt hittem, hogy viccel. Biztos voltam benne, hogy viccel, de mikor magához rántott, éreztem, hogy nem viccel.
- Hé, engedj el - fészeklődtem.
- Shh. Maradj csendben. Még a végén meghallanak - tette a számra a kezét, amit megharaptam, így jajgatva vett el a szám elől.
- Engedjél már el, te barom
- kiáltottam, miközben az egyik kezemet sikerült kihúzni a szorításából.
Nem is gondolkoztam, hanem rögtön lendítettem a kezem és bevertem neki egyet.
Sajnos nem azt a hatást értem el vele, amit szerettem volna.
Ugyanis, nem engedett el és nem is tántorgott meg, csak geci ideges lett.

- Hé, haver, azt mondta, hogy engedd el - hallottam meg egy régen hallott hangot. Lincoln volt az.
Nekiment ennek a férfinak, aki a földre esett. Lincoln egy tizedmásodperc alatt előkapta a fegyverét és a számomra idegen férfire szegezte, aki mosolygott.
Szerintem én jobban féltem, mint az a férfi.
- Mi folyik itt? - jött be Alex.
Rögtön elkomolyodott, mikor meglátta, ahogy az egyik alkalmazodja a földön fekszik, vérző orral, a másik meg egy pisztolyt szegesz rá.
De akkor komolyodott el a legjobban, mikor rámnézett.
Remegtek a kezeim és gyorsan vettem a levegőt, mert még mindig az előbb ért sokk alatt voltam.
- Lincoln, fegyvert le - mondta, miközben mellém sétált és átölelt.
Rögtön fejem a vállába fúrtam, és próbàltam eltűnni az ölelésében.
- Ez fasszopó olyat akart csinálni Mirandával, amit csak te csinálhatsz, főnök - mondta még mindig idegesen Lincoln.
- Igaz ez, Miranda? – nézett le rám Alex.
- Igen - motyogtam a vállába.
- Magához szorított és ki tudja, hogy még miket akart csinálni
- kezdtem el szipogni.
Olyan halk lehettem, hogy azon sem lepődtem volna meg, ha Alex nem hall engem.
De szerintem hallott, ugyanis befogta a két fülem, miközben én erősebben öleltem át ingés testét, és valamit spanyolul kezdett el mondani.

Nem láttam, de ahhoz elég hangos volt, hogy halljam, ahogy a számomra idegen férfi hangosan beszélt. Talán kétségbe volt esve. Nem tudom, mert spanyolul beszélt.
Aztán kezdett egyre jobban elhalkulni. Biztos elmentek.
- Tündérkém? - suttogta Alex.
- Hm?
- Dolgom van, mennem kell.
- Oké.
- Elengedsz akkor? - Nem láttam, de hallottam a hangjába, hogy mosolyog.
- Nem hinném - mosolyodtam én is el halványan, amit ő valószínűleg nem láthatott.
- Oké, akkor így megyünk
- sóhajtotta és felvett az ölébe.