Jimin

Eléggé rosszul aludtam valamiért az este, de nagyon izgatott voltam, hiszen ma már találkozhatok hosszú idők után a szüleimmel, ez viszont nagyon is boldoggá tesz.

Taehyung felé fordultam, aki még aludt. Mivel a fali órája miatt megtudtam, hogy már 9 óra is elmúlt, gondoltam felkeltem Őt, hiszen este 11 körül mentünk el pihenni, így volt időnk bőven aludni.

Közelebb mentem hozzá és a csípője mellé térdeltem.
- Taehyung! - szólítottam meg halkan, de nem mutatta annak a jelét, hogy ébren lenne. A gyomrom is korogni kezdett, emiatt viszont már tényleg fel szerettem volna kelteni Őt. Tegnap megláttam, hogy a hűtőjén valamilyen oknál fogva zár van, amit nem értettem, de biztosan csak elővigyázatos, hátha betör hozzá valaki és el szeretné vinni az ételeit, viszont éppen emiatt, én sem tudtam volna enni semmit sem, hiszen nem kötötte az orromra a kódot, emellett pénzem sincsen már sok, hogy valamit vegyek magamnak.

Elbizonytalanodva néztem az arcát, nem voltam biztos benne, hogy fel kellene keltenem Őt, hiszen senki nem örül annak, ha felkeltik az álmából, de én tovább és tovább próbálkoztam.

- Taehyung! Éhes vagyok.. - húztam el a számat reménytelenül. Sóhajtottam egyet és elnéztem oldalra, mikor Ő hirtelen megfogta a tarkómat és az arcához húzott olyan közel, hogy csakis egy vékony papírlap fért volna el azt arcunk között.

Nagyon megijedtem a hirtelen mozdulattól, ami a szemeimen is látszódott.
- Akkor egyél, Jimin! - mondta ki ezt a három szót úgy, hogy ajkai enyhén az enyémeimhez értek. Próbáltam elhúzódni tőle, de nem igazán engedte.
- Taehyung.. ezt nem kellene.. - mondtam halkan.
Lassan megnyalta nyelvével párnáit, amik miatt az enyémeimmel is érintkezett érzékszerve, majd mélyen szemeimbe nézett.

Nagyon féltem tőle. Mikor éreztem, hogy próbál még közelebb húzni magához, erőből lefejeltem Őt. Az orra vérezni kezdett, szinte azonnal fel is szisszentett fájdalmában.
- Ezt most miért kaptam? - kérdezte meg egyből. Lefagytam. Még van képe feltenni ezt a kérdést?
- Szerinted mégis miért? - akadtam ki hangosan. - Érezted, hogy nem szeretném ezt az egészet, mégis csak húztál közelebb magadhoz, egy cseppnyi modor sincsen benned!? - néztem rá összeráncolt szemöldökökkel.

Láttam, hogy Ő is ideges lett, valószínűleg nincs hozzászokva ahhoz, hogy így beszélnek vele, de nem vagyok könnyű préda, nem használhat ki engem senki sem csak úgy.

- Egyébként is, mi van a fiúval, akivel nemrég még randiztatok? Csak ilyen könnyen, megbánás nélkül megcsalnád Őt? - kérdeztem mérgesen.
- Jimin, ehhez nincsen semmi közöd. Sajnálom, rendben? Csak nyugodj már le.. inkább menjünk enni. - hadarta a szavakat, mintha ezzel megoldana bármit is, viszont díjaztam az ötletet, minél hamarabb el szeretnék menni innen.

Miután megreggeliztünk, halkan egymás mellett, felöltöztünk, majd leültem a kanapéra, hogy megvárjam Taehyungot, ameddig megcsinálja a frizuráját.

Kevesebb mint negyed óra alatt végzett is, kijött a fürdőből, majd mellém állt;
- Mehetünk? - kérdezte, miközben az ablakon bámult kifelé. Láthatóan már az orrvérzése is elmúlt. Egy kicsikét bánom azt, amit tettem, de a saját magam megvédése érdekében cselekedtem. Ki tudja, hogy mit tett volna, ha hagyom ezt az egészet neki?
- Igen, mehetünk. - bólintottam, majd odasétáltam a böröndömhöz. - Oh várj, a telefonom! - szólaltam meg hangosabban hirtelen. Egy pillanat, azt hiszem a szobádban hagytam, mindjárt indulhatunk! - szaladtam vissza az említett tárgyért. Mikor beértem az említett helyiségbe, megfogtam a telefonomat, majd benyomtam a bekapcsoló gombot, hogy megnézzem, mennyire töltött fel az éjszaka folyamán, viszont valamiért az nem akart bekapcsolni. Megláttam, hogy a töltőmből ki volt húzva a telefonom, ezek szerint egész este nem töltött semmit sem és lemerült; remek. Majd ha hazaértem végleg, töltőre teszem azonnal.

