Miranda:

3x. Mi lehet az a 3x?

A szobámba üldögéltem, és
gondolkoztam. És ekkor
bevillant.
Gyora felpattantam, és
kiszaladtam az ajtón, egy
mellkasnak neki. Felnéztem
és az őrömmel találtam
szembe magam. A picsába
már.
– Had beszéljek Alexanderrel
– néztem fel rá, mire
megrázta a fejét.
– Nem ér rá. Elfoglalt.
– válaszolt angolul.
– Mi az hogy elfoglalt?
Most rögtön beszélni
akarok vele! – kezdtem el
üvöltözni angolul.
– Kérem, nyugodjon le.
– fogott le, miközben
próbáltam kikerülni, és
elmenni Alexanderhez.
– Jó -fújtattam – Amit ráér,
rögvest jöjjön el hozzám
– mondtam. Még egyszer
megpróbáltam kijutni a
szorításából, de nem
sikerült.
Végül visszamentem
a szobába, de előtte bokán
rugtam az őrt. De neki meg sem kottyant. Nem hiszem
el, hogy itt mindenki ilyen
erős.

Este volt. Én már rég aludtam, legalábbis próbáltam,
mikor halodtam, hogy nyilík
az ajtó. Nem volt kedvem
megmozdulni, de meg kellett,
mivel biztos voltam benne,
hogy Alexander lesz.
Nagy nehezen végül megfordultam a másik oldalamra.
Éreztem, ahogy feljebb
húzza rajtam a takarót.
Eddig nem is vettem észre, de fáztam. Forgolódtam
egy kicsit, mire felültem
nagy nehezen, de a szemem
még mindig csukva
volt.
– Tudom mi az a 3x – suttogtam.
Rá se ismertem a hangomra.
Teljesen rekedt és álmos
volt.
– Igen? – Nem láttam, de
hallottam a hangjában, hogy mosolyog. Ő egyáltalán nem
volt fáradt, legalábbis a
hangjából nem hallottam.
– Nem is érdekel? – nyitottam
ki a szemem, de aztán
észrevettem, hogy ez egy
nagy hiba volt. Alexander
ott ült előttem, pár gomb az ingén ki volt gombolva a nyaka alatt, így láthattam az enyhén
szőrös, és kigyúrt mellkasát.
Az ingének az ujja fel volt
gyűrve a könyökéig.
A haja kuszán ált a feje
tetején, és volt egy-két hajszál,
ami a szemébe logott. És
ami elég csábító volt, az a
féloldalas mosoly a borostás
arcán.
Rögtön lehunytam a szemem.
– Lincol mondta, hogy rögvest
látni akarsz. Megilyedtem
hogy valami baj van. De
akkor csak ezt akartad
elmondani, ugye? Nincs
semmi baj? – takart be
újra. Én csak megráztam a
fejem, és máris az oldalamon
feküdtem, vele szembe.
– Mi az, hogy csak? Ez fontos
– magyaráztam félig alva.
– Persze. -simította meg az
arcom ( az érintését azóta érzem).
– Jó éjt – suttogta, és kiment
a szobából, engem meg
végleg elnyomott az álom.