Miranda:

– Mégis mit keresünk itt?
– idegesen suttogtam Alexandernek, aki a bilincsemet
babrálta. Vagyis próbálta
leszedni. Végül sikerült neki. :)
– Szerinted hogy jutunk el
innen Gödöllőre? – húzta
össze a szemét. Jogos.
Nem mondtam semmit,
hanem nagy duzzogva
elindultam előre. Hogy
hova? Gőzőm sincs. Hogy
miért duzzogtam? Szintén
gőzőm sincs. De jól esett.

Nem szoltunk egymáshoz
ezután. Csak követtem,
végül arra eszméltem fel,
hogy felszáll Alexander magángépe, amin ültünk.
Rögtön elkapott a rosszullét,
és összeszorítottam a szemem.
– Félsz a repüléstől? – Kérdezte
a velem szemben
ülő Alexander.
– Még soha nem repültem –
préseltem ki ezt az egy
mondatot a számon. Úgy
éreztem, hogy mindjárt
szétszakad a mellkasom,
és szaggatva vettem a
levegőt.
– Hé, nyugi – dőlt előrébb, és
az utaskisérő
nőtől kért egy pohár vizet.
Az a kis cafka illegve odajött
hozzánk, megvillantotta az
ezer vattos mosolyát, és
jól lehajolva odaadta a
vízet Alexandernek. Akkor
néztem nagyot, mikor
Alexander visszamosolygott
rá, és túl kedves hangon megköszönte a vízet.
Először dühöt éreztem, utánna
szomroúságot. Én hülye.
Természetesen nem csak
nekem jön be Alexander.
Sőt, vannak nálam sokkal
szebb nők, akikkel még az
említett férfi szimpatizál.
– Szép nő – mondtam, mikor
már teljesen megnyugodtam.
Alexander nyilván tudta,
hogy kiről beszélek.
– Féltékeny vagy? – mosolygott
féloldalasan. Ez volt a
"leveszlek a lábadról"
mosolya. És sajnos bevált.
– Mégis mire? – Tettem karba
a kezem. Próbáltam takarni,
hogy levett a lábamról.
– Csak képzeld el, ahogy
éjszaka leszakítom róla
a ruhákat és magamévá
teszem az első szembejövő
helyen amit meglátok, aztán...
– suttogta a füllembe, de
nekem hamar elegem lett.
– Fejezd be! – kiáltottam el
magam.
– Féltékeny vagy – dőlt hátra
elégedetten, mire én
bokán rúgtam. – Áu – nevett fel.
– Hagyál már békén – néztem
ki az ablakon. Idegesen
beleittam a vízbe, amit
az a nő hozott. És ennyi
volt a beszélgetésünk.

Leszállásnál már kevésbé
féltem. Még mindig az
ablakon keresztül néztem
a tájat, de azért éreztem
rajtam Alexander pillantásait.
Nézegesse csak azt a libát.
Berágtam rá? Igen. Van
ennek a duzzogásnak értelme?
Nincs, de megtehetem. Bár, mondjuk bármikor agyon lőhet, de mindegy.

Alexander leráncigált a
gépről, be egy autóba.
És végül megálltunk egy
nagyon rég nem látott
helynél. Összeszorult a
gyomrom a látványtól.

~~~~~

Ez az Alexander. Pfhu
Koszi ha elolvastad <3