A garázs ajtó mellett vártam Őt, miközben kitolatott az autójával. Igazából nem laknak messze a szüleim, de jobb, ha kocsival megyünk, mielőtt Jungkook meglátna minket. Nem szeretném, ha szenvednie kellene, hogy mással lát, hogy egyáltalán engem látnia kellene.

Mikor beszálltam a kocsiba, Jungkook házát kezdtem el figyelni, Taehyung viszont bepakolt a csomagtartóba.
Valamiért azt érzem, hogy nem a múltkori volt az utolsó alkalom, hogy abban a házban jártam. Miért érzem ezt? Lehet a belsőm reménykedett abban, hogy Jungkook és én még.. nem, ez nem lehetséges!
Útitársam hangos ajtócsukására ki is zökkentem a gondolataimból. Felesleges ilyeneken gondolkodnom, hazamegyek és minden rendben lesz.

Az út csendesen telt. Taehyung néha feltett pár kérdést nekem, de nem volt kedvem beszélgetni vele, így nagyrészt csak csendben ültem a kocsiban.
Miután megérkeztünk a testem remegni kezdett, csak pár hónapig voltam távol, mégis.. annyira nehéz ide visszajönnöm. Viszont hiányzik a családom és velük szeretnék lenni. Kiszálltam az autóból majd felnéztem a közepesen magas épület harmadik emeletére, a mi lakásunk ezen az emeleten helyezkedett el, a főbejárat felett három ablakkal és jobbra hárommal, az volt a mi lakásunk egyik ablaka.

Taehyung eközben kipakolt és mellém állította a bőröndömet. Halkan sóhajtottam egyet, ami megkönnyebbültté tett egy kicsikét, majd elindultam a bejárat felé, Taehyung is ezt tette pár másodperc után.
Beérve beszálltunk a liftbe és bár mindig is féltem a szűkös helyektől, tudtam, hogy ki kell bírnom ezt a kis időt. Mikor felértünk, jobb oldalra fordultam és az ablak szerint a harmadik ajtónál megálltam. Taehyung simogatni kezdte a hátamat, tudatva velem, nem lesz semmi baj sem, ami jól esett, hiába haragudtam rá még mindig.
Megnyomtam a csengőt és vártunk, viszont egy árva szó sem hagyta el a lakást, mocorgást sem hallottunk.
- Próbáld meg ismét. - ajánlotta Taehyung, én viszont megfogadtam tanácsát és ismét becsengettem, de pár perc után sem történt semmi sem.
- Apa, anya, én vagyok az, Jimin! - ejtettem ki a szavakat aggódva, miközben ezúttal már kopogtam az ajtón.
- Biztosan itthon vannak? - kérdezte kétségekkel telve Taehyung.
- Nem lehetnek máshol! Az egyiküknek muszáj itthon lennie, anya egy héten csak négyszer dolgozott, mikor még velük laktam, hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap, jól emlékszem, tudom, hogy jól emlékszem, itthon kellene lennie! - szedtem össze emlékeimet, amiket meg is osztottam vele. Nem szoktak kimozdulni annyira itthonról, tudom, hogy itthon kellene, hogy legyenek.
Ismét az ajtóhoz fordultam, viszont mostmár egy kicsikét erősebben kezdtem el kopogni rajta;
- Apa, anya, itthon vagytok? Válaszoljatok.. kérlek... - lehet csak nem szeretnének látni, emiatt nem nyitnak ajtót.. lehet nem is hiányoztam nekik és azt gondolják; "ha itt hagytál minket, ne is gyere vissza!" - de nekem hiányoznak, mégha el sem fogadták, hogy meleg vagyok.. - Kérlek, nyissátok ki! - a könnyeim csak gyűltek fel a szemeim sarkában, nem tudtam másra gondolni, mint hogy nem kíváncsiak rám.
- Jimin.. - szólalt meg halkan Taehyung. Ránéztem könnyes szemekkel. Mikor megláttam, hogy ujja a kilincs felé mutat azonnal odanéztem, viszont csak azután realizáltam, hogy a tárgy nem stabil állapotában volt. Megfogtam; laza és semmi tartása, ekkor tudatosult bennem, hogy a szüleimhez valószínűleg betörtek.
- Nem lehet..- - belöktem az ajtót, viszont az étkező asztal tele volt véres késekkel. - Ez nem történhetett meg! - mindenhol kerestem Őket, viszont egyetlen egy hely maradt, ahol még nem jártam, a szobájuk. Legbelül kívántam, hogy bárcsak ez az egész nem lenne igaz és rosszul láttam volna eddig mindent, viszont amikor benyitottam, megláttam a szüleim holttestét az ágyon, nagy vérfolt terült szét a testük alatt.
- Nem, ez nem lehet igaz! - odaszaladtam hozzájuk és csak sírni tudtam. - Ne haragudjatok kérlek, ha itt maradtam volna, ha visszajöttem volna hamarabb.. én.. annyira sajnálom.. - zokogtam. Az időérzékem teljesen elveszett, nem akartam elhinni ezt az egészet.

Taehyung

Jimin beszaladt a lakásba, megijedtem, de nem hagyhattam kint egy csomagot sem, így becipeltem mindent és bazártam az ajtót a lánccal, ami a kilincs felett helyezkedett el olyan két nagy tenyérnyi távolságra.

Az asztalon; véres kések, Jimin; sír, ezek szerint a szüleit megölték. Odasétáltam a síró fiúhoz, ekkor eszméltem rá, hogy igazam volt, majd lassan elhúztam a kihűlt testektől.
- Jimin, én annyira sajnálom. Ülj le kérlek, addig én felhívom a rendőrséget és hozok neked egy pohár vizet.

Ő csak sírt, végülis mi mást tudna csinálni?
Kimentem a konyhába, majd felhívtam egy számomra egyáltalán nem új telefonszámot.
- Igen? - szólt bele egy fiatal férfi.
- Taehyung vagyok. - válaszoltam.
- Áh, Taehyung! Mi a helyzet? - tette fel eléggé érdeklődve a kérdést.
- Most értünk ide Jimin szüleinek a házába, és látom, végeztetek velük. Minden rendben volt? Senki nem hallott semmit sem?
- Nem, ne aggódj, minden rendben volt!
- Kesztyűt használtatok? Itt vannak a kések a pulton.. - sétáltam oda az említett tárgyakhoz - és ha emiatt lebuktok.. - érintettem meg az egyiket.
- Ne aggódj, mondtam már, minden rendben volt!
- Rendben, hiszek neked. Köszönöm nektek, estére a pénz a számlátokon lesz!
- Értem, továbbítom az üzenetet, szia!
- Szia! - ezzel ki is nyomtam a hívást.

Lassan a szekrényekhez sétáltam, majd levettem egy poharat. A zsebembe nyúltam és kivettem egy kis tasakot onnan, ami tele volt egy olyan szerrel, ami segít abban, hogy Jimin sokkal gyengébb legyen, nem mintha így nem tudnám leteperni Őt, de jobb, ha tehetetlenebbé válik.
Töltöttem egy kis vizet a pohárba, majd bevittem hozzá.

- Idd meg, segíteni fog. - nyújtottam oda neki a tárgyat.
- Én..- nem..- értem..- Ta-Taehyug... - szipogta.
- Nagyon gyorsan veszed a levegőt, Jimin, meg kell nyugodnod, már hívtam a rendőröket. Muszáj megnyugodnod, hogy be tudj számolni nekik arról, amit tudsz. Idd meg azt a kis vizet lassan és figyelj oda a légzésedre. - utasítottam, mint akinek tényleg érdeke az, hogy megnyugodjon.

Megfogtam a kezét és egy másik szobába vezettem át, ami valószínűleg az övé volt. Leült az ágyra és csak kortyolgatta a folyadékot, amit neki adtam. Ezek szerint tényleg nem tartozik ehhez a gyönyörű kinézethez egy picike agy sem, ha ennyire megbízik bennem.

- Hol vannak a ruháid?
- Miért? - kérdezett vissza halkan.
- Mert ezek véresek lettek és nem maradhatsz így! - egy kis ideig szótlan volt, majd oda mutatott egy szekrényre. Kiválasztottam egy fekete nadrágot és pólót, majd felé sétáltam.

- Állj fel! - utasítottam ismét csak, mire tette, amit mondtam neki.
- Várj.. - kapaszkodott bele a kezembe.
- Baj van?
- Nem, csak megszédültem egy kicsikét.
- Lehet a helyzet és a sok sírás miatt. Tényleg meg kell nyugodnod. - letette a poharat az ágya melletti kis éjjeliszekrényre, majd levette a pólóját és az újért nyúlt, amit persze nem adtam oda neki.

Csak néztem, hogy mennyire tehetetlen. Láthatóan álmos is lehetett, de ez nem éppen hatott meg engem.

A mellkasára helyeztem a bal tenyeremet és rálöktem az ágyra.
- Mit csinálsz? Ez fáj! - mondta erőtlenül, mikor az ágyra érkezett, majd felült, és amikor már félig felkelt az ágyról, visszalöktem Őt újra.
- Fejezd már be! Mi bajod van? - nézett rám mérges szemeivel, mikor hirtelen a csípőjére ültem és a kezeit a fekete váltó nadrágja segítségével az ágy támlájához tartozó egyik kis farácshoz kötöttem.

Leszálltam róla és egy mozdulattal lehúztam a nadrágját is róla.
- Taehyung, engedj el! - emelte fel a hangját. Elmosolyodtam, és lassan felmásztam a matracra, majd arcomat közel vezettem a bokájához, ahonnan felfelé vezetve fejemet és testemet végigleheltem a combján, hasán, mellkasán, nyakán, végül az arcával találtam szembe magamat.
- Annyira gyenge vagy! - közöltem vele mély hangon ezt a tényt.
- Jungkook ezt nem fogja engedni! Ha Ő megtalál! .. - elnevettem magamat.
- Édesem, mégis hogyan találna meg, ha nem is tud arról, hogy hol vagy? Már végeztetek egymással, nem igaz? Nem érdekled Őt, fogd már fel! - kuncogtam tovább, miközben a félelmét kerestem a hangjában és a levegőben egyaránt.

Jimin

"Édesem" - amikor meghallottam ezt a szót, minden félelmem eszembe jutott. Bántani fog. Bántani fog és én ezellen semmit sem tudok tenni. Hogy lehetek ennyire hülye? Tudnom kellett volna, hogy nem szabad benne megbíznom és a megérzéseim, miszerint szerelmes Jungkookba, nem tévedett. Legyengültem. Biztos vagyok abban is, hogy tett valamit abba a rohadt pohárba!

Jobb lábamat feljebb húztam és talpam segítségével a medencecsontjánál elrúgtam magamtól, de ezzel csak mérgesebbé tettem Őt. Közelebb jött hozzám és megütött.
- Engedj el! - kiabáltam.
- Tényleg ennyire agyatlan vagy? Mégis miért hiszed azt, hogy ez az egész segíteni fog neked vagy, hogy megsajnállak? - nevetett fel gúnyosan.

Nem szerettem volna feladni, így tovább rúgdostam Őt még akkor is, ha ez azzal járt, hogy folyton megütött engem, de rá kellett jönnöm hamar, ez nem fog segíteni rajtam.

Egy hirtelen mozdulattal a csípőmnél fogva megfordított és hiába próbáltam ellenkezni és visszafordulni, nem engedte. Lefogta a nyakamat és közel hajolva annyit mondott;
- Kookie azt hiszi, hogy haragszol rá, mert nem válaszoltál az üzenetére. Milyen kár, hogy lemerültél, nem igaz, Jiminie ~ - tehát Ő tette azt is. Ezek szerint Jungkook üzenetet küldött nekem este, amit Ő észre is vett, viszont nekem nem szólt róla így, hogy ne tudjak visszaírni neki, kihúzta a töltőből a telefonomat, emiatt merült le.

Rettentően mérges voltam és utáltam azt, hogy nem tudok mit tenni.
- "Sosem szerettem Őt Jimin! Éreztem iránta valamit, ezt bevallom, de az sohasem szerelem volt! Én nem tudnám Őt szeretni, Szerelmem!" - mondta halkan ki a szavakat, mintha valakit.. mintha Jungkookot utánozná. - Emlékszel erre a szavakra? Ezt akkor mondta neked, amikor elhagytam a házat és azt hittétek, hogy már a kocsiban várlak titeket. Annyira nem értem Őt, Jungkookie már nem az a stílusos fiú, akit megismertem. - kezét a kezeimhez vezette, majd leszakította rólam azt a karkötőt, amit még Jungkooktól kaptam.

- Annyira nyálas ez az egész! - dobta el az ékszert, én viszont csak néztem, ahogyan sérülten ott lapul a földön az ajándék, amit még Jungkook adott nekem. Nem tudtam mit tenni és az érzelmeim sem mellém álltak, így elkezdtem könnyezni. Minden az én hibám. Ha akkor nem megyek el sétálni fülhallgatóval a fülemben, vagy visszajövök Jungkooktól, ha nem hagytam volna el Őt, annyi mindent tehettem volna, hogy ezt az egészet megakadályozzam mégis, most itt vagyok és lehetetlen az, hogy bármit is tegyek. Beletörődtem, hogy valószínűleg meg fog erőszakolni, viszont szerettem volna, ha minél hamarabb túlvan rajta, vagyis.. rajtam.

Csak feküdtem és nem szólaltam meg. Lehunytam a szemeimet, hogy legalább látnom ne kelljen semmit sem.
Miközben folyamatosan fájdalmat okozott nekem azon gondolkodtam, valószínűleg nem hívta ki a rendőröket és Ő ölette meg a szüleimet, mert nem tetszett neki az, hogy közöm van Jungkookhoz, ahhoz a fiúhoz, akit szeret. A kezeimet összeszorítottam és, bár miközben a gondolataimba menekültem a valóság elől többször is hallottam, hogy azt mondta, hívjam "Apucinak", nem tettem semmit, emiatt több ütést is rám mért, de ennél lejjebb már nem szerettem volna süllyedni.
"Édesem", "Édesem", "Édesem", csakis ezt hajtogatta. Azt hiszem, Jungkook tőle vette át ezt az egészet. Ő közel sem egy olyan rossz ember, mint Taehyung, viszont tudom, hogy sok butaságot csinált emiatt a fiú miatt, amit Ő már megbánt.

Mikor végzett velem, kioldotta a kezeimet és arra utasított, hogy álljak fel és menjek az ágy mellé. Először nem mozdultam meg, de amikor lefogta ismételten a nyakamat, tudtam, hogy ezt kell tennem ahhoz, hogy befejezze, éreztem, hogy ez lesz a cselekedeteinek a vége, viszont amikor meg szerettem volna állni az ágy mellett, összeestem.
- Tényleg egy ilyen gyenge senki kell Jungkooknak, aki ennyitől kikészül? - nevetett fel. - A legszánalmasabb ember vagy, akivel csak találkozhattam. - jegyezte meg.

Lassan közelebb jött hozzám és belém rúgott párszor, miközben elmondta, hogy mennyire nem érdemlem meg Jungkookot és, hogy Ő való hozzá. Hagytam neki. Hagytam, csak hagyja már el ezt az isten verte házat!

Felvette a pólóját, viszont mielőtt elhagyta volna a szobát, visszanézett rám és elrúgta a karkötőt, ami a földön hevert velem együtt.

Láttam a szemein, hogy nem sajnál semmit sem. Ő egy rettentően veszélyes ember és, ha visszanyerem az erőmet, fel fogom hívni a rendőröket, és jelenteni fogok mindent, ami történt velem és a szüleimmel. Félek, hogy ebbe az egészbe Jungkookot is bele fogja keverni, de nem szabad ezt az egészet ennyiben hagynom.

Lassan lehunytam a szemeimet és mivel nem volt erőm felkelni, a padlón merültem álomba...

_______________________________________
Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy eddig nem voltam aktív, viszont a lényeg, hogy ahogyan láthatjátok, új résszel érkeztem. Azt fontosnak tartom megemlíteni, hogy ez egy kitalált történet, ami nem éppen pozitív fényben tüntetni fel Taehyungot így, semmit se kössetek a való életben elő Kim Taehyung-hoz, vagy éppen Jiminhez és Jungkookhoz, amit ebben a könyvben olvastok. Sajnos, ennek a résznek meg kellett történnie ahhoz, hogy valami fordulat legyen a könyvben, így bár mérges vagyok magamra, hogy egy ilyen történetet írok, hogy megírtam ezt a részt, tisztázni szerettem volna, hogy senki ne utálja se Taehyungot se senkit, amiatt, mert egy könyvben gonosz szereplőként van feltüntetve!

Legyen szép napotok és próbálom minél hamarabb hozni a következő részt, ahogyan időm engedi. ^^